A fa helyének elkészítése

Ha az ültetésre nézve azt a közismert véleményt vesszük figyelembe, hogy az őszi telepítés a legtöbb gyümölcstermő növény esetében eredményes, akkor fontos megemlíteni az ültetés helyes időpontját is, amely termőhelyenként a termőföld hőmérsékletétől függően alakul. Komolyabb lehûlések során veszteséggel számolhatunk. Hegyoldalakon, lejtőkön ültessünk akár kora ősszel. Természetesen ebben az esetben szintén gondoskodnunk kell öntözésről a lehullott csapadék arányában. Optimális talajadottságok mellett a ültetést október végén vagy november elején végezzük. Abban az esetben, ha tavaszi ültetést választunk, leginkább március második fele javasolható (különösen a kajszi és őszibarack esetében). Sokat hallhatunk arról, hogy áprilisi ültetések is eredményre vezetnek. A megnövekedett kockázatot (különösen száraz tavasz esetén) az előre kialakított öntözőberendezéssel kompenzálhatjuk.

A gyümölcsfa ültetésére szánt területet mélyen felszántjuk, gyomoktól, taracktól megtisztogatjuk. Az így előkészített területen gödröt ásunk, vagy erdészeti fúrókat használunk. Az erős növekedésû alanyok esetében a gödröket 70-80 cm mélyre és akár 100 cm szélesre alakították ki. A manapság elterjedt gyenge növekedésû alanyok számára elegendő a 40 cm átmérőjû és közel fél méter mélységû gödör. Amennyiben kézzel végezzük az ásást, a gödrök kialakításakor a felső talaj a gödör egyik oldalára, míg az alsó talaj a gödör másik oldalára kerül. Ültetéskor az egész gödröt a felső talajjal töltjük meg (a hiányt részben a kiegészítésül biztosított kerti föld, tőzeg vagy szerves trágya is biztosíthatja), továbbá a gödörből kimaradó alsó talajt a föld színén hagyjuk, a hiányzó helyeken elteregetjük.

Az ültetés

Fentiek értelmében részletesen szólni kell az ültetés egyes lépéseiről is. Első teendőnk, hogy a beültetendő területet a kívánt sor- és növénytávolságra pontosan beosszuk. A fa helyét karóval jelöljük meg. Ültetéskor az oltvány pontos helyének megállapítására az ültetőlécet használjuk. Az ültetőléc mintegy 10 cm széles, két méter hosszú léc, két végén és közepén félkör alakú bevágással. Ültetés előtt a sor valamelyik irányában (de mindig egy irányban) az ültetőlécet középső vájulatával az oltványt jelölő cövekhez, karóhoz a földre fektetjük. A léc két végén (a vájulatba) egy-egy cöveket verünk le. A gyümölcsfa helye így három cövekkel jelzett. A gödör kiásásakor a gyümölcsfa helyét jelölő cöveket természetesen kidobjuk: a gödröt kiássuk úgy, hogy a megmaradt két szélső cöveket a gödörből kikerülő földdel ne takarjuk be. A fa ültetésekor az ültetőlécet újból a meghagyott két cövek közé illesztjük. Az ültetendő fát most az ültetőléc középső vájulatába helyezzük a gyökérnyak magasságában, a fát elültetjük, a gödröt földdel behúzzuk. Ilyen ültetéssel minden beirányítás nélkül egyenes sorokban tudunk ültetni.

Az ültetést két ember végzi. A gyökerek visszavágása szükséges a sérüléseknél. A gyökeret csak olyan minimális mértékben vágjuk vissza, hogy azon a feltétlenül fontos metszéseket végezzük el. A vastagabb gyökerek végeit kissé ferdén úgy metsszük meg, hogyha a fát a gödörbe állítjuk a metszlapok alul maradnak, azon nyugszik a gyökér. A hosszúra nyúlt vékony gyökereket is megkurtítjuk, valamint a törött gyökereket az egészséges részig visszametsszük. Az egyik ember a fát tartja, amíg a másik porhanyós földdel a gyökerek közeit gondosan kitömködi. Ültetés közben a fát meg kell rázogatni (de nem felhúzkodni), hogy a föld könnyebben illeszkedhessen a gyökerek közé. Az ősszel ültetett fa tövére, hogy a gyökérzetet megvédjük a téli fagyoktól, 30-40 cm magas kupacokat húzunk. Tavaszi telepítés során az ültetés közben minden fának 15-20 liternyi vizet adunk.

Az oltványokat a vadkártól védeni kell. A fák törzsét sodronyszövettel vagy egyéb mûanyag törzsvédő hálóval kötözzük be. Sík területen a fáknak nincs szükségük tányérra. Hegyoldalakon, lejtőkön azonban minél szélesebb félhold alakú tányérokat készítünk abból a célból, hogy a lefolyó esővizet a fa részére felfogjuk.

A telepítéssel kapcsolatos további ismeretek

Térkép készítés 1:500, 1:200 léptékben. A légtéri viszonyokkal kapcsolatban is felvilágosítást kell adni.

