Kukoricavető gépek, gépcsaládok
A széles (45,0–76,2 cm) sortávolságú kapásnövények (babfélék, cukorrépa, kukorica, napraforgó stb.) magvainak vetésére használt kukoricavető gépek számos típusát gyártják, ill. azok sokféle változata áll a felhasználók rendelkezésére. A szemenként vető gépeket többségében függesztett, kisebb részüket vontatott kivitelben készítik. A kukorica és a napraforgó magvainak vetésére a gyakorlatban a függesztett gépek 70; 75; 76,2 cm sortávolságú 4-6-8, illetve a „könnyû” építésû 12-soros, a vontatott gépek 6-12-soros változatai terjedtek el, míg a cukorrépa és a szójamagvak vetésére a gépek 6-12-18 soros (45 cm sortávolságú) függesztett változatait használják. A kukoricavető gépek nagy többsége pneumatikus vetőszerkezeti rendszerû, s a gépvázakra (gerendelyekre) a vetőegységek (vetőkocsik) különböző sortávolsággal – ez általában 30–80 cm közötti – függeszthetők fel. Kivételt képeznek az ún. „amerikai” kivitelek, amelyek sortávolsága fix (30 inch = 76,2 cm) vetőelem építésû. A széles sortávolságú kapásnövények optimális vetési ideje egymástól lényegében elkülöníthető és ezért célszerû a kukoricavető gépek alkalmazása, amelyekkel a különböző (fajtájú, méretû, alakú, ezermagtömegû) vetőmagvak egy ugyanazon géppel kivethetők.

Az általában ismert kukorica szemenként vető gépek jellemző paraméterei, mûszaki/technikai megoldásai az 1. táblázatban kerültek összefoglalásra.

Cukorrépavető gépek
A hazai cukorrépa-termesztési technológiák döntő többségében – a vetés vonatkozásában – örökletesen egymagvú, drazsírozott, 3,75–4,75 mm méretfrakcióra osztályozott vetőmagvak kivetésére kerül sor. Hektáronként 110–140 Edb mag kerül kivetésre, amelyből – a csírázási erély, a szántóföldi kelés, valamint a mûvelési és kártételi veszteségek értékeit figyelembe véve – a betakarítás idejére 80–100 Edb/ha növényállománnyal lehet számolni. A cukorrépavető gépek nagy többségének – ellentétben a kukoricavető gépekkel – mechanikus rendszerû vetőszerkezete van. A mezőgépgyártók és a répatermelők számára bebizonyosodott, hogy a drazsírozott cukorrépa magvak vetésére a mechanikus rendszerû, belső cellatöltődésû vetőszerkezettel rendelkező gépek a legalkalmasabbak, így a gyártók a cukorrépa vetéséhez elsősorban ezeket ajánlják, nem kizárva a pneumatikus rendszerû szemenként vető gépek alkalmazásának lehetőségét. A gépvizsgálatok és a gyakorlati tapasztalatok azt bizonyították, hogy a kedvezőbb vetési pontosság, megfelelőbb hosszirányú adagolásegyenletesség a kevés (4–6 db) cellaszámú, a magbeömlőnyílás felől belső töltődésû, nagyobb (25–30 cm) átmérőjû cellás kerekekkel rendelkező mechanikus vetőszerkezetû gépekkel érhető el. Az ilyen vetőszerkezeti rendszerû gépeknél a cellás kerekek furataiba (hasítékaiba) kerülő drazsírozott répamagvak a haladási sebességgel közel azonos (~ 2 m/s) kerületi sebességre gyorsulnak fel – vhal  vker –, azonban a sebességük irányai különbözőek, ezáltal a gördülésmentes vetési elv biztosítható, s a magvak csak gravitációjuk révén hullanak a vetőbarázdákba. A gépek vetőszerkezeteinek meghajtása a talajkerekekről előtéttengelyen és többfokozatú hajtómûvön keresztül, lánchajtással van megoldva, de a korszerûbb gépeknél – a talajkerekek csúszását (szlipjét) kiküszöbölendő – elektromos-motoros vetőszerkezeti meghajtást alkalmaznak. A vetőszerkezetek elektromos-motoros meghajtása és mûvelőút automatika alkalmazása különösen a mûvelőnyomos (mûvelőutas) cukorrépa-termesztésnél előnyös, ami üzem közbeni gyors vetőelem-elzárást, tőtávolság-változtatást és -ellenőrzést is lehetővé tesz.

Zöldség- és aprómag-vető gépek
A kertészeti (zöldség- és aprómag) vetőgépeknek alapvető feladata, hogy a kertészeti növények különböző fajtájú, alakú és méretû (apró) magvait szemenként, megfelelő pontossággal (egymástól közel azonos távolságban), egyenletes mélységben helyezzék a csoroszlya által nyitott nedves barázdafenékre és aprómorzsás talajréteggel takarják be azokat. A széles (45–76,2 cm) sortávolságú kapásnövények (pl. cukorrépa, kukorica stb.) magvainak vetéséhez képest ezeknél a gépeknél lényeges eltérés az, hogy keskenyebb sortávolságban (akár min. 50 mm-es) iker-, vagy többes (sok esetben tandem) sorokban kell a megfelelő munkaminőséget biztosítani. Ugyancsak lényeges eltérés az is, hogy míg a kapásnövényeket kizárólag síkmûvelésben termesztik, a zöldségfélék többségénél ágyásos mûvelést alkalmaznak. Az építési mód szerint kézi-, egytengelyes kertitraktorra szerelt, univerzális erőgépre kapcsolt kertészeti vetőgépek különböztethetők meg.

