Ezt a tényt az állattenyésztő, ill. takarmányozási szakemberek azzal is alátámasztják, hogy a kukoricaövezetben, így Magyarországon is a szarvasmarhatartásban, vagyis a tejtermelésben a kukorica vagy kukoricakeverék-szilázsok etetésére alapozódik a tartástechnológia. Ennek a ténynek állatélettani, takarmányozástani okai mellett gazdaságossági, valamint üzemviteli okai is vannak.



A nagy teljesítményû tejtermelő tehenek takarmányozásában 6000 kg termelés felett már a silókukorica, ill. a kukoricakeverék-szilázsok etetése nélkülözhetetlen. Ez azt jelenti, hogy 600–1200 db tehénállományú telepen az egész éves takarmányellátáshoz 450–900 vagon kukoricaszilázs szükséges, figyelembe véve a nálunk is egyre szélesebb körben alkalmazott TMR etetési technológiát. A tömegtakarmányok minősége tehát a termelés színvonalát is meghatározza. A rossz minőségû tömegtakarmányok hatékonyságát a kiegészítő alkalmazása már nem javítja, csak a költségek növekednek. Természetesen a takarmány minőségére vonatkozó igények a kisebb állatállományok esetében is fennállnak. Éppen ezért nagyon fontos a kukoricaszilázsok minősége szempontjából a megfelelő silókukorica-fajta, ill. a kukorica-keverékek esetében az egyes összetevők arányának meghatározása. Az ilyen alapokon megtermelt értékes takarmány-alapanyagból azonban csak megfelelő mûszaki háttérrel és jól alkalmazott technológiával, a technológia előírásainak maximális betartásával lehet jó minőségû szilázst készíteni.



A silókukorica hagyományos betakarítása 70% körüli, a teljes növényre vonatkozó nedvességtartalom mellett történik, ebben az esetben a szár és a levélzet még zöld, a kukoricaszemek pedig a tejes érés állapotában vannak. A kukoricának ebben az állapotában történő szecskázásakor az aprítás mértéke 25–30 mm volt. A mai korszerû szecskázó dobok alkalmazása lehetővé tette az aprítás hatékonyságának növelését, ezért a betárolás (pl. tömörítés), mind a kitárolás, illetve kiosztás körülményeit figyelembe véve a beállított, illetve elméleti szecskahosszúság értéke 10–11 mm körül alakul.



A silókukorica-szilázs tápértékét a kukoricaszemek érettsége határozza meg. A hagyományosan aprított szenázsban azonban az érett, magas tápanyagtartalmú kukoricaszemek egészben, sértetlenül kerülnek be. Ezzel pedig az a probléma, hogy az állatok nem tudják megemészteni, így a tápanyagtartalmuk sem hasznosul. Éppen ezért az elmúlt időszakban a magasabb tápanyagtartalommal történő betakarítás iránti igény kielégítésére a teljes kukorica növényi zúzalékkészítés terjedt el. Ebben az esetben a betakarítás a kukorica magasabb érettségi foka, 60–65% nedvességtartalom mellett történik, amikor is a szár és levélzet már kissé sárgul, a kukoricaszemek pedig teljes érési stádiumban vannak.



Az eddig ismertetett igények arra ösztönözték a silókukorica-betakarítás alapgépeit, a szecskázó gépeket gyártó cégeket, hogy gyártmányaikat ez irányba fejlesszék. Ez azt jelenti, hogy a szecskázó gépeket gyártó cégek a teljesítmény növelése mellett a munkaminőségi követelmények minél jobb kielégítése irányába fejlesztették gyártmányaikat, a fajlagos energia-felhasználás csökkentése mellett.

Ennek megfelelően a különböző nagyságú állattartó vállalkozások részére a teljesítményben és üzemeltető motorteljesítmény-igény tekintetében az egész kis teljesítményû függesztett szecskázóktól a nagy teljesítményû magajáró gépekig ugyanolyan jó munkaminőségben dolgozó gépek állnak rendelkezésre.

