Táplálékuk a növények gyökerei, gumói, hagymái. A megtámadott növényt a talajfelszín alatt károsítják, bennük csatornákat rágnak. A károsodott, fejlődésben lemaradt növény sárgul, vörösödik, majd elszárad. A cserebogár pajorok sárgásfehér, vagy csont-fehér színû, meggörbült, kifejletten ujjnyi vastag lárvák. A cserebogarak közül a májusi cserebogár a legismertebb, mely száraz, meleg élőhelyeken három, ennél hidegebb talajokban négy évig fejlődik. Kártételük a talajfelszín alatti növényi részek odvasításából áll. Intenzív táplálkozásuk a megtámadott növény pusztulását okozzák.
A kár akkor is jelentős, ha a növény túléli, de a gumók, hagymák sérültek. Ugyanis az ilyen termés hasznosítása kétséges, mert az áru piacképtelen, és tárolhatósága sem megfelelő.
A mocskos-pajorok a sekély talajban fejlődő lepkehernyók. Ennek megfelelően a növények szárát, gyökerét, stb. a talajfelszín közelében fúrják meg, és bennük fejlődnek. Közismert „földi hernyójú” lepkefajok a vetési bagolylepke, felkiáltójeles bagolylepke és az ipszilon-jelû bagolylepke. Lárváik 30–40 mm-esre is megnőnek. A talajban ezek a mocskos, zsírfényû, meggörbült hernyók súlyos károkat okoznak. A megtámadott növény többnyire elpusztul, esetenként jellemzően sárguló, hervadó tüneteket mutatva tengődik. A vetési és felkiáltójeles bagolylepke kétnemzedékes, kifejlett hernyó alakban telel, de a hernyó tavasszal már nem táplálkozik. A tavasz végi, nyár eleji kártételeket már az új nemzedék hernyói okozzák. Az ipszilon bagolylepke vándor természetû, nálunk nem telel át, de a tavasszal berepülő nemzedékeinek hernyói a többi mocskos-pajorhoz megegyező kártételeket okoznak.
A talajlakó kártevők közé sorolják a lótücsköt, ismertebb nevén a lótetût is. Ez a nagy termetû egyenesszárnyú rovar 7-8 cm-esre is megnő, járatait szerves anyagban gazdag (pl. trágyázott) talajokban a talajfelszín alatt készíti el. Ragadozó életmódú, ezért az itt előforduló rovarokat fogyasztja. Ez alapján akár hasznosnak is mondhatnánk. Sajnos az általa okozott kár a haszonnál nagyobb, ugyanis járatkészítés közben az útjába kerülő növények föld alatti részeit is átrágja, melyek ettől elpusztulnak.
A talajlakó kártevők ellen szinte csak megelőző (preventív) módon tudunk eredményesen védekezni. Ugyanakkor azt sem árt tudni, hogy a vetési sorrendben a pillangósok, vagy kalászosok utáni növények, (főképpen a kapások) szenvednek tőlük. Jelenlétükről az úgynevezett talaj-felvételezéssel tájékozódhatunk. Ez valójában abból áll, hogy a területen mintagödröket ásunk, és a gödrök talajában előforduló talajlakó kártevőket megszámoljuk. A gödrök helyét a táblán átlós irányban jelöljük ki, úgy hogy a táblát megbízhatóan reprezentálják. Az 1 × 1, vagy 1 × 0,5 m-es (1, vagy 0,5 m2-es) alapterületû gödröket két ásónyom (cca. 40 cm) mélységben célszerû ásni, hogy a lárvákat feltétlen megtaláljuk. A kapott adatokat átlagoljuk, és m2-re vetítve számítjuk ki.
A talajlakó kártevők veszélyességi küszöbértékei a kártevőktől (drótféreg, cserebogár-pajor), azok fejlettségétől, és a termesztett növénytől függően is eltérnek. A talajlakó kártevők veszélyességi küszöbértékeit az 1. táblázatban mutatjuk be.
A talajfelvételezés optimális időpontja ősszel vagy kora tavasszal van. Az őszi felvételezés lehetőleg a nyár végén, kora ősz elején legyen, mert a talajlakó kártevők ősszel korán a mélyebb rétegekbe vonulnak. A tavaszi felvételezés eredménye akkor valós, ha a tavaszi vetések időpontjához minél közelebb esik.
A talajlakó kártevők elleni védekezés vegyszeres eljárásai a talajfertőtlenítés és a rovarölő szeres vetőmagcsávázás. A kártevőlétszám alapján dönthetünk a talajfertőtlenítés szükségességéről. A szilárd (granulátum), vagy folyékony (vizes szuszpenziójú) talajfertőtlenítő készítményeket az úgynevezett területkezeléssel, vagy sorba juttatva (sorkezeléssel) alkalmazhatjuk. A területkezelés vetés (vagy ültetés) előtt történik, és bedolgozást is igényel.
