A facélia kiváló mézelő értékét rendkívül gyors fejlődésének és hosszú ideig tartó (4–8 hét) folyamatos virágzásának köszönheti. Virágai rendkívül vonzóak a mézelő méh számára. A nektár cukortartalma magas (28%), és virágonként mintegy 1,8 mg képződik. 1 hektár facéliára 4–6 méhcsalád telepíthető és a hektáronkénti mézhozam az akár 800 kg-os mennyiséget is meghaladhatja. Méze halványbarna, kissé opalizál. A fiatal korban kaszált növény igen kiváló takarmány. A frissen kaszált mézontófû ásványianyag-tartalmát az 1. táblázat mutatja be. Takarmányként hasznosítva tavaszi és másodvetésû növény, ha viszont magjáért termesztjük, csak tavasszal vethető.
A facélia hazai vetésterülete alig néhány ezer hektárra tehető. Az utóbbi években – főleg a Németországgal kötött mag céltermesztési szerződéseknek köszönhetően – termesztése ismét fellendülőben van. Nálunk elsődlegesen ez a hasznosítási irány fejlődött, hiszen a nyugati piacokon magja értékes terméknek számít.
Vetésterületének növekedését segíti, hogy zöldtrágyanövényként és másodvetésként való felhasználása mezőgazdaságilag igen kedvező.
Igénytelensége, gyors növekedése, jó vitalitása, hosszú virágzási ideje, kifagyása és napszaktól független növekedése miatt az egyik legkedveltebb köztes- és zöldtrágyanövény.
Finom, gyorsan bomló gyökérzete nitrogénben, foszforban, káliumban, valamint kalciumban igen gazdag. Gyökérrendszere révén olyan talajállapotot hoz létre, amely a szántás energiafelhasználását lényegesen javítja. Nematosztatikus, valamint nematicid (fonálférgek számát gyérítő) hatásánál fogva értékes növénye a vetésváltásnak is.
A facélia tarlónövényként való termesztése környezetvédelmi szempontból is jelentős. A kultúra gyors növekedésével felveszi a talajok felszabaduló tápanyagkészletét, a fedettséget adó mulcs megakadályozza a gyomok kelését, mely által csökkenthető – pl. a kapás kultúrákhoz (napraforgó, kukorica, cukorrépa) – a szükséges gyomirtószer-mennyiség.
A növény botanikája és fiziológiája
Származása, helye a növényrendszertanban
Az Észak-Amerikából származó mézontófû (Phacelia tanacetifolia) a Boraginales rend méhvirágfélék (Hydrophyllacea) családjába tartozik.
Alaktani leírása, élettani jellemzői
Gyökérzete főgyökérrendszer. A gyakorta többszörösen görbülő főgyökér 50–130 cm hosszú, világosbarna színû.
Szára 40–90 cm magas, felálló, hengeres, csöves, serteszőrös. A vetés sûrûségétől függően jobban, vagy kevésbé elágazó. A szár alul csaknem kopasz, míg felső részén merevszőrû. Vastagsága 3–10 mm, felülete pirosas, zöldesbarna.
Levelei szórt állásúak, az alsók nyelesek, a felsők ülők. A levéllemez 1-2 szeresen szárnyaltan szeldelt, 9–11 bevagdalt, fogas végû szelettel.
Virágzata végálló, bogas, forgószerû, tömött, csúcsa felé bekunkorodó. A 4–6 ágú forgóból összetett virágzatban a virágok száma mintegy 70–80. A virágok öttagúak, hímnősek, termőt előzők. A virágtakaró forrt, kettős. A csészelevél öt keskeny, elálló, serteszőrös cimpával ellátott. 7–8 cm hosszú pártája sötét-, vagy világoskék színû, néha fehéres, vagy lilás erezettel. A pártacső rövid, 3–4 mm hosszú, öt elálló, tompa, ép szélû cimpával. A párta torkában tíz félhold alakú, apró, párosan és a porzókkal szemben képződött torokpikkely látható. Ezek között nyílik az öt porzószál, amelyek a gömbölyded, kicsiny portokokat jóval a párta fölé emelik. A termő felső állású, bibeszála csak kissé hosszabb a pártánál. A bibe kéthasábú. A magház töve körül gyûrû alakban helyezkedik el a nektárium, amely a pártacsőben meggyûlő nektárt választja ki.
