2024. május 6. hétfő Ivett, Frida

Kettõs védelem a kalászosok gombabetegségei ellen

Agro Napló
A kalászos gabonafélék termését a gombabetegségek közül leginkább a rozsdafélék veszélyeztetik. Évrõl évre jelentõs károkat okoznak, járványos években pedig akár a termés nagyobbik felét is elvihetik.  

Meleg, fülledt időjárási körülmények között már ősszel felszaporodik a lisztharmat, és kora tavaszra erősen fertőzheti az állományt. Ha a felső levélemeleteket is eléri, akkor szintén érzékeny károkat okozhat.

Inkább a csapadékos évek velejárói a levélfoltosságot okozó gombák. Közülük a pirenofórás levélfoltosságot okozó faj jelenti a nagyobb veszélyt, azonban a szeptóriás levélfoltosság is forrása lehet a termésveszteségnek. Mindkettő a lombozat asszimilációs felületének csökkentésével okoz gazdasági kárt.

 


 

 

A kalászszeptória a levelek mellett a szemek kialakításában szerepet játszó pelyvaleveleket is fertőzheti. A kalászfuzárium párás, meleg időben, virágzáskor fertőzi meg a növényt. Elsősorban a minőségrontó hatása révén okoz kárt.

Ha a fenti kórokozók együtt lépnek fel, akkor védekezés hiányában a termesztés gazdaságossága kerül veszélybe. A kérdés ezért inkább az, hogy egyszeri vagy kétszeri védekezéssel hárítsuk-e el a kártételi veszélyt.

A Mystic Pro készítmény a tebukonazol mellett prokloráz hatóanyagot is tartalmaz. A tebukonazol felszívódik a növénybe, majd a nedvkeringéssel csúcsi irányba vándorol. A prokloráz mélyhatású, azaz beszívódik a növény szöveteibe, de onnan nem szállítódik tovább. A két hatóanyag erősségei jól kiegészítik egymást, így biztosítva a kalászosok minden fontos gombabetegségével szembeni csaknem teljes hatékonyságot.

 


 

 

 

Az 1,25 l/ha-os dózisban kijuttatott Mystic Pro gombaölő szer a teljes dózisú tebukonazol hatóanyag mellett, a prokloráz teljes dózisának több mint 80%-át tartalmazza kombinációs partnerként.

A Mystic Pro gombaölő szert kalászosokban két alkalommal – a szárba-indulás kezdetétől a zászlóslevél megjelenéséig (1. védekezés) és kalászhányás kezdetétől a virágzásig (2. védekezés) célszerû kijuttatni. Ha a kártételi veszélyhelyzet nem indokolja a korai védekezést, a kalász védelmére időzített egyszeri kezelést a kalászhányás kezdete és vége közötti időszakban javasoljuk elvégezni.

 


 

Salamon György

Nufarm Hungária Kft.

www.nufarm.hu

 


Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Növekszik a hazai borkészlet

Növekszik a hazai borkészlet

Az Európai Unió bortermelése a nemzetközi állománynak több mint hatvan százalékát tette ki az előző évben – idézte az Agrárgazdasági Kutató Intézet je...

Olcsóbb a belföldi uborka, mint tavaly

Olcsóbb a belföldi uborka, mint tavaly

Olcsóbb lehet a tavalyinál a belföldi termesztésű uborka; az Agárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a hazai kígyóubor...

Az aszály miatt gazdag a pult

Az aszály miatt gazdag a pult

Az előző évi aszályos nyár csökkentette a takarmánynövények mennyiségét, így az állattartók több állatot küldtek a vágóhidakra – derült ki az Agrárgaz...

A gabonakivitel rontotta az egyenleget

A gabonakivitel rontotta az egyenleget

Több mint tíz százalékkal esett az agrár- és élelmiszeripari termékek külkereskedelmi egyenlege tavaly, pozitív viszont, hogy a feldolgozott termékek...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!