Továbbá, hogyan lehet esetleg ésszerûbben, kevesebb ráfordítással megóvni a gyümölcsöst, esélyt adva a következő év-évek jó termésének? Ezzel a problémával foglalkozik a Dow AgroScienses Hungary Kft. által szervezett „Runner Akadémia” címû tanácskozáson (Ráckeve, 2008. február 21.) elhangzott eladás írott változata.
Egy ültetvény nem termő évben történő növényvédelme gazdasági és növényvédelmi szakmai kérdés. Nem nehéz belátni, hogy az ökonómiai predesztináció mellett számos növényvédelmi szakmai döntést lehet, illetve kell hoznunk az ültetvény életteljesítményének, a jövőben hozamainak, szem előtt tartásával. Ehhez fontos, hogy a növényvédelem, mint hozamalakító tényező helyét és szerepét meghatározzuk. A ráfordítás-hozam függvény (1. ábra) változóit három, egymástól karakteresen elkülönülő kategóriát alkotnak (Takácsné Gy. K. 2007). Az első csoportba az úgynevezett „meghatározott” változók tartoznak, amelyek hozamra gyakorolt hatása adott, az a döntéshozó által nem befolyásolható. Ilyenek például a termőhely agro-ökológiai tulajdonságai, vagy a fajta terméspotenciálja. A következő csoportba az úgynevezett „meghatározandó” (döntést igénylő) változókat sorolják. Ezek nagyságáról előre dönthetünk, azok általában (de nem feltétlen) közvetlen hatással vannak a hozam nagyságának alakulására is. Ebben a körben szerepeltetik például a mûtrágyázást, az ápolási munkákat, a regulátoros kezeléseket, de itt a helye a programszerûen végzett lemosó permetezésnek is. A károsítók elleni védekezéseket azonban – okszerû növényvédelmet feltételezve – a harmadik csoportban, a „bizonytalan változók” között találjuk. Ezek a változók (ráfordítások) alapvetően a károsítók epidémiájától, gradációjától függnek. Tehát a függvény szerint a hozam biztonságát ez utóbbi változók súlyának csökkentésével, azok kiiktatásával lehet növelni. Többek között ez ad magyarázatot arra, hogy miért alkalmaznak gyakorta megelőző kezeléseket. Az okszerû növényvédelem keretében hozott döntéseket gazdasági szempontból stratégiai és taktikai terminusokba soroljuk. Az előbbiek a védekezés szükségességére, míg az utóbbiak annak módjára vonatkoznak. A stratégiai döntés alapja a kártételi (ökonómiai) küszöb, a taktikai döntések, pedig az alkalmazott eljárások, technológiák közötti választást jelentik, amelyek gazdasági irányelve a költségminimalizálás. Egyszerûen fogalmazva – az azonos hatékonyságú technológiák közül a legolcsóbbat kell választani.
Továbbá a technológiákat a kezelések időzítése szerint is jellemezzük. A gyakorlatban a programszerû, ill. a célzott védekezéseket tartalmazók mellett, e kettő ötvözetét jelentő vegyes technológiákkal találkozhatunk. Míg a programszerû a preventív hatásra épít és a permetezési fordulói tapasztalati alapon, sokszor fenológiához igazítva alakulnak, addig a célzottnál, magasabb szintû szakmai inputot feltételezve, az előrejelzésre alapozott beavatkozások jellemzők. Ez utóbbinál (nem folyamatos fertőzési nyomás mellett) a kevesebb számú kezeléssel szemben, a rövidebb idő alatti beavatkozásokat lehetővé tevő nagyobb kapacitású géppark fenntartása és a növényvédő szer esetlegesen drágább beszerzése áll. Talán ezért is, és a költségek minimalizálását is alapul véve, a gyakorlatban leginkább a vegyes technológiákkal találkozhatunk.
De mi a helyzet a nem termő évvel? Milyen szempontok szerint alakítjuk technológiánkat? Az első lépés a legjelentősebb lombkárosítók, a tartós megtelepedésre képes károsítók körének behatárolása. Ebben segítségünkre lehet a Pareto-elv, ismertebb nevén a 80–20 szabály, amely szerint a következmények 80%-a az okok mindössze 20%-ára vezethetők vissza. Tehát, ha helyesen határozzuk meg a fa életerejére, jövő évi termésére, életteljesítményére leginkább hatást gyakorlók körét, akkor 20 százaléknyi munkával 80 százalékos teljesítményt mutathatunk fel. Ennek jelentőségét bevétel elmaradásával terhelt évben nem kell hangsúlyozni. Fontos azonban, hogy számoljunk a zárlati károsítókkal is, amelyek ellen jogszabály írja elő a védekezést, tehát az nem opcionálisan jelentkezik. A kezelés számának csökkentése a technológiát meghatározó károsítók ellen csak előrejelzésre alapozott, célzott védekezésekkel oldható meg. Tehát az előrejelzés felértékelődik és továbbra is kérdés marad, hogy a mûszaki háttér képes-e a viszonylag rövidebb időtartam alatti beavatkozásra? A peszticidek között, pedig a hatékonyság–hatástartam–±mellékhatások–ár algoritmus szerint választunk. Nem kell hangsúlyozni, hogy a szempontok mérlegelésének sorrendjén nem érdemes változtatni, mert könnyen az „olcsó húsnak híg a leve” csapdába eshetünk. Pest megyei átlagos évjáratot figyelembe véve és a fentiek is szem előtt tartva a technológiánkat a varasodás (Venturia inaequalis), az almafa-liszharmat (Podosphaera leucotricha), az almatermésûek tûzelhalása (Erwinia amylovora), az atkák, az aknázó-molyok, és a levéltetvek ellen tervezzük.
