A terület alapú támogatásokban, valamint az AKG pályázatokban érdekelt gazdák számára már előírás az akkreditált laboratóriumi talaj- (és növény-) vizsgálatok megléte, valamint az ezek eredményei alapján végzett tápanyagellátás folytatása.
Az uniós pályázatok részben újjáélesztették a rendszerváltás előtti talaj-
mintavételezési és talajanalitikai gyakorlatot, mely annak idején világviszonylatban is előre mutató volt. Termesztett növényeink tápanyagellátásával foglalkozó szakemberként sajnálattal vettük ugyanakkor tudomásul, hogy a gazdák egy része csupán egyfajta „új adónemként” értékeli és kezeli a kérdést. Sokan nem ismerték még fel a tudatos (tápanyag) gazdálkodásban rejlő előnyöket, s ennél fogva nem fordítottak (fordítanak) kellő figyelmet és nem szentelnek kellő időt a szakszerû mintavételezésre, valamint a vizsgálati eredmények alapján készített tápanyag-visszapótlási szaktanács betartására. Tették – teszik ezt annak ellenére, hogy a talajvizsgálatok költségei többszörösen megtérülnek, hiszen a rendszeres talaj- (és növényanalízis), valamint a vizsgálati eredmények alapján végzett tápanyag-visszapótlás:

• javítja termesztett növényeink mennyiségi és minőségi mutatóinak alakulását,
• a termés biztonságát,
• valamint racionalizálja a mûtrágya-felhasználást.
  A laboratóriumi vizsgálatokra alapozott tápanyagellátás költségtakarékos és környezetkímélő mezőgazdasági termelést tesz lehetővé.
  Amennyiben kiszámítjuk, hogy egy átlagos talajvizsgálat (bővített TVG) mekkora költséget ró a gazdálkodóra, megdöbbentően alacsony, 120–160 Ft/ha/év összeget kapunk, mely mintegy 5–8 kg/ha mûtrágya árának felel meg évente. Az összeg messze elmarad a már az első évben is kézzel fogható előnyök mellett, melyek a következők:
•  racionalizált mûtrágya-kijuttatás,
• egészségesebb állomány,
• nagyobb termésmennyiség,
• jobb termésminőség azaz összességében nagyobb nyereség.

A konkrét összefüggések mellett nem árt, ha megjegyezzük, hogy a termék uniós piacokon való eladhatóságának a feltétele egyre inkább az akkreditált laboratóriumi vizsgálatok alapján folytatott, bizonyíthatóan tudatos környezet- és költségkímélő gazdálkodás.
A laborvizsgálati eredmények alapján készített szaktanács eredményességének letéteményese a szakszerû mintavétel. A mintavétel hibái a laboratóriumi analízisen és az ebből készült szaktanácson keresztül alapjaiban meghatározzák a gazdálkodás eredményességét. A területet nem kellően reprezentáló mintákból a területet gyengén, vagy nem jellemző laboratóriumi eredmények születnek és az ezen eredmények alapján készült szaktanács nem a valós képet fogja mutatni.
A korrekt, jól használható laboratóriumi analízis és szaktanács alapja a szakszerû mintavételben rejlik.
Amennyiben nem kívánunk bajlódni a mintavétellel és biztosra akarunk menni, célszerû az erre a feladatra szakosodott, lehetőleg akkreditált szakembert, vagy céget felkérni a feladatra. Ők professzionális kézi és gépi eszközeikkel (1. ábra), szakmai-tudományos hátterükkel a modern GPS technikát is felvonultatva minden igényt kielégítő minőségben mintázzák meg a kijelölt területeket. A vizsgálati eredmények alapján térinformatikai szoftverek segítségével a mintavételi koordinátákhoz laborvizsgálati eredményeket rendelve különböző kartogramok is készíthetők, melyek szemléletesen mutatják a terület talajtani jellemzőit, illetve tápelem-szolgáltató képességét (2. ábra).
Amennyiben a gazdaság betakarító kapacitása fel van szerelve hozamtérképező berendezésekkel, lehetőség van a hozamtérképek alapján előre elkészített mintavételi tervek szerinti precíziós mintavételre és a laboratóriumi eredmények alapján a precíziós mûtrágyaszóráshoz szükséges chipkártya megírására is (3. ábra).
Amennyiben területeinket magunk kívánjuk megmintázni, tartsuk be a következőkben közreadott mintavétel szabályait (MSZ-08-0202-1977), hiszen az itt elkövetett hiba az egész vizsgálati mûvelet összes hibájának több, mint 80%-a!

