Az állattartó telepeken nagy mennyiségben keletkezett, magas szervesanyag-tartalmú, de nagyon eltérő (fajta- és technológiafüggő) hasznosanyag-tartalmú melléktermék, környezetvédelmi szempontból gondot okoz, ha elhelyezése ellenőrizetlenül és szakszerûtlenül történik. Hasznosításával viszont komoly előnyökhöz juthatunk.

Az istállótrágya a háziállatok szilárd és híg ürülékének szerves alomanyagokkal kevert tömegéből áll. A friss trágya felhasználásra még nem alkalmas, mert sok el nem bomlott szerves anyagot tartalmaz, amely a talajéletet inkább hátráltatná, mint fokozná. Ezért a friss istállótrágyát kazlakba összerakva néhány hónapig érlelni kell. Ez alatt baktériumos bomlási folyamat megy végbe, amíg a trágya többé-kevésbé egynemû, nem kellemetlen szagú anyaggá érik. Így a szerves anyag a talajban jobban elbomlik, a tápanyagok, pedig a növények gyökerei számára felvehetővé válnak. Az istállótrágya mégsem elsősorban tápanyagpótló trágyaanyag, hiszen például 2-2,5 kg pétisóval tudunk annyi nitrogént juttatni a talajba, mint 100 kg istállótrágyával. Ezzel szemben a humuszmennyiség fokozásával, a talajszerkezet javításával pótolhatatlan szolgálatot tesz a talajélet serkentésében. Az istállótrágya valamennyi szerves anyag közül a legteljesebb értékû trágyaanyag. Hatása a talajra és a termelt növényekre egyaránt kiterjed, ennek következtében a talajszerkezet javul, a termésmennyiség fokozódik, a termelés biztonságosabbá válik. Mivel az istállótrágya a talaj mikroszervezeteit is táplálja, hatására olyan biológiai viszonyok alakulnak ki, amelyek a talajba juttatott mûtrágyák érvényesülését is fokozzák.

Az istállótrágya hasznosítás lehetőségei

1, Az istállótrágyázás a legszélesebb körben alkalmazott talajjavító-anyag, a növények tápanyag- és vízigényének pótlására való felhasználása közismert.

2, Talajszerkezet javítás

3, Komposztálással értéknövelt kereskedelmi árú előállítása

4, Biomassza energetikai hasznosítása

Mindezen ismeretek szem előtt tartásával kell kezelni, az első pillantásra csak nyûgöt jelentő szerves mellékterméket. Érdemes tehát a különböző állatok tartástechológiáit áttekinteni:

Hazai körülmények között a szarvasmarhatartásban keletkezik a legnagyobb mennyiségû szervestrágya. Az állatok testtömegük 10%-át adják le naponta, 2/3-ad részben szilárd, 1/3 részben folyékony formában. Ezt a mennyiséget növeli az alomanyag, amely kialakítástól függően, 1-5 kg/nap lehet állatonként. Az almozásra szalma, kukoricaszár, faforgács, fûrészpor alkalmas. Ezen alomanyagok használati értéke nem egyforma, (a felsorolás egyfajta értékelés is). Az esetek többségében a szalmát (búza vagy árpa) használják szarvasmarha almozásra. A különböző alomanyagoknak különböző a nedvszívó képességük, a lebomlási idejük, a hozzáférhetőségük, az áruk stb. A friss trágya sok nitrogént tartalmaz, ennek egy része erjedéskor elvész, az éréskor keletkező nitrogén tartalmú anyagokat az alomagyag köti meg, tehát az annál hatékonyabb, minél nagyobb benne kiinduláskor a C-N arány. 

A 80-as években épült korszerû nagyüzemek nagyrészt kötött technológiát alkalmaztak. Ezek trágyakezelése talán a legegyszerûbb. Itt ugyanis a lekötött állat csak (70-80%-os valószínûséggel) a meghatározott helyre juttathatja a trágyát. A kialakított, 100-150 mm mély trágyalépcsőben felgyûlő, és a kézi módszerrel oda továbbított maradék trágyát különféle mûszaki berendezésekkel el lehet távolítani.

