Október – március után – az év hőmérséklet szempontjából legdinamikusabban változó hónapja, ezzel együtt a fokozatos csökkenés volt a jellemző. Csapadék kevés hullott a hónap során, csak 20.-a után kaptak a vetések kevés esőt. November első felében folytatódott a hőmérséklet lassú csökkenése, továbbra is csapadékban szegény időszakkal. Ezen változtatott a hónap végén beköszöntött lehûlés, s vele egyidőben a bőséges csapadék. A december sem hozta meg a kemény hideget, ugyanakkor gyakran esett, a csapadék minden formája előfordult. A havat gyakran havaseső váltotta fel, vagy éppen a következő napokban esett eső, így a hótakaró nem tudott megmaradni. A gyakori csapadék és olvadás hatására a talaj felső rétegének vízkészlete elérte a teljes telítettséget, sőt sok helyen belvíz alakult ki. December végére a belvizes terület elérte a 100 000 ha-t, ebből a vetések mintegy 30–40 000 ha-t tettek ki, s ez lényegesen nem változott az „igazi” tél megérkezéséig sem. A kemény fagyos időszak január 22-én köszöntött be, s –20 °C-ig is süllyedt a hőmérséklet négy éjszakán át. Ezután enyhült a hideg, de a fagy elég tartósnak bizonyult. Február második felében olvadt el az addig hullott hó, sajnos esővel. A fagyott talaj nem tudta befogadni a vizet, így a belvizes területek nagysága nőtt.
Az őszi időjárás elősegítette, hogy a termelők jó minőségû magágyba, időben vessék el a vetőmagot. A repcék a szeptember közepi esővel kikeltek, az állományok kiegyenlítődtek, megerősödtek. Általában megfelelő állapotban mentek a télbe, erős, de nem túlfejlett, 9–12 leveles, tőlevélrózsás növények várták a hideget. Ehhez hasonlóan az őszi árpa, rozs és őszi búza vetése is jó minőségben és időben megtörtént. Ezt kevés helyen veszélyeztette a kukorica kései betakarítása. Az októberi, majd novemberi esővel kisoroltak az őszi búza táblák is, s a fokozatos, lassú lehûlés mellett megerősödtek.
A károsítók közül már ősszel fellépett a repceperonoszpóra, de a lehûlés miatt nem terjedt tovább. A repce fómás betegsége nagyobb területet fertőzött meg, s a csapadékos időjárás továbbra is kedvező körülményeket teremt a betegség terjedéséhez. A kártevők közül a repcebolha és a repcedarázs a vetőmagcsávázás terjedésével nem okoz komoly gondot. 2005. őszén is megjelentek, de a növények fejlődését nem veszélyeztették. Az őszi kalászos vetéseken már az őszön megjelent a lisztharmat, sok helyen a vörösrozsda első tünetei is. A hidegebb tájegységekben a pirenofórás levélfoltosság is jelentkezett. Az őszi vetésekre általában jellemző, hogy a mezei pocok 2005. őszére szaporodásnak indult, a magasabb fekvésû helyeken egyre több járatot lehetett számolni. A téli fagyok időszakában hótakaró védte a vetéseket az ország nyugati, északi, északkeleti részén, sajnos a középső tájegységben csak időszakosan és vékony rétegben alakult ki hóborítás. Több helyen a tömörödött hó – helyenként jégkéreggel rontva a helyzeten –, a telelő növények befülledését okozta. A február végi kép alapján úgy látszik, hogy a jó kondíciójú őszi búza vetések nem károsodtak. A repcét jobban megviselte a tél, alsó levelein, több helyen, fehér, vizenyős foltokat lehetett látni, ezeket ledobja a növény, de ez szokásos jelenség tavasszal. Ahol hó nem védte a repcevetést, ott sajnos kiszántás is szükséges lehet. Az őszi árpánál már lehetett látni a sárgulásos tünetegyüttest. Amint tudjuk ez komplex jelenség, általában több tényező együttesen idézi elő, pl. technológiai hiba, fajta, levéltetvek által terjesztett vírusok fertőzése, befülledés, hiányos tápanyagellátás. Remélhetőleg a táblák többségén a tavaszi N fejtrágyázás segít.
A tavalyi időjárás elsősorban a gomba (és baktériumos) betegségek károsítását hozta. A kórokozók tömegesen nevelték ki telelő képleteiket, s a tél komolyabban nem károsította ezeket. Az őszi meleg, szárazabb időjárás viszont lehetővé tette a kártevők visszatelepedését, telelőre vonulását. Ez azt is jelenti, hogy a tavalyi kisebb kártevő tömeg ellenére tavasszal ismételten számolni kell megjelenésükre. Repcében korai megjelenéssel és súlyos fertőzéssel fenyeget a fómás betegség és a fehérpenészes rothadás. Az említett betegségek kórokozói kedvelik a hûvös, csapadékos időjárás teremtette körülményeket, s egyelőre erre van kilátás. A repceperonoszpóra és az alternáriás foltosság (repcebecőrontó) kevésbé fenyeget. A kártevők közül a repceszár-ormányos már egész korán, a tavasz első jelére előjön, akár február végén képes megjelenni. A bogarak fokozatosan jönnek elő telelőhelyükről, ez eltarthat 2–3 hétig is. Ezt felismerve a termelők általában csak a repcefénybogár megjelenése után, a két kártevő ellen együttesen védekeznek, általában „hosszú hatástartamú” készítmény, vagy kombináció alkalmazásával. A repcének e két kártevője megbízható módon minden évben megjelenik, a megjelenés időpontját kis mértékben befolyásolja a tavaszi időjárás, tehát figyeljünk ezekre, s időzítsük a védekezést.
A korábban említettek szerint a kalászosokban is a kórokozók korai támadására, erős fertőzési nyomásra kell számítani. Szinte minden kórokozó fertőző képlete ott van a táblákon, a fertőzés időpontját, erősségét a kultúrnövény fogékonysága és az időjárás befolyásolja. Sûrû állományban, jó tápanyagellátás mellett (buja állományokban), a lisztharmat fertőzéséhez kedvező körülmények alakulnak ki. Hûvösebb időjárás esetén a pirenofórás levélfoltosság terjedésére kell számítani, míg egy határozott felmelegedés, kellő páratartalommal a vörösrozsda terjedését segíti elő. Ez utóbbi kórokozó az utóbbi időben terjedő rozsda toleráns fajták használatával kevésbé okoz gondot. Az ország déli tájain korán megjelenhet a gabonafutrinka (csócsárló), de az utóbbi években a kártevő nem okoz jelentős kárt. A levéltetvek megjelenésére április elején lehet számítani, gyakran a vetésfehérítő bogarakkal együttesen. A védekezés szükségességét, időpontját előrejelzéssel lehet megállapítani.

A cikk szerzője: Tóth Miklós