Szélsőségesen kötött vagy nagyon rossz minőségû futóhomok területek kiesnek, bár szép számmal van rá példa, hogy két-három év alatt nagyadagú istállótrágyázással az igen rossznak mondható talajokat is sikerült olyan mértékben feljavítani, hogy azokon is 10-12 kg-os terméseket értek el a termesztők. Lehetőleg gyorsan melegedő terület legyen az ilyen célra kiválasztott kert vagy kertrész, árnyéktól mentes, szélnek kevésbé kitett, sík terület. Talajnak mélyrétegût, szikesedésre nem hajlamos, 1-5 %-os mésztartalmút válasszunk. Talán a talaj tápanyag-ellátottsága az, ami a legkönnyebben javítható talaj-talajtulajdonság, éppen ezért a választásnál ezt ne tekintsük döntő szempontnak. Arra ügyeljünk, hogy elegendő mennyiségû és jó minőségû öntözővizünk is legyen, azt vegyük alapul, hogy egy paradicsom növény a nagy melegben, egyetlen nap alatt 2 liter vizet képes elpárologtatni, a párolgási és a talajban történő veszteségekről nem is beszélve. Ha cseppenkénti öntözést használunk, akkor a víz minősége kapcsán az EC-én kívül, ami nem haladhatja meg az 1,5 mS/cm-t, a víz mangán- és vastartalmára is ügyeljünk, ugyanis ha értékük az 1 mg/liter mennyiséget meghaladja, az az öntöző rendszer eldugulását idézheti elő. Természetesen a vízben egyéb szennyezés sem lehet, pl. homok.
Növényzetet a támrendszer tartja függőleges irányba, amelyet olyan stabilra kell méretezni, hogy a növény súlya mellett, ami folyóméterenként elérheti a harminc-negyven kilót is, a szélnek is ellen tudjon állni. A karók a föld felett még legalább 1,8 - 2 méter magasak legyenek, és ahhoz, hogy elég stabilan álljanak, legalább további 60-70 cm-re kell a talajban lenniük. Erre a célra a legjobbak a 2,5 - 2,6 méter hosszú, 10-12 cm vastagságú akáckarók, amelyek a rendszeres öntözés hatására sem korhadnak el. Sortávolságnak 1,2-1,8 métert hagyjunk, és hogy a karók elég biztosan tartsák a 0,3 - 0,5 mm-es dróthuzalt, 3-4 méter távolságra ássuk le őket egymástól. A sorok végén lévő oszlopokat oldalról is támasszuk meg, ellenkező esetben a növény súlya behúzza őket.
Fajtaválasztás tekintetében könnyû és ugyanakkor nagyon nehéz dolgunk is van. Az ilyen célra alkalmas közel harminc fajtából nehéz kiválasztani a legjobbat. A termőhelyi sajátságok mellett számos egyéb tényező dönti el azt, hogy melyiket érdemes termeszteni.
Általában a következő fontosabb követelményeket támasztjuk a fajtákkal szemben:
- nagy termőképesség,
- kemény bogyó,
- sima bogyófelület,
- minél nagyobb betegség-ellenállóság,
- koraiság,
- ne repedjen,
- könnyen lehessen szedni
- ne legyen hajlamos a zöldtalpasságra,
- jól és biztosan kössön,
- ne neveljen túl nagy lombozatot,
- sötét vörös színe és fényes felülete legyen
- íze kellemes legyen.
Támrendszeres termesztéshez a paradicsomot minden esetben palántázzuk. Lehetőség szerint minél nagyobb tápkockát válasszunk pl. 7x7 vagy 8x8, amelyben erős, fejlett, nagy gyökértömeg képződik, és amelyből gyorsan kitör a gyökérzet. Nem az a fontos, hogy milyen hosszú a palánta szára, mekkora a lombja, hanem az, hogy milyen fejlett és egészséges a gyökere. Bimbós állapotnál fejlettebb növényt nem tanácsos kiültetni. Bár az ország déli megyéiben (pl. Baranya déli részein) majdnem, hogy mediterrán jellegû az éghajlat, mégis mindenkit óvunk a túl korai kiültetéstől. A májusi talaj menti fagyokat tanácsos megvárni, és csak ezt követően május 10 - 15-én ültetni.
A talaj-előkészítést már az ősz folyamán célszerû elvégezni, hogy a leforgatott növényi részek és az istállótrágya az ültetés idejére kellő mértékben elbomoljon. Annak érdekében, hogy minél jobb legyen a talaj szerkezete, van ahol 10 - 20 kg/m2 mennyiségû istállótrágyát is használnak. Egyre nagyon ügyeljünk a szerves trágyákkal! Az éretlen trágya súlyos gyökérperzseléseket okozhat, ezért tanácsos a friss trágyát egy évig kazalban érlelni egészen addig, amíg szúrós ammónia szagát el nem veszti.
Arra vonatkozóan, hogy mennyi és milyen mûtrágyát használjunk, a talaj tápanyagellátottságának ismerete nélkül nem lehet pontos tanácsot mondani. Egy közepes tápanyagellátottságú talajon 2-3 dkg/m2 nitrogénmûtrágyát adjunk - meszes talajon jobb a 34 %-os ammóniumnitrát, mészben szegényebb helyen, ahol a talaj kémhatása savanyú, előnyösebb a 27-28 %-os mészammonsalétrom használata, amit nálunk legtöbben Pétisó néven ismernek. Foszforból akár 3-5 dkg/m2-re is szükség lehet, ezt szuperfoszfát formájában adjuk. Kálium elsősorban a minőséget befolyásolja: termés színe, íze, keménysége, betegség ellenálló képessége, stb. Lehetőség szerint ne a klorid típusú mûtrágyákat, hanem a lényegesen jobb minőséget adó szulfát és nitrát káliumot használjuk ilyen célra. Alaptrágyának adható a rosszabbul oldódó, de olcsóbb káliumszulfát, vagy ahogy sokan ismerik, kénsavas káli, míg a fejtrágyának a csepegtetés miatt, a vízben tökéletesen oldódó káliumnitrátot javasoljuk.
A kiültetést követően alaposan öntözzük be a palántákat - függetlenül a talaj nedvességtartalmától - ugyanis a beiszapoló öntözésnek nem a vízutánpótlás a célja, hanem a gyökerek beiszapolása. Tanácsos egy kevés foszfordús tápoldatot is használni ilyenkor, ami a begyökeresedésre kedvező hatással van.
Az ültetés után azonnal kötözzük fel a növényeket, ügyelve arra, hogy ne legyen túl szoros a kötés. Az oldalhajtásokat folyamatosan távolítsuk el, és csak egyetlen főhajtást hagyjunk. Minél korábban kitördeljük a hajtásokat, annál kisebb a paradicsom "energia"-zöldtömeg - vesztesége, ami egyébként a termés nevelésére fordítódna. Annak érdekében, hogy jobb legyen a kötődés, a huzalokat heti két alkalommal rázogassuk meg vagy vasdarabbal ütögessük, aminek hatására a virágpor jobban kirázódik a portokból. Később erre már általában nincs szükség.
A fejtrágyázást az öntözéssel egyszerre végezzük tápoldatozás formájában. Számítás alapjául azt vehetjük, hogy egy hét alatt kb. 1 dkg/m2 mennyiségû komplex öntöző mûtrágyát igényelnek a növények. Ezekből 0,2 - 0,3 %-os töménységû oldatot készítsünk, amely még annak veszélye nélkül kiadható, hogy a növények gyökerei megperzselődnének.
Dr.Terbe István
Címlapkép: Getty Images
