Ma elsősorban a hústermelés a fő irány, de sokhelyütt a bárányok választása után az anyákat fejik és így a tejtermeléssel is jelentős bevételt érnek el.
Legeltetés:
Egyes intenzív tejtermelő juhászatok kivételével, bármilyen hasznosítási irányú juhállományt tartunk is, közös jellemzőjük, hogy fő takarmányforrásuk a legelők és a tömegtakarmányok. A juhok legeltetésére hazánkban elsősorban az ősgyep, vagy az ilyen jellegû gyepek szolgálnak, mûvelésük intenzitása széles skálán változik. Gyakran emlegetett álláspont, hogy a juh nem igényes a legelők minőségével szemben, amely állítás minden bizonnyal helytálló, hiszen az extenzív nyájak valóban nagyon gyenge legelőkön is megélnek. Viszont ha a termelés oldaláról nézzük, akkor nyilvánvaló, hogy csak olyan anyáktól várhatunk el megfelelő termelést, melyek táplálóanyag-szükségletét kielégítjük. Ez azt jelenti, hogy ha a legelő nem biztosítja a megfelelő takarmányellátást, úgy az anyákat póttakarmányoznunk kell, mivel ez utóbbi a költségesebb megoldás, nyilvánvaló, hogy célszerû minőségében és nagyságában olyan legelőt biztosítani, amely mellett a póttakarmány- igényt minimálisra csökkenthetjük.
A juhok gyepen legeltetése hazai körülmények között, a helyi adottságoktól függően, mintegy 180–250 napig lehetséges, de mindenütt célszerû a legeltetés idejét kiterjeszteni vetett legelőkkel, ősszel, télen a tarlók vagy bundában maradt füves területek legeltetésével.
A juhok legeltetésénél általánosnak tekinthető az állandó felügyelet melletti szabad legeltetés, e módszer kb. 10 ezer éves és rendkívül elavult. Ma a bekerített legelőszakaszokon őrzés, terelés nélküli legeltetés tekinthető korszerûnek. A folyamatos legeltetéshez minimális területlekötés esetén egy-egy nyájnak 6–7 legelőszakaszra van szüksége, ha bőségesen áll terület rendelkezésre, úgy 3–4 szakasz is elegendő. Minél intenzívebb a termelés, annál inkább szükség van arra, hogy a szakaszos legeltetés alapelveit alkalmazzuk a legelők használatában, mivel a folyamatosan jó minőségû fû így biztosítható. Átlagos körülményeket véve alapul 1 ha legelő kb. 10–12 anyajuh számára elegendő.
A juhok legeltetésére nagyon sokféle alkalmi legelő alkalmas, melyek hasznosításának lehetősége és fontossága a helyi körülményektől függ. A teljesség igénye nélkül ezek a következők: kalászos gabonatarlók, kukoricatarlók, borsótarlók, dohány, zöldségnövény, cukorrépatarlók stb. Ezek között is kiemelkedő fontosságú lehet a kukoricatarlók legeltetése, mivel ez akár hónapokig biztosíthatja a takarmányellátást. A juhok a kukoricatarlókon bőségesen fedezhetik táplálóanyag-szükségletüket, mivel a legértékesebb növényi részeket fogyasztják elsősorban, amely mellett az elhullott szemeket és csöveket keresik és elfogyasztják. Ha a betakarítás vesztesége minimális, abban az esetben is mintegy napi 200–250 g szemet fogyaszthatnak. Egy felnőtt juh számára a tapasztalatok szerint kb. 8–10 m2/nap területtel lehet számolni.
A legeltetés idejének kiterjesztésére kiváló lehetőséget teremtenek az ilyen célból vetett legelők, elsősorban a következők jöhetnek számításba: rozs, rozsos bükköny, őszi árpa, muhar, pohánka, fehérmustár, köles, olajretek, a repce és hibridjei: emerald, tifon, perko. Ezek többsége nagy víztartalmú takarmányt ad, így kedvező ha legeltetésük mellett száraz szálastakarmányokat is etetünk, a kettő rendszerint kedvezően egészíti ki egymást. Ahogy az előzőkből kitûnik, a vetett legelők sokfélék lehetnek, kedvező tulajdonságaik folytán talán a rozs, őszi árpa és az emerald legelők emelhetők ki.
A hústermelő juhászatok esetében a legeltetés alapvető fontosságú, a legeltetés idejének minél nagyobb mértékû növelése nagyon sokat segíthet a gazdaságosabb, nyereségesebb termelés elérésében. A legeltetés a legolcsóbb takarmányozási módszer, egyben a juhok számára kedvező tartási feltételt is jelent.
