A mai vetésterület pedig meghaladja a 250 ezer hektárt, míg 1990-ben mindössze 60 ezer hektáron termesztették. Cikkünkben a jövedelmező repcetermesztés hátterét vizsgáljuk. Miben különböznek a sikeres repcetermesztők a sikertelen gazdaságoktól? Magasabb áron értékesítenek? Alacsonyabb költséggel termelnek? Nagyobb és jobb minőségû területeken gazdálkodnak? Az elmúlt években több fejlesztést hajtottak végre?
Európai kitekintés
Európa legjelentősebb repcetermesztője Németország és Franciaország, ahol a repce vetésterülete az 1,4 millió hektárt is meghaladja (1. táblázat) és ezzel az EU-27 repcetermelésének együttesen mintegy 56%-át adja. Ami a hazai repcetermesztést illeti, 2007-ben jelentős területnövekedés ment végbe. 2006-hoz képest közel 60%-kal nőtt a vetésterület, a növekvő kereslet elsősorban a bioüzemanyag-gyártás térhódításának köszönhető. A repce termőterülete 2009-ben elérte a 267 ezer hektárt, ami történelmi rekordnak számít.
A 2005–2009 évek átlagát tekintve a két meghatározó repcetermesztő országban találjuk a legmagasabb hozamokat, illetve ezeknél a legalacsonyabb a hozamingadozás is. Mivel hazánkban az éghajlati, időjárási viszonyok nem kedveznek annyira a repcetermesztésnek, mint Nyugat-Európában, ezért termésátlagaink csaknem 40%-kal maradnak el a németországi és 30%-kal a franciaországi hozamoktól. A hozamingadozás mértéke a vizsgált országok közül Magyarországon a legmagasabb (25%), ami részben a kontinentális klímára, a hideg telekre és a szárazabb éghajlatra vezethető vissza.
Az alacsony és ingadozó hozamokhoz a klimatikus adottságokon túl az is hozzájárul, hogy Magyarországon a növénytermesztő gazdaságok lényegesen kevesebb ráfordítással gazdálkodnak, mint nyugat-európai társaik. Még a legsikeresebb hazai üzemek esetében is elmondható, hogy vetőmagköltségük hektáronként 15%-kal, mûtrágya- és növényvédőszer-költségük pedig csaknem 40%-kal alacsonyabb az EU-15 átlagánál.
Mivel az inputárakban nincs jelentős különbség, ez arra utal, hogy még a legjövedelmezőbb hazai üzemek is takarékosan gazdálkodnak a ráfordításaikkal, viszszafogják a mûtrágya és a növényvédő szer felhasználásukat. Feltételezhetően ennek egyik oka, hogy Magyarországon magasabb a termelési kockázat. Gyakran jelentkezik aszály vagy belvíz, ilyenkor alacsonyabbak lesznek a hozamok, a ráfordítások nem hasznosulnak. Az ingadozó árak, a nem fizetés növekvő kockázata szintén óvatosságra inti a gazdákat.
Az input-felhasználás növelésének finanszírozási korlátai is vannak, a magyar növénytermesztőknél az elmúlt évtizedekben nem alakult ki az a biztos anyagi háttér, ami megteremtené az intenzívebb gazdálkodás alapjait, és segítene átvészelni egy-egy kedvezőtlen időjárású vagy alacsony árszintû évet.
Hogyan dolgoztunk?
Az alapadatokat az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) által mûködtetett tesztüzemi rendszer biztosította, amely évente mintegy 1900 gazdaságról gyûjt anonim módon pénzügyi, jövedelmi és naturális adatokat, melyek közül repcetermesztéssel 4–500 tesztüzem foglalkozik. Az adatbázisban található üzemek adatait a súlyszámaikkal felszorozva az egész hazai árutermelő mezőgazdaságra érvényes eredményeket kapunk. A repcét termesztő gazdaságokat az egy hektárra jutó ágazati eredmény alapján sorba rendeztük, és kiválasztottuk az alsó 25%-ot (sikertelen üzemek) és a felső 25%-ot (sikeres üzemek). Mivel az egyes évek között jelentősek az ár- és a hozamingadozások, 2005-től 2009-ig az összes repcetermesztő gazdaságot bevontuk a vizsgálatba, a költség- és jövedelemadataikat 2009-es árakon összegeztük. Ezután áttekintettük a legjobban és a legrosszabbul gazdálkodó üzemek sajátosságait, és megpróbáltuk felderíteni a sikeres gazdálkodás okai közül azokat, amelyek az üzemek pénzügyi adataival és termelési szerkezetével számszerûsíthetők.
Eredmények
A repcetermesztő üzemek legjobb 25%-a tartósan jövedelmezően gazdálkodik.
