A téli takarmányozásra vermekben ősszel gyûjtött makkot volt szokás használni. A 18-ik század végére a makkoltatás szerepe jelentősen csökkent, megnőtt a házi hizlalás, a kukorica szerepe. Ebben a században a változás nagyobb arányú volt mint előtte századok alatt összesen. Az uradalmakban és a paraszti udvarokban is az ólakban tartás terjedt el. Ezzel párhuzamosan a takarmányozás is nagy változásokon ment át. Elterjedt a kukoricával, malmok, pálinkafőzők melléktermékeivel való etetés. A „makkraverés” és a réti disznótartás jelentősége, az idő múlásával fokozatosan csökkent. A század második felére elterjedt árpa- és zabdara, korpa, burgonya, tök, veremalja-rostalja gabona etetése.  Kialakultak a még ma is modernnek tekinthető sertéstartás alapjai.
A korabeli ólak „technikai rendszerét” tanulmányozva mindazon kérdésekre találhatunk válaszokat, amik ma is foglalkoztatják az állattartókat. A szalmafedeles ólak, a gerendafalú hizlalópajták, hidasok tájanként változatosan, célszerûen épültek. Az ekkortájt alkalmazott vályúk alkalmazásának módja napjainkig fennmaradt.
A szalmafedeles ólak a különböző évszakonkénti jó klímát biztosították. A különböző lábasházak, hidasok fa padozatának résein, furatain a trágya, vizelet eltávolítása „automatikusan” mûködött. A vályúk elhelyezésének is elterjedt azon módja, hogy az etetéskor ne kelljen az ólba belépni.
A mai sertéstartási létesítmények létesítésekor a gazdaságosság, a legjobb minőség-előállító képesség szempontjai egymástól elválaszthatatlanok. Ezekhez továbbá szorosan kapcsolódik, de külön is vizsgálandók még a az állategészségügyi, környezetvédelmi, munkaegészségügyi, munkavédelmi szempontok.
A férőhely, kapacitás, tartástechnológia tisztázása az első lépések közé tartozik. Napjainkra jellemző az, hogy sokféle megoldás él egymás mellett országunkban.
Vannak, akik visszatértek az extenzív tartásra.
Ennek több vonulata létezik:
• Az őshonos fajtákkal „ősi módon” való gazdálkodás külön támogatások igénybevételével. Szép példákat lehet már ismerni a nem nagy számú új és régi gazdáknál. Ők bizonyára a bevezetőben említett fennmaradt történelmi hagyományainkból is sokat merítettek.

• A falusi turizmushoz több szálon is kapcsolódó, önellátó jellegû gazdálkodás. Ez egy szépen fejlődő ágazat már országunkban. Nyugat-Európában már több évtizedes hagyománya van ennek. Az itt kitaposott módszereket vették át sokan Magyarországon is. A „Nyaralás a falusi parasztudvarban” önálló turisztikai ágazattá vált, válhat, párhuzamosan a mezőgazdasági termelés strukturális válságával, átalakulásával. 
• A biogazdálkodás a sertéságazatban talán az első lépések megtételénél tart.

Az intenzív sertéstartásnak gazdag hagyományai vannak nálunk. 
A rendszerváltás előtti nagyüzemi állattartó telepek a korszerû tömegtermelést megalapozták. A különböző kialakítású, kapacitású szakosított sertéstelepek hasonló elvek szerint létesültek.
Voltak tömbösített és pavilonos változatai.
Ezekben külön épületben, épületrészben kaptak helyet:
• A tenyésztés egységei: a fiaztató (kutricákkal), a süldőszállás, a bugató (üreskocák és kanok férőhelyeivel), inszemináló helyiség, a vemheskocaszállás. 
• A hizlalás egységei: az előhizlalók és az utóhizlalók.
• A takarmányellátó létesítmények: silótartályok, magtár, daráló, száraztakarmány-keverő, nedvestakarmány-keverő, takarmánykonyha, kiadagoló helyiségek.
A trágyakezelés, -eltávolítás rácspadozaton vagy bedobónyíláson keresztül, gravitációsan vagy láncos trágyaszállító berendezéssel kerül a gyûjtőaknába, ülepítő medencébe.
Egyéb létesítmények is létesülhettek: szárító, hőközpont, szivattyúház stb.
Ezekre azért érdemes néhány mondatot szánni, mert ez az épületállomány és infrastruktúrájuk nagyrészt megvan, komoly gondokat okozva tulajdonosaiknak, üzemelőiknek. A piaci viszonyok általános nehézségeire ezen összefüggések boncolásakor most nem térünk ki. Annyiban mégis visszahat a mûszaki kérdésekre, hogy az energia-, takarmány- és munkaerő-pazarló telepekkel már fel kellett hagyni a sertéstenyésztést, hizlalást.   
A régi telepek felújítására, átalakítására, korszerû hasznosítására, a teljes rekonstrukciójukra sok jó és kevésbé jó megoldás született. 
Ma versenyképes termelést a régi tömbösített sertéstelepeken lehetetlen folyatni.
A „pavilonos” rendszerû telepek tartástechnológia váltására, épületei rekonstrukciójára érdemes belefogni. A feladat hasonló, mint az új állattartó épületek építésénél. Új, zöldmezős beruházás létesítésénél általában többletnehézséget okoz a megfelelő védőtávolság, a rendezési tervekkel való összhang, a szükséges infrastruktúra (villamos-, gázenergia, víz), a megfelelő közlekedési kapcsolat egyidejû biztosítása.
Mivel épületenként egy funkció létesült korábban,  könnyebb a rekonstrukció végrehajtása, könnyebb megoldani a gazdaságosság (energia-, takarmány- és munkaerő-takarékos) a legjobb minőség előállító képesség feltételeit és megfelelni az állategészségügyi, környezetvédelmi, munkaegészségügyi–munkavédelmi szem-
pontoknak. Egy betonpadozatos trágyacsatornás sertéshizlalda épület rekonstrukciója munkáival vissza lehet térni az évszázados bevált elvekhez. A lagúnás rendszerre való átépítéssel a trágya és hígtrágya eltávolítása nem igényel munkaerőt. A mellékelt képek a kibontás előtt és a trágyaaknák építése közben mutatják az istállót.
Az új padozat vasbeton taposórácsokkal, az ellető és malacnevelő istállókban mûanyag rácsokkal készülhet.
Az épület további átalakítást igényel a legtakarékosabb, az év nagy részében használható természetes szellőzés megoldására (tetőfödémet kell ehhez részben átalakítani). A ventilátoros szellőztetés kiegészítő megoldás eseti, időjárás diktálta használatra.
Automatikus takarmánykiosztás technológia felszerelésével elérhető az állandó fizikai munka (létszám) igény kikapcsolása.
Az ellető és malacnevelő istállókban is a szintén automatikus temperáló fûtéssel elérhető, hogy a nagyértékû állomány nincs kitéve a gazda figyelmetlenségének, az alkalmazott hanyagságának.  Mind a szellőzés, mind a fûtés üzemelési költségei a kombinált megoldásokkal a legolcsóbb. Ehhez az épület meglévő adottságai figyelembevételével átfogó energetikai, épületfizikai és aerodinamikai tervezésre van szükség.

A cikk szerzője: Werner József