A gazdaság mostani vezetője a ménesbirtokot koronaékszernek tartja, amelyet meg kell óvni, és fényét tovább kell növelni, ha lehet. Kun Mihállyal életútjáról, eddigi munkájáról beszélgetett nemrégiben az Agro Napló munkatársa.

Mi köti Önt a mezőgazdasághoz?



A munkám. Természetesen a származásom és a születésem okán is kötődöm a mezőgazdasághoz, hiszen ezt az életformát láttam már kisgyerekként is magam körül. Ehhez köt lényegében minden. Azaz szüleim, nagyszüleim, sőt a dédszüleim is itt dolgoztak Mezőhegyen a ménesbirtokon, én magam is a város szülöttje vagyok.

Hol végezte iskoláit?



Az általános iskolába Mezőhegyesen jártam, középiskolába pedig Makóra, a József Attila Gimnáziumba. A makói gimnázium, ahová jártam, mindig is jó hírû középiskola volt, hiszen József Attila is itt koptatta a padokat. Számomra felemelő érzést jelentett abba az iskolába járni. Ezután végeztem el Budapesten a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán a mezőgazdasági szakirány, majd adótanácsadói szakképesítést, később a Budapesti Mûszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemen MBA fokozatot szereztem. Jelenleg ott a Gazdaságtudományi Karon mesterképzési tanulmányokat folytatok.

 …Azaz nem a mezőgazdasági alaptevékenységhez kötődik…



…Nem. Engem az agrárium gazdálkodás pénzügyi és közgazdasági oldala érdekelt inkább. Ezért választottam a pénzügyi tanulmányokat.

Mindez úgy vélem, egy sajátos kettős látást adott önnek.



Így igaz. Kisgyerekkoromban, a 70-es évek elején, amikor még nagyapám is a gazdaságban dolgozott, akkor még a tradicionális kerületi – szervezeti – rendszer fennállt a ménesbirtokon. Még akkor a kézi munka és az állati erő alkalmazása is gyakori volt a gazdálkodásban. Én is dolgoztam még a kertészetben, ahol kötelező volt a munka az általános iskolás koromban. Később középiskolásként már kukoricát címereztem.

A rendszerváltás idején állt munkába. Ezt a folyamatot miként élte meg?




Mozgalmas és érdekes időszak volt. Akkor Mezőhegyesen a ménesbirtok mezőgazdasági kombinátként mûködött, amelyhez hozzátartozott a helyi cukorgyár is. A vállalati tanács úgy döntött, hogy a cukorgyár és a gazdaság többi része különválik egymástól. Ekkor nem volt jó anyagi helyzetben az akkori mezőgazdasági kombinát. Ennek a szétválásnak az eredményeként, valamint az akkori kamatnövekedés miatt 1992-ben csődeljárást kellett kezdeményezni Mezőhegyesen. Szakmailag ugyanakkor szerencsés időszak volt, hogy részese lehettem ezeknek a folyamatoknak.

A közeg, amelyben dolgoznom kellett, nem volt idegen számomra, hiszen szinte mindenkit kisgyerekkorom óta ismertem. Mezőhegyesen nem volt divat, hogy egy frissen végzett szakember jelentős beosztást kapott volna. Így végig kellett járnom a szamárlétrát nekem is. A ménesbirtokon az volt a szokás, hogy egy gyakornoki program keretében kezdtek el dolgozni a fiatalok, és végig kellett járni a szakmai lépcsőfokokat. Ez azt jelentette, hogy a gazdaság különböző területein gyakorlati tapasztalatokat kellett szerezniük a fiataloknak saját szakterületükön. Állíthatom, hogy valamennyi szakmai fogást a gyakorlatban tanultam meg, hiszen végigjártam a szamárlétrát, mint bárki más.

Az akkori csődhelyzetből miként állt talpra a gazdaság?



Ezekben az években az állami tulajdon lebontása igen aktívan folyt. Ekkor határozták meg, hogy mely mezőgazdasági üzemek maradnak tartósan állami tulajdonban. Mezőhegyest is ebbe a körbe sorolták, és így állami segítséget kapott, azaz konszolidálta az állam. A 80-as évek végén még 50-50 százalék volt a növénytermesztés és az állattenyésztés aránya a gazdaságban. Ez a termelési szerkezet az évek folyamán lényegesen egyszerûsödött. A gazdaság korábbi 16 500 hektáros szántóterülete mintegy a felére, 8.800 hektárra csökkent.

Ez a szerkezeti átalakulás kedvező hatású volt-e?



Ez egy érdekes kérdés. A 90-es évek elején a sertéstartás és a hústermelés nem volt nagyon jövedelmező. Ez a tevékenység ugyanakkor mégis a cégek pénzellátására, likviditására igen jó hatással volt, mivel meghatározott napi bevételeket produkált. Az állami tulajdon lebontása során azt gondoltuk, hogy a nem az alaptevékenységhez tartozó ágazatokat eladjuk. Így került sor a húsüzem és a sertéstelep értékesítésére. Ezzel rövid távon forrást tudtunk bevonni, amivel a pénzügyi kötelezettségeinket csökkenteni lehetett. Visszanézve ez nem biztos, hogy helyes döntés volt, de akkor ez mindenképpen célszerûnek tûnt.

A 90-es évek közepén konszolidálódott a ménesbirtok helyzete, mi következett ezután?