Termése 4–5 mm hosszú, tojásdad, elliptikus, együregû, négy magvú, két kopáccsal nyíló toktermés.
Magja hosszúkás, tompán háromszögû, hátoldalán enyhén bordázott felületû. Leginkább a köményhez hasonlítható. Oldalai laposak, míg a hasi oldalán sima él húzódik végig. Maghéja sárgásbarna – barna, matt felületû. Ezermagtömege 1,4–2,0 g. Csírázóképességét a tárolási körülményektől függően 3–4 évig is képes megtartani.
Biológiai alapok
Míg az Európai Unió fajtalistáján 8–10 fajta is szerepel, addig hazánkban a jelenleg államilag elismert fajták száma 3 (Amerigo, Angelia, Balo). A nemesítés célja a mézhozam, a maghozam, valamint termesztési céltól függően a zöldtömeg növelése.
Termőhelyi igénye
Talajigénye: Annak ellenére, hogy a mézontófû a termesztése során nem igényel túlzottan sok tápanyagot és átlagos minőségû talajon is szépen díszlik, a facélia a jó kapilláris vízemelő képességû középkötött mezőségi talajok növénye. Hazai körülmények között a fagyzugos, illetve az északi kitettségû területek kivételével valamennyi szántóföldi termőhelyen sikerrel termeszthető, amennyiben biztosítani tudjuk gyors és egyenletes kelését. Kötött „hideg” talajokon, valamint sekély termőrétegû, 1,2%-nál alacsonyabb humusztartalmú talajokon kerüljük termesztését. Aszályos területeken a nyári szárazság jelentős károkat okozhat az állományban.
Hőmérsékleti igénye: Csírázása 5–14 napig tart, melyet az előhûtés tovább serkent. Csírázási hőminimuma 5 °C, hőoptimuma 16–20 °C, míg maximuma 30 °C -ra tehető.
Vízigénye: A vegetációs idő során nem nagy, de bő termésre a virágzás idejéig fennálló mérsékelten meleg, csapadékos időjárás esetén számíthatunk.
A termesztés módszere
Előveteményigénye és -értéke: Legjobb előveteményei az istállótrágyázott kapás (kukorica) és rostnövények, valamint a tavaszi kalászosok (őszi búza, őszi árpa stb.). Önmaga utáni termesztése (monokultúra) nem javasolható, mivel egyrészt gyomnövelő és érzékeny a gyomok kártételével szemben, másrészt, mert későn virágzik és így a betakarítás során elhullott magvak a talajba kerülve tavasszal gyorsabban fejlődve az állomány „szétnövését”, egyenetlen fejlődését eredményezik. Magtermesztés céljára éppen ezért kizárólag vetésváltásban termeszthető. Legkedvezőbbnek két kalászos közé történő vetése javasolható. A facélia a fehérpenészes szárrothadás kórokozójával (Sclerotinia sclerotiorum) szemben kevésbé ellenálló növényfajok (repce, napraforgó, mustár, sárgarépa stb.) előveteményeként nem jöhet számításba. Zöldtrágyaként kiváló előveteménye lehet a cukorrépának, de időjárási anomáliák esetén a burgonya vasfoltosságának kialakulására hajlamosít. Németországban a facélia a cukorrépatermesztést folytató gazdaságokban a cukorrépa közvetlen előveteménye. Úgy is használják, hogy a cukorrépát a tavaszra kifagyó növényzet közé vetve óvják a talaj vízkészletét. Zöldtrágya- vagy takarmánynövényként bármely korán lekerülő őszi kalászos, vagy keverék után vethető, s utána a már említett eseteket is figyelembe véve szinte minden őszi és tavaszi kultúra következhet. Az utónövény szempontjából a lényeg az, hogy a facélia mikor kerül betakarításra vagy leforgatásra, van-e elegendő idő az utónövény tápanyagellátásának biztosítására, a megfelelő és jó minőségû talaj-előkészítésre. Ha őszi kalászost kívánunk utána vetni, mindenképpen vegyük figyelembe