Talajmintavétel
A talajmintavétel célja az adott területre jellemző átlagminta felvétele, mely a talajtulajdonságok és a tápanyagtartalom meghatározására alkalmas.
A mintavétel során a területen több leszúrással (minimum 20) részmintákat veszünk. Ezeket a részmintákat vödörben összegyûjtjük, majd gondosan összekeverjük. Az így kapott homogén, a tábla egészét reprezentáló átlagmintából mintegy 1 kg-nyit 1–2 kg talaj befogadására alkalmas polietilén zacskóba töltünk, melynek mérete lehetővé teszi, hogy az saját anyagával kerüljön bekötésre. A zacskó bekötése előtt a mintákat mintaazonosító jeggyel látjuk el, mely tartalmazza a gazdálkodó nevét, a vizsgálat jellegét, a mintavétel helyét és idejét, a parcella jelét, a minta kódját, valamint a mintavétel mélységét. Az ily módon kiállított mintaazonosító jegyet külön zacskóba téve (az adatok olvashatóságának biztosítása érdekében) a talajt tartalmazó tasakba helyezzük.
A mintavétel gépi és kézi eszközökkel egyaránt végezhető. A kézi eszközök közül a standard fúró a talaj felső 0–30 cm-es (rét, legelő, szántóföld), a rétegfúró 0–60 cm-es rétegének (ültetvények) megmintázására szolgál (4. ábra).
A fúrók házilag is könnyedén elkészíthetők, illetve néhány ezer forintért beszerezhetők.
Amennyiben a fenti eszközök nem állnak rendelkezésre, a mintavétel számára vészhelyzetben az ásó is szóba jöhet. Ez esetben azonban különösen ügyeljünk arra, hogy az egyes mintavételi pontokból gyûjtött részminták tömege azonos legyen.

A mintavétel során a következő fontosabb szabályokat kell betartanunk:

• Egy átlagminta maximálisan 5 ha területet jellemezhet. Amennyiben a parcella területe meghaladja az 5 ha-t, úgy a parcellát 5 ha-os, lehetőleg homogén területekre kell bontani. (Jegyezzük meg, hogy a terület csökkentése növeli a pontosságot).
• A mintavételi pontok kijelölését 1:10.000 léptékû térkép alapján célszerû végezni. Ennek hiányában használhatók az egyedi blokktérképek másolatai is.
• A térképlapon rögzíteni kell a mintavétel helyszíneit, valamint a begyûjtött minták azonosítóját.
• A térképnek tartalmaznia kell a parcellák határait, azonosítóit.
• Az átlagmintát talajtanilag egységes területről, azonos szintből és egységes módszerrel kell venni:
• szántóföldi kultúráknál a mûvelt rétegből (0–30 cm) parcellánként, de maximum 5 ha-onként,
• rét-legelő kultúránál 2–20 cm mélységből parcellánként, de maxium 5 ha-onként,
• álló kultúránál 0–30, valamint 30–60 cm, bogyósoknál 0–20, valamint 20–40 cm szintekből kell 1-1 talajmintát venni.
• Az átlagminta részmintákból áll. Minél több részmintából rakjuk össze az átlagmintát, annál pontosabb eredményre számíthatunk:
• rét-legelő esetén minimum 30, szántóföldi kultúra esetén minimum 20 ponton vegyünk azonos tömegû részmintát.
• A mintázandó területről a részmintákat zig-zag vonalban, vagy a két átló mentén vegyük úgy, hogy az a területet a lehető legjobban reprezentálja (5. ábra).
• A mintavétel megkezdése előtt a talaj felületét a növényi maradványoktól meg kell tisztítani,
• TILOS MINTÁT VENNI:
• szántóföldi kultúránál a tábla szélén 20 m-es sávban,
• a forgók területén,
• a szalmakazlak helyén,
• mûtrágya, talajjavító anyag, illetve szerves trágya depók helyén,
• az állatok delelő helyén,
• A mintavétel OPTIMÁLIS időpontja a termés betakarítása utáni, még a trágyázás előtti időszak, mikor a talaj mûvelhető állapotban van. Vehető még minta:
• az ősszel alaptrágyázott területekről a következő évben a trágyázástól számított minimum 100 nap elteltével,
• a tavasszal mûtrágyázott területekről a betakarítás után, de az utolsó trágyázástól számított minimum 100 nap elteltével,
• szervestrágyázás esetén minimum 6 hónap elteltével.

