A következőkben a vetőgépekkel szemben támasztott szabvány által előírt követelmények, a kukorica szemenként vető gépek főbb jellemzői, mûszaki paraméterei és technikai megoldásai kerülnek bemutatásra, előre kihangsúlyozva azt, hogy az ismertetésben szereplő vetőgépek elsődlegesen a szemes- és siló-kukoricák vetésére készülnek, azonban többségük – csoroszlyák, vetőtárcsák, vetőkocsi felszereltség, stb. cseréjével – más növények (pl. napraforgó, cukorrépa, babfélék) magvainak vetésére is alkalmassá tehető.



Szemenként vetés és követelmények



A széles (30-76,2 cm) sortávolságú kapásnövények vetése az ágazati termesztés egyik legfontosabb technológiai mûvelete, s a vetéstechnika az eredményes szántóföldi növénytermesztés meghatározó eleme. Ezen növények megfelelő időben és magszámmal, szemenként, közel azonos magtávolságra végzett hibátlan vetése egyenletes fejlődést, egyöntetû növényállományt biztosít, végső soron pedig jobb minőségû, nagyobb hozamú termést eredményez. Szemenkénti vetésről akkor lehet beszélni, ha a vetőgép a növény meghatározott sortávolsága mellett – ez a kukoricánál és a napraforgónál általában 70; 75; 76,2 cm – a vetőmagvakat még a soron belül is egymáshoz közel azonos, előre beállított tőtávolságra és mélységbe, szemenként helyezi a csoroszlyák által nyitott barázdákba, majd csírázásukhoz megfelelő talajréteggel takarja be azokat.



A szántóföldi szemenkéntvető gépekkel szemben támasztott üzemeltetési-, agrotechnikai- és mûszaki követelményeket az MSZ 19104/1-79 Országos Szabvány tartalmazza, amelynek előírásai közül a legfontosabbak a következők:



–      a gép legyen alkalmas a szabványok szerinti kalibrált és osztályozott (kukorica, cukorrépa, szója és napraforgó) vetómagvak szemenkénti vetésére, a szabványban meghatározott minőségû mûtrágya, valamint granulált, normál nedvességtartalmú gyomirtó és rovarirtó-szer egyidejû kijutatásával is;



–      a vetőgép vetésre alkalmas talajokon max. 5 %-os lejtésig legyen üzemeltethető;



–      a sortávolság napraforgónál 50; 55; 70 vagy 76,2 cm; kukoricánál 70 vagy 76,2 cm legyen, illetve a gépek biztosítsák ezen sortávolságok beállítási lehetőségeit;



–      a gépek szemenként és megfelelő vetéspontossággal vessék ki a különböző méretû és alakú vetőmagvakat. A hiányhelyek (magkihagyások) és kettős vetések aránya együttesen max. 5 % (napraforgónál max. 8 %), a tőtávolság-értékek gyakorisága a ± 20 %-os névleges tőtávolság tartományban minimum 60 % legyen;



–      az egyszemes vetések aránya kukoricánál min. 95 % legyen;



–      a vetőgépek a magvakat a talaj állapotának megfelelően beállított vetési mélységben helyezzék a tömörített nedves barázdafenékre és aprómorzsás, porhanyított talajréteggel takarják be azokat. A beállított vetési mélység ± 1 cm-es sávjában legyen az elvetett magvak 95 %-a (napraforgó esetében 100 %-a). A vetési mélység 3-10 cm között több fokozatban (min. 1 cm-enként) legyen állítható;



–      a gépek munkaszélessége, sortávolsága a termesztéstechnológiák más (sorközmûvelő, betakarító) gépeihez igazodjon;



–      a vetőgépek a kívánalmaknak megfelelően széles skálán biztosítsák a kivetendő mag távolságának (kukoricánál és napraforgónál 10-40 cm közötti) beállítási lehetőségeit;



–      a magsérülés aránya, ha a vetőszerkezet mechanikus max. 1 %, ha pneumatikus max. 0,2 % (napraforgó vetőmagvak esetén max. 0,5 %) lehet;



–      az igényektől függően, a vetőgépek rendelkezzenek a vetéssel egymenetben talajfertőtlenítő-szer, gyomirtó-szer és starter-mûtrágya kijuttatására alkalmas adapterekkel;



–      a kukorica- és napraforgó szemenkénti vetőgépre vetésellenőrző mûszer legyen felszerelhető;



–      a gép(ek) feleljen(ek) meg a munkavédelmi és biztonságtechnikai követelményeknek;



–      a gépek legyenek alkalmasak, a nagyobb (8-12 km/h) munkasebességekkel is végezhető vetésre, így a nagyobb területteljesítményekre;



–      a technológiai és mûszaki üzembiztosság min. 0,95, míg az összesített üzembiztosság min. 0,90 értékû legyen.