annak optimális vetési idejét. Őszi árpa előveteményeként a zöld részek levágását, illetve a tarlómaradványok talajba keverését legkésőbb szeptember első felében el kell végezni, azt kövesse az árpa alá történő tápanyagvisszapótlás, majd a kívánt mélységû tárcsás- vagy szántásos talajmûvelés. Ha száraz az ősz, a talajforgatás során kialakult rögök mechanikai aprítása legalább kétszeri tárcsás és hengerrel végzett talajmunkát igényel a közvetlen kombinátorozás előtt. Nagyon száraz őszön inkább hagyjuk el az őszi kalászos vetését, praktikusabb várni a facélia kaszálásával, talajba történő beforgatásával. Javasolt azonban ilyenkor is figyelembe venni az első fagyok megjelenését, mert e növény nem bírja a fagyot, az első „deres” éjjelt követően elfekszik, s emiatt a szárrészek feldarabolása már nehézkesebbé válik. Akkor járunk el helyesen, ha zölden szecskázzuk, felaprítjuk, s ezt követi az utónövény tápanyagellátása, majd az igényeihez igazított alapvető talajmunkák elvégzése.
Talaj-előkészítése és tápanyagellátása: A facéliatermesztés legfontosabb feladata a terület kiválasztása. Különösen magtermesztés esetén kiemelt figyelmet kell fordítanunk a tábla gyomviszonyaira, mivel a mézontófû a gyomosodásra igen hajlamos.
A hasznosítás célja szerint követendő termesztéstechnológia elsődlegesen az egyes munkák időpontjában tér el egymástól. A vetőmagtermesztésre szánt táblák vetését már tavasszal (március végén, légkésőbb április elején) el kell végezni ahhoz, hogy a magfogás biztonsággal elvégezhető legyen. A zöldtrágyaként, vagy esetleg szénaként való használat során a vetés akár augusztus elejéig is elhúzható – ez utóbbi időpont azonban már a téli talajvédelem érdekeit segíti elsősorban.
A facélia számára szükséges talaj-előkészítési munkákat a használat módja határozza meg. Vetőmagtermesztésnél ez leggyakrabban az őszi tápanyag-visszapótlásból, az alapmûvelésből, annak talajtípustól függő esetleges őszi elmunkálásából, valamint a tavaszi vetőágykészítésből áll. A nagy szártömeget visszahagyó és későn lekerülő elővetemény után szántás előtt mindenképpen indokolt a szármaradványok forgatás előtti aprítása. Ennek során a szárzúzóval végzett aprítást nagy szögbe állított tárcsázással is célszerû kiegészíteni. A talajok tavaszi forgatását a talaj védelme és a káros mértékû evaporáció elkerülése érdekében mindenképpen kerüljük.
Az alapmûvelés mélysége legalább 25–30 cm legyen, biztosítva ezáltal, hogy a gyökerek át tudják szőni a mélyebb rétegeket is. Eszköze az eke, végzésének optimális ideje október, november eleje. A tavaszi munkákat a gyorsaság jellemezze, célja a csak a vetés mélységéig terjedő felszíni talajmunka és a nitrogénszükséglet kielégítése. Eszközei a simító és a kombinátor. Közvetlenül a vetés előtt kerüljön sor a vetőágy előkészítésére, mely maximum 3–4 cm mélyen, de egyenletes mélységben történjen. Eszközei a kombinátor, esetleg ásóborona fogassal kiegészítve. Arra kell törekedni, hogy a talaj vízkészlete megmaradjon, a talaj felszíne aprómorzsás, kertszerûen elmunkált legyen.
Zöldtrágya-, vagy takarmánynövénynek termesztve sekélyebb – 18–20 cm-es mélységû – talaj-előkészítéssel is beérhetjük, hiszen alapvető cél, hogy a talaj ne száradjon ki, a munka gyorsan elvégezhető legyen. A talaj-előkészítés eszköze ez esetben inkább a tárcsa, mint az eke legyen.