Anyajuhok takarmányozásának szakaszai hústermelő juhászatokban
Az anyák helyes takarmányozását mindenekelőtt a szaporítás szolgálatába kell, hogy állítsuk, cél, hogy minél több és minél nagyobb bárányt nyerjünk a helyi igényekhez igazodó választás idejére. Az évenként egyszer ellő nyájak igényeit egyszerûen kielégíthetjük, míg sûrített elletés esetén a követelmények nagyobbak.
Megfelelő eljárásnak tekinthető, ha kihasználjuk az anyák normál kondícióváltozásaiból fakadó előnyöket. Így a pároztatási idény előtt legelőnyösebb, ha az anyák a közepesnél gyengébb kondícióban vannak, mivel így nagyon eredményes lehet a flushing alkalmazása. Mindezek befolyásolják az egész takarmányozás menetét, optimális takarmányellátásnál a következőket tudjuk elérni:
• üres, pároztatás előtti anyák gyenge, közepes kondíció,
• pároztatás előtti 2–3 hét erősen javuló kondíció (flushing),
• vemhesség eleje javuló kondíció,
• vemhesség közepe létfenntartóhoz közeli ellátás,
• vemhesség vége jelentős gyarapodás (vehem),
jó közepes kondíció,
• laktáció élőtömeg-csökkenés,
• választás után gyenge, közepes kondíció.
Az évente egyszer ellő anyákat az év 4–5 hónapjában, azaz az év 30–40 százalékában létfenntartó szint körüli táplálóanyag-ellátásban részesíthetjük, sûrített elletésnél ez az időszak 2–3 hónapra csökken. Az üres anyák táplálóanyag-ellátását az extrém körülményeket leszámítva a legelők általában biztosítják, ha kevés a legelhető növényzet vagy az túlzottan nagy nedvességtartalmú, úgy tömeg- vagy szálastakarmányok adhatók.
Flushing
Az úgynevezett flushing, melyet szerte a világon e néven emlegetnek, nem más, mint a nőivarú egyedek viszonylag bőséges takarmányozása a pároztatási idény előtt és alatt. Célja, hogy így növelhető az ivarzók aránya és javíthatók a fogamzási eredmények. A lényeg, hogy az anyák e periódusban pozitív energia egyensúlyban legyenek, tehát gyarapodjanak.
Az újabb tudományos eredmények tükrében azonban a kérdés nem ennyire egyszerû. Jó, vagy a közepesnél jobb kondíciójú anyák esetében sokszor nem kaptak pozitív választ e javított takarmányozásra. Úgy tûnik, hogy a flushing elsősorban akkor alkalmazható eredményesen, ha az anyák kondíciója a közepesnél gyengébb, testtömegük 5–10%-kal kisebb, mint normál közepes kondíciónál. Szokásosan a flushing céljából nálunk 200–400 g szemestakarmányt etetnek, azonban feltétlenül meg kell jegyezni, hogy az abraketetés nem szükségszerû. Sok példa bizonyítja, hogy ebben a periódusban, egy szûkösebb ellátás után, bőséges, jó minőségû tömeg- és szálastakarmány-etetéssel, optimális növényzetû legelőre hajtással is ugyanolyan kedvező eredmények érhetők el. A lényeg azon van, hogy a csökkenő tömegû vagy energiaegyensúly állapotában lévő anyákat a javított takarmányozással olyan helyzetbe hozzuk, amikor testtömegük nő. A túlkondicionált vagy a flushing előtti időszakban is bőségesen takarmányozott anyák a „javított” takarmányozásra általában nem reagálnak, sőt az káros is lehet.
Vemhes anyajuhok takarmányozása
A vemhesség korai szakasza, amíg az embrió nem ágyazódik be a méhlepénybe, táplálóanyag-ellátását a méhlepény folyadékból nyeri. Ha az anyát ebben az időszakban súlyos stressz éri, úgymint az alultáplálás, úgy ennek következtében gyakori lehet a magzatelhalás. Ennek elkerülése érdekében az anyákat a fogamzás, illetve a pároztatási időszak után következő 1–1,5 hónapban úgy takarmányozzuk, hogy energiamérlegük pozitív legyen, kismértékben gyarapodjanak. A túltáplálás és a hőstressz szintén káros hatású. Kerülni kell ezen túl a sok pillangós etetését, mivel ösztrogéntartalmuk révén előidézői lehetnek a magzatelhalásnak. Az anyák E-vitamin és Se-ellátását szintén érdemes felülvizsgálni, ellenőrizni, mivel a hiányuk szintén primér oka lehet a magzatelhalásnak.