A sorkezelés a vetéssel egy menetben történik, ezért külön bedolgozást nem igényel. A sorkezelés a takarékosabb megoldás, mert terület egységre (pl. hektárra vetítve) kevesebb vegyszert igényel. Ugyanakkor az is igaz, hogy a sorkezelésre inkább a felszívódó (szisztémikus) készítmények alkalmasak. Az érintő (kontakt) hatású, és gázosodó készítmények területkezelés esetén jobban, és biztosabban fejtik ki a hatásukat, de alkalmanként mégis használják őket sorkezelésre is. A felhasználható készítményeket, és azok adagjait a 2. táblázat tartalmazza.
A talajfertőtlenítő, valamint csávázó inszekticidek másodlagos hatása is igen fontos, miszerint a talajlakó rovarkártevőkön túl az úgynevezett fiatalkori (a növény kezdeti fejlődésének időszakában) jelentkező kártevőket is irtják. Közülük kiemelkedő a kelés időszakában károsító ormányosbogarak (kukoricabarkó, hegyes-farú barkó, fekete barkó, lisztes répabarkó, hamvas vincellérbogár, csipkézőbogarak), földibolhák (repcebolha, muharbolha, káposztabolhák, répabolha), korai károsítású légyfajok (búzalegyek, fésüslábú viráglégy, szárlégy) ellen nyújtott megelőző védelem. Ezt általában a talajlakók elleni védelem kiegészítő hatásaként kalkuláljuk, de célirányosan a fiatalkori kártevők elleni megelőző védekezésre önállóan is alkalmazhatjuk a talajfertőtlenítést, vagy csávázást.
A növényi vírusokat, mikroplazmákat terjesztő, szúró-szívó szájszervû rovarok (levéltetvek, kabócák, tripszek) elleni védekezésben is kiemelkedő szerepe van a szisztemikus hatóanyagú inszekticid vetőmag, és gumókezelésnek, valamint a talajfertőtlenítésnek. Ugyanis a szaporítóanyag-előállításban alapvető követelmény a vírusmentesség, de az állandóan betelepülő közvetítő szervezetek (vektorok) ellen csak állandó vegyszeres kezeléssel (permetezéssel) lehet hatékonyan védekezni. Ám amennyiben a növény csírázásától számítva jelen van a felszívodó tulajdonságú (szisztémikus) hatóanyag, melyet a magra, gumóra csáváztunk (inszekticid csávázók), vagy vetéssel, ültetéssel egy-menetben a talajba juttattunk (talajfertőtlenítők), a lebomlási időtől függően hosszabb, vagy rövidebb ideig teljes védettséget nyújt e vírusvektor kártevőkkel szemben. Ezért erre a célra inkább javasolhatók.
Napjainkban egyre fokozódik az igény peszticid-mentes mezőgazdasági termelés iránt. Ez a felhasználó és fogyasztó szempontjából egyaránt szükséges lenne. A vegyszeres eljárásokat helyettesítő agrotechnikai, és biológiai növényvédelem lehetőségei csak csekély mértékben biztosítottak. Az agrotechnikai védelem évszázados hagyományai lassan feledésbe mennek, gyakran a csekély hatékonyságuk miatt mellőzik őket. A biológiai növényvédelem módszerei pedig még alig kidolgozottak, az ismert eljárások hatékonyságai csak részben felelnek meg az elvárásoknak. Pedig égető szükség lenne rájuk a peszticid-mentes termék előállítás és a környezetvédelem szempontjából egyaránt. Néhány gondolat erejéig ezekről a módszerekről is szólnunk kell.
Közismert, hogy a talajlakó kártevők megtelepedésének a gondozatlan, gyomos tarlók kedveznek, de hajlamosító tényező az átgondolatlan vetési sorrend is. A talaj forgatásakor felszínre kerülő rovarlárvákat egyes madarak (pl. sirályok) előszeretettel szedik össze, de a mûvelő eszközök aprító hatása is csökkenti a számukat. Megfigyelések igazolják, hogy a felszínre forgatott cserebogár-pajorok a Nap ultraibolya sugárzásának hatására nagy számban pusztulnak el. Azt sem árt tudni, hogy a szervestrágyázás is kedvez a talajlakó kártevők megtelepedésének és szaporodásának. A talajlakó rovarlárvák kezdetben a talaj szerves anyagaival táplálkoznak, csak később térnek át növényfogyasztásra. Ezért a nagy szervesanyag-tartalmú, szerves trágyázott talajokban feltétlen ellenőrizzük a talajlakó rovarok egyedszámát. A ritka térállású, kapás kultúrák nagyobb veszélynek vannak kitéve, ezért fertőzés esetén a védelmüket meg kell oldani. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy a talajlakó kártevők elleni védekezés hatása nem csak a tárgyévben, hanem az azt követő 2-3 évben is érvényesül, ugyanis a drótférgek és cserebogár-pajorok évekig fejlődnek (és károsítanak) a talajban.
A talajlakó kártevők elleni biológiai védekezésben jelentős sikereket értek el egyes rovarpatogén fonálférgek (Steinernema spp.) alkalmazásával. A módszer kidolgozás alatt van, alkalmazása a közeli jövő feladata lesz.
A cikk szerzője: Dr. Szeőke Kálmán