Tápanyagellátása: A mézontófû rövid tenyészidejéből adódóan könnyen felvehető tápanyagokat igényel. Az istállótrágya gyomosító hatása miatt nem ajánlatos közvetlenül istállótrágyázott földbe vetni. Az állomány alá adott mûtrágyát meghálálja. A facélia tápanyagigénye 1 t zöldtakarmány termeléséhez Antal (2000) szerint: 2,3 kg N, 1,5 kg P2O5, 3,2 kg K2O, 1,0 kg CaO és 0,4 kg MgO.
A nitrogén a vegetatív fejlődés makroeleme. Hiányában a levelek etioláltak, sárgás-világoszöldek. A növény nitrogénfelvétele már tavasszal jelentős, mely a vegetáció fejlődésével folyamatosan növekszik. Jegyezzük meg, hogy a túlzott nitrogénkijuttatás megnyújtja a növény vegetatív fázisát és emiatt késik az érés. A vetéskor kijuttatott 40–60 kg/ha-os nitrogén hatóanyag-mennyiség felett adagolt nitrogén a növényzet túlzott növekedéséhez, megdőléséhez és betegségekkel szembeni fogékonyságának növekedéséhez vezethet.
A foszfor mûtrágyák a termés mennyiségi és minőségi paramétereire is alapvető hatást gyakorolnak. Pozitív élettani hatásuk a generatív fázis erősítésében, így a magtermés növelésében és az érés gyorsításában fejtik ki. A foszfor növeli a növények fitness-ét, betegségekkel szembeni ellenálló képességét.
A kálium a növény termésbiztonsága szempontjából elengedhetetlen. A megfelelő káliumellátás növeli a növény szárazság- és stressztûrő képességét, javítja a szárszilárdságot és javítja a mag csírázóképességét. Az adekvát mennyiségben (50–70 kg/ha) adagolt kálium serkenti a gyökérfejlődést és elősegíti a magvak egyenletes érését.
Magtermesztés esetén a foszfor- és káliumtrágyák kiszórása mindig ősszel történjen meg, a nitrogénszükségletet a tavaszi talajmunkák megkezdése előtt szórjuk ki egyenletesen a talaj felszínére.
A mikroelemek közül a bór, cink, valamint a réz esetleges pótlására kell felkészülnünk. A mikroelem-trágyázás legkedvezőbb módja a rovarkártevők elleni védekezéssel egybekötött levéltrágyázás.
Másodvetésként termesztve a facéliát rendszerint foszfor- és káliumtrágyát nem adunk alá, de a nitrogénszükségletét a nagy tömegû zöldhozam elérése érdekében ki kell elégíteni, ami legkevesebb 40–60 kg/ha N-hatóanyag kijuttatását jelentse.
A tápanyagellátás tervezésénél minden esetben vegyük figyelembe a területre vonatkozó aktuális talajvizsgálati eredményeket, valamint az előveteménnyel összefüggő esetleges korrekciós tényezőket!
A vetés
A vetésidő a használat meghatározója. Magtermesztési céllal a facélia március végén–április elején vetendő. Méhlegelőnek szintén áprilisban kezdhető a vetése, ami 1-2 hetes szakaszolással akár június közepéig is eltarthat. A túl korai vetések az állomány „megfázását”, ritkulását, sőt kipusztulását is eredményezhetik. Zöldtrágyának az év bármely szakában vethető, az ugaroltatni kívánt táblába akár önmaga után is. Mulcsnak még az augusztusi vetések is sikeresek lehetnek.
Ezermagtömege kicsi, 1,4–1,8 g. A vetendő magszám 8–10 millió db/ha. Ennek megfelelően a hektáronkénti magmennyiség 90%-os használati érték mellett 10–15 kg lehet attól függően, hogy vetőmag, vagy zöld növényi produktum előállítása a cél. Magtermesztési céllal kisebb vetőmagmennyiséggel – 8–10 kg/ha (5–6 millió csíra/ha) és 12–24 cm-es sortávolságra vessük, ha zöldként kívánjuk hasznosítani a termést, 12 cm-es sortávolságra történjen a vetése. Gyomosodásra hajlamos területeken a sortávolság akár 45–50 cm is lehet. Ebben az esetben lehetőség van a sorok között kelt gyomok mechanikai irtására is.