Ezek a módszerek közül az egyik legegyszerûbb a telepi traktor elejére szerelt tolólap. A tolólap legnagyobb előnye, hogy nem igényel külön energiát és gépet a mûködtetése, ugyanakkor viszonylag nagy mennyiségû anyaggal is elboldogul, tehát a kitrágyázás gyakorisága csökkenthető, ami az összes ráfordítást csökkenti.

Csörlős trágyakihúzó (kutya). Ez egy, a trágyacsatornában csörlővel vontatott tolólap (géplapát). A munkaeszközt elektromos hajtású csörlő drótkötéllel vontatja keresztül a csatornán. Előnye, hogy egyszerû szerkezetû, üzembiztos készülék. Hátránya a drótkötél ára, és, hogy az üzemeltetéshez két-három személy szükséges. 

Hasonlóan mûködnek az egyéb pl.: kaparóláncos, lengőlapátos és szárnylapátos módszerek. Itt a szállítóelemek folyamatos mozgása szállítja a depó felé a trágyát, emberi munkaerő nélkül. Mindegyik rendszer előnye a kis élőmunka-igény, hátránya viszont a jelentős beruházásigény mellett a gépek jelentős amortizációja, fokozott karbantartásigénye

A fent felsorolt módszerek közül a legegyszerûbb a kaparóláncos trágyakihordó. Itt a trágyacsatornában két párhuzamos lánc között elhelyezkedő kaparóelemek végzik a trágyatovábbítást. Hasonlóan a trágyaszóró-kocsik lehordó-szerkezetéhez. A stabilan beépített rendszert egyszerû szerkezet és alacsony karbantartás-igény jellemzi. Hátránya a veszélyessége, hiszen a lánc nem áll meg, ha valami beszorul alá, és a zajos üzem, ami viszont a kaparóelemek kialakításával változhat. A folyamatosan mozgó lánc haladási sebessége célszerûen 2-3 méter percenként.

A lengőlapátos-, és a szárnylapátos trágyakihordó-rendszerek bonyolultságuk, fokozott karbantartásigényük miatt nem közkedveltek az állattartásban. Itt a továbbítóelemek az őket érő terhelés hatására elmozdulnak, és ezzel szállítási irányban munkát végeznek, üresjáratban, pedig minimális erőkifejtéssel állíthatók vissza az alaphelyzetbe a következő továbbítási fázishoz. Mindezt a lengőlapátos rendszer 1,5-1,8m-es ciklikus mozgással végzi, míg a különféle szállítóelemû szárnylapátos trágyakihordók rotációs elven mûködnek.

Mind a szarvasmarhatartásban, mind az egyéb fajtáknál egyre inkább előtérbe kerül a mélyalmos tartástechnológia. Ez ugyanis, amellett, hogy lényegesen olcsóbb, közelebb áll az állatok természetes körülményeihez. Itt kerül elő ismét az alomanyag kérdése, amely a mélyalom minőségét és mennyiségét is döntően befolyásolja. Szarvasmarhatartásban mélyalmos technológiánál szalmából 5-10 kg szükségeltetik naponta állatonként. A szalmát szálasan, vagy aprítva teríthetjük az állatok alá. Az aprított alomanyag nedvszívó képessége nagyobb, kisebb mennyiség is elegendő belőle, ezzel szemben nehezebb kezelhetősége (mozgatás, takarítás, tömörödés stb.) és az aprítás energiaigénye is fennáll.

A mélyalmos trágyaeltávolítási rendszerben megtakarított napi költséggel szemben a ciklusidő végén jelentős kiadások állnak. Az évente, illetve a termelési ciklusnak megfelelő rendszerességgel elvégzett tisztítás és takarítás jelentős szervezési munkát és dologi kiadást jelent.

Mûszakilag a jelentősen összetömörödött, olykor nagyon vastag, trágyaréteg kitermelése, és elszállítása jelenti a feladatot.

