A közös költségvetés 2002-es kiadásai 85 milliárd eurót tettek ki. Összesen tíz ország fizetett be többet, mint amennyi támogatáshoz hozzájutott. Finnország majdnem nullszaldóval zárta az évet, három mediterrán ország és Írország pozitív egyenleget ért el. A legnagyobb haszonélvező Spanyolország volt, 8,871 milliárd nettó támogatással, utána Görögország következett 3,388 milliárd euróval, harmadik Portugália volt, 2,693 milliárddal, majd Írország 1,577 milliárd eurós nettó be- és kifizetési pozitív egyenleggel.

A közös költségvetés befizetőinek listáján a 2001-ben is a négy legnagyobb tagállam - Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia állt az élen. A nettó egyenleg mindannyiuk esetében negatív volt. A legnagyobb befizető - az ország méretéből következően - Németország volt, 15,6 milliárd euróval. A második Olaszország volt 10,4 milliárd euróval, a harmadik Franciaország, 10,2 milliárdos befizetéssel. A be- és kifizetések egyenlegét tekintve Franciaországnak jóval kedvezőbb volt a helyzete, ami az agrártámogatásokból való jelentős részesedéssel magyarázható. Nagy-Britannia - méretéhez képest - hagyományosan szerény befizető, amit a nyolcvanas években kiharcolt speciális megállapodásnak köszönhet. (Margaret Thatcher brit kormányfő érte el, hogy a viszonylag kevés agrártámogatásra jogosult ország kötelező költségvetési hozzájárulásának egy részét minden évben visszatérítik.)



Az agrárkiadások országonkénti összetétele az elmúlt három évben csak kevéssé változott. A legnagyobb szeletet a közös tortából a 2002-ben is Franciaország hasította ki. Utána Németország következett, megelőzve az egy évvel korábban még második spanyolokat. Hollandia, mezőgazdaságának teljesítményéhez képest tavaly is keveset, mindössze 2,7 százalékot kapott a közös forrásokból.

A 2003-ban készült már huszonöt tagállamra szabott 2004-es költségvetés a nemzeti jövedelem 0,99 százalékát írja elő befizetési kötelezettségként. A kiadási oldalon 100,6 milliárd euró szerepel. Nem változik meg a jelenlegi kedvezményezettek sorrendje, de kibővül az új tagországokkal.

Magyarország 2002-ben - az ISPA, PHARE és SAPARD programok révén - 175 millió előcsatlakozási segélyben részesült. Ennek összege 2003-ban 242 millióra rúgott, 2004-ben pedig már 800 millió euró lehet.





Reform előtt a strukturális alap

Az Európai Bizottság a következő költségvetési időszakban, 2007-2013 között szándékozik életbe léptetni a strukturális alap reformját. Michel Barnier regionális főbiztos hangsúlyozta, hogy a strukturális források zömét a leginkább rászorultak, jórészt az új tagok kapják.

A Bizottság terve szerint 2007 után összevont alapba tömörítenék a vidékfejlesztési forrásokat. Jelenleg a KAP és a strukturális alap is rendelkezik ilyen célú összegekkel.



A terv szerint 2003 novemberében kellett megkapniuk a tagországoknak a bizottsági elképzelést, egy időben a leendő tagországok felkészültségét értékelő monitoring jelentéssel. Utóbbiakban főként a kifizetőügynökségek létrehozását, az Unió egészségügyi, higiéniai előírásainak teljesítését, a harmadik országokkal érintkező határállomások kiépítését értékelik. Figyelembe véve a bizottsági klauzulát, azaz a kötelezettségek nem teljesítése esetén az új tagországok nem jelenhetnek meg az EU agrárpiacán.



A strukturális pénzeket jelenleg az egy főre jutó GDP alapján osztják szét azoknak az országoknak, amelyekben ez a mutatószám az uniós átlag 75 százaléka alatt van. Az eddigi kedvezményezettek (Spanyolország, Portugália, Görögország) valószínûleg a mostaninál kevesebbet kapnak a jövőben.



A Bizottság elképzelése szerint 2004-2006 között az új tagországok elkülönített alapból kapnák a felzárkóztatási támogatást. 2007-től pedig új alapokra helyeznék az elosztást.





Finisben a reform



Az uniós tagállamok agrárminiszterei 2003. június végén adták áldásukat a közös agrárpolitika reformjára. Az akkori megállapodás jogi szövegbe ágyazása szeptember végére történt meg és az EU miniszteri tanácsa szeptember 29-én hozta meg a formális döntést a reform hatályba helyezéséről. Október 1-je óta hatályos az új jogi keret, amelynek végrehajtása több évre elnyújtva hoz radikális változást. Az új rendszer elvben 2005-től esedékes, de különleges adottságokra hivatkozva kezdeményezni lehet bevezetésének elhalasztását 2007-ig.

