A gyümölcsök leszedése egy menetben történhet. Az angol „pedestrian orchad” kifejezés gyalogos, sétáló ültetvényt nevez meg, amellyel leginkább a munkafolyamatok könnyû elvégzésére utal (metszés, növényvédelem, termésritkítás, betakarítás stb.). A szolen koronaforma leginkább az orsó koronákból vezethető le, így elsőként a Lespinasse-féle függőleges sudár fenntartásából, amely „alacsony mûvelésû” ültetvények kialakítására ad lehetőséget. A Lespinasse-féle gyenge növekedésû alanyokon sûrû térállásban csúcsrügyből nevelve olyan koronát alakítanak ki, amelyben a sudár dominálja az oldalágakat.
Hajlító hatású metszés
A fentiekben jellemzett koronaforma abból a metszéstechnológiából vezethető le, amelyet leginkább hajlító hatású metszésként említ a szakirodalom. Miként azt az 1. ábra mutatja, a fiatal elágazásokat az orsókoronák esetében súlyokkal vagy lekötözéssel, esetleg hajlító hatású metszéssel kiegészítve (például a Brunner-féle szektoriális kettős metszéssel) úgy alakíthatók ki, hogy horizontális vagy a horizont alá kerülő helyzetbe jussanak. A hajlítás íve alatt helytelen irányba növekedő másodlagos elágazásokat, lehetőleg minél korábban el kell távolítani a fiatal koronából. Az alábbi ábra szerint az így kapott gallyakat úgy terhelik, hogy mintegy 15–18 db gyümölcsöt teremjenek.
Természetesen a vízszintes alá történő hajlítás olyan hormonális folyamatokat indít el, amelyek által a manapság használatos fajták esetében különösen nagy mennyiségû termőképlet kialakulására számíthatunk. Ennek az ismeretnek birtokában J. M. Lespinasse és F. Delort, az INRA Kutatóintézet (Station de Recherches Fruitieres, Bordeaux) munkatársai olyan koronaformát képzeltek el, amelynek nemcsak oldalelágazásai, hanem a központi tengely is hajlító hatásnak van kitéve, miként azt a 2. ábra mutatja.
A szolen korona részletes jellemzése
A 2. ábrát tanulmányozva megfigyelhető, hogy a korona központi tengelyének hajlítása különböző magasságban és különböző mértékben történhet. Továbbá a hajlítás által létrehozható egykarú, illetve kétkarú szolen korona is. Fontos ismeret, hogy a hajlított központi tengelyen mintegy 12–20 db oldalágat hagyhatunk meg a fajták igénye, valamint az ültetési tőtáv szerint. Természetesen kezdetben olyan hibrid fajtákkal kísérleteztek, amelyeknek terméshozása, produktivitása már ismert volt. A korona kialakításának egyes lépései az alábbiak.
Az oltványok számára többnyire két huzalt feszítenek ki 180 és 200 cm magasságban. Az oltványokat, a telepítést követően, tavasszal részesítik elsőként metszésben. A suhángon történő első visszavágás a 180 és 200 cm magasság között történik, amelynek hatására a vágás alatti rügyek erőteljesen kihajtanak, de az alsóbb rügyek esetében is bizonyos mértékû hajtásképződésre számíthatunk. Az akrotonikus hajtások mindegyikét hagyjuk meg, azok a rügyek, amelyek konkurensek lehetnek vagy kihajtásuk nem kívánatos, úgynevezett „vakításra” kerülnek, valamint a vegetáció során a fejlődő hajtások esetében azonnal megkezdhetjük a horizont alá történő hajlítást. A „János-napi hajtásnövekedés” során (nyár elején) már kizárólag olyan elágazásokkal kell rendelkeznünk, amelyek a vízszintes alá hajlítottak. Ezt legegyszerûbben súlyok kihelyezésével érhetjük el (3. ábra).
A központi tengelyt növekedése szerint (miként a 4. ábra mutatja) a nyár során szintén hajlításban részesítjük és az adott szöget a huzalokhoz gyûrûkkel rögzítve biztosítjuk. Első lépésként mintegy 45°-os szöget hozunk létre, a hajlítást szükség szerint nyár végén és ősszel folytatjuk mindaddig, amíg a 4. ábra 5. pontja szerinti állapotot elérjük. A központi tengely végleges állapota a kiinduláshoz képest 90°-ot mutat (4. ábra 6. pont). A második év tavaszán (hazánkban gyakran tél végén) a kedvezőtlen elágazódásokat eltávolítjuk, a későbbiek során pedig (leginkább a második év nyarán) zöldmetszést végzünk. A hajlított fővezérről adódó oldalelágazások a kialakított ültetvénysor mindkét irányába adódnak, azok irányítása és súlyozása szintén fontos mûvelet. Látható, hogy összességében a korona minden elágazódása a vízszintes alá hajlított. A fővezér végén (miként a 4. ábra mutatja), felfelé irányuló elágazások is kialakulnak a második év során. Ezeknél szerencsés, ha nem metszünk, de a rajtuk adódó termést eltávolítjuk, valamint a korona egészében termésritkítást végzünk.