Az egész kis állatállománnyal – kb. 20 tehén és szaporulatával – gazdálkodó vállalkozók igényeit elsősorban a 2-soros függesztett szecskázók elégíthetik ki. Ezek a gépek a traktor hárompont függesztő berendezéséhez csatlakoztathatók és a traktor hátrameneti sebességfokozatában üzemeltethetők, vagy pedig oldalra kihajtva a traktor jobb oldalával párhuzamosan. Ezek a kisszecskázók egyszerû szerkezeti kialakításúak. A kukoricaszárat rotációs vágószerkezet vágja le, láncos behordószerkezet szállítja a rendszerint két vagy három hengerből álló etetőszerkezethez.



A szecskahosszúság az etetőszerkezet hengereinek fordulatszám, illetve kerületi sebességének változtatásával állítható, ez pedig 2–3 fokozatban általában a hajtás áttételének változtatásával, lánckerék, illetve szíjtárcsa cseréjével történik. A függesztett konstrukció, illetve a kis tömegteljesítmény miatt az aprítóberendezés általában egyszerû, kör alakú tárcsára szerelt aprítókésekből és az adagolónyílás alsó részének kemény fémmel felhegesztett részéből, mint állókésből áll. A felaprított anyagot a tárcsára szerelt dobólapok a forgatható kifúvócsövön keresztül juttatják a vontatott vagy szinkron haladó szállítójármûre.



A nagyobb 200–600 db tehénállománnyal rendelkező vállalkozások igényeinek elsősorban a 3-soros adapterrel szerelt vontatott gépek felelnek meg. A vontatott gépek silókukorica adapterei szintén rotációs vágószerkezettel vágják le az anyagot és fülesláncok szállítják az etetőszerkezethez. Az etetőszerkezet éppen a nagyobb anyagmennyiség minél egyenletesebb tömörítése és szállítása miatt általában 4 db hengerből áll, melyből a felső kettő rugóval van leszorítva és a változó anyagmennyiségnek megfelelő rugóerő ellenében a paralelogramma vezérlésû felfüggesztésének megfelelően elmozdulhat. A vontatott gépek esetében a tárcsás és a dobos aprítószerkezettel szerelt változatok egyaránt megtalálhatók. A tárcsás aprító berendezések olcsóbb, egyszerûbb szerkezeti kialakításúak, kör alakú tárcsára sugár irányba szerelt egyenes vágóélû késekből és a terményt megtámasztó ellenkésből állnak, az ellenkés itt is gyakran az adagolórés alsó kemény fémmel felhegesztett lapja. A tárcsára szerelt kések élezése kézi fogásvételû és mûködtetésû köszörûtárcsával történik, a tárcsa visszafelé forgatása közben.



A dobos aprítószerkezet a gép szimmetria tengelyére merőlegesen kerül beépítésre. A kétoldalt csapágyazott dob tengelyére ékelt acélöntvény vagy kazánlemezből kialakított késtartókra csavarkötéssel csatlakoznak, a dob palástjának alkotóival szöget bezáróan az egyenes vagy kissé csavart vonalvezetésû kések. Az anyagot a dob késeivel szemben jó minőségû kopásálló acélból kialakított állókés támasztja meg. Az állókés elmozdításával állítható a kés-hézag, illetve az állókés – kopás esetén – 180°-ban megfordítható. A dob késeinek élezése ebben az esetben is kézi fogásvételû és mûködtetésû köszörüléssel történik.



Mind a tárcsás, mind a dobos vontatott szecskázók teljes zúzalék készítéshez passzív zúzóberendezésekkel szerelhetők fel. A passzív zúzóberendezések a tárcsára szerelhető zúzólapok vagy a dob kései alá szerelhető törőlapokból, illetve a tárcsára és a dob alá szerelhető bordás vagy lyukas zúzóbetétből áll.



A készített szecska hosszúsága 3–4 fokozatban lánckerék cserével vagy fogaskerekes hajtómû áttételének változtatásával 4–14 mm között állítható be. Az aprított anyag a traktor vezetőüléséből vezérelhető, kifúvó tornyon keresztül juttatható a szecskázóval szinkronban haladó szállítójármûre.