A vetésmélység a talaj fizikai összetételétől függően 2–4 cm legyen. Laza, homokos talajokon ajánlott a mélyebb vetés. Az a nagyon lényeges, hogy a magok azonos mélységre kerüljenek, így a kelés is egyenletes lesz. Bármilyen gabonavetésre alkalmas vetőgéppel vethető, de előtte a gépet be kell állítani a kívánt magmennyiségre. A facélia vetésével kapcsolatos irányszámokat a 2. táblázat mutatja be.
Növényápolás, növényvédelem
Növényápolás: A mézontófû magvainak csírázása – még optimális esetben is gyakran – két hétig is eltart. A növénykék kezdeti fejlődése lassú, ilyenkor gyomelnyomó–képességük minimális. Amennyiben a 25–30 napig is eltartó gyenge kezdeti fejlődés idején a gyomok elnyomják a fejlődő állományt, érdemi termésre már nem számíthatunk. A gyomokkal való versengés, illetve a gyommentes növényállományok kialakítása a vetőmagtermesztésnél megkövetelt elem. Ehhez gyakran nem elegendő a talajok vetés előtti gyomirtása, szükség szerint védekezni kell a vetés után kelő gyomnövények ellen is.
A facéliaállományban leggyakoribb gyomnövények a ragadós galaj (Galium aparine L. T2), a vetési galaj (G. tricornutum, T2), a héla zab (Avena fatua L. T3), a csattanó maszlag (Datura stramonium L. T4), a vadrepce (Sinapis arvensis L. T3) a repcsényretek (Raphanus raphanistrum L. T3) és a fenyércirok (Sorgum halepense L. G1). A sûrû vetésû (gabona sorköz) állományban nincsen lehetőség a mechanikai gyomirtásra, így vegyszeres megoldást kell választanunk.
Vegyszeres gyomirtása: Engedélyezett technológia a vegyszeres kezelésekhez még nincs, de próbálkozások történtek Maloran 50 WP és Lontrel 300 kombinációban való alkalmazására, illetve Maloran 50 WP és Afalon önmagában történő használatára. Ez utóbbi szerek visszavetik a növényzet fejlődését, nemegyszer perzselést okoznak. A vetőmagtermesztő akkor jár el a leghelyesebben, ha előzetes véleményt kér a termesztendő fajta tulajdonosától, vagy a szerződő partnerétől, hogy gyomosodás esetén milyen technológiát alkalmazzon.
A zöldként való hasznosítás céljára termelt facélia állományában vegyszeres gyomirtást, illetve más kemikáliákat se használjunk. Ennek oka részben anyagi, részben környezetvédelmi. A védekezések alkalmával elért eredmény ugyanis nincs arányban a ráfordítással. Erős gyomosodás, vagy esetlegesen fellépő gombás fertőzés esetén hasznosabb a tábla növényzetének kitárcsázása, s a terület újabb növénykultúrával való vetéséig a valódi fekete-ugar (minden kigyomosodás után tárcsázás és hengerezés) mûvelés alkalmazása.
Betegségei közül mind a vírusok, mind pedig a gombák felüthetik a fejüket az állományokban. A vírusok közül a dohány-mozaikvírus, a dohány-paramozaikvírus, az uborka-mozaikvírus, a burgonya Y-vírus és a répa mozaikvírus okozhat károkat.
A gombabetegségek közül a lisztharmat (Erysiphe cichoracearum Dc.), a rozsdabetegségek (Puccinia aristidae, P. rubigo-vera) okozhatnak megbetegedéseket. Ismert gombás megbetegedése a cilindrospóriumos levélfoltosság (Cylindrosporium phaceliae), a száron fellépő fehérpenészes szárrothadás (Sclerotinia sclerotiorum), valamint a virágzaton a szürkepenész (Botrytis cinerea).