A tervezést részleteiben kezdjük a varasodással. Ennél a kórokozónál abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az utóbbi évtizedekben igen intenzíven folyó kutatásoknak köszönhetően pontos ismeretekkel rendelkezünk a kórfolyamatát, a kárküszöbét, az előrejelzését, és nem utolsó sorban a gombaölő szer érzékenységét illetően. A következő év termésére vonatkozó 1% alatti betakarítási küszöbből indulunk ki. A kórokozó közismerten az áttelelése után spórákat képez, és azokkal okozza első fertőzéseit. Az aszkospórák kiszóródása márciustól júliusig elhúzódhat. Az un. primer infekciót követően a vegetatív szaporító sejtjeivel (konídiumok) ugyancsak fertőzéseket okoz (2–3. ábra). A betakarítás kori 1% alatti termésfertőzéshez bizonyítottan az ültevény tavaszi, négyzetméterenkénti aszkospóra dózisa 600 alatt kell, hogy maradjon. A gyakorlat számára ez azt jelenti, hogy az előző évi őszi felvételezéskor 12 vesszőnként egy varas levél fordulhat csak elő – (600 vessző szemlézve). Ezt az USA-ban állapították meg. Kicsit az európai viszonyokhoz igazítva, érzékeny fajták vonatkozásában azt mondhatjuk, hogy cél a levélfertőzés 5% alatt tartása. A kezelések időzítéséhez az almafa-varasodás előrejelzése lehet fenológiához kötött, a korokozó fejlődését figyelő, vagy az időjárási adatokra támaszkodó. A fenológiára és a kórokozó fejlődésére alapozók az aszkospórás fertőzéshez adnak támpontot. Az időjárás szerinti pedig, az ún. Mills-féle táblázatot alapul véve, a konídiumos fertőzést is prognosztizálja. Ez utóbbi megoldás terjedt el hazánkban leginkább. Az előrejelzés pontossága azonban változó lehet, ugyanis a fertőzést kiváltó levélfelület-nedvesség hosszát a hőmérsékleten túl valószínû több tényező is befolyásolhatja. Így a primer fertőzést kiváltó spórák és a konídiumok csírázásához szükséges idő eltérhet. Vannak irodalmi adatok, amelyek szerint a konídiumos fertőzéshez három órával rövidebb, míg mások szerint három órával hosszabb, ill. olyanok is, amelyek a spórással azonos időtartamú levélfelület-nedvességet állapítanak meg. Külön kérdés, hogy a száraz periódusok hossza és azok gyakorisága, a harmatképződés, a napfény intenzitása és összetétele, a szél szárító hatása, a növény felületén élő mikroorganizmusok, a kórokozó élettani rasszai stb. hogyan befolyásolják a csíratömlő képzést, illetve a fertőzést. A varasodás kórokozójának ez idáig 7 fiziológiai rasszát írták le. Ezek többsége a tőlünk nyugatabbra eső országokban már kimutatott. Különösen veszélyesnek tartják a 6-os rassz terjedését, mert az fertőzi azokat a fajtákat, amelyek előállításában Malus floribunda 821-es klónja szerepel – 'Priscilla', 'Jonafree', 'Freedom', 'Prima', 'Richelieu', 'Enterprise', 'Mac Free', 'Mac Shay' stb. Viszont kevés az adat, hogy ezek a rasszok, hogyan viszonyulnak a hagyományos fajtákhoz. Továbbá nem ismert hazai előfordulásuk sem. A hazánkban elterjedten használt LUFT és a METOS készülékeknél különösen fontos a mûlevél kalibrálás, a valós levélfelület-nedvességek mérése, rögzítése. Ha a nehézségek ellenére sikerült jeleznünk a varasodás fertőzését, akkor meg kell hoznunk a taktikai döntésünket is. A kórfolyamathoz igazított gombaölő szer választás alapján a fertőzés előtt megelőző, az inkubáció alatt gyógyító, míg a tünetek megjelenése után eradikatív hatású készítményeket kell alkalmazni.
