Az országot járva, a zöldségtermesztőkkel beszélgetve néhány olyan hibára szeretném a lap olvasóinak figyelmét felhívni, amelyek a talajjal, a tápanyagellátással kapcsolatosak, és amelyek a szakmánkban gyakran előfordulnak.
A káposztafélék plazmodiofórás gyökérgolyvája (Plasmodiophora brassicae), szakmai körökben régóta ismert betegség eddig a gyakorlatban viszonylag ritkán találkozhattunk vele. Az elmúlt néhány évben, azonban egyre gyakrabban lehet róla hallani, Szabolcs-Szatmár és Somogy megyékben, egyre több termesztő jelezte kisebb nagyobb kártételét. Tudni kell, amit a legtöbb szakkönyv is megemlít, hogy a káposztafélék és a gyökérgolyva betegség talaj-pH igénye egybeesik, a betegség is a semlegesnél valamivel savanyúbb (enyhén savanyú) talajokon fertőz jobban, ahol a káposzta is jól érzi magát. A betegség gyakran jelentkezik a karalábén, a karfiolon és a fejes káposztán, ugyanakkor a fajták közötti érzékenység tekintetében – eddigi tapasztalataink szerint – nagy különbség nem ismert. Védekezés a 3–4 évesnél hosszabb vetésforgón kívül, a semleges vagy a lúgosabb talajok választásával, vagy ha erre nincs lehetőség, a talajok meszezésével, illetve olyan mûtrágyák használatával oldható meg, amelyek a talaj kémhatását növelik. Meszezésre a legalkalmasabb időpont az őszi talajmûvelés, amikor a szerves és a mûtrágyákkal együtt nagyobb mennyiségû meszet is a talajba dolgozhatunk. Az így kijuttatott mész mennyisége a talaj kötöttségétől és a kémhatásától függően 1–2 tonna/ha. Ilyen célra számításba jöhető meszező anyagok a keménymészkő, a lágymészkő, a dolomit őrlemény, a lápi mész, és a cukorgyári mésziszap. A gyökérgolyva ellen nem javasoljuk a savanyító hatású gipszet és a lignitport! A betegség további fellépésének veszélye a talajok savanyodása, a meszezések elhanyagolása miatt az elkövetkező években fokozott mértékben várható.
A fejes saláta nem támaszt olyan magas követelményeket a talaj szerkezetével szemben, mint a paprika vagy az uborka. Ezért a termesztési gyakorlatban csak kivételes esetben használnak az ültetése előtt talajszerkezet-javítás céljából szerves trágyát (őszi talaj-előkészítés!). A szerves trágyázás hátránya lehet az is, hogy a szerves trágyával nagy mennyiségû nitrogén kerül a talajba, ami rontja a saláta fejképződését, megnehezíti a piac által elvárt kemény fejek kialakulását. Ezért szabad földön a szerves trágyázott szakasz után, vagyis csak a káposztafélék, a paprika, a paradicsom vagy a kabakosok után ültetik. A laza fejképződést kiválthatja a sok csapadék és a bőséges nitrogén-fejtrágyázás is.
A dinnyetermesztők tábora nagyon megosztott. Vannak, akik a szuperintenzív termesztési technológiának megfelelően adják a tápanyagokat (tápoldatoznak), és vannak, akik bizony alig használnak mûtrágyát és szerves trágyát. Ezért egységes trágyázási tanácsot nehéz adni, különösen a fejtrágyázás ütemére vonatkozóan nehéz pontos javaslatot tenni, tekintettel arra, hogy az időjárás is jelentős mértékben meghatározza a növekedés mértékét, és ebből adódóan magát a fejtrágyázást is. Ha a talajt az alaptrágyázás során jól feltöltöttük, akkor a virágzásig – az első termések kötődéséig – nincs szükség fejtrágyára. A túl erős, vegetatív jellegû indítás veszélyes, a korán (kötődés előtt) adott, nagyobb mennyiségû nitrogén terméselrúgást okozhat. A kabakosok esetében általános tanács, hogy a fejtrágyázást csak az első terméskezdemények megjelenése után célszerû elkezdeni. Meg kell jegyezni, hogy legalább olyan veszélyes a „sovány indítás”, amikor a szükséges vegetatív tömeg kinevelése nélkül köt be a növény. Erre példát azoknál a homokon termesztő gazdáknál lehet találni, akik valamilyen ok miatt elhagyták az alapozó és az indító trágyázást (Somogy és Szabolcs megye!).