Állati kártevői közül a különböző, soktápnövényû fonálférgek, polifág barkófajok (kukoricabarkó, hegyesfarkú barkó, fekete répabarkó) okozhatnak károkat állományaiban. A magokat a gyapottok-bagolylepke (Helicoverpa armigera Hübn.) lárvája károsítja. Ez utóbbi faj károsítása ellen vegyszeres védekezés javasolható.
Betakarítása.
A mézontófû virágzása kezdetéig kiválóan alkalmas takarmánynak vagy legelőnek. Terméshozama zöld szálastakarmányként mintegy 20–40 t/ha.
Toktermésû magja tavaszi vetésben július végén vagy augusztus elején érik. A virágzás időtartama jó talajokon 6–7 hét; száraz, gyengébb talajon 1–5 hét. Az átlagos hektáronkénti megtermés 300–800 kg. A hosszú virágzási ciklusnak megfelelően magja egy növényen és egy virágzaton belül is egyenetlenül érik, s az érett magvak könnyen peregnek. Ilyenkor is a kompromisszumot keressük. Akkor, amikor a növényen fejlődő virágok 2/3-ában lévő magvak érettek, kezdődhet a magtermés betakarítása. Ennek két útja ismert. Az egymenetes betakarításhoz a növényállományokat deszikkáljuk, amihez Reglone-t, Reglone Turbót, Zoppot használhatunk. A deszikkáló szer helikopterről, vagy szántóföldi géppel is kijuttatható, adagját az engedélyokiratban feltüntetetteknek megfelelően válasszuk meg. A permetezés után a kombájnolás 6–8 nap múlva kezdhető meg. A magvak víztartalma ekkora 10–13%-közé csökken, azok könnyen csépelhetők. A másik lehetséges eljárás a kétmenetes betakarítás. Ekkor, az előzőekben ismertetett fejlődési fázisban lévő növényállományt – lehetőleg magas tarlóra vágva – kaszálógéppel levágjuk, majd szintén 6–8 napos renden való száradást követően végezzük el a cséplést. Hogy melyik módot válasszuk, a lehetőségektől függ. A kétmenetes eljárás költségtakarékosabbnak tûnik, azonban a rend esős időben történő átforgatása, majd „felkaparása” idő- és figyelemigényes feladat. A cséplést – főleg a kétmenetes betakarításnál délután, a lehető legmelegebb időben végezzük. A kombájnok ekkor végzik a legtisztább munkát, a cséplés is ekkor a legjobb.
A magtermés betakarítását követően a tárolás feltételeit is biztosítani kell. A nyers magtétel minőségi előírásait a termeltető a vetőmagszabvány által meghatározott értékeket meghaladó módon határozza meg. Emiatt a nyers magtételt tisztítani szükséges, ami amennyiben a feltételek adottak, a betakarítást követően azonnal megkezdődhet. Az érvényben lévő 7145/1999. MSZ. szerint a vetőmagnak minimálisan 96% tisztaságot és 85% csírázóképességet kell elérnie, a gyommagtartalom szaporulati fokozattól függően 0,3–1,0% között változhat. A magtétel maximális nedvességtartalma 12,0% lehet.
A növényi részek kaszálása zöldtakarmányként való hasznosítás esetén legkésőbb a virágzás kezdeti fázisában történjen meg. Zöldtrágyaként bármilyen fázisban szárzúzóval aprítható, szecskázható, a lényeg, hogy a talajmunkák végzését a feldarabolt szárrészek a lehetővé legkisebb mértékben akadályozzák.
Felhasznált irodalom:
Antal J. (szerk.): Növénytermesztők zsebkönyve. A cikória. p. 149–151.
Mezőgazda Kiadó, 2000
Ivány –Kismányoki–Ragasits: Növénytermesztés. Mezőgazda Kiadó, 1994
Radics L. (szerk.): Alternatív növények termesztése. Szaktudás Kiadó Ház, 2002
Bocz E. (szerk.): Szántóföldi növénytermesztés. Mezőgazda Kiadó, 1992
A cikk szerzője: Dr. Kalocsai Renátó
