A jércenevelés



Az első és legfontosabb lépés a kiválasztott tojó típusú naposcsibét úgy felnevelni, hogy abból jó szerkezeti szilárdságú, a tojástermelésre érett madarat kapjunk. A cél tehát kiegyenlített növekedéssel olyan, a korának megfelelő testtömegû jércét, majd tojótyúkot nevelni, amely erős, jól fejlett csontozattal rendelkezik. A jól megválasztott, megfelelően összeállított takarmányozással olyan tojótyúkot kívánunk termelésbe állítani, amely időben kezd el tojni, hamar eléri a csúcstermelést és a magaszintû tojástermelést hosszú időn keresztül fenntartja. A jérce nevelési időszak takarmányozásának alapja a kezdeti fejlődési időszak néhány hetét kivéve a visszafogott növekedésre és takarmányozásra alapul. A takarmánykorlátozásnak és a visszafogott növekedésnek nagy jelentősége van a jércéknél, mivel a hajtatott növekedés és az intenzív takarmányozás felgyorsítja az ivarérést, ami a jércék korai tojástermelését okozza. A túlságosan korán beindult tojástermelés eredményeként a tyúkok hosszú ideig csak apró, nehezen eladható tojásokat tojnak. A gazdaságos tojástermelés eléréséhez a nevelési időszakban folyamatosan ellenőrizni kell az állomány fejlődését, és szükség esetén módosítani kell a takarmányozáson. A nevelési időszak nagy jelentőséggel bír a későbbi tojástermelési időszakra nézve. A nevelés során elkövetett hibák később már nem javíthatók, azokat az állatok egész életük során hordozzák. Ezek a hibák döntően befolyásolhatják a tojástermelés intenzitását, a tojások méretét és ezzel a termelés hatékonyságát.

A tojó jércék nevelésének első csibe indító szakasza bizonyos tekintetben hasonlóságot mutat a broiler takarmányozáshoz. Bár a tojónövendék csibék tápja a húshibridek indító takarmányánál szerényebb energiatartalmú, emellett a nyersfehérje-, illetve az aminosav-tartalma is kevesebb. Az indulás időszakában a takarmányozás legfőbb célja egy biztos start megteremtése, a lehető legkevesebb kieséssel. Az indulás történhet a megszokott módon egy klasszikus csibe indító táp használatával vagy bizonyos speciális csibe prestarter táp alkalmazásával. A csibe indító tápot viszonylag magas 19-20 % körüli nyersfehérje-tartalom jellemzi, ami alkalmas a csibék kezdetben nagyobb fehérje igényének kielégítésére. A kiegyensúlyozott fehérje-ellátásnak az állatok genetikailag meghatározott termelőképességének kiaknázásában van központi jelentősége. A fehérjék aminosavakból épülnek fel, és a különböző fehérjehordozóknak eltérő a nyersfehérje- tartalma és nagyon különböző az aminosav összetétele, ezáltal más a fehérjeértéke és hasznosíthatósága. Ezért a tápokban nem elég csak a szükséges mennyiségû nyersfehérje- tartalmat biztosítani, hanem fontos az előírt aminosav szintek és arányok megteremtése. A baromfiaknál a létfontosságú aminosavak közül a lizin, a methionin és a methionin+cystine igényét szokták megadni a tartástechnológiákban, ezért a tápoknál szintén leginkább ezeknek az aminosavaknak a mennyiségét kell feltüntetni. A naposcsibék az indító szakaszban a későbbi fázisoknál magasabb energiatartalmú takarmányt kapnak. A csibe indító tápok általában magukban foglalják a sokszor jelentős gazdasági veszteséget, elhullást okozó kokcidiózis betegség megelőzésére szolgáló kokcidiosztatikumot. A takarmányokat általában dercés formában, vagy ma már sok esetben morzsázott formában etetik. A morzsázott takarmány használatával kihasználhatjuk a granulálás csíraölő és az alapanyagok jobb feltáródásából eredő kedvező hatásait. A tojó jércék fejlődésének kezdeti növekedési fázisában általában nem szokás a madarak takarmányfelvételének korlátozása, ezért ebben az időszakban ad libitum takarmányozást szoktak alkalmazni. A speciális csibe prestarter tápok kifejlesztését a hatásukra elérhető jobb egyöntetûség, a kevesebb elhullás, az ivarszervek gyorsabb fejlődése és a madarak jobb ellenálló képessége indokolja. Ezek a tápok a megszokott indító tápokhoz képest magasabb nyersfehérje-, aminosav-, és energiaszinttel rendelkeznek. A speciális csibe prestarterek használatának legfőbb célja, a felsorolt előnyeik révén, növelni az egy tojótyúk által a tojástermelés időszakában megtermelt tojások számát és ezzel egyidejûleg csökkenteni a tojás előállításának költségét.