A vemhesség közepe. A vemhesség közepén az anyák takarmányellátását kizárólag legelőre alapozhatjuk, ha az kellő mennyiségben áll rendelkezésre. Ezt az időszakot a vemhesség 40. napjától, a 110–115. napig számíthatjuk. Kedvező, ha az anyák tartják a súlyukat, tehát táplálóanyag-ellátásuk az életfenntartáshoz közeli lehet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem okoz kimutatható hátrányt az sem, ha 5–6%-nyit veszítenek súlyukból, ezzel szemben a túltáplálás komoly veszélyekkel járhat.
A vemhesség vége. A vehem növekedésének kétharmada a vemhesség utolsó 6 hetére esik. Megfelelőnek tekinthető, ha az egy, illetve iker báránnyal vemhes anyák 12–15, illetve 20–25%-kal növelik testtömegüket ebben az időszakban. Alapvetően fontos a kedvező energia- és fehérjeellátás a tartalékok képzéséhez, a vehem építéséhez és a kolosztrum, illetve tejtermelés elindításához.
Ha az anyák ellátása a vemhesség első két harmadában megfelelő volt, a jó legelő vagy a jobb minőségû tömeg- és szálastakarmányok etetése révén, úgy csak ebben az időszakban igényelhetnek korlátozott mértékû abrakkiegészítést (0,2–0,3 kg/nap). A fehérjeellátás rendszerint biztosítható fehérjében gazdagabb szálastakarmányokkal, ebben az esetben az etetett abrakfélének elsősorban energiát kell biztosítani. Az abrak etetésének szükségessége végső soron az aktuális kondíció alapján ítélhető meg.
A szükséglet szerinti takarmányozással elérhető, hogy megfelelő testtömegû bárányok szülessenek, ellenálló képességük jó legyen és az anyák elegendő mennyiségû tejet termeljenek. A hiányos táplálóanyag-ellátás ebben a periódusban hátrányt jelent a nyájak produkciójára, mivel kevesebb és gyengébb minőségû bárány állítható elő. A túltáplálás szintén káros, különösen az utolsó 3-4 hétben jelentősen növeli a vemhességi toxémia előfordulását, elsősorban a túlkondicionált, több báránnyal vemhes anyáknál.
Az utolsó hetekben az anyák takarmányfelvétele jelentősen csökken, ez természetesen negatív változást jelent a táplálóanyag-ellátásban is. Ez a csökkent táplálóanyag-ellátás a vemhességi toxémia kifejlődésének fő faktora a túlkondicionált több bárányt ellő anyáknál. A védekezés meglehetősen nehéz, mindenekelőtt el kell kerülni az anyák meghízását. Az étvágytalanság okozta táplálóanyag-hiányon pedig úgy segíthetünk, hogy koncentrált kisebb teriméjû takarmányokat etetünk. Az abrakadagok túlzott növelése azonban az acidózis veszélyét hordozza magában.
A gyakorlati takarmányozásnál ebben a periódusban lehetőség esetén célszerû az anyákat csoportosítani és a kondíciójukhoz igazított takarmányozásban részesíteni, így például a következő csoportok alakíthatók ki:
1. Fiatal, még növekvő anyák, sovány anyák
(ezek extra kiegészítést igényelnek)
2. Megfelelő közepes kondíciójú egyedek
3. Plusz kondíciójú anyák
(ezeket nagyon mérsékelt, majd az ellés közeledtével koncentrált adagokkal célszerû etetni)
A csoportosításnál alapvető szempont lehet, hogy az anya egyes báránnyal vagy ikrekkel vemhes, ha ennek megállapítására lehetőség van.
Szoptató anyajuhok takarmányozása
A laktáció előtti táplálóanyag-ellátás közvetlenül befolyásolja az anyák tejtermelését. A laktáció első 6–8. hetében az anyák mobilizálják korábban feltöltött tartalékaikat a tejtermelés érdekében, a tartalékokkal nem rendelkező anyák kevesebb tejet termelnek, figyelembe véve, hogy az ellés után a takarmányfelvétel rendszerint kisebb, mint a szükséglet. A tejtermelés szinten tartásának fontos faktora, hogy a bárány vagy bárányok elfogyasszák azt a tejmennyiséget, melyet az anya megtermel, ellenkező esetben a termelés csökkenni fog.
A juhtejtermeléshez a tej nagy zsír (4–7%) és tejcukor tartalma révén sok energiára van szükség. A másik fő limitáló faktor a fehérje. Ez utóbbiból minimális mértékû tartalékokkal rendelkeznek az anyák, ezért a szükségletet a napi táplálóanyag-felvételből kell biztosítani. A tejtermelő anyáknál fokozott figyelmet kell fordítani a Ca- és P- ellátásra is.