A telepítési rendszer, többnyire mértani rendszer: szükséges a hálózat meghatározása, valamint a sor- és tőtávolság.

A rétegvonalak mentén kialakított sorok szintén bevált ültetési rendszer lehet, különösen a héjasok esetében. Ebben az esetben a tőtávolság a terepadottságok szerint változhat, erdőszerû ültetvényt kapunk (leginkább a dió és a gesztenye esetében alkalmazzák).

Utak

Kisebb területen célszerû a terület közepén kijelölni: általában 100 m-re vehetjük ezt a távot, amíg fáinkat az úton megálló jármûvekkel kiszolgálhatjuk.

Nagyobb területen egymással párhuzamosan kell utat vezetni a határtól 100 m-re, ezen belül 200-200 m távolságra. A fordulókról gondoskodni kell, elegendő, ha a sortávolságot abban a vonalban, ahol az utat vezetjük 2-2,5 m-rel megnöveljük, valamint a fordulóknál 7 m az út körívének sugara.

Pollenadó fajták elhelyezése

Együtt ültetendő fajták száma függ az együtt virágzás mértékétől, valamint a termékenyülési viszonyoktól. Mandula, birs, cseresznye, meggy, feketeribiszke, minimum három kölcsönösen termékenyülő és együtt virágzó fajta vegyes ültetését igénylik. Továbbá, ha egy fajta nem megfelelő pollenadó (triploid alma, körte), két másik diploid, pollenadó fajtáról gondoskodunk az ültetvényben. Alternanciára erősen hajlamos fajtát nem lehet pollenadónak választani. Almaültetvények esetében általános pollenadó a Golden Delicious fajta vagy valamelyik nagy pollentermelésre hajlamos vadalma faj. A triploid fajták termesztése során, miként fentebb említésre került, mindenképpen gondoskodni kell még egy diploid fajtáról.

A fajtaarány függ:

A dió esetében külön kell szólnunk a pollenadó fajta arányáról, amely nem szerencsés, ha meghaladja az 5%-ot. Ebben az esetben éppen a túlzott mennyiségû pollen vált ki gátló hatást a termékenyülés folyamatában.

A pollenadó fajták elhelyezése történhet soronként a fő árufajta sorai között elhelyezve úgy, hogy minden negyedik vagy ötödik sorba pollenadókat ültetnek. Ez jellemző lehet egyes almatermésû fajoknál. Gyakori a blokkos elrendezés, melyen azt értjük, hogy a fajták három-négy vagy öt soronként váltakoznak. Gyakori a blokkos elrendezés egyes csonthéjas fajtáknál. Végül meg kell említeni a héjasoknál (különösen a diónál) javasolt szegélymegporzást, amely a fő árufajta tábláját pollenadókkal körbekerítő (táblaszegélyen elhelyezett) telepítést jelent.

Néhány gyümölcsfaj megengedhető maximális távolságát a pollenadó fajták elhelyezése során az alábbiak szerint adjuk meg: alma 25m, körte 20m, birs 10m, cseresznye 10m, meggy 8m, szilva 16m, kajszi 20m, mandula 6m, fekete ribiszke 3m, dió 50m, gesztenye 50m.

A telepítés előkészítésének és az ültetvény első két évének munkálatai

A telepítés előkészítői munkáinak mûveletei az alábbiak: szerves trágya szórása (középkötött vályogtalajon, közepes adag: 40-50 t); mûtrágya kijuttatása (őszi foszfor és kálium mûtrágyák); mélyszántás; gyûrûshenger; a szaporítóanyag szállítása.

A telepítés munkái az alábbiak: barázda behúzás; simítózás (több alkalommal); tárcsa + fogas (kétszer); kombinátor használata; kitûzés és jelkarózás; gödörfúrás; szükség szerint árnyékoló trágya kijuttatása.

Az ültetvény ápolási munkáinak munkamûveletei az első évben az alábbiak: szükség esetén az oltványok karózása; kötözőanyag használata; tárcsa és fogas (többnyire háromszor); permetezés (kétszer-háromszor); öntözés; mûtrágyázás (2 q/ha); törzsvédelem (necchálók használata).

Az ültetvény ápolási munkáinak munkamûveletei a második évben az alábbiak: kötözés, kötözők biztosítása; permetezés (kétszer-háromszor); mûtrágyázás (2 q/ha): szükség szerint nitrogén fejtrágyázás; vegyszeres vagy mechanikus gyomirtás; fû telepítése esetén fûkaszálás (háromszor-négyszer); öntözés.

Mivel az intenzív ültetvények java a harmadik évben termőre fordul, alapvetően megváltozik az ültetvények fenntartásának módja. Ennek részletezése viszont nem tartozik a telepítés tárgyköréhez.