A 3-soros silókukorica-adapterrel szerelt vontatott tárcsás szecskázóknak a függesztett változatai is rendelkezésre állnak a hátramenetben is tartósan üzemelő nehéz univerzális traktorokhoz. Néhány függesztett és vontatott szecskázó fontosabb mûszaki adatait az 1. táblázatban foglaltuk össze.



A nagy tehenészeti telepek silókukorica-szilázs igénye általában több száz vagon. Ennek a nagy mennyiségû anyagnak a betakarítása eredményesen csak nagy teljesítményû gépekkel, a betakarítás pontos és jó megszervezésével végezhető el.



A nagy teljesítményû szecskázó gépek magajáró kivitelben, 206–400 kW teljesítményû, nagy nyomatékrugalmasságú motorral szerelve, a „család”-építési elvet követve készülnek.



A szecskázó gépek 4–6-soros vagy 8-sornak megfelelő munkaszélességû adapterrel szerelhetők fel. A 4-soros adapter esetében a silókukoricát forgó rotációs kések vágják le, fülesláncok szállítják az etetőszerkezethez. A nagyobb munkaszélességû, 6-soros adapterek esetében még középre szállító csigát is alkalmaznak. A sorfüggetlen adaptereknél a függőleges tengelyû dobok palástjának alsó részén elhelyezett kések vágják le az anyagot, a dobok pedig tovább szállítják az etetőszerkezethez. Üzemi helyzetben mind a soros, mind a sorfüggetlen adaptereket csúszótalpak támasztják alá.

Az etetőszerkezet a mai korszerû szecskázókon kivétel nélkül hengeres kivitelû. Az alsó hengerek beépítése fix, a felső hengerek viszont rugóerő ellenében az anyagáram vastagságának megfelelő mértékben elmozdulhatnak. Ezért a felső hengerek rendszerint paralelogramma vagy ahhoz hasonló mechanizmus segítségével vannak felfüggesztve. Az anyag megfelelő tömörítését a mechanizmus rugóinak feszítésével lehet beállítani. Az etetőszerkezet hengerei hajtásukat általában fogaskerekes hajtómûvön és kardántengelyen keresztül kapják. A szecskahosszúság az etetőhengerek fordulatszámának, vagyis a hajtómû áttételének változtatásával állítható be. Vannak olyan típusok, ahol az etetőszerkezet hajtása hidrosztatikusan történik, ez esetben a meghajtó hidromotor fordulatszámának változtatásával lehet a kívánt szecskahosszúságot beállítani. A nagy értékû gépek védelmére az etetőszerkezet első alsó hengerébe fémérzékelőt építenek. A fémérzékelő elektromágneses mezeje az érzékelt fém hatására megszakad. Ennek a mezőnek a szakadása által keletkezett jel elektro-mechanikusan reteszeli a hajtást és szétkapcsolja. Az újabb típusokon automatikusan kapcsolja az etetőszerkezet visszaforgatását. Megjegyzem a fémérzékelő használata lucernaszecskázásban a legfontosabb.



Az etetőszerkezet a szecskázódobhoz szállítja az anyagot. A szecskázódob erős, 150–250 kW teljesítmény átvitelére alkalmas tengelyből, a tengelyre hegesztett kazánlemez tárcsákból, ill. ékelt csillagokból, a tárcsákra, ill. csillagokra rögzített késtartókból, ill. késekből áll. A kések a késtartók palástján alkotó irányban, arra szöget bezárva, esetleg csavartan helyezkednek el. Egyes típusokon a kések osztott kivitelûek, 4 darabból képcsősen, vagy 2 darabból a középső szimmetriatengely irányában „V” alakban helyezkednek el. Az anyagot a forgódob késeivel szemben az álló kés támasztja meg. Az állókés nagy szilárdságú, kopásálló acélból készül, négyszög keresztmetszetû. A dob késeit kopás esetén automata mûködésû és fogásvételû köszörûvel lehet élezni. A köszörülés utáni hézagállítás a nagy teljesítményû magajáró gépek korszerû változatain a vezetőfülkéből távvezérléssel történik.