A zöldségtermesztésben a kombinált szántóföldi vetésforgókat kivéve – abszolút tápanyaghiánnyal – vagyis olyan esettel, amikor a talajban nincs elegendő növényi tápanyag, ritkán lehet találkozni. Ez azzal magyarázható, hogy a kertészetekben lényegesen több mûtrágyát (komplexet) használnak fel, mint a szántóföldi növénytermesztésben, de a szerves trágyának és a komposztoknak is közel 1/3-a itt kerül hasznosításra, amelyek mikroelemekben közismerten gazdagok. Gyakoribb a zöldségtermesztésben az olyan eset, amikor van a talajban elegendő tápanyag, csak azt a növények valamilyen okból kifolyólag nem, lassan vagy csak részben tudják hasznosítani (relatív tápanyaghiány). Noha a zöldségtermesztésben és általában a kertészeti kultúrákban a környezeti tényezők szabályozásával jobban tudjuk a növényi táplálkozást irányítani, mint a szántóföldi növények esetében, ennek ellenére mégis igen gyakoriak a kedvezőtlen környezeti tényezőkből adódó és belső okokra visszavezethető tápanyag-ellátási zavarok. Ilyen esetben ökológiai, környezetvédelmi, és ökonómiai okok miatt, stratégiának első sorban a zavaró tényezők megszüntetését (megelőzését) kell tekinteni, és csak abban az esetben jöhet számításba a lombon keresztüli tápanyag-adagolás, ha a zavaró okok megszüntetése nagyon lassú, költséges, vagy éppen megoldhatatlan. Ennek alapján meg merem kockáztatni, hogy a zöldségtermesztésben sokszor felesleges a lombtrágyázás. Tudnék viszont két esetet említeni, amikor nagyon hatékonyan lehetne a lombtrágyákat használni, és mégsem élnek a lehetőséggel a termesztők:
• A zöldségfélék jelentős részét palántáról szaporítják (paprika, paradicsom, uborka, dinnye, káposztafélék, fejes saláta stb.). A kiültetést követően, különösen, ha a földlabda (tápkocka) mérete kicsi, és ebből adódóan a gyökérzet fejletlen, kialakulhat egy átmeneti, relatív tápanyaghiány. Ugyanis a lombozat növekedése, a kedvező klimatikus tényezők hatására nem áll le, tovább fejlődik, ugyanakkor a fejletlen gyökérzet (főként szálas palánták esetében) nem tudja a szükséges mennyiségû tápanyagot a növény számára biztosítani. Ennek a valószínûsége elsősorban akkor nagy, ha hideg a talaj, amelyben lassúbb a gyökerek növekedése, és a tápanyagok oldódása is rosszabb. Az így kialakuló tápanyaghiánynak jól látható tünetei vannak: az alsóbb levelek kisárgulnak, a növény növekedése átmenetileg lelassul vagy megtorpan, virág elrúgás. A talaj és a hőmérsékleti viszonyoktól függően 10–14 nap is eltelik, mire a gyökérzet regenerálódik, a hajszálgyökér-képződés megindul, a tápanyagszállítás a növényen belül helyreáll. Ilyen esetben közvetlen az ültetés után végzett lombtrágyázás igen kedvező hatású lehet, nemcsak a lombozat kisárgulását akadályozza meg, vagy visszazöldülését gyorsítja fel, de jelentősen elősegíti a gyökerek képződését és növekedését is. Figyelembe véve, hogy elsősorban a gyökerek fejlődését kell elősegíteni, ilyen célra legjobbak a foszforsúlyos komplex tápoldatozó mûtrágyák.
