A kukorica hazánkban évtizedek óta a legnagyobb területen termesztett kultúra. Vetésterülete stabil, az elmúlt évek átlagában 1,1–1,2 millió ha. Nagy gond azonban, hogy a kukorica országos termésátlaga erősen ingadozik. Ezért egyik fontos feladat az időjárás szélsőséges negatív hatásainak kivédése. Ez azonban minőségi szaporítóanyag, mûtrágya, növényvédő szer, tudományos ismeretekre alapozó termesztéstechnológia alkalmazása nélkül lehetetlen.
Magyarországon a kukorica termésátlagok az utóbbi évtizedben nagy ingadozást mutatnak, pl. 2005-ös év termése 7,5 t/ha körül alakult. Ezzel szemben 2007-ben az elvetett kukorica közel 14%-a semmisült meg a virágzási időszakban fellépő vízhiány miatt. Az országos átlagtermés az utóbbi évek egyik leggyengébb eredményének számító 3,6 t/ha értéket érte csak el. A kedvező időjárás következtében 2008-ban több mint duplája volt a hektáronkénti átlagtermés (7,4 t/ha) az egy évvel korábbinak.
A rekord, 8,9 millió tonna kukoricatermés az elmúlt évek egyik legnagyobb eredménye. 2009-ben 15%-kal kevesebb kukoricát takarítottak be mint az előző évben, az átlagtermés 6,4 t/ha volt. 2010-ben a szélsőségesen csapadékos tavaszi időjárás miatt a tervezett tavaszi vetési munkákat késve lehetett elvégezni. A Magyar Agrárkamara adatai szerint országos szinten az 1,2 millió hektárra tervezett kukoricából több mint 20 ezer hektár – belvízzel borított kukorica területek nagysága 10 ezer hektár, az árvíz miatt 280 hektár – pusztult ki. Hajdú-Bihar megyében pl. 330 ezer hektárnyi szántóterületből 22 ezer hektárt borított el a belvíz.
Ebből 3,5 ezer hektár volt a kukorica. Nagy gondot jelentett, hogy a növényvédelmi munkákat vízzel nem borított területeken sem lehetett elvégezni a felázott talajok miatt. A gyomosság mértéke helyenként 60–70%-os volt. A növényállomány táblákon belül is igen heterogén volt. A vízborítás miatt a növények kipusztultak, vagy a fejlődésben jelentősen lemaradtak, ahol pedig a talajok nem telítődtek vízzel ott szép volt az állomány. Emiatt a növények együttvirágzása is elmaradt, ami nehezítette a betakarítást.
A termésingadozást csökkenthetjük a termesztéstechnológia megfelelő alkalmazásával.
Talajmûvelés. Legfontosabb a természetes csapadék talajban történő tárolása, megőrzése, amely elsősorban a talaj tulajdonságaitól függ, de nagymértékben befolyásolható okszerû, termőhelyspecifikus talajmûveléssel.
Minimális talajmûveléssel csökkenthető a taposási kár és a termelési költségek, ugyanakkor kedvező biológiai, fizikai talajállapot alakítható ki, amely elősegíti a kezdeti, erőteljes kelést és növekedést, a homogén növényállomány kialakulását. Intézetünk vizsgálatai egyértelmûen igazolják a forgatás nélküli csökkentett menetszámú talajmûvelés nedvességmegőrző hatását a hagyományos ekére alapozott mûveléssel szemben. A talajban tárolt többlet nedvesség előnye száraz évjáratokban jelenik meg igazán, mivel a termesztett kultúrnövény növekedése és fejlődése számára jóval több felvehető víz áll rendelkezésre a kritikus időszakban. A nedvesebb talajállapot következtében a talaj biológiai aktivitása is kedvezőbb, ami segíti a vízálló, jobb hordképességû (mechanikai terhelésekkel szemben ellenállóbb) talajszerkezet kialakulását, a tápanyagok feltáródását.
Tavaszi magágykészítés és vetés. Nagy jelentőségûek azok a kombinált mûvelőeszközök, amelyekkel a tavaszi magágykészítés és vetés egy menetben elvégezhető. Kedvező fizikai és biológiai állapotú magágy azonban csak akkor érhető el, ha az előző beavatkozások (tarlómûvelés, alapmûvelés és elmunkálás) minősége jó, és nincs szükség energiapazarló és talajszerkezet romboló kényszermûvelésre. Kiemelten fontos ezért a sekély, a növényi maradványokat a talaj felszínén hagyó tarlóhántás/tarlóápolás és a talajszerkezet kímélő és a csapadék befogadását biztosító alapmûvelés elvégzése.
A korai felmelegedés következtében a talajhőmérséklet (0–5 cm réteg) az utóbbi években már április 5–10 között elérte a 10°C-ot. Ez a tény is a kukorica optimális vetésidejével kapcsolatos korábbi ismereteink átértékelését teszi szükségessé. A korábbi vetésidővel 10–40 ezer forinttal is lehet csökkenteni a hektáronkénti szárítási költséget.