Növénymintavétel
A növények kémiai összetételének vizsgálata számos gyakorlati kérdés megválaszolásában alapvető fontossággal bír. Állományaink tápláltsági állapotának meghatározásakor igazán pontos diagnózist csak a talaj- és növényvizsgálati eredmények együttes értelmezése adhat.
A levél, illetve növényanalízis során a fiatal növények hajtásrészeinek, levelének elemzését végezzük el, majd a mért értékeket összehasonlítjuk a megfelelő fejlődési szakaszra jellemző tápanyag-ellátottsági határértékekkel. A mintavétel idejének meghatározásakor és a megmintázandó növényi szerv megválasztásakor (1. táblázat) figyelembe kell vennünk, hogy nem csupán az egyes növényi részek, hanem a különböző fejlettségû növényi szervek tápelemtartalma is eltérő. A laboreredmények csak akkor válnak értelmezhetővé, ha az eredményekhez határértékekkel rendelkezünk.
A mintavétel tervezése során ügyeljünk arra is, hogy táblán belül lehetőleg azonos fajtából vegyük a mintát.
A növénymintavétel során is törekedjünk a reprezentativitásra. Az egyes foltokat, a jellemzőtől eltérő tüneteket mutató egyedeket vagy hagyjuk ki a mintavételből, vagy ezeket külön mintázzuk meg.
Levélelemzés céljára gyûjtsünk kifejlett, a fajtára jellemző, ép, egészséges levelet.
A mintavétel többé-kevésbé azonos talajú, kb. 6–10 ha-os területről történjen. Az egy mintavételi egységről vett minta 2 külön kezelt átlagmintából álljon, mely a 2 átló mentén szedett 50–100 db növényt (növényi szervet) tartalmaz.
Gyümölcsösben egy fáról legalább 2 levelet szedjünk a fa két, sorközi oldaláról, a koronaszint alsó harmadából.
Szőlő esetében a leveleket (levéllemezt) az első fürt szárcsomójáról mintázzuk meg.

Ne gyûjtsünk mintát:

• eső után kb. 2–3 napig, mivel az eső a tápelemek jelentős részét kimoshatja,
• növényvédelmi permetezést követően kb. 6 napig,
• lombtrágyázás után legalább 2 hétig,
• sáros, szennyezett növényekről.

A gyûjtött növényi anyagot a talajmintákhoz hasonlóan lássuk el külön becsomagolt mintaazonosító jeggyel, melyen a tábla adatai mellett a növényfaj (fajta), valamint a növényi szerv neve és fejlettségi állapota is szerepeljen. A mintát hûtőtáskában mihamarább juttassuk a vizsgálatot végző laboratóriumba, vagy fagyasszuk le (asszimilációs veszteségek csökkentése). Száraz, árnyékos, pormentes meleg helyen a mintákat magunk le is száríthatjuk. Ez esetben nem áll fenn a veszélye a vizsgálati anyag károsodásának a laboratóriumba történő hosszabb-rövidebb szállítás során.
Bízunk benne, hogy összeállításunk segítséget nyújt a mintavételezés gyakorlati kivitelezésében és mind több gazda társunk ismeri fel a talaj- (és növény-) vizsgálatokon alapuló tápanyag-gazdálkodás kézzel (pénztárcával) fogható jelentőségét.

Dr. Kalocsai Renátó1 – Dr. Schmidt Rezső2 – Dr. Szakál Pál2
1 UIS Ungarn Laborvizsgálati és Szolgáltató Kft.,
 Mosonmagyaróvár, Terv u. 92.
2 Nyugat-Magyarországi Egyetem,
 Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar,
 Mosonmagyaróvár

Felhasznált irodalom:
Birkás, M. (szerk.)(2006): Földmûvelés és földhasználat. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Buzás, I. (szerk.) (1983): A növénytáplálás zsebkönyve. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest
Debreczeni B.-né (1986): Agrokémiai gyakorlatok. Agrártudományi Egyetem, Keszthely
Gyuricza, Cs. (szerk.) (2002): Szántóföldi talajhasználati praktikum. Akaprint Kiadó, Gödöllő
ONTSZ (2006): Útmutató a talajvizsgálatok, talajmintavételezés és tápanyag-gazdálkodási terv értelmezéséhez www.ontsz.hu
MSZH (1977): MSZ-08-0202-1977

A cikk szerzője: Dr. Kalocsai Renátó