Közel félmillió hektáron termesztik, mindenek előtt Ázsiában (India, Kína, Pakisztán), 15 olyan ország van, ahol a termőfelülete meghaladja a 10 000 hektárt. (Nálunk mindössze két növény (csemegekukorica és zöldborsó) termőfelülete nagyobb 10000 hektárnál.) Fogyasztása, népszerûsége egyre nő, már olyan országokban is széles körben fogyasztják, ahol termesztése a klímaviszonyok miatt nem lehetséges.

Nyugat-Európában a 80-as években lett ismertté, a holland, belga üvegházakban nagy felületen hajtatják, ezért a szezonális fogyasztása, ami az olasz és spanyol szabadföldi importból adódott, napjainkra megszûnt. Csak Németország 50–60 000 tonnát importál évente!

Hozzánk a törökökön keresztül került a XVI–XVII. században, nem ismeretlen növény, Erdélyben több, mint százféle elkészítési módját ismerik. Kisebb népszerûségének valószínûleg kesernyés íze az oka, ismert, hogy a magyar fogyasztók a kesernyés ízt – ami a padlizsánra jellemző – kevésbé kedvelik. Az utóbbi években, igaz kismértékben, de emelkedett a fogyasztása. Ez még nem mérhető kilókban, az emelkedő tendencia is csak a nagyvárosokban figyelhető meg, és biztos, hogy belátható időn belül nem fog az első tíz fogyasztott zöldség közé kerülni. Az iránta való érdeklődést két dolog motiválja, a nyugat-európai szokások meghonosodása, ahol lényegesebben nagyobb jelentőséggel bír a padlizsán, a másik a változatosabb konyha iránti igény. Kétségtelenül fékezi a gyorsabb elterjedését a házikertekben a környezettel szemben támasztott igen magas igénye (hőmérséklet, víz), amit nálunk nehezebb biztosítani, mint akár a paradicsomnak, vagy akár a paprikának. A házikerti, kisüzemi termesztés mellett, újabban a legkorszerûbb módszerekkel, vízkultúrában, fólia- és üvegházakban hajtatják is.

Latin nevén Solanum tuberosum L., az ún. csucsorfélékhez tartozik, közvetlen rokona a burgonyának, a paradicsomnak és a paprikának. A gazdasági értelemben vett termése a húsos bogyótermés, amely alakban, összetételben és ízben is lényegesen eltér a paprikától és a paradicsomtól.

A termesztési körülményektől függően 50–120 cm magasra nő, levelei tojás alakúak, enyhén szőrözöttek. Önbeporzó növény, magja apró, ezermagtömege 3,5–4,5 g, 1g magban 220–280 szem van, csírázóképességét 3–5 évig képes megtartani.

Sokan nem tudják, de termése nagyon változatos. Bár nálunk többnyire csak a 20–30 cm hosszú, megnyúlt, körte alakú, lila színû bogyókat ismerik, de más országokban fehér, sárga, cirmos, egészen apró tojás, gömb és banán alakú termések is előfordulnak. Íze jellegzetes, kissé kesernyés, vitamintartalma alacsony, de ásványi anyagokban igen gazdag. Nálunk többnyire rántva, olajban sütve és pástétomnak elkészített formában fogyasztják.

Hőigénye magas, kifejezetten melegigényes növény. Termesztésével csak ott szabad foglalkozni, ahol legalább 6,5 hónapon keresztül fagymentes idő van és a napi középhőmérséklet legalább 3 hónapon keresztül nem csökken 20°C alá. Ebből adódóan nálunk komolyabb termésre nem számíthatunk. 5–6°C az a kritikus alsó határ, ahol növekedése leáll, pollenképződése megszûnik. Legalább 10–12 órás megvilágítást igényel, tehát nem nevezhető hosszúnappalos növénynek, ugyanakkor erős fényintenzitást igényel, tehát árnyékba, félárnyékba nem ültethető. Vízigénye nagy, egy kifejlett növény képes napjában 2–3 liter vizet is elpárologtatni, ezért a nyári időszakban heti két alkalommal is kell öntözni. Ugyanakkor nem bírja a levegőtlen, vízzel állandóan telített talajokat, mert ilyenkor szára és gyökere kirohad. Sok tápanyagot kíván, ezért a szerves trágyázáson kívül a tenyészidőben rendszeresen kell mûtrágyázni.

Magas hőigénye és hosszú tenyészideje miatt nálunk csak a palántáról történő szaporítása képzelhető el, ami lényegében megegyezik a paprikáéval és a paradicsoméval. Tehát szaporítóládába sûrûre vetjük március végén (500 növény/láda), és 2 szikleveles-2 lombleveles korban széttûzdeljük 7 × 7 vagy 8 × 8-as tápkockákba, esetleg 10-es cserépbe. Van, ahol szálas palántáról is szaporítják, ezt nem javasoljuk.

Csak a májusi talajmenti fagyok után szabad kiültetni, tehát május 15–20 után. Az ennél későbbi kiültetések nagyon keveset teremnek. Kisüzemben a 60 cm körüli sortávolságot javasoljuk, esetleg érdemes az ikersoros elrendezést is alkalmazni, ami az ápolási munkákat jelentősen megkönnyíti.

A fent javasolt értékek megfelelnek 3–6 db/m2 (30–60 000 db/ha) növénysûrûségnek, hajtatásban az alsóbb, szabadföldön a felsőbb értékhatárok tartását tartjuk gazdaságosabbaknak.

Ápolása rendszeres öntözésből, kb. kéthetenkénti fejtrágyázásból áll (1–2 dkg/m2) és folyamatos növényvédelemből áll, mert meglehetősen sok a károsítója (üvegházi molytetû, levéltetû). További betegségei és kártevői:

• vírusok: TMV és CMV vírus,

• gombás betegségek: palántadőlés, fito-ftórás betegség, fehérpenész, botrítiszes betegség, verticíliumos betegség,

• kártevők: lótücsök, gyökérgubacs fo-nálféreg, burgonyabogár, közönséges takácsatka.

Szedése augusztusban kezdődik, a virágzástól számítva 15–35 nap után. Változó nagyságban takarítják be, van, ahol egészen korán, gyengén szedik (pl. arab országok), van ahol csak a kifejlett bogyók számítanak piacképeseknek. Nálunk a 350–450 grammos termések a legkeresettebbek, amelyek sötét lilák, fényesek. A nagyobb termések visszatartják a növényt, ilyen esetben darabszámra csökken a termés. A túlérett bogyók erősen keserûek. A leszedett termések 10–15°C-on, magas páratartalom mellett 10–14 napig is tárolhatók.

Jól hajtatható fóliasátorban, ide a kiültetését a paprikával közel azonos időben javasoljuk, tehát április végén. Ha nyáron árnyékolással védeni tudjuk a tûző napsütéstől, akkor egészen októberig terem. Természetesen ilyen esetben folyamatos növényvédelemről, heti két-háromszori öntözésről, heti fejtrágyázásról, és szakszerû növényvédelemről kell gondoskodni.

A kereskedelemben kapható fajták közül – amelyek a hazai ízlésnek is megfelel – a Kecskeméti lilát javasoljuk, tapasztalatunk szerint a hazai szabadföldi viszonyokat jobban elviseli. Hajtatásra az árutermelő kertészeknek kiváló holland hibridek állnak rendelkezésre, pl. a Madonna.

Terbe István