Az egy hektárra jutó ágazati eredményük meghaladja a 170 ezer forintot, ami stabil jövedelmet biztosít és lehetőséget nyújt a technológia folyamatos fejlesztésére (2. táblázat). A repce termesztése kockázatos, alacsony hozamok esetén jelentősen ronthatja az üzem jövedelmét, a repcetermesztők legrosszabb 25%-a ugyanis hektáronként több, mint 9 ezer forint veszteséget könyvel el. Tehát a sikertelen gazdálkodók még a jelentős területalapú támogatás ellenére sem tudtak jövedelmezően repcét termeszteni.
A két csoport között jelentős az üzemméretbeli különbség. A sikeres üzemek átlagosan 70%-kal nagyobb területen gazdálkodnak, mint sikertelen társaik. Bár a mérethatékonyságnak a növénytermesztésben különösen nagy szerepe van, a sikeres gazdálkodáshoz nincs feltétlenül szükség több ezer hektáros üzemekre. A legjobb repcetermesztő gazdaságok egyharmada 80 és 200 hektár közötti területet mûvel, ami már biztosítja az üzemméretből adódó gazdasági előnyöket.
Sok esetben az üzemvezető fiatalabb kora innovatívabb gazdálkodásra utal, azonban adatbázisunkban statisztikailag ezt nem tudtuk kimutatni. A gazdálkodók átlagéletkora mindkét csoportban 50 év felett volt. Tehát a generációváltás dilemmája egyformán érinti a két csoportot. A két jövedelmi csoport képzettsége között csak kisebb különbséget találtunk. Figyelemre méltó azonban, hogy a sikeres repcetermesztők 30%-ánál az üzemvezető nem rendelkezik középfokú mezőgazdasági végzettséggel sem.
Bár a termőföld minősége önmagában nem határozza meg a gazdálkodás jövedelmezőségét, az egyértelmûen látszik, hogy a sikeres repcetermesztők jobb minőségû földeken gazdálkodnak. Azonban a legjobb repcetermesztők több mint harmada 20 AK/ha alatti földterületen gazdálkodik, viszont megfelelő agrotechnikával ellensúlyozni tudja a kedvezőtlenebb termőhelyi adottságokat.
A két csoport jövedelmezősége közötti különbség közvetlen okát az eltérő hozamok jelentik. A sikeres gazdaságok több mint kétszer akkora hozamot érnek el, mint a rosszul jövedelmező üzemek. Az értékesítési árakban is jelentős a különbség, a legjobb üzemek átlagosan 20%-kal magasabb áron értékesítenek.
A magasabb hozamokat a legjobb repcetermesztők magasabb ráfordításokkal érik el, pl. a fajlagos vetőmag-, mûtrágya- és növényvédőszer-költségük kis mértékben ugyan, de meghaladja a legrosszabb üzemekét. Ezen felül az egy foglalkoztatottra jutó személyi ráfordításaik több mint 20%-kal magasabbak. Tehát a 2005 és 2009 közötti időszakban azok a repcetermesztő üzemek tudtak jövedelmezően gazdálkodni, amelyek nem fogták vissza a ráfordításaikat, jobb minőségû vetőmagot használtak, több mûtrágyát juttattak ki, többet költöttek növényvédelemre, és hajlandóak voltak többet fizetni az alkalmazott munkaerőnek. A magasabb bér pedig valószínûleg képzettebb, megbízhatóbb munkaerőre utal.
A ráfordítások mellett a sikeres gazdálkodás másik legfontosabb tényezőjét a beruházások jelentik. A sikeres üzemek az elmúlt években jelentős technológiai fejlesztéseket hajtottak végre. Az intenzívebb termelést nagyobb összegû beruházásokkal ötvözték. A beruházások eredményeként 50%-kal több eszközzel rendelkeznek, és 30%-kal magasabb az egy hektárra jutó erőgépeik és munkagépeik értéke. Ugyan az üzemek legjobb 25%-ának nagyobbak a kötelezettségei, az eladósodottságuk mértéke nem haladja meg jelentősen a legrosszabb üzemekét.
Összegzés
Az adatbázisunkból számszerûsíthető adatok alapján a növénytermesztés jövedelmezőségének záloga az intenzívebb termelés, a technológiai fejlesztés és a megbízható munkaerő. A sikertelen vagy átlagos üzemek csak akkor tudnak ezeken a tényezőkön változtatni, ha képesek finanszírozni a magasabb ráfordításokat és a beruházásaikat. Ez pedig a támogatások ellenére sem mûködhet külső források, elsősorban forgóeszköz- és beruházási hitelek nélkül, mivel az extenzívebb termelés alacsony jövedelmi szintje nem biztosítja a fejlesztésekhez szükséges forrásokat. Különösen fontos lenne a hitelkonstrukciók és a beruházási támogatási rendszer összehangolása, hiszen sok gazdaságnak gondot okoz, hogy hitel hiányában nem tudja előfinanszírozni a támogatást nyert beruházásait, és nem tudja biztosítani az önerőt.
Pesti Csaba • Kárpáti Andrea
Agrárgazdasági Kutató Intézet
A cikk szerzője: Pesti Csaba