A reform a legnagyobb változást a közvetlen támogatások elosztásában jelenti. Ezek nagyobbik hányada a jövőben nem függ a termelés mennyiségétől, ugyanakkor bizonyos környezetvédelmi, élelmiszer-biztonsági, illetve állattartási elvárások teljesítéséhez lesz kötve. A szántóföldi termelésben a közvetlen támogatások 75 százalékát teljes mértékben leválasztják a termeléstől, a fennmaradó 25 százalék erejéig a tagországoknak joguk van a régi, teljesítményarányos módszer szerint eljárni. Az egységes rendszerben a referencia-időszak a 2000-2002-es évek átlaga. Továbbá joguk van a tagországoknak arra is, hogy helyi szempontokat figyelembe véve eltérjenek az országos hektáralapú támogatás mértékétől.



Másik fontos változás a közvetlen támogatásokban, hogy 2005-től kezdve a nagygazdaságokban (az évi 5 ezer eurónál több közvetlen támogatásban részesülőknél) évi 3, majd 4, végül (2013-ig) 5 százalékkal csökkentik az összeget, az így felszabaduló pénzt vidékfejlesztésre és egyéb célokra fordítják. Az átcsoportosítás egy százalékát a befizető országok visszatarthatják.



A szarvasmarha ágazatban is van választási lehetőség. Az anyatehenek prémiumának 10, a vágási prémium 40 százalékáról saját hatáskörben dönthetnek a tagországok, de választhatják ennek alternatíváját is. Ez esetben a vágási prémium 100, az egyéb prémiumok 75 százaléka marad nemzeti hatáskörben. A juh- és kecskeágazatban a támogatások felét lehet termelésarányosan folyósítani. Ugyanez vonatkozik a kedvezőtlen adottságú térségekben gazdálkodók támogatására is.



Nem változik a gabona intervenciós ára, tonnánként 101,34 euró marad. A tejágazatban viszont már lesz változás: 2004-2007 között a vaj intervenciós ára 25 százalékkal csökken. Még a berlini megállapodásban rögzítettek szerint, azaz 15 százalékkal csökken a sovány tejpor ára. A kvótarendszer érvényességét 2014-ig kitolták. A kvóták emelésére az eredetileg tervezett 2005 helyett csak 2006-tól kerül sor.



Néhány tagország technikai kérdéseket vetett fel. Az egyszerûsített rendszer alapmodellje értelmében a farmerek nem kaphatnak támogatást a zöldség- és gyümölcstermelés után. Még akkor sem, ha a referencia időszakban (2000-2002-ben) ezen a területen gabonát termeltek. Így akarják elkerülni, hogy kedvezőbb helyzetbe kerüljenek, mint a hagyományos zöldség- és gyümölcstermelők.



Dánia, Finnország és Németország kifogásolta ezt a kikötést. Véleményük szerint regionális alapon kell a támogatásokat szétosztani. A Bizottság állásfoglalása értelmében is elképzelhető regionális elosztás, mely szerint a hagyományos zöldség- és gyümölcstermelők is kapnának támogatást, a referencia időszakban megmûvelt terület után. A mostantól zöldség- és gyümölcstermelésbe fogó farmerek (vagy zöldség- és gyümölcsös területüket bővítők) azonban az új területek után már nem lesznek illetékesek támogatásra.

Belgium, Franciaország és Hollandia kérésére a vágóborjak termelésfüggő támogatásánál a borjak súlyát 185 kilogrammban maximálták (vágott súlyban).



Az újonnan csatlakozó országokra nem érvényes a moduláció, azaz a közvetlen támogatások 3-4-5 százalékának átcsoportosítása vidékfejlesztési célokra. Mindaddig, amíg a régi tagországokéval azonos szintet nem ér el a közvetlen kifizetések mértéke.



A tejágazatban az intervenciós árcsökkentés fejében a régi tagországok gazdái kompenzációt kapnak. A tagjelöltek esetében Brüsszel a többi közvetlen támogatáshoz hasonlóan akar eljárni, azaz kezdetben csak a régi tagországoknak nyújtott összeg 25 százalékát adni. A tagjelöltek arra hivatkoznak, hogy a tej ára náluk már elérte az uniós szintet, és a hazai termelők halmozott hátrányban lennének a nyugati farmerekkel szemben.



Nem dőlt még el, hogy mi legyen a támogatások bázisa az újonnan csatlakozók esetében. Nem hivatalos információk szerint a 2004-2006-os periódust vennék figyelembe. Ezzel szemben számos ellenérv hozható fel. Mindenekelőtt az, hogy ezek lesznek a tagság első évei, a kezdeti nehézségek miatt ez az időszak nem nyújt reális viszonyítási alapot.



Az Európai Bizottság mostani számítása szerint az új tagoknak nyújtott közvetlen támogatások a tagság első két évében (figyelmen kívül hagyva a 2004-es töredékévet) a következő lesz.

A reform támogatottsága a leendő tagországok közül legerősebb Magyarországon. Itt a válaszadók háromnegyede szerint „nagyon jó dolog és „jó dolog” az agrárpolitika változása. Utánunk Románia következik majdnem hasonló aránnyal (74 százalékkal). A sor végén Csehország, illetve Litvánia áll, ahol a megkérdezettek 50, illetve 48 százaléka vélelmezte jónak a reformot.