Néhány technikai fogás
A beültetés után már az első évben figyeljünk arra, hogy az adódó elágazódások ne keresztezzék egymást. Továbbá meg kell jegyezni, hogy amint oldalelágazódásokat kapunk, azokra olyan súlyokat helyezzünk ki, amelyek biztosítják a vízszintes alá irányulást. Ezek az oldalelágazások általában 60–80 cm-esek. A sudár, azaz a központi tengely hajlítása legszerencsésebb északnyugat irányba (az uralkodó széliránnyal párhuzamosan). Természetesen a fővezér 90°-os hajlítása az egyik legkényesebb munkafolyamat. Ennek menete több lépésben valósítható meg (nyár elejétől nyár végéig). Szerencsés mintegy 70 cm-es intervallumon belül hajlítanunk. Az elhajlított fővezér (gyenge növekedésû alanyok esetében) a felső 180, maximum 200 cm magasságban kifeszített huzalhoz rögzített. A felső huzal alatt 40 cm-rel egy segédhuzalt is kifeszíthetünk a sudár rögzítése céljából.
Az erősen lehajló oldalelágazások végének visszavágása a 4. évtől mindenképpen előnyös. Ezt zöldmetszésként végezzük (miként a függöny tőkemûvelésû szőlőültetvényekben a közismert „csonkázást”) és ezzel biztosítjuk a korona jobb átjárhatóságát mind a szél, mind pedig a napfény számára. Különösen olyan almafajták esetében kell erre odafigyelni, amelyek úgynevezett kétszínûre színeződők (tehát például sárgáról pirosra színeződnek). A termőágak rendezettsége, felesleges másodlagos elágazódásoktól való mentessége egyre fontosabb követelmény az 5–6., illetve a 7. termőévekben.
Szólnunk kell arról is, hogy a szolen korona különböző ültetvénysûrûségek kialakítására alkalmas, amelyeket az 5. ábra részletez. Közülük a legszerencsésebb kiválasztása részben alanynemes variáció kérdése, valamint az adott fajták fényigénye határozza meg. Mérlegelni kell az adódó növényegészségügyi problémákat is. Szükséges megemlíteni, hogy az erőteljes hajlítások hatására a termő fák túlzott produktivitásának csökkentése javasolt. Ebből a célból termésritkítást szükséges végezni (amely szerencsés esetben kézzel történik), fenti, meglehetősen költséges munka elengedhetetlen követelmény a szolen koronaforma vegetatív–generatív egyensúlyának megőrzéséhez. A gyümölcsök az adódó koronázatban lehetőleg egyenletes berakódottsággal helyezkedjenek el.
További lehetőségek a szolen
koronaformák kialakítása során
Az INRA Kutatóintézet munkacsoportja elsőként M 9-es alanyokkal és leginkább nagy produktivitású, hibrid nemes fajtákkal végzett kísérleteket a szolen koronaforma kialakítására. Megjegyzendő azonban, hogy M 26-os alanyon is szerencsés lehet hasonló koronaforma kialakítása, de ebben az esetben nem törekedhetünk arra, hogy az előzőekben már emlegetett 200 cm-es magasságig létrehozzuk a központi tengely 90°-os elfordítását, hanem a sudár hajlítását magasabban ajánlatos elvégezni úgy, hogy közel 3 m-es koronamagasságot érjünk el. Természetesen ebben az esetben már nem beszélhetünk úgynevezett gyalogmûvelésû, azaz földről betakarítható ültetvényről, hanem olyan ültetvényfenntartást kell kidolgoznunk, amely igényli a magas mûvelést mind a metszés, mind a növényvédelem, mind pedig a termésritkítás és betakarítás esetében.
Összefoglalva megállapítható, hogy a főtengely hajlítása mindenképpen lecsökkenti az oltvány növekedési erélyét és korábbi termőre fordulást idéz elő abban az esetben, ha az oldalágakat is megfelelő hajlításban részesítjük. Az előtörő erőteljes hajtások azonnali horizont alá hajlítása elengedhetetlen feltétele a tárgyalt koronaforma kialakításának. „Ne metszünk, rítkítsuk a termést!” hangsúlyozza a „szolen csoport” (SOLEN group), amely elsőként állított be kísérleteket Franciaországban. Ez természetesen bizonyos megszorításokkal értendő. Amennyiben metszést végzünk, az kizárólag vegetációban történjen és a hosszan lehajló elágazások csonkázása kivételével ne visszavágásokat, hanem inkább válogatást, úgynevezett ággyûrûre történő metszést hajtsunk végre, amely meggátolhatja a korona elsûrûsödését. A termésritkítást szerencsés a termőképletek ritkításával kezdeni, ehhez azonban nagy szakértelem szükséges.
A vertikális axis koronáktól a horizontális kialakítottságú szolen koronákig elsőként az almafaj esetében jutottak el. A kísérletek szerint a legtöbb almafajta esetében jó minőségû és kellő nagyságú termésmennyiség realizálható, ugyanakkor a szakemberek egyetértenek abban, hogy a körtefaj esetében már komoly nehézségek adódnak a hasonló szolen korona kialakítása során, ezért kezdetben mindenképpen megbízhatóan termő, gyenge növekedésû almaoltványokkal kísérletezzünk.
Felhasznált szakirodalom:
J. M. Lespinasse–F. Delort: The Solen, a pedestrian orchard. (Station de Recherches Fruitieres INRA Bordeaux and the SOLEN group kiadványa), Edited by Revue Fruits et Legumes
A cikk szerzője: Dr. Iváncsics József egyetemi docens
