Május vége–június első fele a kalászos és repcebemutatók, fajtaismertetések ideje

Agro Napló
Ez idén sincs másként. A kalászos gabonák szántóföldi bemutatatása az ország különböző régióiban eltérő klimatikus, talaj- és agronómiai környezetben a helyi adottságok függvényében mind eltérő képet mutatnak, sok tekintetben akkor is, ha ugyanazon fajtáról, fajtasorokról van szó.

A bemutatók célja elsősorban az, hogy a már ismert, köztermesztésbe került fajtákról – amelyek egyben egymásnak konkurensei is – újabb és újabb ismereteket szerezzünk, ezek mellett lássuk a legújabbakat is. Az ilyen jellegű szántóföldi találkozók arra is kiválóan alkalmasak, hogy az odalátogatók, ismerősként, de ismeretlenül is, a fajtaismertetők közben a saját tapasztalataikat, benyomásaikat megosszák egymással, nem egy esetben pozitív, de negatív vonatkozásokban is.

Az utóbbi évtizedekben a termesztési feltételek, így többek között a klimatikus-, közgazdasági-, technológiai-, akár birtokviszonyokat is vesszük alapul, nagyon sokat változtak. Visszakanyarodva a múltba, áttekintve az elmúlt 33 év hazai búzatermés átlagait, 10 illetve a 3 év vonatkozásában láthatjuk, hogy a hozamaink, ha nem is szignifikánsan, de az intervallumokat tekintve folyamatosan csökkentek. A fenti termésátlagokat elemezve sokféle magyarázatot lehet adni illetve kérdést feltenni, arra vonatkozólag, hogy ez mire vezethető vissza. 

 

Fajta szempontjából nem merül fel az, hogy a 80-as években jobb biológiai alapokkal rendelkeztünk, bár az is igaz, hogy abban az időszakban a kínálat sokkal szerényebb volt mint ma. Az időjárásunk is lényegesen kiszámíthatatlanabb lett illetve szélsőségekbe hajló, ami nem egy esetben terméscsökkenést, minőségromlást okoz. Technikai és input oldalát tekintve a feltételek javultak, bár nem biztos, hogy élünk vele. Azt azonban meg kell, hogy említsem, hogy amikor a termésátlagaink 4,8 t/ha körül alakultak, a fémzárolt vetőmag felhasználása 40–45%-os volt, míg az utóbbi években ez a mutató a 25%-ot sem éri el. Nem vagyok benne biztos, hogy az összefüggés szignifikáns, de az tény, hogy a fajta és annak fémzárolt vetőmagjának használata, mint biológiai alapok, igenis jelentős szerepet játszanak a hozamainkban. Mivel a fajtaválaszték ma már igen nagy, megnő a jelentősége a fajtaismertetőknek, bemutatóknak, és az ott szerzett információknak, hiszen a megváltozott termelési viszonyokhoz kell a fajtát és annak vetőmagját választani.



A fentiek szellemében a GK Kft. szegedi és táplánszentkereszti bemutatóira is azért hívjuk önöket, mert a teljes fajta- és fajszortimentünket ismerhetik meg (búza, árpa, durum, tritikálé, zab és rozs, – valamint repcekínálatunkat), amellett azok bemutatásakor többéves tapasztalatainkat hallhatják, akár tőlünk, akár kollégáiktól, így megkönnyítve az önök fajtaválasztását.

Mint a meghívón láthatják, ebben az évben is tartunk fajtabemutatót Martonvásárral közösen, az ország különböző régióiban. Baranya megyében Lippón, Komárom megyében Kocson, és Szolnok megyében Kisújszálláson. Ezekben a régiókban nem egy fajtánk vezető szerepet játszik, de bízunk abban, hogy az újabbak is megvetik a lábukat és keresettekké vállnak.

Írva ezeket a sorokat már „nyár” van, ezért kívánom mindnyájunknak, jöjjenek meg az aranyat érő májusi esők, legyen eredményes az aratásunk és az árak is alakuljanak kedvezően.

Várva megtisztelő látogatásukat, a viszontlátás reményében.

Üdvözlettel:

Beke Béla

GK Kft. Szeged

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új szereplők a Syngenta palettáján

Új szereplők a Syngenta palettáján

Ismét megrendezte hagyományos szántóföldi Szer-Show-ját a Syngenta. A gazdálkodók Hajdúböszörményben megszemlélhették az agrárvállalat szántóföldi faj...

Újdonságok tárháza a Cortevánál

Újdonságok tárháza a Cortevánál

Az egyes kultúrákra külön fókuszáló évindító online konferenciasorozat keretén belül tájékoztatott az aktualitásokról és mutatta be újdonságait a Cort...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!