Tarlóhántás

A nyári betakarítású növények lekerülésének idejére a talaj rendszerint „elfárad”, szerkezete leromlik, lazultságát veszti, tömörödött állapotba kerül. A talajmûvelés rendszerében a nyári tarló fázis a talaj regenerációjának időszaka. Lehetőség a szerkezetesség, a lazultság és a biológiai tevékenység javulására. Ehhez azonban gondos tarlómûvelésre van szükség, aminek alapja a szakszerû szárkezelés. A szalmát aratással egy menetben zúzzuk apróra és terítsük szét egyenletesen. Ha alomanyagként szükség van a szalmára, mihamarabb bálázzuk fel és szállítsuk el, ne vesztegessük az időt, mert a talaj nedvességét pazaroljuk! Fontos a jó időzítés, hiszen a legjobb minőségû tarlóhántásra gondos szárkezelés után, ún. beárnyékolási érettségben van mód. A gabonasorok valamelyest árnyékolják a felszínt és a nyári szárazság ellenére a felső talajréteg kedvező minőségben porhanyítható. Az aratást követően ez az állapot jellemzően csak 1-2 napig tart, utána a felszín teljesen kiszárad.



A tarlóhántás során a felszínt sekélyen, 6–10 cm mélyen porhanyítjuk, a növényi maradványokat részben a talajba keverjük, és a bolygatott felületet visszazárjuk. Erre a sekély porhanyító, keverő és lezáró munkára a síklapú (rövid) tárcsákat, a szántóföldi kultivátorokat és a hagyományos tárcsákat alkalmazhatjuk leginkább eredménnyel. Ki kell emelni a síktárcsák előnyét, ami az elmúlt néhány évben bebizonyosodott. Leginkább a rövid tárcsák képesek kíméletesen porhanyítani és egy menetben visszazárni a felületet. Ez mûszaki konstrukciójukból következik, hiszen a hagyományos tárcsákhoz képest kisebb lapátmérő morzsásabb szerkezetet eredményez. E mellett minden esetben lezáró elemmel (henger) kombináltak, így nem kell külön menetben hengerezni. A tapasztalatok szerint a kedvező munkaminőség mellett a legnagyobb területteljesítmény és a legkedvezőbb hajtóanyag-felhasználás is a síktárcsákkal érhető el. A hagyományos tárcsák leginkább gyûrûshengerrel együtt járatva végeznek jó minőségû munkát. Hengerezés nélkül a felszín nyitva marad, jelentős a nedvességveszteség és a talaj beéredése nem vagy csak késve történik meg.



A szántóföldi kultivátorok alkalmazása esetén fontos a helyes beállítás. Figyeljük meg, mi az a mélység, amikor már egyenletes munkát végez, ugyanis nem minden grubber alkalmas a sekély (6–8 cm) munkavégzésre.



Még ma is gyakran látni nyári „tarlóbuktatást”, talán a régebbi nézetekkel azonosulva ekével végezvén el a hántást. A talaj nyirkos állapotában ez tetszetős minőséget adhat, de a tarló feketére mûvelése kevesebb előnnyel jár, mint haszonnal. Az intenzív, mély bolygatás lezáratlan vízvesztő felületet eredményez, így elvesztegetjük a talaj valamennyi nedvességét.

Hogyan javul a talajállapot a gondos tarlóhántást követően? A sekélyen bolygatott és lezárt(!), mulcs borította felszín szigetelő rétegként funkcionál. A talaj kapillárisain keresztül elpárologni igyekvő nedvesség a tarlóhántás mélységében kicsapódik (ún. talajharmat) és a talaj kezd nyirkossá válni. A hántást követő 2–4 hét múlva a bolygatott réteg már kedvező nyirkos állapotú, morzsás szerkezetû, beéredett. Megjelennek a biológiai tevékenységet jelző földigiliszták is. A talajállapottal párhuzamosan az elhullott gyom- és kultúrmagvak csírázási feltételei is javulnak. A szakszerû tarlóhántás bizonyítéka a gyors és egyenletes árvakelés.

Tarlóápolás

Ismert, hogy a nehezen irtható évelő gyomnövényeket (de a magról kelőket is) a tarlón a legeredményesebb és legolcsóbb irtani. A beéredett hántott tarlón kicsírázott gyomokat tarlóápolással kell elpusztítani, még azelőtt, hogy magot hoznának. Tehát a tarlóápolás időzítését a gyom- és az árvakelés határozza meg leginkább! A tarlóápolás során elpusztítjuk a gyomnövényeket és tovább segítjük a talajállapot javulását. Utóbbit csak kíméletes talajmunkával érhetjük el. Kímélni kell a beéredett állapotra jellemző morzsalékos szerkezetet, a nedvességet és a biológiai tevékenységet. Az ápolás során néhány centiméterrel mélyebben mûveljük a talajt, így mélyítjük a lazult réteget. Ez a fokozatos mélyítés különösen fontos a nehéz mûvelésû talajokon. A bolygatott felszínt zárjuk vissza, akadályozzuk meg a nedvességveszteséget! Jó talajvédelmi szolgálatot tesz a mulcsborítás, így törekedjünk rá, hogy az ápolás után is maradjon a felszíni rétegbe kevert növényi maradványokból. Ezen feladatoknak leginkább a szántóföldi kultivátorok és a síklapú tárcsák tesznek eleget. A grubberek kíméletesen lazítják, keverik és porhanyítják a talajt, a biológiai tevékenységet kevéssé vetik vissza. Hasonlók mondhatók el a síktárcsákról, bár esetükben a mûvelés mélysége 10–12 cm-ben korlátozódik (talajtípustól függően elég lehet). A szerényebben gépesített gazdaságok tarlóápolási eszköze a hagyományos tárcsa, ami szintén sikerrel alkalmazható, leginkább hengerrel kombináltan.



Az utóbbi években terjed a kémiai tarlóápolás, amely esetben totális herbiciddel perzseljük le a beéredett tarlón kikelt gyomokat. Az elszáradt gyomnövények a felszínre borulva mulcsként funkcionálnak, védik a talajt a kiszáradástól és a káros hatásoktól. Leginkább szélsőségesen száraz vagy nedves évjáratokban támaszkodhatunk e módszerre, amikor a mechanikai mûvelés nem járna elfogadható eredménnyel.

Bottlik László

Szent István Egyetem,

Földmûveléstani Tanszék

A cikk szerzője: Bottlik László