A jércenevelés második szakaszának takarmányozása során a madarak növekedésének és fejlődésének okszerû visszafogása és mérséklése a célunk. A tojó jércék növekedését vagy az etetett takarmány beltartalmával szokták csökkenteni, vagy a kiosztott takarmány mennyiségének korlátozásával, esetleg mindkettőt alkalmazzák. A visszafogottan nevelt tojók testtömege alacsonyabb lesz, amely a termelési ciklus alatt is kisebb takarmányfelvételt eredményez és így a tojásrakás kezdete kitolódik a normálisan megszokott 18-20 hetes időpontra. A visszatartás megvalósítható a takarmány magas rosttartalmával, alacsony energia-, illetve fehérje szintjével. A magas rost - alacsony energia program nem bizonyult túl sikeresnek, mivel a jércék a takarmány-felvételük megnövelésével alkalmazkodtak hozzá. A fehérje visszatartásra kétféle programot dolgoztak ki, az egyik az úgynevezett "növelő" a másik a "csökkentő" program. A "növelő" program - amely az életkorral párhuzamosan növeli a takarmány fehérjetartalmát. Hátránya, hogy a tojástermelés kezdetén alacsony tojástömeget eredményez. A "csökkentő" programok - melyek az életkorral csökkentik a takarmány fehérjetartalmát - a lehetséges növekedés visszatartó hatására alapoznak. A legújabb jércenevelő programok is alkalmaznak bizonyos növekedés visszatartást. A különböző tojó hibridek takarmányozás-technológiai ajánlásaiban, ebben a nevelési szakaszban jelentős különbségek figyelhetők meg. A hibridek egy részénél egyfázisú jércenevelést javasol a tenyésztő cég, másoknál inkább a kétfázisú takarmányozást részesítik előnyben. A nevelési időszak kezdetén dinamikusan fejlődik a jércék csontrendszere, majd ezt követően a zsigeri- és az ivarszervek kialakulása a meghatározó jelentőségû. A jércenevelő takarmányok összeállításánál a fő cél a növekedés és az ivarérés késleltetése, ezért a tápok alacsonyabb, 15-18 % közötti nyersfehérjét tartalmaznak, ugyanakkor ezek a tápok nem csak fehérjében, hanem aminosav szintekben is szerényebbek. A nevelő tápok energiatartalma alacsonyabb az indító fázisban alkalmazott tápoknál. A jércenevelő tápokat nagy szemcseméretû, dercés vagy morzsázott formában szokás etetni a madarakkal.



Általában ezek a takarmányok is tartalmaznak kokcidiosztatikumot, amelyre a kétfázisú takarmányozás esetén a második fázisban már nincs szükség, ezért abból az esetek többségében hiányzik.

A jércenevelési időszakot követően a tojó időszakra történő zökkenőmentes átállás érdekében a madarakkal egy, a két fázis közötti átmeneti takarmányt érdemes etetni, amelyet előtojónak vagy tojó előkészítő tápnak neveznek. Ennek az átmeneti fázisnak a legfőbb célja, hogy megteremtse a zökkenőmentes átmenetet a jércenevelési időszak és a tojástermelési időszak takarmányozása között. Az előtojó takarmány emelt kalcium szintjének célja, hogy a tojástermelés kezdetére feltöltse a madár kalciumraktározásra képes csontjait, és ezzel megteremtse a rövid időn belül meginduló tojástermelés alapjait. A takarmányozásban semmiféle korlátozást nem alkalmazunk. Ekkor robbanásszerûen fejlődésnek indulnak egyes létfontosságú szervek: máj, petefészek, petevezető, csontozat (különösen a mellcsont, ami a tojáshéj képződéséhez nélkülözhetetlen kalcium fő raktározó helye).

