Ma már nem törekszünk a kultúrák teljes gyommentességére, csupán a gyomborítás veszélyességi küszöb alatt tartására (Lehoczky et al. 2004).

Mezőgazdaságilag mûvelt területeinken a gyomnövények előfordulása nagy faji változatosságot mutat. A gyomnövények sokféleségük miatt szinte minden helyzethez könnyen és gyorsan alkalmazkodnak.

A növényegyüttesek előfordulását többféle tényező szabályozza, amelyek közül az agrotechnika tûnik az egyik legfontosabb befolyásoló tényezőnek (Hunyadi 1988). A vetésváltás a hatékony gyomszabályozás egyik alapját képezi (Lehoczky et al. 2006). A területre vetett kultúrnövény faja nagymértékben befolyásolja az adott évjáratban megjelenő gyomegyüttest. Más, pl. az őszi vetésû és a tavaszi vetésû, a sûrû vetések és a tág térállású kultúrnövények gyomflórája (Reisinger et al. 2003).

Az Országos Gyomfelvételezések eredményei szerint kukoricában a közönséges kakaslábfû (Echinochloa crus-galli (L.) P.B.) az első, ez a gyomnövény már a fejlődés kezdetén jelentős veszteségeket okozhat (Lehoczky 2002).

A gyomszabályozás hangsúlyozza a gyompopulációk hatásainak minimalizálását, de nem a gyomok teljes mértékû megsemmisítését. A hatékony gyomszabályozási program fő célja, hogy úgy szabályozzuk a gyom-kultúrnövény kapcsolatot, hogy elősegítsük a kultúrnövény növekedését a gyomnövényekkel szemben. A talajmûvelés módszerei és eszközei jelentős gyomszabályozó hatással rendelkeznek, így pl. a szántás, tárcsázás, boronálás, kultivátorozás. A gyomszabályozás szempontjából az egyik legfontosabb talajelőkészítő munka a tarlóhántás, amelynek célja az, hogy a tarlón lévő gyomokat megsemmisítsük és a talajban lévő, valamint az aratáskor kipergett gyommagvakat csírázásra és kelésre bírjuk.

Napjainkban újra előtérbe kerültek a tárcsás és minimális talajmûvelési rendszerek. A hagyományos mûvelés vezető pozícióját végül is a talaj- és környezet károsodással összefüggésben tényszerûen kimutatott hátrányok és veszteségek rendítették meg. A kártevők, a kórokozók, a gyomok korlátozása a szántásos alapmûvelés, elmunkálás és magágykészítés által biztosabb, a tarlómaradványok aláforgatása tiszta felszínt eredményez (Birkás 2002).

Célul tûztük ki a talajmûvelési eljárások gyomosodásra, a gyomflóra faji összetételére gyakorolt hatásának tanulmányozását a Keszthelyen 35 évvel ezelőtt beállított és folytatott talajmûvelési tartamkísérletben. A cikkünk alapjául szolgáló vizsgálatainkat 2006. júniusában végeztük kukorica állományban. A különböző talajmûvelési módok alkalmazásának hatása jellegzetesen megnyilvánult a parcellák gyomborítottságában, a gyomflóra faji és életforma csoport szerinti összetételében.

Vizsgálatainkat a Keszthelyen 1972-ben beállított talajmûvelési tartamkísérletben végeztük, amelyben eltérő mûvelési módokat alkalmaznak: a minimális, a sekély (tárcsás) és a hagyományos (szántás) mûvelést. A kísérlet kéttényezős osztott parcellás elrendezésû, négyismétléses, amelyben három különböző talajmûvelési változat és évi 100–100 kg/ha P2O5, illetve K2O mûtrágya adag mellett öt különböző, növekvő nitrogénadag (N0-0, N1-120, N2-180, N3-240, N4-300 kg/ha) hatása tanulmányozható. Az őszi búza és a kukorica jelzőnövények bikultúrában kétévenként váltják egymást (őszi búza – őszi búza – kukorica – kukorica). A kukoricát 2006. május 10-én vetették el. Gyomfelvételezésünket 2006. június 5-én végeztük Balázs-Ujvárosi módszerrel (Reisinger 2001), a kukorica 2–4 leveles fejlettségénél. Vizsgálatunk befejezéséig nem történt herbicides kezelés.

A parcellák alapterülete: „A” parcella 14,5 m × 30 m= 435 m2 „B” parcella 14,5 m × 6,0 m = 87 m2

• Hagyományos mûvelés („A1”): 25–30 cm mélyen végzett őszi mélyszántás + elmunkálás + vetőágy készítés.

• Minimális mûvelés („A2”): vetést közvetlenül megelőző egyszeri sekély tárcsázás.

• Sekély tárcsás mûvelés („A3”): ősszel végzett sekély tárcsázás, tavasszal megismételve.



A kísérletben a június 5-én végzett gyomfelvételezés idején összesen 17 gyomnövény faj fordult elő (1. táblázat).

