A tárolás folyamán elsősorban a különböző rovarkártevők veszélyeztethetik terményeinket, de mellettük rágcsálók, gombák és baktériumok is okozhatnak veszteségeket. Mivel az általuk okozott kár mértéke hazai becslések alapján 5–10%-os is lehet, a tárolás folyamán rendkívül fontos feladat felderítésük, előrejelzésük és ezzel együtt kártételük megelőzése is.
A károsítók által okozott veszteség lehet mennyiségi, mikor a kártétel következtében csökken a tárolt termés mennyisége. Ehhez képest a minőségi veszteség sokrétûbb lehet: a termék szennyeződése a kártevő ürülékével; íz-, szín- és szaghibák kialakulása a kártétel következtében, vagy pl. vannak kártevők, amelyek a szemestermények csírarészének károsításával vetőmag céljára alkalmatlanná teszik az adott tételt. Összességében a mennyiségi és a minőségi veszteség egyaránt csökkenti az adott termék értékét és az esetek jelentős részében – a felhasználás vagy forgalomba hozatal érdekében – plusz ráfordítást és többletköltséget okoz a termelőnek.
A szántóföldön élő fajokhoz képest a raktári kártevők viszonylag védett körülmények között károsítanak, de mivel a terményraktárak zöme nem klimatizált, fejlődésüket ugyanúgy befolyásolják a környezeti feltételek. A raktári kártevők fejlődése, szaporodása szempontjából fontos a megfelelő hőmérséklet. A fajok többsége melegigényes, 8–35 °C közötti hőmérsékleti tartományban képesek kifejlődni és szaporodni, viszont 15 °C alatti hőmérséklet általában lassítja a fejlődésüket és szaporodásukat. A fejlődésük szempontjából másik fontos környezeti tényező a levegő páratartalma. Szaporodásuk és fejlődésük szempontjából optimális számukra a 70% körüli relatív légnedvesség. E fölötti és alatti tartományban a hőmérséklethez hasonlóan élettevékenységük, szaporodásuk kisebb intenzitású. Mivel a terményekben élő fajok azokból veszik fel a fejlődésükhöz szükséges vizet, fontos számukra a raktározott termény nedvességtartalma. Általában igaz, hogy minél nagyobb a betárolt termény nedvességtartalma, annál kedvezőbbek a feltételek a kártevők szaporodásához, fejlődéséhez. Fejlődésükhöz, szaporodásukhoz minimum 10–12% szemnedvesség szükséges, ez alatt élettevékenységük leáll, elpusztulnak. Ebből következően a betakarítás és a betárolás megszervezésekor arra kell törekednünk, hogy a szemesterményeket olyan alacsony nedvességtartalomnál takarítsuk ill., tároljuk be, amely a kártevő fajok szempontjából már kedvezőtlen, de – pl.: vetőmagnál – még nem következik be minőségromlás a túlzott kiszáradás következtében. Fontos figyelembe venni, hogy az eddig ismertetett három tényező között sajátos egyensúlyi helyzet áll fenn. Például Scotti (1978) szerint 70% relatív páratartalom és 20 °C hőmérséklet estében a búza 13,5%, a kukorica 13,5%, a rizs 13%, a repce pedig 10% víztartalmú lesz. A környezeti tényezők közül – mivel a raktári kártevők rejtett életmódúak – a fényviszonyok befolyásolják legkevésbé fejlődésüket. A kártevők egy része a magvak belsejében él, más részük viszont a garmadában tárolt gabona felső, 15–20 cm-es rétegében. Fontos tudni, hogy a környezeti tényezők ugyan jelentős hatással vannak a kártevők fejlődésére, de a kártevők élettevékenysége is befolyásolja valamelyest a raktározott termény hő- és nedvességviszonyait. A rovarokkal fertőzött gabona – mivel rossz a hővezető képessége – azok légzése következtében viszonylag gyorsan felmelegszik. Majd a felszálló hő következtében – ha alacsony a külső hőmérséklet – a gabona külső, néhány cm-es rétegében víz csapódik ki. A kicsapódás helyén nedvessé vált termény könnyen felmelegszik, így kedvezőbb feltételek alakulnak ki a kártevők szaporodásához és fejlődéséhez, de különböző penészgombák is megtelepedhetnek itt, amelyek tovább rontják a termény minőségét. A kártevő fajok szaporodása és fejlődése szempontjából fontos környezeti elem a táplálék fajtája is. Vannak fajok, amelyek tápnövényköre szûk (pl.: babzsizsik) és vannak, amelyek többféle terményen is megélnek (pl. molylepkék lárvái, gabonazsizsik, kaprabogár). Egyes fajok több tápnövényen is egyformán fejlődnek, míg más kártevők fejlődése egy-egy kedveltebb tápnövényen rövidebb, mint egyéb, kevésbé kedvelt terményeken. Valamely kártevők az ép szemeket is képesek károsítani, míg mások inkább a már károsított vagy törött szemeken képesek csak táplálkozni.
A termények fertőzésmentességének biztosítása érdekében azok tárolása alatt meg kell oldanunk a kártevők előrejelzését és felderítését, hogy betelepedésüket és felszaporodásukat megakadályozzuk. Legegyszerûbbek a különböző mechanikus mintavevő eszközök – zsákszúrcsap; réteges, kúpos vagy csigás mintavevő –, amelyek segítségével a zsákos vagy garmadában tárolt tételek különböző rétegeiből vehetünk mintákat. A mintavevő eszközökkel vett terménytől ezt követően különböző lyukméretû szitákkal tudjuk a kártevőket elválasztani. Fontos, hogy minél nagyobb az adott tétel, annál több elemi mintát kell vennünk, hogy pontos adatot kapjunk a termény állapotáról. A termények fertőzöttségéről információt kaphatunk a mechanikus elven mûködő szonda vagy veremcsapda alkalmazásával. Az illető csapdák – különösen alacsony kártevő egyedszám esetén – pontosabb eredményt szolgáltatnak a termény növény-egészségügyi állapotáról, mint a mintavételezési módszerek. A csapdák fogását hetente minimum két alkalommal ellenőrizzük, és az eredmény alapján dönthetünk a terményvédelmi eljárásról. A kártevők egy részének megjelenését és felszaporodását nyomon követhetjük feromoncsapdák segítségével is. A feromoncsapdák a bennük elhelyezett szintetikusan előállított illatanyag segítségével magukhoz vonzzák a kártevő hím egyedeit, és csapdatípustól függően (pl.: ragacsos, varsás, vizes-ragacsos) valamilyen módszerrel megfogják azokat. A csapdákat hetente minimum két alkalommal ellenőrizzük. A fogási eredményeket rendszeresen feljegyezve, az ún. rajzásgörbe alapján következtethetünk a kártevő egyes fejlődési alakjainak várható megjelenési idejéről, és dönthetünk az alkalmazandó terményvédelmi eljárás idejéről és módjáról.
Felhasznált irodalom:
Glits Márton–Horváth József–Kuroli Géza–Petróczi István(1997): Növényvédelem Mezőgazda Kiadó, Budapest
Szőnyegi Sándor–Kalmár Károly(1999): Szemestermény-tárolók károsítói és az ellenük való védekezés , Agroinform Kiadó, Budapest
A cikk szerzője: Prohászka Péter