A kertészeti vetőgépek túlnyomó többsége egyedi vetőegységekből épül fel. Egy-egy vetőegység (vetőelem) önállóan végzi a vetést, így a nagyobb szántóföldi változatokban több (akár 12–15 db) egység közös vázra kapcsolása képezi a gépet. A zöldségfélék vetőgépei többségükben függesztett kivitelûek, de néhány gép féligfüggesztett kivitelben is készül.

A vetőelemek a gép vázához könnyen oldható tartóbilincsekkel vannak felerősítve, hogy a sortávolság (50–250 mm) változtatása gyorsan elvégezhető legyen. A vetőelemek felfüggesztése csuklós-karos, karos tandem-, vagy parallel tandem-rendszerû lehet, de a jobb, egyenletesebb talajkövetés érdekében többségében a parallel-tandem rendszereket alkalmazzák. Az elemek ékes (csúszó) csoroszlyával vannak ellátva és a vetési mélység – általában – csavarorsós mechanizmussal állítható be. A csoroszlya felett a vetőszerkezet és a magtartály van elhelyezve. A csoroszlya által nyitott barázdát – a vetőmagvak belehullása után – tömörítő-kerék tömöríti vissza és a magvakat különböző megoldású magtakaró szerkezetek takarják be az aprómorzsás talajjal. Némely gép esetében a magtakarók és a tömörítő kerék helyzete meg van cserélve, attól függően, hogy a kivetett magfajta mit kíván meg. Az egyes vetőegységek kialakítása igen keskeny, abból a célból, hogy kétgerendelyes megoldásnál, ikersoros vetésnél, az egyes sortávolságok az agrotechnikailag megkívántak szerint legyenek beállíthatók. A zöldségfélék szemenként vető gépeinek vetőszerkezete mechanikus, vagy pneumatikus megoldású. A mechanikus vetőszerkezetû gépek közül a palástcellás, a peremcellás, a merítőkanalas és a lyukszalagos rendszerek különböztethetők meg. A palástcellás vetőszerkezetû gépeknél a celláskerék palástján furatsor (vagy furatsorok) van(nak) kialakítva. A celláskerék felett elhelyezett vetőmagtartályból a magvak a furatokba kerülnek és a kerék – forgása közben – a csoroszlyához „szállítja” azokat. A csoroszlya felett a magvak a vetőbarázdába hullanak, amelyet a furatsor hasítékában elhelyezett kilökőék (kilökő lemez) is elősegít. A celláskerék felett lesodró kerék (vagy lesodró lemez) van elhelyezve, amely a túladagolást gátolja meg. Több furatsor kialakítása esetén a furatok egymáshoz képest eltoltan vannak kiképezve, így biztosítva az egyenletes (több soros) magkiadagolást. A merítőkanalas (kanalas-tárcsás) vetőszerkezetû gépeknél a magtérbe bemerülő kanalak – forgás közben – 1-1 szemet kiemelnek és felső-helyzetükben a tölcséres kiképzésû ejtőcsőbe hullajtják azokat, amelyek onnan a barázdába jutnak. A haladási irányra merőlegesen forgó vetőtárcsára fix, vagy vezérelt mozgást végző kanalak szerelhetők fel. A lyukszalagos vetőszerkezetû gépeknél különböző, a kivetendő mag fajtájának és méretének megfelelő átmérőjû furatokkal ellátott végtelenített gumi/textil betétes szalag szállítja a vetőmagokat a magtérből a lesodró görgőhöz és az a kiejtőnyíláson át a barázdába továbbítja azokat. A szalagok cserélhetők, így többféle mag kivetésére is lehetőség nyílik. Egy-egy szalagon több lyuksor is elhelyezhető, így biztosítva az iker (v. pl. hármas-soros) magkiadagolást.

A pneumatikus rendszerû vetőszerkezettel rendelkező gépek között elsősorban a szívó légárammal mûködő vetőegységek terjedtek el. Ezeknél a megoldásoknál a magtartályból a magtérbe kerülő vetőmagvak – az erőgép TLT-jéről meghajtott szívó ventilátor által létrehozott vákuum hatására – a vetőtárcsa furataira – furat soraira – tapadnak. A meghajtott (sík) vetőtárcsa furatain lévő felesleges magvakat íves/ujjas maglesodrók távolítják el. A vetőtárcsa forgásával a furatokon fentmaradt magvak a kivető ponthoz – a csoroszlya fölé – kerülnek, ahol egy leválasztó lemez a vetőbarázdába hullajtja azokat. Vannak olyan megoldások is – a kettős pneumatikus adagolójú vetőegységeknél – ahol a leválasztó lemez helyett egy szelep légköri nyomást enged a furathoz, amely ettől ejti el a vetőmagvakat. A biztonságos magkivetést ezeknél a vetőegységeknél még egy légrásegítés – a túlnyomásos levegő furatokhoz vezetésével – is elősegíti, amely egyben a furatok tisztán tartását is biztosítja. A vetőszerkezetek fontos jellemzője az adagolási sebesség – a magadagolási intenzitás –, amely meghatározza a teljes vetési folyamat sebességét. Relatív jellemző viszont azon szempontból, hogy a magvak felületi és morfológiai tulajdonságai szerint egy-egy vetőszerkezet-típus adagolási sebessége nagyon különböző lehet. A mechanikus vetőszerkezetek között a magot körülfogó megoldás (lyukszalag) általában nagyobb sebességet engedélyez, mint a merítőkanalas. A pneumatikus vetőszerkezetû gépek inkább az apróbb magvakat képesek nagyobb sebességgel kivetni.

A gyakorlatban általánosan használt szemenként vető gépek főbb technikai jellemzői a 2. táblázatban kerültek összefoglalásra.

A cikk szerzője: Dr. Fûzy József