• Másik eset, amikor hatékonyan használható a lombtrágya, a palántanevelés. Itt általánosan használt termesztőközeg a tőzeg, amely ellentétben más ásványi talajokkal, közismerten hajlamos a foszfor megkötésére. A palánták levelének fonáki oldalán gyakran tapasztalható lilás elszíneződés a foszforhiány biztos jele, amit talajon keresztüli mûtrágyázással gyorsan orvosolni, a tőzeg erős P-megkötése miatt, nem lehet. Gyors és hatékony közbeavatkozás lehetőségét kínálja a levélen keresztüli trágyázás magas foszfortartalmú vízben tökéletesen oldódó komplexek használatával.
A zöldségfélék esetében is, sokszor a szántóföldi gyakorlatnak megfelelően osztják meg a kijuttatásra kerülő tápanyagokat, és nem akkor adják, amikor azok a leghatékonyabban érvényesülnek. A nagyszámú növényfajból és a változatos termesztéstechnológiákból adódóan a trágyázás időpontja és a trágyamennyiség megosztása nagyon eltérő lehet. Ezt számos tényező határozza meg, amelyeket a trágyázási technológia kialakításánál messzemenően figyelembe kell venni. Ezek a következők:
• a növény faj és fajta,
• a növény fejlettsége,
• talajviszonyok,
• éghajlati és időjárási viszonyok,
• alkalmazott termesztéstechnológia és termesztési cél,
• valamint a kijuttatandó mûtrágya fizikai, fiziológiai és kémiai tulajdonságai.
Talán a növény tápanyagigénye és a mûtrágya minősége (összetétele) mellett, az alkalmazott termesztéstechnológia az a tényező, amely leginkább meghatározza a tápanyagok elosztását és időzítését. Gondoljunk arra, hogy néhány növény szuperintenzív termesztésénél már tiszta vízzel történő öntözést nem, csak egészen híg tápoldatozást javasolnak a technológiák. Ez heti, de csepegtető öntözés esetén akár két-három napi trágyázást jelent.
A zöldségtermesztésben a fejtrágyázások időpontját gyakran fenológiai fázisokhoz kötjük. Ez fajonként jelentősen, fajtatípusonként, ill. fajtánként ritkábban és kisebb mértékben eltérő lehet. A paprika és a paradicsom esetében az első terméskötéseket követő napokban növekszik meg ugrásszerûen a tápanyagfelvétel, mindenek előtt nitrogénből és káliumból. Ennél korábban adott nitrogén fejtrágya könnyen virág- és terméselrúgáshoz vezethet. A görög- és sárgadinnyék esetében is a terméskötést követően indul meg egy fokozott mértékû tápanyagfelvétel, de a nitrogén-fejtrágyázást célszerû kicsivel korábban, már a virágzás kezdetén fokozatosan elkezdeni, hogy a növények a terméskötések idejére kondícióban alkalmasak legyenek a termések megtartására. A káposztaféléknél a fejképződés kezdete jelent ugrásszerû tápanyagigény növekedést, ezért célszerû a fejtrágyázás kezdetét – az első fejtrágyázást – ekkorra időzíteni. Ugyanakkor a túl későn adott nitrogén-fejtrágya a tárolhatóságot nagymértékben rontja, ebből adódóan a betakarítás előtt 3–4 héttel a tárolási káposzta- és gyökérzöldségféléket nem szoktuk már fejtrágyázni. A levélzöldségfélék esetében a későn adott nitrogén nemcsak a fejesedést rontja – pl. a fejes saláta esetében laza fejek képződhetnek –, de a nemkívánatos nitráttartalmat is káros mértékben megemeli. A retek és a karalábé esetében, ha fajtához nem is, de legalább fajtatípushoz (gumóátmérőhöz) célszerû az utolsó fejtrágyázás idejét kötni, mert a későn adott nitrogén a gumók felrepedését válthatja ki. A korai burgonyánál a virágzás idején adott nitrogénnek és öntözésnek van igen kedvező hatása a gumóképzésre. A palánták esetében az első lomblevelek megjelenéséhez kötjük a tápoldatozás kezdetét. Figyelembe véve a fenti szempontokat az egyszerre kijuttatható trágyamennyiséget és a trágyázás megosztását az 1 és 2. táblázat alapján javasoljuk elvégezni.
A szakszerû, a növényigény oldaláról alátámasztott és a technológiában integrált trágyamegosztással nemcsak a trágyázás hatékonysága javul, de az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak is jobban eleget lehet tenni.
Dr. Terbe István