Az épülettől (belmagasság, terepjellemzők, akadályok-, pillérek helyzete, a köztük való mozgás lehetősége stb.) függően kell megválasztani a szükséges technikát. Itt a megfelelően felszerszámozott traktoros homlokrakodók, univerzális rakodógépek, teleszkópos rakodógépek, illetve forgógémes rakodók, jöhetnek számításba.

A forgógémes rakodók ma már kiszorulóban vannak a piacról. A rosszemlékû, mindig hidraulikaolajban úszó UNHZ-k ideje lejárt. Hasonló forgógémes egységek elsősorban teherautóra szerelve fontos szerephez jutnak a mezőgazdasági anyagmozgatásban, de a betömörödött trágya feltépése nem az a munka, amit erőltetni kell ezzel a technikával.

Sok helyen megvannak még a hazai gyártmányú UNIRAK univerzális rakodók, illetve ennek külföldi megfelelői. Nagyon hasznos gépei a telepek fenntartásának, apró méreteik, fordulékonyságuk révén a leghatékonyabb eszközök lehetnek, különösen alacsony belmagasságú hodályok és baromfiólak takarításakor. Azonban, éppen kis méretük, és kis teljesítményük miatt a mélyalom feltárására nem igazán alkalmasak. Inkább a végső fázisban, a finom takarításban lehet nagy szerepük.

Az ellenkező végletet képviselik a nagyteljesítményû forgótornyos munkagépek, amelyeket elsősorban építőiparban, a mélyépítésben lehet kihasználni. Nagy méretük folytán az istállók kitrágyázására csak korlátozottan használhatók.

Sokkal inkább alkalmasak a szarvasmarha-istállókban keletkező mélyalom kitermelésére, a nagyteljesítményû traktorokra szerelt hidraulikus homlokrakodók, és az utóbbi 8-10 évben robbanásszerûen terjedő önjáró teleszkópos homlokrakodó-gépek.

Mindkét homlokrakodó típus szinte korlátlan szerszámválasztékkal tehető alkalmassá egy szarvasmarhatartó-telepen elvégzendő mindenféle munkára. Az univerzalitást csak a beruházáskor meglévő pénz korlátozhatja. Különösen a teleszkópos homlokrakodók beszerzése nem olcsó, valamennyi szükséges szerszám beszerzése, pedig további 20-30%-kal növelheti a beruházási költséget. Ugyanakkor ezek az eszközök univerzális hasznosíthatósága, rendkívüli rugalmassága, mûszaki fejletsége indokolja a nagyarányú elterjedtségüket.

A két homlokrakodó, a hagyományos, traktor elejére illeszthető, és a speciális célgépként létező teleszkópos rakodók közül választani nem egyszerû. A mûszaki igények pontos felmérését követően alapos gazdasági számításokat kell végezni. Érdemes a piacon alaposan szétnézni, mert sok kereskedő forgalmaz homlokrakodókat. Az eltérő ajánlatok közül nehéz lehet a választás, de itt különösen fontos, hogy a meggyőződjünk a gépet eladó cég mûszaki hátteréről. A géphez hozzá adott szolgáltatások (szerviz, alkatrészellátás, oktatás stb.) ne csak papíron létezzenek, hanem valóban naprakészen rendelkezésre kell, hogy álljanak. Itt tehát előnybe kerülhetnek az országos lefedettséggel rendelkező, nagyobb szervizhátteret, alkatrészraktárt fenntartani képes eladók, még ha ennek az ára a beszerzési költségbe bele is van építve.

Mûszakilag a teleszkópos rakodók egy sokkal korszerûbb technikát képviselnek. A speciálisan emelésre- és rakodásra kialakított felépítmények, alacsony súlyponttal, nagy manőverezőképeséggel (négykerék-kormányzás, hidraulikus hajtás, fokozatmentes teljesítmény-leadás), komfortos (jó kilátást biztosító, hő- és hangszigetelt) biztonsági kabinok, elektromos, hidraulikus és mechanikus biztonsági elemek, a speciális munkaeszközök garmadája, az azok kezelésére alkalmas kiegészítő funkciók mind a munka hatékonyságát és biztonságát szolgálják.

