A második rész a szárítótelep vezérgépének megválasztásával foglalkozik, a terjedelemi korlátok miatt természetesen a teljesség igénye nélkül. Mindazonáltal reméljük, hogy a kedves Olvasó új, érdekes információkra lel e sorokat olvasva.
Egy új telep megvalósításánál talán a legizgalmasabb kérdés az, hogy milyen technikát alkalmazzunk, milyen gépekből építsük fel komplett üzemünket.

Bármely magyarországi mezőgazdasági szaklapot végiglapozva legalább 6–8 vállalkozó cég hirdetéseit találjuk meg. Ki legyen a győztes, milyen szempontok szerint értékeljük a gépeket? 

A minőség egyenes összefüggésben van a gépek elterjedtségi fokával, hiszen azok a termékek tudnak a piacon megmaradni, illetve piaci részesedésüket megtartani vagy növelni, amelyek hosszabb távon bizonyítanak. Ma már kiforrott technikák állnak rendelkezésre. A szakember azonban jelentős különbségeket talál szárítógép és szárítógép között anyagban, kivitelben, mûszaki megoldásokban, az elektronikus vezérlés fejlettségében, a környezetre gyakorolt hatás paramétereiben.  Fontos a szakmai háttér is. Egyes cégek csak eladják a szárítóberendezéseket, mûszaki problémák esetén a gyártóhoz fordulnak. Mások maguk is gyártók, vagy intenzíven részt vesznek a gépek fejlesztésében, „belülről”, a gyártó szemszögéből ismerik azokat, és képesek bármilyen felmerülő problémát önállóan, gyorsan és kreatívan megoldani.

A szárítógép származási helye
Magyarország nehéz nyúzópálya a szárítóberendezések részére. Az északi országokban a gabonafélék szárítása a fő feladat, a mediterrániumban pedig csak kukoricát kell szárítani, azt is csekély vízelvonással. Magyarországon ugyanakkor a csapadékosabb években június végén kezdődik a szárítási szezon repcével, majd folytatódik gabonafélékkel, napraforgóval, és kukoricával fejeződik be.

A hazánkéhoz hasonló igénybevétel elsősorban Franciaországban és Dél-Németországban, Ausztriában jellemző, azzal a különbséggel, hogy ezekben az országokban jelentősen nagyobb a területarányos szárítókapacitás mint nálunk.

Tehát elsősorban a francia és a dél-német gépek „vannak kihegyezve” azokra a feladatokra, amelyeket itt, Magyarországon is meg kell oldanunk, hiszen a skandináv államokban például  csak „elméleti” kukorica létezik, a mediterrániumban pedig nincs gabonaszárítás a kukorica kismértékû szárítása kivételével. Mindez a szárítógépek fejlesztési lehetőségeit is determinálja az adott régiókban.
A szárítógép anyaga
A piacon található legtöbb gép horganyzott lemezből készül, ezt szoktuk meg a Bábolna-szárítóknál is. Több gyártó opcióként, felár ellenében kínál fel alumíniumból készült berendezéseket, amelyek a horganyzott gépek alumínium másolatai. A STELA cég az egyetlen a piacon, aki alapkivitelben alumínium gépeket szállít. Ez az alumínium egy speciális, magas szilárdságú és kopásállóságú ötvözet. A gép szerkezetének megtervezése az alumínium tulajdonságainak figyelembevételével történt. Ezek a szárítók a korrózióval szemben teljesen ellenállóak. Korábbi generációs STELA alumínium szárító található Baján, amely erkölcsileg ugyan már elavult, de anyagában – több mint 25 éves kora ellenére –  még mindig tökéletes.

Az új generációs szárítók közül az első STELA 1996-ban épült fel Székesfehérvár mellett, Elzamajorban. Ez a gép máig is tökéletes állapotban van. A mai napig körülbelül 100 STELA szárítótelep épült fel Magyarországon, amelyek mind bizonyítják az alumínium szerkezet előnyeit.

Mûködési elv
A korszerû szárítógépek általában átszívott elven mûködő aknás szárítók, maradványhő-visszaáramoltatással. Történnek próbálkozások az USA-ban és Olaszországban kifejlesztett körpalástos szárítóberendezések elterjesztésére is, ezek azonban sokkal kisebb mennyiségben vannak jelen Magyarországon mint az aknás szárítók. Mindkét típusnak meg vannak az előnyei és a pártolói.

