Világviszonylatban a genetikai szelekció, amely a szarvasmarha tejtermelésének növelésére irányul – beleértve a holstein-fríz populációt is – 1-2%-os termelésnövekedést eredményez évente (Dillon és mtsai, 2006). A szelekció elsődlegesen a tejtermelésre irányul, de olyan tulajdonságokra történő nemesítő munka, mint a tejelő jelleg, testméret, mélység, tovább fokozzák a genetikai előrehaladást a tejelő állományok „szögletessége” (a tejelő jelleget hangsúlyozó, élesen előtûnő far-, és csípőtáji csontok valamint a gerinc-, és borda csontok láthatósága) felé (Kelm és mtsai, 2000).
Felvetődik a kérdés, hogy ha a problémák eredete a „nem optimális táplálóanyag-ellátás”, miképpen lehet azt mérni, nyomon követni, ellenőrizni?
A kondíció becslésére használt kondíció pontozás (KP), szubjektív „mérése” a test energiatartalékainak, illetve indirekt jelzője az energia egyensúlyi állapotnak (pl. a kondíció javulása pozitív energia egyensúlyra utal és fordítva) (Roche és mtsai, 2004). Hady és mtsai (1994) megfogalmazásában, a „KP igazoltan hasznos eszköz a menedzsment kezében, a tejelő tehenek tápláltsági állapotának az elbírálásához”. Következtethetünk a pillanatnyi kondícióból a tehén erőnlétére, a fitnesre is (Györkös és mtsai, 2001).
Tejelő állományokban világszerte a legelterjedtebb az amerikai 1-5 pontos rendszer, amelyet Wildman és mtsai (1982) írtak le először, majd több kutató, egyebek között Edmonson és mtsai (1989) fejlesztették tovább. Ebben a rendszerben az 1. pontszám a nagyon lesoványodott, a 2. a sovány, a 3. az átlagos, a 4. a kövér, az 5. a nagyon kövér tehenet jelentette – 0,25 és 0,50 – osztályközökkel. A Wildman féle eljárást Virginiai rendszernek is nevezik.
A tejtermelés emelkedésével egyre nagyobb gazdasági kárt okoztak a mind gyakoribbá váló anyagcsere eredetû megbetegedések. A nagy tejtermelésû tehén táplálóanyag igényét a gyakorlati takarmányozás nehezen tudta követni, főleg a laktáció elején. Amikor a betegségek már klinikai formában megjelentek, a védekezés túl drága és nem elég hatékony. Szükség van tehát olyan prevenciós rendszer kidolgozására, amely objektíven és időben jelzi a takarmányozás és menedzsment hibáit, az állatok megváltozott – de még nem látható – egészségi állapotát. A szubklinikai formában felismert probléma ugyanis olcsóbban és jobb hatásfokkal orvosolható.
A vér paraméterei közül azokat kell meghatározni, amelyek tájékoztatást adnak a tehén energiaháztartásáról, vagy közvetve utalnak olyan káros folyamatokra, amelyek energiát vonnak el a termeléstől. Brydl és mtsai (1987) dolgozták ki a hazai tehenészetekben ma használt anyagcsereprofil-vizsgálat rendszerét. Ebben a rendszerben az energiaforgalom állapotának a megítélése a vér acetecetsav, a vérplazma glükóz- és nem észterifikált zsírsav-koncentrációjának (FFA/NEFA) a meghatározásával történik. Vizsgálataimban meghatározásra került még a vér hemoglobin, a vérplazma AST és karbamid valamint a vizelet pH, karbamid és NSBÜ értékei.
Az ország különböző tehenészeti telepein tartott, 2247 nagy tejtermelésû tehéntől származó vér- és vizeletmintákat elemeztem.
A hemoglobin, glükóz (1. ábra), acetecetsav (2. ábra), FFA/NEFA (3. ábra) és AST értékek változásának trendje szorosan követi a kondícióváltozás görbéjét. Korrelációszámítással, csak közepes, vagy gyenge szignifikáns kapcsolatokat lehetett igazolni az egyes értékek között. A vizsgált paraméterek számának a csökkentése, illetve összevonása céljából faktoranalízissel dolgoztam fel az adatokat úgy, hogy a mûvelet a lehető legkevesebb információveszteséggel járjon, továbbá felvilágosítást kapjak a változók fontosságára nézve.
A faktoranalízis során három csoport és egy egyedi faktort tudtam elkülöníteni. A kimutatott faktorok az összvarianciából sorrendben 1. 19,7%; 2. 13,3%; 3. 12,1%; és 4. 11,6%-ában részesednek és magyarázzák meg a változók varianciáját, a négy faktorban összesen tehát 56,7%-ot.
A meghatározott 4 faktor:
1. A sav-bázis egyensúly faktora (vizelet pH és NSBÜ): csoport faktor
2. A fehérjeellátás faktora (karbamid vérplazma és vizelet): csoport faktor
3. A kondíció faktora (KP és hemoglobin): csoport faktor;
4. A májmûködés faktora (AST): egyedi faktor.
A faktoranalízis eredményei statisztikailag igazolják a gyakorlati megfigyeléseimet arra nézve, hogy a takarmányozással már ellés előtt és közvetlenül utána túlzottan lesavanyítjuk a bendőt. A bendőfolyadék pH csökkenése mintegy megadja a „kezdő lökést” a további káros folyamatok elindításához. Felismerve a hibát, helytelen módszert követve a gyakorlatban, általában túladagolják a kémiai puffereket (elsősorban szóda-bikarbonátot és magnézium-oxidot). Ugyanakkor az állat étvágya mérsékelt, alig nő az ellés utáni első 2 hétben „önfeláldozó” szervezete fokozott zsír mobilizációba kezd, kondíciója gyorsan csökken, a keton testek koncentrációja veszélyes mértékben megemelkedik. Közben a májsejtek fokozott mértékben sérülnek, és ez rontja a máj teljesítő képességét. További májterhelést okoz a helytelen fehérje ellátás.
A vér karbamid koncentrációja minden ellés utáni csoportban meghaladta a referenciaérték maximumát (5,0 mmol/l), emelve a máj kapacitásának leterhelését, fokozva a szervezet negatív energia deficitjét. A vizeletben a karbamid értékek ellés után csak 133 nappal haladták meg a normál érték maximumát (300 mmol/l). A kapott eredmények mögött egyértelmûen helytelen takarmányozási gyakorlat húzódik meg. A tehenek napi takarmányadagja túl sok bendőben oldható fehérjét tartalmaz, amihez nem áll rendelkezésre elegendő könnyen oldható szénhidrát. A bendőben túl sok ammónia képződik, ami karbamiddá alakulva terheli a máj mûködését, zavarja a szaporodási folyamatokat, és energiát von el az amúgy is energiahiányos szervezettől. Így közvetve ugyan, de hatást gyakorol a kondíció változására.
dr. Gergácz Zoltán
A cikk szerzője: Dr. Gergácz Zoltán