Az előzőekben felsoroltakból látható, hogy az egyes követelmények igen szigorúak, s a gépeknek egyidejûleg több feltételt is biztosítaniuk kell. Ezeken túlmenően külön gazdaságossági előny, ha ugyanazon vetőgépek más-más szántóföldi növények magvainak vetésére is egyaránt alkalmazhatók.

A vetőgépcsaládok általános csoportosítása

A gyakorlatban ismert és az országban forgalmazott kukorica szemeként vető gépcsaládok jellemző paraméterei, ill. az egyes gépek lehetséges mûszaki megoldásai az 1. táblázatban kerültek összefoglalásra.

A szemenkénti vetőgépek esetében többféle csoportosítás lehetséges, a vetés technikai megvalósítása szempontjából alapvetően mechanikus vagy pneumatikus vetőszerkezetû változatok vannak. Ezeken belül a mechanikus vetőszerkezetûek (6- és 12-, esetleg 18-soros változatai) elsősorban a cukorrépa vetésében használatosak, míg a pneumatikus vetőszerkezetûek 4-6-8-12 soros változatait a kukorica, napraforgó, szója és babfélék vetésére alkalmazzák. A sorok száma egyben a gépek vetőelemeinek (vetőkocsijainak) számát is meghatározza, és az egyes elemekre felszerelhető kiegészítő részegységek a hagyományos-, a mulcs-, vagy direktvető technológiai változatokban is biztosítják a gépek alkalmazhatóságát. A vetőgépek tömege elsősorban munkaszélességüktől (vetőelemeik számától) függ, azoban az egy sorra eső géptömeget, (kg/sor) az adott vetőgép alkalmazási körülményei – pl. mulcs- v. direktvetés – ill. a kiegészítő berendezésekkel való felszereltség határozzák meg.

Az erő+munkagép kapcsolat függesztett vagy vontatott (ritkán féligfüggesztett) lehet. Mivel a vetőgépek üzemeltetéséhez aránylag kis vonóerő-igény szükséges, a 6-soros gépek az általánosan használt 60 kW motorteljesítményû erőgépekkel (pl.: MTZ-80) üzemeltethetők, azonban a 8-12-soros gépekhez már 80-130 kW motorteljesítményû traktorok szükségesek. A pneumatikus vetőszerkezetek mûködéséhez szükséges vákuumot (vagy levegőnyomást) a traktorok TLT-jéről, hidraulikus rendszeréről – kardántengely vagy hidraulikus szivattyú segítségével – meghajtott ventilátor biztosítja. A gépek vázát merev, vagy teleszkópos, illetve fel/behajtható gerendelyek képezik, így a megengedett szélességi méreten belül a gépek szállítása, közlekedése megoldott. Egyes nagyobb munkaszélességû vetőgépek külön szállítókocsin szállíthatók vagy hossztengelyük irányában – szállítókerekeken – vontathatók.

A gépek egyes vetőkocsijai a paralelogramma felfüggesztésből, a vetőszerkezetből, magládából, a csoroszlyákból, a magtakaró/talajtömörítő kerekekből állnak. A vetőelemek paralelogramma felfüggesztésével a vetőszerkezet talajkövetését, az egyenletes mélységû maglehelyezést segítik elő. Egy-egy vetőelem a (21-58 dm3-es) magládát, a vetőházat, a vetőmagkamrában lévő maglesodró/leválasztó szerkezeteket, illetve az egyes magvakhoz igazodó, különböző furatszámú/furatátmérőjû vetőtárcsákat foglalja magába. A vetőcsoroszlyák cserélhetőek, tárcsás (ikertárcsás) vagy csúszó (késes) kialakításúak. A barázdába hullott magvakat – rugófeszítésû – takaró lapátok vagy keskeny magnyomó kerekek takarják be a felső aprómorzsás talajréteggel, majd a különböző megoldású (pl.: „V” elhelyezésû, sima v. fogazott, MONOFLEX, stb,) tömörítő kerekek tömörítik vissza a talajfelszínt.