A tojás termelés időszaka

A termelési időszakban a tojóhibrid hihetetlen teljesítményre képes, mivel a testtömegének több mint tízszeresét produkálja tojástömegben, eközben saját testtömegét már csak egyharmadával növeli. Ez a teljesítmény csak a tojótyúk igényeit maximálisan kielégítő, magas tápértékû takarmánnyal valósítható meg. A tojástermelés időszakában a takarmányszükséglet a nevelő fázishoz képest többszörös, így ennek az életszakasznak a takarmányozása a tojástermelés jövedelmezőségét döntően befolyásolja. A tojók takarmányfelvételét elsősorban energiaigényük határozza meg. Az energia döntő többségét létfenntartásra és hőtermelésre fordítja, egy másik része kihasználatlanul távozik a szervezetből, míg a többi elsősorban a tojástermelés szükségletét fedezi. Így a napi takarmányadag kialakításánál mind a létfenntartás, mind a tojástermelés, mind a növekedés táplálóanyag igényét figyelembe kell vennünk. A baromfi takarmányfelvétele és értékesítése leginkább a tápok energiatartalmától függ. Alacsony energiatartalmú takarmányból többet, magas energiatartalmúból kevesebbet fogyasztanak és azt jobban is értékesítik. A tojótyúkok takarmányfelvételüket bizonyos mértékben képesek növelni, ha a takarmány energiatartalma alacsonyabb a szükségesnél. A túlságosan alacsony energiatartalmú táp etetése már problémás lehet, mivel abból a madár fizikailag képtelen annyit felvenni, hogy energiaigényét kielégítse. Ilyen esetben a takarmány fehérjetartalmát energiaforrásként próbálja hasznosítani az állat, ami rendkívül gazdaságtalan folyamat. A túlságosan magas energiatartalmú takarmány etetése szintén nem szerencsés, mivel abból keveset vesz fel a tyúk, ami hiányt okozhat más, a tojástermelés szempontjából fontos táplálóanyagokból. Abban az esetben, ha a takarmány energiatartalma meghaladja a szükségletet, de nem kiugróan magas az energia- tartalom, akkor ez fokozhatja az állat elzsírosodásra való hajlamát. Tehát látható, hogy sem a túl alacsony, sem a túl magas energiaszint nem hatékony, ezért meg kell találni az adott körülmények közötti leghatékonyabb energia szintet a tojó takarmányoknál. A tyúkok energiaellátását a receptura energiatartalmának beállításával mindig úgy kell biztosítani, hogy közben figyelembe vesszük az állatok napi takarmányfelvételét is.

A tojók termelőképessége az energia mellett nagyban függ az elfogyasztott aminosavak mennyiségétől. Amennyiben a táp az igénynek megfelelő arányban tartalmazza a létfontosságú aminosavakat, akkor jól hasznosul a táp fehérjetartalma is. Az aminosavak döntő részét tojástermelésére fordítják a madarak.



A kevesebb aminosav felvétel esetén a tojástermelés és a tojások súlya is csökken, ugyanakkor romlik a takarmányértékesítés. A termelés kezdetén a fehérje mennyiségének ki kell elégítenie a létfenntartó, növekedési és termelési szükségleteket is. A fehérjeellátás mértéke, annak optimális, vagy elégtelen szintje kihat a tollasodásra, a takarmányértékesítésre, a fehérjehasznosításra, az állatok viselkedésére és ellenálló képességére. A fehérjebeépítés energiaigényes folyamat és a madarak csak akkor képesek hasznosítani a fehérjét, ha elegendő energiához jutnak. Ha a takarmány energiatartalma kisebb a szükségesnél, akkor kevesebb mennyiségû fehérje épül be, a rendelkezésre álló energiával arányosan.

A tojó időszakban a madarak termelési szintje a 0 %-ról fokozatosan 90 % fölé emelkedik. Ezt a hihetetlen növekedést a tojótápok esetén a tojó előkészítőhöz képest magasabb fehérje, aminosav és kalcium szintjével lehet biztosítani. A tojótyúkok takarmányozásának egyik kulcspontja a madarak ellátása jól hasznosítható kalciummal és foszforral. A takarmánnyal felvett kalcium és foszfor részben a tojáshéj képződésre, részben pedig a folyamatosan megújuló csontban található raktárak feltöltésére szolgál. A tojáshéj minőségének javítása érdekében a termelési időszakban időközönként kagylódarával vagy mészkőgrittel lehet a takarmányt kiegészíteni. Természetesen a magas szintû tojástermelés fenntartása érdekében elengedhetetlen a madarak vitamin- és mikroelem-szükségletének magas szintû kielégítése. A nyári nagy melegek idején gyakori probléma, hogy a tojók takarmányfogyasztása csökken, ha erre nem reagálunk időben, akkor várhatóan visszaesik a termelés szintje és megemelkedik az elhullás. A nyári időszakban ezért érdemes egy minden tekintetben erősebb, koncentráltabb nyári tojótápot etetni. Ezzel szemben a kor előrehaladtával fokozatosan nő az állatok napi takarmányfelvétele, így a csúcstermelést követően már nem gazdaságos azonos fehérje szintû táppal etetni a madarakat. A tojástermelés csökkenésével fokozatosan lehet csökkenteni a takarmányok fehérjetartalmát.