A lisztharmatnál sokkal nehezebb helyzetben vagyunk. Bár a következő évre itt is megfogalmazhatunk 1% alatti betakarítási küszöböt, amelynek teljesüléséhez, mind a tavaszi vesszőfertőzöttséget, mind az aktív növekedési fázis végéig a levélfertőzöttséget 20% alatt kell tartanunk, de az előrejelzés csak rendszeres állományvizsgálaton alapuló szignalizáció lehet. Ugyanis a lisztharmat csíratömlő-képzéshez nem igényel levélfelület nedvességet, a fertőzése hozzávetőleg 10–25°C-on, 60% feletti relatív-páratartalomnál létrejön és így gyakorlatilag állandó veszélyt jelent. Jóllehet világszerte léteznek sokinputos, bonyolult, számítógépes előrejelző programok (pl. PODEMTM), de ezek hazánkban még nem terjedtek el. A lisztharmat ellen felhasználható hatóanyagokat összevont biológiai hatékonyság alapján értékelhetjük elsősorban. A készítmény vonatkozásában természetesen az árukról sem lehet megfeledkezni.
A jelentős lombkártétellel veszélyeztető károsítók megítélésében közös, hogy a védekezéseket nem termő években is a pontosan meghatározott kritikus egyedszámuk és a természetes ellenségeik népességszabályozó hatása alapján tudjuk eldönteni.
Az megyei almásokban gondot okozhatnak a takácsatkák –
a piros gyümölcsfa-takácsatka (Panonychus ulmi), és a kétfoltos takácsatka (Tetranychus ulmi) – továbbá az almatermésûek levélatkája (Aculus schlectendali). Nyári időszakban a takácsatkák levelenkénti kritikus egyedszáma 5, míg a levélatkáé 30. A természetes ellenségeik közül a legfontosabbak a ragadozó atkák. Az almáskertekben 6–8 fajuk is jelen lehet. Ezek rendszertani helye a Phytoseiidae, ill. a Stigmeidae családok. Ha a takácsatka/Phytoseiidae arány kisebb, mint öt, ill. a takácsatka/Stigmeidae hányad kettőnél kevesebb nem szabad védekezni. A kritikus egyedszám felett elsősorban magas technológiai értékû – jó hatékonyságú ugyanakkor a hasznos élő szervezeteket kímélő – készítményekkel kell beavatkozni (pl. diflovidazin, hexitiazox, propargit stb.). Többszöri permetezéseknél a különböző hatásmechanizmusúakat rotációban alkalmazzuk a rezisztencia elkerülése érdekében.
A levélaknázó molyok közül leggyakrabban a lombosfa–fehérmoly (Leucoptera malifoliella), az almalevélmoly (Phyllonorycter blancardella), ritkábban az almalevél törpemoly (Stigmella malella) fordulnak elő. Évenként 3–4 nemzedékük fejlődik és az avarban báb állapotban telelnek. Több fürkészdarázs faj is parazitálja őket. A nagyobb egyedszámmal jelentkezők a Holcothorax, a Pholetesor és a Sympiesis nemzetségekbe tartoznak. A védekezés előrejelzésére szex-feromon csapdákat és állomány szintû vizsgálatokat alkalmazunk. Így a második nemzedéktől a parazitáltság meghatározása érdekében 2 ha-ként 4 × 100 akna vizsgálata javasolt, ugyanis mellőzhetjük a vegyszeres beavatkozást, ha a levélfertőzés 30% alatti, a levelenkénti aknaszám nem haladja meg a hármat, ugyanakkor a parazitáltság mértéke több, mint 30%. A hasznos élő szervezeteket kímélő IGR vegyületekkel (pl. metoxifenozid) és Bacillus thuringiensis tartalmú készítményekkel védekezünk elsősorban.
Az almáskertjeinkben három levéltetû faj bír jelentőséggel. A zöld almalevéltetû (Aphis pomi) a leggyakoribb, de a levélpirosító almalevéltetû (Dysaphis devecta) és a szürke almalevéltetû (Dysaphis plantaginea) a veszélyesebbek, mert nyáluk fitotoxikus hatású és torzulásokat okozhat. Az erős kártételük kihathat az ültetvény életteljesítményére. Ennek megfelelően alakulnak a tolerancia-értékek is. Így a zöld almalevéltetûnek legfeljebb 10, míg a Dysaphis-oknak legfeljebb 3 telepe lehet 100 hajtásonként. Bár a levéltetveknek számos természetes ellensége létezik (pl. katicabogarak, zengőlegyek, fátyolkák stb.), azok vándorló életmódot folytatnak. Következésképpen, a betelepedésük, a felszaporodásuk a zsákmány egyedszámától függő. Ezzel együtt, ha a levéltetû telepek környezetében megtaláljuk őket, a tûréshatárt 50%-kal emelhetjük.
Összefoglalásként megállapítható, hogy akkor járunk el helyesen, ha az almaültetvény növényvédelmét nem termő évben, a gazdasági racionalizálást és a helyi károsító helyzetet is figyelembe véve, az integrált alapelvekre támaszkodva szervezzük és hajtjuk végre.
Dr. Cs. Tóth Attila, növénykórtani szakelőadó,
Fővárosi és Pest Megyei MGSZH
Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság, Gödöllő