A legkevesebb gyomnövény faj a hagyományos mûvelésû parcellákon fordult elő, összesen 14, amelyek közül 3 volt évelő, G1, ill. G3 életformájú (2. táblázat).

A legtöbb gyomnövény faj a minimális mûvelésû parcellákon fordult elő, összesen 16 faj (4. táblázat). Ezeken a parcellákon az előforduló gyomnövény fajok közül 6 volt évelő, amelyek közül kettő G1 (tarackos, rizómás), kettő H3 (szaporítógyökeres) és egy H3 (szaporodásra képes gyökerû) és egy H5 (ferde gyökértörzsû) életformájú volt.

A sekély mûvelésû parcellákon összesen 14 gyomnövényfaj fordult elő (3. táblázat). Ezek közül 5 volt évelő.

A különböző mûvelési módú kezelésekben jelentős különbség volt az összes előforduló gyomnövény fajon belül az évelő gyomnövény fajok aránya szerint. A hagyományos mûvelésû parcellákon 21,4%, a sekély mûvelésû parcellákon 35,7% a minimális parcellákon 37,5% volt az évelő fajoknak az összes előforduló gyomfajon belüli aránya.

Az átlagos gyomborítottság alapján markáns különbségeket találtunk a három mûvelési módok között. A hagyományos mûvelésû parcellákon az átlagos gyomborítottság kismértékû volt 1,95% (2. táblázat). Ezen belül a legnagyobb borítása a C. album-nak volt 0,53%, a második az A. retroflexus 0,38%-kal. Ez a két faj tette ki az összes gyomborítás közel felét.

A sekély mûvelésû parcellákon a hagyományos mûvelésûekhez viszonyítva 7,8-szor nagyobb 15,24% volt az átlagos gyomborítottság, ami rendkívül jelentős különbség (3. táblázat). A dominancia sorrendben az A. retroflexus az első, borítási értéke 5,72% volt. A második az E. crus-galli 3,28%-os értékkel.

A legnagyobb gyomborítottság a minimális mûvelésû parcellákon volt, átlagosan 28,28% (4. táblázat), ami a sekély mûvelésû parcellákhoz viszonyítva 1,8 szoros, a hagyományos mûvelésû parcellákhoz képest, pedig 14,5-szeres különbség volt. Az előforduló gyomnövények dominancia sorrendjében az E. repens volt az első helyen 8,35%-os értékkel, a második a S. glauca 5,57%-kal.

A felvételezés időpontjában a növekvő adagú N-kezelésekkel összefüggő különbség a gyomborítottságban a minimális mûvelésû parcellákon volt kimutatható. A kontroll (N0) kezelésben volt a legnagyobb gyomborítás 47,38%, ami a növekvő adagú N-kezelésekben lényegesen kevesebb volt. A legnagyobb adagú N-kezelésben (N4) volt a legkevesebb 19,32% a gyomborítás, ami a kontroll parcellákhoz viszonyítva lényegesen kisebb, annak 40%-a.



Következtetések

A talajmûvelési mód szerint markáns különbségek voltak igazolhatók a kukorica gyomosodásában, a gyomflóra faji összetételében, az évelő fajok számában és az összes gyomnövény fajon belüli arányában. A legnagyobb mértékû gyomborítás a minimális mûvelésû parcellákon volt 19,32–47,38%, és itt fordultak elő a legnagyobb számban az évelő fajok. A legkisebb gyomosodás a hagyományos mûvelésû parcellákon volt, itt kedvezően érvényesült a szántás gyomszabályozó hatása. A hagyományos mûvelésû parcellákon 21,4%, a sekély mûvelésû parcellákon 35,7%, a minimális parcellákon 37,5% volt az évelő fajoknak az összes előforduló gyomfajon belüli aránya.

A legnagyobb gyomborítottság a minimális mûvelésû parcellákon volt, átlagosan 28,28%, ami a sekély mûvelésû parcellákhoz viszonyítva 1,8 szoros, a hagyományos mûvelésû parcellákhoz képest, pedig 14,5-szeres különbség volt. Az előforduló gyomnövények dominancia sorrendjében az E. repens volt az első helyen 8,35%-os értékkel, a második a S. glauca 5,57%-kal.

A felvételezés időpontjában a növekvő adagú N-kezelésekkel összefüggő különbség a gyomborítottságban a minimális mûvelésû parcellákon volt kimutatható. A kontroll (N0) kezelésben volt a legnagyobb gyomborítás 47,38%, ami a növekvő adagú N-kezelésekben lényegesen kevesebb volt. A legnagyobb adagú N-kezelésben (N4) volt a legkevesebb 19,32% a gyomborítás, ami a kontroll parcellákhoz viszonyítva lényegesen kisebb, annak 40%-a.

Köszönetnyilvánítás:

Kutatómunkánkat az OTKA K60314 ny.sz. és T46845 ny.sz. pályázat támogatásával végeztük.



Kismányoky András – Lehoczky Éva – Kismányoky Tamás