Általános irányelvek
A szemes termények és egyéb takarmányok esetében is fontos, hogy azok megőrizzék minőségüket, hosszú ideig tárolhatók legyenek, és minimális legyen a tápanyagveszteség.
A szántóföldi (Fusarium sp.) és raktári penészgombák (Penicillium sp. Aspergillus sp.) élesztők, valamint az általuk termelt mikotoxinok súlyos károkat okoznak a mezőgazdaságban.
A penészgombák a növénytermesztésben járványokat váltanak ki, és rontják a beltartalmi értékeket, hiszen éppen az állatok számára értékes esszenciális aminosavakat használják fel anyagcseréjük során. A mikotoxinok okozta gazdasági veszteség főleg a takarmányfelvétel csökkenéséből, a rosszabb takarmányértékesülésből, szaporodás-biológiai zavarokból, az általános ellenálló képesség csökkenéséből, immunbiológiai zavarokból, az egyes toxinokra jellemző kórképben megnyilvánuló betegségekből, illetve a másodlagos fertőződések gyakoriságából adódik.
Mivel a takarmányokban jelenlévő mikotoxinokra vonatkozóan egyre szigorúbbak az előírások, és közvetett módon az emberi szervezetbe is bekerülnek, fokozottan oda kell figyelni a toxinterheltségre.
A szemes termények elterjedt tartósítási módszere a szárítás, amely azon az elven alapul, hogy a szemek bizonyos nedvességtartalma alatt nem tudnak elszaporodni a gombák.
Ez így is van, de a betárolt termény nedvességtartalmának inhomogenitása, illetve visszanedvesedés miatt (pl. kondenzvíz által) gyakran előfordul, hogy a raktártér bizonyos helyein újra el tudnak szaporodni a káros gombák, ami végül a tárolt termény megromlásához vezet. Ez ellen gyakran úgy védekeznek, hogy túlszárítják a tárolandó szemet, ami egyrészt nem küszöböli ki a problémát, másrészt a túlzott szárítás csökkenti a felvehető tápanyagtartalmat, és sérülékenyebbé teszi a szemeket. Ez megint csak kedvezőtlen, hiszen a termény időnkénti átmozgatásával megnő a tört szemek aránya, ami a minőség csökkenésén kívül a káros mikrobák megtelepedésének esélyét is növeli. A szárítás részleges vagy teljes kiváltására megfelelő alternatívát nyújt a szerves sav készítményekkel történő tartósítás.
Tartósítás konzerválással/erjesztéssel
Egyes szerves savak (pl. propionsav, szorbinsav) jelentős penész- és élesztőgátló hatással rendelkeznek. E tulajdonságukat felhasználva sikeresen alkalmazhatjuk őket száraz vagy közepesen nedves szemes termények és más takarmányok konzerválására (az egyes savak minimálisan szükséges mennyiségét a táblázat illusztrálja). Az így kezelt és betárolt termény akár 1 éven keresztül megőrzi minőségét átmozgatás nélkül. Kedvezőtlen tárolás és/vagy klimatikus viszonyok között visszanedvesedés következtében szárított takarmány alapanyagok esetében is előfordulhat a termény „berobbanása”, ezért prevenciós célra is jól alkalmazható a szerves savas tartósítás.
Más savakkal (pl. a hangyasav), pH-csökkentő és szelektív mikrobagátló hatásuk révén, magasabb nedvességtartalmú takarmányok megfelelő irányú erjedését tudjuk elősegíteni (e hatóanyagok a tejsavtermelő baktériumokra nincsenek káros hatással, ellenben a konkurens baktériumflórát elpusztítják), s így tejsavas erjedéssel tartósított takarmányhoz jutunk.
Az alkalmazott készítményeknél azon kívül, hogy megfelelő összetételben tartalmazzák az egyes hatóanyagokat, ügyelni kell arra, hogy kíméljék a gépi technológiai rendszert (csökkentett korrózió).
Száraz termények tárolása
A 12% és 14% nedvességtartalmú szemes termények jó raktári körülmények között veszteség nélkül eltárolhatók. Általában kalászos gabonák esetében szoktak fellépni problémák hosszabb idejû tárolásnál. Ez egyrészt rovarkártevőket jelenthet (főként zsizsikek, atkák – amely ellen, a nagyobb károk elkerülése érdekében védekezni kell), másrészt, bizonyos körülmények egyidejû teljesülése esetében penészgombák, illetve mikotoxinok által okozott károk léphetnek fel. A kétféle probléma erősíti egymást.
Tipikus veszélyeztető körülmények:
• a termény inhomogén nedvességtartalma: ez főleg akkor áll fenn, ha közvetlenül a szántóföldről kerül be a raktárba a termény, vagy pedig akkor, ha a szárítandó termény nagy nedvességingadozásokkal kerül a tisztító-szárító berendezésre, és csak egy lépésben szárítunk;
• nagy hőmérséklet- és páratartalom-ingadozások; kondenzvíz képződés: a termény nedvességtartalma – s egyidejûleg a vízaktivitás – a raktár bizonyos pontjain megnő, s ez kedvező életkörülményeket teremt a raktári penészgomba fajok súlyos elszaporodásához.