Az aknás, maradványhő-visszaáramoltatással mûködő szárítók lényege, hogy ezek átszívott rendszerûek. A szárítószekciókat a meleg- és hideglevegő-csatornák fogják közre. Ventilátor szívja át az égőfej által felmelegített levegőt a meleglevegő-csatornából a szekciókban elhelyezkedő terményen keresztül a hideglevegő-csatornába, majd ezt a nedvességgel telített levegőt a környezetbe továbbítja. Egy második ventilátor a hûtőszekciókat szívja át, és a hûtés során felmelegedett, de nedvességet már nem hordozó levegőt visszakeringteti általában az égőfej felé.

Egyetlen olyan szárítótípust ismerünk, amely szabadalmaztatott légtechnikájának köszönhetően ezt a folyamatot is tovább finomította. Ez az LAW szárítócsalád Franciaországból. Ezek a gépek a felmelegített hûtőlevegőnek csak egy részét továbbítják az égőfej felé továbbhevítés céljából. Másik részét közvetlenül a szárítózóna és a hûtőzóna közé juttatják. Így elérhető, hogy a szárítószakaszban például 80 °C-ra hevített mag késő őszi időszakban nem átmenet nélkül kerül a például
0 °C fok hőmérsékletû levegőt közlő hûtőszakaszba, hanem a kettő közé egy átmeneti, kb. 25–35 °C-os szakasz is beékelődik. Ennek a légtechnikának köszönhetően hirdetik az LAW szárítókat a „legkíméletesebb aknás szemestermény-szárítókként”.

Portalanítás
Az aknás szárítók sajátsága, hogy a port a hideglevegő-csatornában képesek viszonylag egyszerû technikával és költségkímélően „megfogni”. Tekintettel arra, hogy a korszerû szárítók ürítése nem folyamatos, hanem szakaszosan történik, a mag a szárítógépekben két ürítés között statikus helyzetben van. Por csak az ürítések időszakában kerül ki a szekciók háztető formájú légcsatornáiból. A korszerû aknás szárítók az ürítés idejére szüneteltetik az égőfej mûködését, valamint egy zsalus rendszerrel lezárják az átszívó ventilátor kimenő nyílását. Így a por a szárító belsejében reked. Az ürítés végeztével a maradványhő recirkulációval együtt a por átszívásra kerül és az égőfej felett egy része elparázslik, egy részét pedig a terményoszlop fogja fel, mintegy szûrőként. Ezt az elvet alkalmazza a bajor gyártmányú STELA szárító, valamint a francia gyártmányú LAW szárító is szinte azonos hatásfokkal, hiszen mindkét gépnél 5 mg por/m3 levegő határértéket ér el ezzel a technikával.
Amennyiben ennél szigorúbb környezetvédelmi előírásokat kell betartani, a német cég egy rendkívül jól mûködő radiálventilátoros centrifugális porleválasztót alkalmaz, amely zsákba gyûjti a port, a franciák pedig egy porszûrős rendszert mûködtetnek, amely felvet néhány kérdést, hiszen a szûrő folyamatos tisztítása és tisztán tartása nem egyszerû feladat.
Szabályozás
A hagyományos hőmérséklet alapú szabályozást egyes gyártóknak sikerült rendkívüli mértékben tökéletesíteni. Ilyen például a francia LAW cég érintőképernyős berendezése, amely a szabályozást az üzemi adatok szinte teljes szárítási szezonra visszamenőleges tárolásával és egy 32 ponton hőmérsékletet mérő tûzvédelmi rendszerrel egészítette ki. Ennek a rendszernek megvan azonban az a hiányossága, hogy nem közvetlenül nedvességet mér, hanem a maghőmérsékletből vagy távozó levegő hőmérsékletből következtet a nedvességtartalom mértékére.

2000-ben a STELA cég egy – abban az időben – forradalmian új rendszerrel jelent meg, a radarhullám terjedés elvén mûködő nedvességméréssel és nedvességszabályozással. Ennek érzékelője valódi nedvességet mér, mégpedig nem egy pontban, hanem egy térfogat – mintegy 2 dm3 – átlagos nedvességtartalmát határozza meg fél másodpercenként. Ezen mérések alapján szabályozza az állásidőt, és a kijövő mag nedvességtartalmát százalékos formában jeleníti meg. A rendszer – amelynek típusjele FRA-450 – az elmúlt szárítási szezonban kitûnő eredményeket produkált: SGS-mérések szerint Zichyújfaluban több mint tízezer tonna betárolt kukorica nedvességtartalmának szélső értékeit 12,8% és 13,5% között tartotta. Hidason 7000 tonna kukorica átlagában ez az érték 13,5% és 14% között változott.

Terjedelmi korlátozás miatt a szárítógépek vizsgálatát – amelynek során elsősorban a STELA és LAW márkákra tértünk ki – most befejezzük. Következő számunkban a szárítótelep egyéb összetevőivel, kivitelezésével foglalkozunk röviden.