A szemenkéntvető gépek zártszelvényû vázát gumiabroncsozású járókerekek támasztják alá. A kisebb munkaszélességû gépeken két járókerék található meg, de a szélesebb gépek 4-6 járókerekes változatúak. A vetőszerkezetek meghajtását is ezek a járókerekek biztosítják, vannak azonban elemenkénti elektromos motorokkal meghajtott vetőszerkezetek is. A tőtávolságok beállítása lánckerekek cseréjével, több fokozatú hajtómûvel vagy a kettő kombinációjával történhet meg. A vetőszerkezeteket mûködtető hajtásátvivő berendezések biztonsági kapcsolókkal vannak ellátva, amelyek megakadályozzák az egyes szerkezeti egységek túlterhelését, törését. A gépek mechanikus átváltású vagy hidraulikus mûködtetésû nyomjelzőkkel vannak ellátva.

A gépgyártók a vetéssel egymenetben kiegészítő mûveletek elvégzésére – starter mûtrágya, talajfertőtlenítő-szer, gyomirtó vegyszer kijuttatására – alkalmas adapterekkel is felszerelik vetőgépeiket, amelyeket alapgépeikhez (legtöbször) opcióban ajánlanak. Ismeretesek olyan megoldások is amikor mûtrágya kijuttató berendezést nem a vetőgépre, hanem az üzemeltető erőgép mellső függesztésére kapcsolják, s a mûtrágya a központi (celláskerekes) adagolószerkezettől pneumatikus úton (nyomó légárammal) jut el a hátsó függesztésû vetőgép elemenkénti mûtrágya kijuttató csoroszlyáihoz.

A kiegészítő adapterek adagolószerkezetei általában mechanikus rendszerûek, toló- vagy bütykös-hengeres megoldásúak (rés-szabályozásúak), de vannak pneumatikus rendszerû, központi adagolós kivitelek is. A kiegészítő adapterek tartályai mûanyagból (üvegszállal erősített polyészterből) készülnek, s az adagoló szerkezetektől mûanyag csővezetékeken – sávosan – kerül a mûtrágya/talajfertőtlenítő-szer a csoroszlyákhoz. Az adagolószerkezetek meghajtását is a járókerekekről biztosítják, s a kijuttatható tápanyag, herbicid vagy inszekticid mennyisége tág határok között változtatható.

A kukorica szemenkénti vetőgépek kiegészítő berendezései közé tartoznak a vetést ellenőrző készülékek. Ezek a vetőcsoroszlyánál – vagy a vetőtárcsánál – elhelyezett (fotocellás vagy opto-elektrikus) magérzékelőkből, a soronkénti – fény és hang hibakijelzőkből, valamint az üzemeltető erőgép vezetőfülkéjében lévő monitorból állnak. Ezek a berendezések az egyszerû – csak az egyes vetőelemenkénti magkihagyást jelző – készülékek mellett fedélzeti komputeres megoldásúak is lehetnek (vetési sebesség, területteljesítmény kijelzés, üzemóra számlálás, kiadagolt magmennyiség megadása, stb.).

A 2. táblázatban az elmúlt évben a legnagyobb darabszámban forgalmazott kukoricavető gépek főbb mûszaki adatai, hazai forgalmazói kerültek feltüntetésre. A felsorolás a gépek alfabetikus sorrendjére és nem az eladott darabszám szerinti sorrendre vonatozik.

Kukorica szemenként vető gépek főbb jellemzői, mûszaki paraméterei és technikai megoldásai 

1. táblázat

Kukorica szemenként vető gépek főbb mûszaki adatai és hazai forgalmazói

2. táblázat

Megjegyzés: Forrás: Mezőgazdasági gépek katalógusa, 2003.

A cikk szerzője: Dr. Fûzy József