A hústermelő juhászatokban a legfőbb kérdés az, hogy a legelő és az egyéb tömegtakarmányok fedezhetik-e a táplálóanyag-szükségletet, vagy ha nem, úgy milyen mennyiségû abrakféle etetésére van szükség. A kísérletek és gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a jobb minőségû legelőkkel, tömeg- és szálastakarmányokkal mérsékelt mennyiségû tej termelésének a táplálóanyag-szükséglete fedezhető. Sok függ a környezeti, tartási körülményektől is, kedvező tartási feltételek mellett, és ha az ad libitum takarmányfelvétel biztosítható, úgy kevésbé van szükség abrakkiegészítésre. Befolyásolja a takarmányozás intenzitását az is, hogy milyen szintû termelést célzunk meg, mennyi az ikerbárányok aránya, mikor szándékozunk a bárányokat elválasztani; a bárányok részére lehetőség van-e, és mikortól póttakarmányok adagolására, mennyi szilárd takarmányt fogyasztanak a bárányok stb. Ebből következik, hogy a szükségletek figyelembevételével minden esetben érdemes kalkulációt készíteni, hogy adott helyi körülmények között a rendelkezésre álló takarmányok milyen mértékben fedezik a szükségletet. Ennek ismeretében kell dönteni az etetendő takarmányok mennyiségéről és arról, hogy milyen pót- és kiegészítő takarmányozás szükséges az anyák ellátására.
Tejtermelő anyák takarmányozása választás után („kettős v. vegyes” hasznosítású állományok)
A vegyes hasznosítású juhászatokban a minél nagyobb tejtermelés érdekében általában korai választásra törekednek. A választás után a takarmányozást a várható termelési szinthez kell igazítanunk. A kisebb termelésû (0,4–0,5 kg/nap) anyák táplálóanyag-szükségletét a szokásos szálas- és tömegtakarmánnyal és a fejőházban etetett 0,2–0,3 kg abrakkal bőségesen fedezhetjük. A félintenzíven (1 kg/nap) termelő anyák esetén fontos, hogy jó minőségû legelőt, illetve szálas- és tömegtakarmányokat biztosítsunk, amely mellett mintegy 0,5–0,7 kg abrakfélét kell etetnünk. Előnyös, ha az abrak egy részét a fejőházban, a másik részét a tömegtakarmánnyal keverten etetik. A kísérletek szerint, ha tejtermelő tehenészetekben használt komplett takarmánykeverék etetéséhez hasonlóan oldjuk meg a tejelő juhok takarmányozását, úgy növelhető a takarmány- és energiafelvétel, melynek eredményeként javítható a tejtermelés.
Intenzív tejtermelő juhászatok takarmányozása
Az intenzíven termelő anyákat – melyek napi termelése 2–5 kg – érdemes hasonló elvek szerint takarmányozni, mint a tejtermelő teheneket. Hazai körülményeink között az istállózott tartás és a komplett keverékekkel történő takarmányozás ajánlható, kedvező módszer lehet. Nagy gondot kell fordítani az ásványianyag-, mikroelem- és vitaminpótlásra. Ez azt jelenti, hogy a tejelőtápnak tartalmaznia kell tejtermelő anyák számára kifejlesztett komplett premixet, megfelelő mennyiségû takarmánysót, és szükség szerint takarmánymeszet. A laktáció elején a nagyobb tejtermelés érdekében a tápban helyet kaphatnak a bendőemésztéstől védett fehérjék és zsírféleségek is. Az ellés előtt a tejtermelő anyákat hasonlóan kell előkészíteni az ellésre és az azt követő koncentráltabb takarmányozásra, mint a tejtermelő teheneket.
A tejtermelő tehenekhez hasonlóan az a legkedvezőbb, ha a takarmányokat összekeverten, komplett keverékként és ad libitum etetjük az anyákkal. Ez a tejtermelés növelésének legfontosabb eszköze, mivel ilyen etetés esetén az előgyomrok mûködése optimális lehet, hogy takarmányfelvétel érhető el és megelőzhetők a koncentrált takarmány etetése következményeként esetlegesen fellépő emésztési zavarok. A legmagasabb termelési szintre összeállított adag, illetve komplett keverék fedezheti a 4 kg felett termelő anyák táplálóanyag-szükségletét is. Ezek a kiválóan termelő egyedek az átlagosnál nagyobb takarmányfelvételre képesek, és az átlagosnál hatékonyabban hasznosítják a takarmányokat.
A cikk szerzője: Dr. Várhegyi József