A takarmány alapanyagok és kiegészítők

A tojó jércék takarmányozásának alapja a jól megválasztott, kiváló minőségû takarmány alapanyagok használata. A takarmányban használt összetevőknek száraznak, penészektől, gombatoxinoktól, gyommagvaktól és egyéb káros anyagoktól mentesnek kell lenni. Jó takarmányt csak válogatott, minőségi alapanyagokból lehet összeállítani. A tojó takarmányok összeállításánál fokozott figyelmet kell fordítani a különböző takarmány alapanyagok árára, a kellő gondossággal kiválasztott olcsó alapanyagok jelentősen növelhetik a termelés hatékonyságát. Az alapanyagok kombinálásával és szintetikus aminosav kiegészítéssel szinte korlátlan variációs lehetőség adódik a kész takarmányok előállítására. A nehézséget csak az adott körülmények között leghatékonyabb takarmánykeverék megtalálása jelenti.

A tojó takarmányozásban is megjelentek a különböző prebiotikumok, probiotikumok, szerves savak, enzimek, esszenciális olajok, immunstimulálók, növényi kivonatok. A készítményekkel szembeni elsődleges követelmény, hogy jobb termelési eredményeket lehessen velük elérni, de a legfontosabb, hogy költséghatékonyak legyenek. Mivel a termelők nehezen tudják pontosan mérni ezeknek a hatását, ezért elsősorban a forgalmazók által közölt eredményekre kénytelenek hagyatkozni. Ebből adódóan a készítmények piaci fogadtatása is változó, megítélésük szubjektív. Amellett, hogy előnyeik vitathatatlanok, költséghatékonyságuk nagyon változó lehet.



Ma már a jérce tápok is, hasonlóan más takarmányokhoz, változó bekeverésû premix felhasználásával készülnek. Ezek a takarmány kiegészítők a madarak korának megfelelő szükségleti értékekhez igazodva tartalmazzák a vitaminokat, mikro- és makroelemeket. A forgalmazók közötti választásnál az árak és a tápszinten garantált értékek mellett a forgalmazó megbízhatósága is döntő szempont kell, hogy legyen.

A tojástermelés hatékonyságát döntően befolyásolja, hogy a tojások sárgájának színezését megköveteli a piac vagy sem. A tojások színe iránti igény nagyon változó a különböző országok és sokszor még az országon belüli régiók között is. Azok a termelők, akiket a piac nem késztet színező anyagok használatára bizonyos árelőnyt élveznek másokkal szemben abban az esetben, ha a fogyasztók nem hajlandók ezért többet fizetni. Jóllehet azokban a régiókban, ahol erre igény van ott nem kérdés, hogy színezni kell-e a tojások sárgáját, mivel csak így lehet azt értékesíteni. A tojás sárgájának színe természetes módon is fokozható olyan takarmány alapanyagokkal, mint a lucernaliszt, a kukoricaglutén és a kukorica, amelyek gazdagok karotinoidokban. Ezekkel a természetes összetevőkkel azonban maximum 9-10-es színt lehet elérni a BASF színskálán és a szín intenzitást erősen befolyásolja az alapanyagok szárítása, tárolása és kora. Az ennél erősebb színintenzitás elérése érdekében már valamilyen speciális tojássárgája színező alkalmazására van szükség. A tojássárgája színezésre használt színanyagok lehetnek természetes (növényi eredetû) vagy mesterségesen előállított színezőanyagok. A természetes színezők általában drágábbak a mesterségesen előállítottaknál, ezért általában a felhasználók jelenleg ezt használják.



Látható tehát, hogy a takarmányozáson belül sok tényező befolyásolhatja a tojástermelés gazdaságosságát. A termelés során azonban mindig szem előtt kell tartani, hogy a megfelelő takarmány etetése önmagában nem nyújt elegendő garanciát a sikeres tojástermeléshez. Annak érdekében, hogy valóban nyereség realizálódjon a befektetett munka eredményeképpen elengedhetetlen a megfelelő piaci helyzet, a tartástechnológiai előírások, az állategészségügyi és higiéniás rendszabályok betartása és természetesen, mint mindenhez ehhez is kell egy kis szerencse.

Balogh Anita Patrícia-Tóth Szabolcs