Külön meg kell említeni, hogy tavaszi telepítés esetén is az istállótrágyát ősszel juttatjuk ki, mert a nagy szervesanyag-mennyiség átmenetileg pentozán hatást eredményezhet. Ez jól kompenzálható a szükség esetén ősszel, illetve javarészt tavasszal több alkalommal kijuttatott nitrogén mûtrágyákkal. A P és K mûtrágyák kijuttatása szintén ősszel történik. A trágyák megfelelő bedolgozása a termőföldbe igen fontos feladat. Közismert számítás, hogy egy hektáron a gyümölcsfa (almatermésûek és csonthéjasok) a talajból egy évben kivesz átlagosan 60 kg nitrogént, 15 kg foszfort és 60-70 kg káliumot. A 400 q megfelelően kezelt istállótrágya mintegy 200 kg nitrogént, 100 kg foszfort és 200 kg káliumot tartalmaz, tehát általában egy hektár gyümölcsös három évi szükségletét. Ezt a mennyiséget telepítéskor feltétlenül szükséges biztosítani, valamint a talajadottságokat figyelembe véve szükség szerint mûtrágyák megfelelő adagolásával teremtjük meg a kiültetett oltványok számára a gyors fejlődés és termőre fordulás lehetőségét.

A szaporítóanyag minősége

Az oltványok vásárlása során tudnunk kell, hogy két típust különböztet meg a gyakorlat: a már elágazódott, tehát koronás oltványt (jórészt csonthéjasok), valamint az elágazás nélküli suhángot (jórészt almatermésûek). Mindkettőnél fontos, hogy egy évesek legyenek, mert fiatal szaporítóanyag kiültetése által könnyebb megvalósítani a helyes koronázat kialakítását. Az oltvány akkor első osztályú, ha három egészséges gyökérelágazódással rendelkezik, valamint a koronás oltványok első elágazódása alatt mérve a törzsátmérő eléri az egy centimétert. Elágazódás nélküli oltványnál fontos a megfelelő magasság, hogy megfelelő törzsön létesíthessünk majd koronát. Az első osztályú koronás oltvány jelölése piros, míg az első osztályú suháng jelölése kék színnel történik. Minden másodosztályú oltvány sárga jelölést kap.

A bogyósok esetében (ribiszke, josta, köszméte) 10 db 10cm-es gyökérelágazódást kell megszámolnunk az első osztály kritériumaként, valamint az oltás helyétől mért 30 cm magasságban 8mm átmérőjû legyen a törzs. Kritérium a három elágazódás is, melyek közül kettő legalább 15cm, míg egy legalább 30 cm hosszúságú legyen, másként fogalmazva az elágazódások együttes hossza érje el a 60 cm-t.

Néhány öntözési mód összehasonlítása

Azzal mindenképpen számolnunk kell, hogy a jövőben csak öntözéssel berendezett ültetvényből kaphatunk évről évre jó minőségû termést. Az öntözőberendezés megválasztása nagyon összetett kérdés, amelyet külön cikkben kellene tárgyalni. Az ültetvények létesítésére vonatkozóan csak néhány fontosabb paramétert szeretnék megadni. A vízhozam kérdését nézve a hagyományos esőztető berendezéseknél gyakori az 1800 l/ha-os vízfelhasználás. Mokrojet öntözésnél 70 l/ha, csepegtető rendszer esetén 4 l/ha körül alakul. Az öntözőfejek száma esőztető berendezésnél 20-25 db/ha, mikrojet esetében 300-350 db/ha, míg csepegtető rendszernél 2000-2500db/ha. A berendezések teljesítménye egy hektárra vetítve esőztető öntözésnél 10-12 l/s, mikrojetnél 6-7 l/s, csepegtető fejek esetében 2-2,5 l/s.

Az öntözőrendszerek elmaradhatatlan tartozéka a különböző szûrőberendezések megfelelő üzemeltetése. A vizek szûrése fokozott mértékben szüksége a kisebb vízfelhasználású precíziós öntözőfejek alkalmazásakor. A hagyományos esőztető öntözés során elegendő lehet a durva szûrés, míg a mikrojet és csepegtető berendezéseknél finom szûrést kell biztosítani. Különösen az energia felhasználás miatt fontos kitérni az üzemeltetéshez szükséges nyomásra is, amely fokozott mértékû: 4-5 atm az esőztető berendezésnél, a mikrojet fejek esetében 2-3 atm, míg a csepegtető rendszerû öntözés kis nyomáson: 0,8-1 atm üzemel.

Természetesen számos további kérdés vetődik fel az öntözőberendezések vásárlása és üzembe állítása során. A hatékonyság megállapításának helyes módja igen vitatott, annyi viszont bizonyos, hogy a csepegtető öntözés nagyon magas hatékonysággal (90 % fölött) alkalmazható a gyümölcsfák vízigényének kielégítése tekintetében, míg a hagyományos esőztető rendszerek hatékonysága 60-70 % körül alakul. Természetesen az öntözés célja által a hatékonyság teljesen más értelmet nyer, mivel közismert tény, hogy fagyvédelmi öntözést csupán esőztető rendszerekkel valósíthatunk meg, míg más öntözőberendezések erre a célra nem alkalmasak.

Dr. Iváncsics József

Nyugat-Magyarországi Egyetem

Kertészeti Tanszék