A mostani döntéssel a reform nem fejeződött be. Hátra van még a cukor-, a gyapot, a mediterrán termékek és a komlóágazat reformja is.

OECD adatok az agrártámogatásokról



A Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közzétette a 2002-es adatokat a mezőgazdasági támogatásokról. Ezek szerint a szervezet 30 gazdag tagállama 2002-ben 234,8 milliárd dollárt költött mezőgazdasága támogatására.



Az agrárium támogatottsága - az előző évekhez hasonlóan - rendkívül különböző. Svájc és Norvégia áll az élen, ahol a támogatottsági arány (az agrártermeléshez viszonyítva) meghaladja a 70 százalékot. A korábbiak szerinti alsó csoport sem változott: Új-Zélandon a támogatás mindössze 1, Ausztráliában 5 százalékot képviselt a termelés értékéből.

A „két nagy”, az Egyesült Államok és az Európai Unió nyújtotta a 234,8 milliárdos támogatási összeg 60 százalékát. Ebből az EU több mint 100 milliárd dollárt, az USA majdnem 40 milliárdot. Körülbelül azonos mezőgazdasági kibocsátásuk mellett az unióban az agrártámogatottság mértéke 36 százalékos, az USA-ban 18 százalékos volt.

A „Visegrádi országokból” a négy OECD tag (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) közül a hazai támogatottsági arány volt a legmagasabb, 29 százalékos. Ettől csupán egy százalékponttal maradt el a cseh mutató. A lengyel mezőgazdaság támogatása volt a múlt évben a legkisebb, 14 százalékos.

Az OECD számítása szerint a főállásban mezőgazdasággal foglalkozók évente átlagosan 11 ezer dollár támogatásban részesülnek. Ez az összeg az EU-ban 16 ezer dollár, az USA-ban 17 ezer dollár.



Élelmiszerárak Nyugat- és Kelet-Európában



Az uniós csatlakozás közeledtével egyre többször és többekben merül fel a várható áremelkedés (kevésbé az árcsökkenés) rémképe. Az Európai Bizottság összeállításai igyekeznek felmérni a jelenlegi és az új tagok árviszonyait, reális képet adni a várható változásokról. A legutóbbi bizottsági összeállítás például az élelmiszerek és a dohánytermékek hasonlította össze.

A 2001-2002-es évi fogyasztói árak alapján végzett számítás szerint - az EU átlagához viszonyítva - a jelenlegi tagországok élelmiszerárai is széles skálán szóródnak, a legmagasabb dán árak például több mint 50 százalékkal haladják meg a spanyol árszínvonalat. Nem csupán, és nem is elsődlegesen a csatlakozás időpontjától függ az élelmiszerek és más fogyasztási cikkek árszintje, hanem főként az ország gazdasági fejlettségétől, a lakosság jövedelmi színvonalától.



Az 1995-ben csatlakozott három ország (Ausztria, Finnország és Svédország) esetében általában jelentékenyen csökkent az addig kirívóan magas élelmiszer-ár, leginkább az irreálisan magas finn árszint. Ugyanakkor mérséklődött a mezőgazdasági termékek termelői ára is.



Az EU összeállítása szerint a csatlakozásra váró országokban kivétel nélkül alacsonyabb az élelmiszerek fogyasztói ára, mint a jelenlegi tagországok átlagában. Országonként vizsgálva már árnyaltabb a kép: Cipruson és Szlovéniában az élelmiszerek drágábbak, mint Portugáliában, Görögországban és Spanyolországban.

A sor legalján elhelyezkedő (legolcsóbb) Szlovákiában az élelmiszerár mintegy fele az EU átlagának és csupán 40 százaléka a listavezető dán árnak. A magyar élelmiszerek 41 százalékkal kevesebbe kerülnek a fogyasztóknak, mint az unió átlagában.

Érdekesség, hogy a csatlakozó országok árszintje közelebb áll egymáshoz, mint a jelenlegi, akár a legrégebbi tagoké is. A csatlakozó tizek közül a listavezető Ciprus és Szlovákia közötti árkülönbség 40 százalékpontos, míg a legdrágább dán élelmiszerek és a legolcsóbb spanyol élelmiszerek közötti árszint különbözősége 46 százalékpontot ér



Bővebb információkat az Agrár Európa Agrárgazdasági Hírlevelében talál.



(Az Agrár Európa rendszeresen tudósit az Európai Unió közös agrárpolitikájának fontos eseményeiről, a legfontosabb árupiacok helyzetéről, a várható trendekről, az agrártermékek világkereskedelméről, a hazai agrárgazdaság gazdasági folyamatairól, az élelmiszeripar legfontosabb kérdéseiről és a vidékfejlesztés intézkedéseiről. Valamennyi számban jelentős mennyiségû, naprakész és pontos statisztikai adatot és hasznos táblázatot is közlünk.)



1Tóth Péter- 1-2Dr. Báder Ernő



1Agrár Európa Kft.



2Nyugat-Magyarországi Egyetem MÉK Mosonmagyaróvár