A növénytermesztés lett a meghatározó tevékenység a gazdálkodásban. Ez nem jelentett újdonságot. Például a 70-es években már jelentős mennyiségû vetőmagot termelt a ménesbirtok. De akkor még leginkább a keleti piacot láttuk el termékeinkkel. Ennek a tevékenységnek a továbbfejlesztését jelentette, hogy a 90-es évek közepén ki lehetett alakítani egy öntözőrendszert Mezőhegyesen, amelynek segítségével növelhető volt a vetőmagtermesztés. Így azután már a multinacionális cégek számára is kívánatos partner lett Mezőhegyes, mivel megnőtt a termesztés stabilitása és hatékonysága. A hibridkukorica vetőmag termesztését állítottuk a termelési szerkezet középpontjába. Ez azt jelentette, hogy a növénytermesztés termelési szerkezetét úgy alakítottuk ki, hogy ezt az ágazatot szolgálja.



Mindennek alapján négy részre osztottuk a gazdaság területét. Ebből egy rész fedezi az 1200-as tehénállomány és szaporulatának takarmányszükségletét, a fennmaradó három rész pedig vetésforgó rendszerben mûködik. Mindez azt jelenti, hogy a hibridkukoricát és a búzát nagyjából egyenlő területen, mintegy 2500 hektáron termelünk. A harmadik 2500 hektáros blokk pedig borsóvetőmag, a szója és a napraforgó termőterületét biztosítja. A vetőmag jelentős része Magyarországon kerül forgalomba, de természetesen kerül a megtermelt mennyiségből külföldre is.

Korábban a lótenyésztésről volt híres Mezőhegyes, mi lett a lovakkal?



A mezőhegyesi gazdaság privatizációjáról 2004-ben döntött az akkori kormány. Ekkor az a döntés született, hogy a ménesbirtokot szervezetileg két gazdasági egységre bontják. Így alakult meg a tradicionális mezőhegyesi lótenyésztő hagyományokat továbbvivő gazdasági társaság, a Mezőhegyesi Lótenyésztő és Értékesítő. A másik gazdasági egységet pedig üzleti alapon szervezték meg, ezt a részt privatizálták a korábbi egységes ménesbirtokból, ez lett a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt.

Milyen célokért dolgozik?



Azt szerettem volna elérni - azt tûztem ki célul -, hogy Mezőhegyes nyerje vissza a kiegyezéskori rangját, hírnevét, azaz a ménesbirtok legyen egy karakteres gazdaság, ne pedig egy legyen a többi közül Magyarországon. Kevés hely van ugyanis a világon, ahol több száz év óta ugyanazért a célért dolgoznak. Mezőhegyes különleges, mert olyan adottságai vannak, amelyek ritkán fordulnak elő Magyarországon. Ezért ennek szerintem mind a gazdaságon, mind a városon meg kell látszania.

A ménesbirtok teljesítménye nemzetközileg más hasonló gazdaságokkal összevethető-e?



A termelési mutatókat, a hozamokat illetően mindenképpen. Például ha a hibridkukoricát vesszük alapul, akkor ezek a számok jobbak, de legalábbis semmivel sem maradnak el az iowai kukoricaövezetben található kukoricatermesztőkétől. Ami viszont nagyon eltér, hogy Mezőhegyesen egy értékalapú gazdálkodás folyik, szemben az amerikai érdekalapú gazdálkodással.

Mezőhegyesnek hogyan sikerült elkerülnie Bábolna sorsát?



Ezt vélhetően azzal az egyetlen mondattal nem lehet megválaszolni, hogy Mezőhegyesre nem lehetett egy óra alatt Budapestről odaérni. Emellett gyökeresen eltérő utakat járt be a két gazdaság. Különösen igaz ez a 80-as évek végétől. Bábolna holdingként szeretett volna mûködni, Mezőhegyesen viszont egy koncentráció zajlott le, azaz a bábolnai folyamat ellentéte.

Június közepén a gazdaságot jelentős jég- és viharkár sújtotta.



Igen, június 18-án volt egy olyan jégverés a térségünkben, amire emberemlékezet óta nem volt példa. A gazdaság területének háromnegyedén 100 százalékos kár keletkezett. Azaz mindent elvitt a jég és a vihar. Mezőhegyes ugyanakkor megfelelő tőkeerővel rendelkezik ahhoz, hogy a bankok és a partnerei segítségével ezt a természeti katasztrófát is túlélje.

A gazdaságvezetői tisztség mellett jelenleg ön a Magyar Agrárkamara ügyvezető alelnöke is. Ebből a pozícióból milyennek látja a magyar mezőgazdaság helyzetét?



Ha a 2010-es termelési évet tekintjük, akkor az katasztrofális képet mutat. Ezért például rendbe kellene tenni a nemzeti kárenyhítési rendszert, amelyet felhasználva aztán a gazdálkodók kára ténylegesen enyhíthető lenne.



Emellett úgy vélem: a vidékfejlesztés rendszerén is változtatni kell. Például a vízelvezetés rendszere nem megoldott az agráriumban, de a földnyilvántartással is vannak még gondok. A termelő beruházásokat és az ezt segítő dolgokat jobban kellene támogatni. Ezért, ha komolyan gondoljuk, hogy a vidéki Magyarország hazánk arca legyen, akkor rendben kellene tartani a vidéket. Ehhez egy átgondolt koncepcióra volna szükség.

A munka mellett mivel foglalkozik szabadidejében?



Szeretem a természetet, ezért gyakran kirándulunk. Másik hobbim a fényképezés, a természetfotózás a lányommal. Ezek mellett gyalogolni is szoktam, nordic walkingozom. Télen pedig ebből következően síelek.









Változás



Az interjú elkészültét követően tette közzé a kormány, hogy átalakítják a kamarai rendszert, így átszervezik a Magyar Agrárkamara mûködését is. Az átalakítást a Magyar Agrárkamaránál kamarai biztos felügyeli. (Szerkesztői megjegyzés: minderre Kun Mihály az interjúban nem tudott reagálni.)