A mai korszerû gépek esetében a szecskázódob után szemroppantó hengerek végzik a zúzást teljes növényi zúzalék készítésben. Az egymással szemben, nagy fordulatszámmal (3000–4000 min-1) forgó rovátkolt hengerek a kukoricaszemeket megroppantják, az aprított anyagot pedig összezúzzák. A zúzó hengerek egymástól való távolsága állítható, ha nincs szükség a zúzásra teljesen szétnyithatók. Az aprított, ill. zúzott anyagot dobóventilátor juttatja a kifúvó csövön keresztül a szállítójármûre. A kifúvócső 180–270°-ban forgatható, az anyagáram iránya függőleges síkban terelőlemezzel szabályozható.



A nagy teljesítményû gépek erőforrása nagy nyomatékrugalmasságú, állandó teljesítményû dízelmotor. A motor főtengelyének egyik végéről a munkavégző szervek mechanikusan, míg a másik végéről a járószerkezet hidrosztatikusan kapja a hajtását.



A magajáró gépek nagy tömegteljesítménnyel rendelkeznek, a kiszolgáló szállító kapacitást ennek megfelelően kell meghatározni. Ennek megkönnyítésére néhány nagy teljesítményû szecskázó áteresztőképesség és fajlagos hajtóanyag-felhasználási adatait a 2. táblázatban foglaltuk össze.

A szállítókapacitás meghatározásánál azonban az összes munkaidőre vetített tömegteljesítmény adatok jobban használhatók, ezért ezeket az értékeket a 3. táblázat szemlélteti.

A magajáró takarmánybetakarító gépek tömegteljesítményét a beállított szecskahosszúság is befolyásolja. Az újabb gépekre azonban az a jellemző, hogy a szecskahosszúság csökkenésével silókukorica-szecskázásban a tömegteljesítmény a 4–15 mm-es szecska-mérettartományban max. 20%, míg a 7–15 mm tartományban 10–15% teljesítménycsökkenéssel kell számolnunk, ez azt jelenti, hogy a nagy teljesítményû szecskázókat 8–11 mm elméleti szecskahosszúsággal célszerû üzemeltetni. A korábbi típusokhoz képest a korszerû magajáró szecskázók teljes növényi zúzalék készítésben is kisebb, mintegy 5–10%-os teljesítménycsökkenéssel üzemeltethetők, ez a teljesítménycsökkenés az értékesebb zúzalék beltartalmi jellemzőiben minden esetben megtérül.



A nagy teljesítményû szecskázó gépek tömegteljesítménye az összes munkaidőre vonatkoztatva elérheti silókukorica szecskázásban a 150–160 t/h, kukorica teljes növényi zúzalék készítésben pedig a 130–140 t/h. A szecskázó gépek kihasználásához ezen tömegteljesítmény figyelembevételével kell a szállítókapacitást hozzárendelni, 3–4 km szállítási távolság esetén is legalább 4–5 db 40 t összgördülő-tömegû, vagyis ~ 20 t hasznos teherbírású szállítóeszközt szükséges biztosítani. A betakarított és beszállított nagytömegû szecskázott anyag tömörítéséről is gondoskodni kell. Szerencsés megoldás az, ha az áthajtó betonsilók mindkét oldalán üríthetnek a szállítójármûvek, és a tolólappal felszerelt tömörítő traktorok kevésbé vastag anyagrétegen dolgoznak.



Látható, hogy a jó minőségû kukoricaszilázs-készítés még jó fajták használatával, jó mûszaki feltételek mellett sem elhanyagolható feladat. A betakarítás és szilázskészítés során a gondos odafigyelés, a technológiai fegyelem betartása a takarmány minőségében, végül pedig a tej volumenében megtérül.

A cikk szerzője: Dr. Kelemen Zsolt