Mindezzel szemben a hagyományos homlokrakodók talán csak az egyszerûséget tudják felmutatni. A biztonság, és komfort a hordozó traktor sajátja, attól függ a teljesítmény, és manőverezőképesség is. Ma már a legtöbb gyártó szintén széles szerszámválasztékkal csábítja a vevőt.

Ezzel a szarvasmarha ágazat lehetőségeit ki is merítettük.

Trágyakezelés a sertéstenyésztésben

A sertéstenyésztést két alapvetően eltérő folyamat jellemzi. A reprodukálási fázis és a hizlalás. Ezek a folyamatok lényegesen eltérnek egymástól, és, még ha azonos telepen is, de egymástól jól elszeparált térben zajlik a termelés.

A reprodukciós fázis a koca- és kanszállások vemhesítők és fiaztatók épületeiben az állatok viszonylagos elszigeteltségben élnek lényegesen jobb körülmények között, mit a hízlaldákban. A fialtatók kivételével jellemzően hígtrágyás rendszereket alkalmaznak, amelyek tisztíthatósága, higénikusan tarthatósága egyszerûbb.

A hízlaldákban már többször találkozhatunk tömör padozattal, illetve részleges rácspadozattal. Ezek trágyacsatornáiban a már fent ismertetett csörlős, kaparóláncos és lengőlapátos rendszerek továbbítják a trágyát az istállókon kívülre, ahol szintén hasonló módszerrel, gyûjtő-szállító kocsival, vagy –konténerrrel, esetleg központi gyûjtőcsatornában, a fentiekben ismertetett beépített mechanikus módszerek valamelyikével jutatják el a trágyát a szabvány szerint öt oldalról zárt pihentető-térbe, vagy egyéb (komposztálás, energetikai hasznosítás) feldolgozás helyére.

A jól kezelt átmeneti tárolóban érik hasznosíthatóvá a trágya. Megszabadulva a fertőző szervezetek nagy részétől és a növények számára felvehető anyagokká alakulva.

A sertéstartásban, figyelembe véve a környezetvédelem aggályait, egyre inkább terjednek a mechanikus módszerek a hígtrágyakezeléssel szemben. Ekkor ugyanis lényegesen koncentráltabb, kisebb tárolóteret igénylő trágya keletkezik. A gépi-emberi munka arányának eltolása érdekében pedig az almozás csökkenése is jellemző.

Mindezen átalakulásokat az alkalmazott technológia rugalmassága teheti lehetővé, és kemény pénzügyi számítások alapozzák meg.

 Baromfi- és kisállattenyésztés

A baromfi-, és nyúltenyésztéskor viszonylag kis tömegû, de nagyon koncentrált (heves) trágya keletkezik. Ennek eltávolítására mechanikus berendezések szolgálnak, amelyek többnyire az integrátorok által szállított termelési rendszer részét képező battériák integrált részei. A battériák alatt általában kaparóláncos, vagy drótkötéllel vonatott vonólap végzi a trágyaeltávolítást. Megjelentek a trágyakihordó szállítószalaggal szerelt többemeletes ketrecrendszerek is. Példa van a keresztben elhelyezett szállítószalagra is. Itt a szalag a ketrecek rácsos alján át lehulló trágyát egy hosszanti trágyacsatornába továbbítja és onnan mechanikus módszerrel (kaparólánc) távolítják el a trágyát.

A mélyalmos tartású húsbaromfi (csirke, pulyka, kacsa stb.) istállókban a szarvasmarha-tenyésztésnél megismert, de az itteni istállóméretekhez igazodó rakodógépek, tolólapos kistraktorok jöhetnek számításba. Általában fülke nélküli erőgép (csak megfelelően méretezett bukókerettel) egyszerû tolólappal, vagy homlokrakodóval.

Mint az a fentiekből kiderülhetett a trágyakezelés megválasztása sok- ismeretlenes egyenletrendszer. Beruházás, illetve korszerüsítés elött érdemes alaposan körülnézni a piacon. Ajánlatos az idevontakozó pályázati lehetőségek átböngészése is. Az állattenyésztési ágazat nyereségesség múlhat a döntésen. 

A cikk szerzője: Käsz László