Növényszám. Az optimális növényszám meghatározása csak a többi termést befolyásoló tényező figyelembe vételével tervezhető. Általános érvényûnek tekinthető, ha tavasszal az induló vízellátottság kedvezőtlen, akkor elegendő a kisebb, hektáronkénti 60–70 ezres növényszám. Különösen aszályos években kritikus a megfelelő növényszám kialakítása. Ilyen években öntözés nélkül a hektáronkénti 60–70 ezernél magasabb növényszámok 7–14% terméskiesést okozhatnak. A jó termés eléréséhez kedvező vízellátottság esetén, öntözött állományban hektáronként maximum 70–80 ezer közötti növényszám javasolt. Ettől nagyobb növényszám intézetünk kísérletei szerint nem indokolt, mert a termés 7–8%-kal kevesebb.
Tápanyagellátás. A kukoricatermesztésben a technológiai elemek közül az egyik sarkalatos pont a tápanyagellátás, melynek megvalósításakor a következő kérdések merülnek fel: mennyi és milyen tápanyagot adjunk ki, mikor és milyen módon ahhoz, hogy elérjük a kukorica számára kedvező fejlődését, és kielégítő termést kapjunk?
A válaszadáshoz több szempontot kell figyelembe venni. Ismernünk kell a talaj minőségét és tápanyagkészletét, a növény tápanyagigényét és egyéb befolyásoló tényezőt.
Az okszerû, gazdaságos és környezetkímélő tápanyag-gazdálkodás rendszeres és periodikus talajtápanyag-vizsgálat nélkül nem valósítható meg. Ennek hiányában szakszerûségről nem beszélhetünk. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint (az EU vidékfejlesztési célú agrártámogatásainál előírt kötelező talajvizsgálati rendszer ellenére) hazánkban a termőterület jelentős részén nem végeznek rendszeres talajtápanyag-vizsgálatot, és az erre épülő tápanyagutánpótlás-tervezést. Mindezek figyelembe vételével kijelenthető, hogy jelenleg a gazdasági növények – köztük a kukorica – termesztése során a tápanyag-gazdálkodás szakmailag nem megalapozott, de természetesen tiszteletre méltó kivételek is akadnak.
Növényvédelem. Az országban a kukoricaterületek gyomösszetétele változó. A magról kelő egyszikû gyomnövény fertőzésével azonban mindenhol számolni kell. A fertőzöttség mértéke eltérő, de igen jelentős, így a kakaslábfû (Echinochloa crus galli), a muharfélék (Setaria glauca, Setaria viridis, Setaria verticillata), illetve a pirók-ujjasmuhar (Digitaria sanguinalis) is komoly problémákat okoz. A muharfélék elleni védekezésnél a preemergens készítmények alkalmazása elengedhetetlen. A hazánkban forgalmazott vetés után és kelés előtt kijuttatható, magról kelő egyszikûeket irtó készítmények muharfélék elleni hatékonysága mérhetően jobb, mint posztemergens társaiké. Óvatosan kell bánnunk a csak posztemergens technológiákkal. Amikor csak erre alapozunk, kényszerítve vagyunk a különféle kombinációk alkalmazására, szinte minden esetben hormonhatású készítmény az egyik kombinációs partner. Ezeknek a gyomirtó szereknek a kijuttatatási ideje erősen korlátozott, illetve az időjárási viszonyok alakulása erősen befolyásolhatja a kultúrnövényre gyakorolt fitotoxikus hatásukat.
A talajlakó kártevők egyedszáma is növekszik. A termelők általában nem végeznek terrikol felvételezést a kártevők egyedszámának meghatározására, így nem ismert területük fertőzöttsége. Táblaszintû adatok nélkül nem lehet szakmailag is megfelelő technológiát folytatni.
Öntözéses termesztésben a hatékony gazdálkodás alapfeltétele a növények igényeinek megfelelő tápanyagellátottság biztosítása. A talajban tárolt nedvességkészlet a trágyaszükségletet és a trágyahatást is módosítja, azaz alacsonyabb vízellátottság mellett kevesebb mûtrágyára van szükség. A debreceni szántóföldi kísérlet eredményei szerint a hektáronkénti 240 kg nitrogén kijuttatása nem öntözött állományban semmilyen körülmények között nem ajánlott, mivel a 120 kg/ha N-dózishoz képest nem növeli megbízhatóan a kukorica termését, aszályos, csapadékban szegény évjáratokban pedig jelentős terméscsökkenést okoz. Az egyes évjáratokban öntözés hatására is előfordulhat terméscsökkenés a nem kellő tápanyagellátottságú területeken, ami felhívja a figyelmet arra, hogy az egyes tényezők legkedvezőbb kölcsönhatását, a tápanyag- és vízellátás harmonikus összhangját egyszerre kell biztosítani, azaz az öntözés hatását csak megfelelő mennyiségû tápanyag kijuttatásával lehet kialakítani.
Dr. Nagy János • Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma • Földhasznosítási, Mûszaki és Területfejlesztési Intézet
A cikk szerzője: Dr. Nagy János