E veszélyeket a raktári körülmények megváltoztatásával, gondos szárítással (ez nem egyenlő a túlszárítással!), illetve penészgátló készítmények (jellemzően propionsav és egyéb szerves savak elegyei) 2,5-3,5 kg/t mennyiségû alkalmazásával küszöbölhetjük ki.
Közepes nedvességtartalmú termények tárolása, előkészítése
A 14-15%-nál magasabb nedvességtartalommal rendelkező termények már nem tárolhatók el biztonságosan valamely tartósítószer alkalmazása nélkül. 20% alatti nedvességtartalmú termények esetében egyre elterjedtebb a szerves savas tartósítás, amely könnyen és jól beilleszthető a sertések és baromfik takarmányozási és technológiai rendszerébe. Hagyományos raktári tárolás esetében a kezelés – a nedvességtartalom, a tárolási időtartam, a tárolás körülményei, az alkalmazott savkombináció és a kijuttatási technológia függvényében –
4,0–8,0 kg/t szerves savval valósítható meg. Fóliahengeres tárolás esetében a szükséges savmennyiség gyakorlati tapasztalatok alapján 5,0–6,5 kg/t között változik.
Tipikus veszélyeztető körülmények:
• A termény nedvességének és homogenitásának, ill. a raktározási körülmények rossz felbecslése – ezáltal az alkalmazott sav összetételének és a dózis helytelen megválasztása,
• Kijuttatási technológiai hibák: gyakori hiba, hogy a kezelés nem egyenletes (pl. szállítószalagon történő kezeléskor) – a gombák sajnos nem nézik azt, hogy az átlagdózis jó-e. Amennyiben inhomogén a kezelés, akkor a relatív dózishiányban szenvedő terményrészeken elszaporodnak a penészek, azután pedig láncreakciószerûen elindulnak a romlási folyamatok a termény többi részében is. Ugyancsak előfordul az üzemi gyakorlatban, hogy pufferolt (ammonizált, non-corrosive) savak esetében nem fordítunk kellő figyelmet arra, hogy hûvösebb időjárás esetében megnő e készítmények viszkozitása. Amennyiben ezt nem tudjuk kontrollálni a gyártótól kapott viszkozitási adatok alapján és a célnak megfelelő átfolyásmérővel, úgy könnyen aluldozírozhatjuk teljes terményünket, s idő előtt megindulhatnak a káros folyamatok.
E problémákat a legkönnyebben úgy küszöbölhetjük ki, hogy mind az üzem, mind az eszközöket biztosító cég részéről megfelelő szakmai hátterû személy végezze a tartósítási munkálatok előkészítését és gyakorlati kivitelezését, ellenőrzött technológiai rendszerrel.
A hazai piacon 4-5 cég végzi a tartósítási munkákat megfelelő gépekkel, minőségi garanciával és ellenőrizhető összetételû készítményekkel.
A hagyományos tárolású tartósított terményeket utólag, a feletetés előtt közvetlenül érdemes darálással, esetleg roppantással előkészíteni, fóliahengerben történő tárolás esetében a darálást/roppantást egy mûveletben lehet végezni a kezeléssel és a töltéssel.
Nagy nedvességtartalmú termények tárolása, előkészítése
A 20–22%-nál magasabb nedvességtartalommal rendelkező termények esetében már nem feltétlenül egyszerû – a szarvasmarha telepeket és a sertések nedves etetési rendszerét kivéve – a szemes termény beillesztése az adott technológiába. Ha meg tudjuk oldani a nedves termény bevitelét a rendszerbe, úgy érdemes azt még korábban, 28% feletti nedvességtartalom mellett betakarítani, s megfelelő előkészítéssel (darálás, roppantás) erjesztve tartósítani, falközti silóban vagy fóliahengerben való tárolással.
A takarmány jó minősége és a biztonságos eltarthatóság együttesen akkor érhető el maradéktalanul, ha a mûvelet során olyan szerves sav kombinációkat alkalmazunk, amelyek elősegítik a megfelelő tejsav-ecetsav arány megvalósulását, kiküszöbölik a káros utóerjedési folyamatokat, illetve legalább 3-4 napos aerob stabilitást biztosítanak a kitárolt terménynek, tavaszi-nyári időben is. Erre a mai ismereteink szerint a hangyasav/propionsav kombinációk a legalkalmasabbak, a hatóanyagok költségvonzatát is figyelembe véve.
Természetesen ezeknél az eljárásoknál is kiemelt figyelmet kell fordítani a megfelelő kivitelezésre, illetve arra, hogy az adott állatfaj és a takarmányozási technológia számára legmegfelelőbb módszert válasszuk meg.
Karnóth Joris
A cikk szerzője: Karnóth Joris
