2024. december 19. csütörtök Viola

Ismét lesz Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok

Agro Napló
Magyarország legrégebbi agrárgazdasági seregszemléje a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok 2006 szeptember 14–17 között nyitja meg kapuit. Az OMÉK éveit kivéve 1977 óta minden évben találkoznak az agrárium szereplõi Bábolnán, ahol a több, mint 260 kiállító mutatja be termékeit a közel százezer látogatónak. Az agrárgazdaság átalakulásának köszönhetõen a kiállítás tematikájának fokozatos bõvülésével, valamint a hazai kiállítók számának növekedésével, egyre több nemzetközi résztvevõvel, a legnagyobb hazai mezõgazdasági kiállítássá fejlõdött.

A rendezvény házigazdája a bábolnai hagyományok megőrzésére létrehozott Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft., és kiemelt partnere, társrendezője a több, mint 30 éves múlttal rendelkező IKR Részvénytársaság. A rendezők szándéka ebben az évben is, hogy a kiállítás bemutassa az agrárium folyamatos fejlődését, a fejlesztés irányait, és a versenyképesség megőrzése érdekében tett lépéseket.



Ebben az évben a hagyományos tematikai elemek mellett kiemelt helyet kap a szőlőtermesztés, annak gépesítése, valamint a magyar borászat, borkultúra. 2006 a bor éve, és ennek jegyében külön bemutatkozási lehetőséget kapnak hazai borászaink, akik mára már méltó helyet foglalnak el a nemzetközi mezőnyben is. Bábolna nem csak kiállítási helyszín, hanem az agrárgazdaság szereplőinek szellemi találkozóhelye is, így lesz ez 2006-ban is. A kiállítás négy napja alatt több szakmai konferencia, szakember-találkozó, tudományos ülés rendezésére kerül sor. Kiemelt témakör a szántóföld, mint az energia forrása, hiszen az  alternatív energiaforrások körében elsődleges szerepe lesz a szántóföldön termelt növényi kultúráknak.  A tervek szerint nemzetközi előadók meghívásával számos agrár-környezetgazdálkodási témakörről is hallhatnak az érdeklődők Bábolnán. Ma már nem csak elméleti kutatási témakör a folyékony és szilárd mûtrágya-kijuttatás precíziósan, hiszen több gazdaságban alkalmazzák már a talajvizsgálatokat az IKR precíziós technológiájával. Ennek részleteiről szintén tartanak tanácskozást a szakemberek.



A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok sajátossága a szántóföldi gyakorlati gépbemutatók sorozata, ebben az évben is mindennap fajtabemutatókkal egybekötött mozgó gépbemutatót tartanak az IKR szakemberei, így az érdeklődők akár ki is próbálhatják a megvásárolni kívánt gépeket.



Évek óta a bábolnai rendezvényről nem hiányozhat a gépek „tánca”, 2004-ben a gépshow-t kiegészítették lovas produkciókkal. A „lovak és lóerők” sikerén felbuzdulva immáron kibővítve láthatja a közönség 2006-ban is ezt a színes produkciót.



A kiállítás szervezési jogát immár második alkalommal elnyerő Congress Rendezvényszervező Kft. várja a kiállítók jelentkezését, és a látogatókat Bábolnára.



A részvétellel kapcsolatos kérdéseikre a cég munkatársai (Hladics Orsolya, Székely Veronika) állnak rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeken: Tel.: 06-1/212-0056, e-mail: babolnaigazdanapok@congress.hu, valamint további információ a www.babolnaigazdanapok.hu honlapon.



A Bábolnai Nemzetközi Gazdanapokra minden kiállító a legjobbat hozza magával ezért a kreativitás és a siker a főszereplő, győződjön meg róla személyesen, a találkozás reményében várjuk Bábolnára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?