A gyakorlatban egy szitasorozat segítségével választjuk el a különböző frakciókat. Így teszünk különbséget a 0,01 és 0,25 mm közötti por-, a 0,25 és10 mm közötti morzsa- és a 10 és 20 mm közötti rögfrakció között. Legelőnyösebb az lenne, ha a talaj 80%-át a morzsafrakcióban lévő szemcsék alkotnák. Hazánkban a morzsafrakció csak 0-70 % között van. A szerkezetesség alapján pedig megkülönböztetünk gyengén, közepesen, illetve erősen szerkezetes talajt, attól függően, hogy nyomás hatására hogyan esnek szét, majd ezek után mennyi szerkezeti elem marad meg. A gyengén szerkezetes talaj kevés és gyengén kifejlődött szerkezeti elemei már kis nyomás hatására szétesnek, sok törmelék, sérült aggregátum és különálló elemi talajszemcsék figyelhetők meg. Az erős szerkezet esetén, a talaj anyagát jól szembetûnő szerkezeti elemek alkotják, nyomásnak, dörzsölésnek jól ellenállnak. Említést érdemel a szerkezet nélküli talaj, amelyben szerkezeti elemek nem ismerhetők fel.
De melyek azok a talajállapot tényezők, amelyeket a szerkezet alapvetően befolyásol? Meghatározza a talaj pórusrendszerét, (pórusainak térfogat szerinti eloszlását) így a talaj víz- és levegő gazdálkodását.
Mûveléssel a talaj levegő fázisának arányát is megváltoztatjuk, ami nem más, mint a talaj hézagtérfogatának a víz által ki nem szorított része. A talajélet számára is nagyon fontos a talajlevegő folyamatos, diffúz szellőzése a légkörrel. A termesztett növények és a különböző talajszervezetek igénye a légtartalom iránt igen eltérő. A talaj átlevegőzöttségét, oxigénellátottságát légtartalmú járatai és pórusai teszik lehetővé. Az oxigén aránya változhat, értéke nem állandó, de amennyiben 10 % alá csökken, a CO2 pedig 5 % felé emelkedik, a növények gyökerei -fajtól függően, eltérő mértékben- károsodhatnak. Ez lényeges a talajlevegő kedvelő növények esetében, mint például a cukorrépa, burgonya, lucerna. A talaj vízgazdálkodása szempontjából ugyancsak érdekes a pórusok eloszlása, minthogy a víz raktározása a mikro és mezopórusokban, míg a levegőé a makro és megapórusokban történik. A talaj vízháztartását bár alapvetően az éghajlati tényezők határozzák meg, befolyásolják a hidrológiai viszonyok, és a talaj fizikai sajátosságai. A talaj vízvisszatartó ereje a szemcsenagyság szerinti összetételtől függ (homok, vályog, agyag), de vízmegtartó képességét hézagtérfogathányada nagymértékben meghatározza.
A deflációra hajlamos területeken, a szél által okozott talajpusztulás megakadályozása céljából is érdemes a kiváltó tényezőkön kívül (szél sebessége, deflációs terület hossza stb.) a befolyásoló tényezőket is figyelembe venni. Ilyen a talaj szemcseösszetétele, szerkezetessége, szervesanyag tartalma, a felszín borítottsága, érdessége. Láthatjuk, hogy a defláció elleni védekezésben is van szerepe a talajszerkezetnek.
Mi az ami hozzájárul a talaj szerkezetének leromlásához? A kedvezőtlen mûvelési gyakorlat, az évről évre elkövetett mûvelési hibák sorozata, a talaj felszínén járó nehéz gépek (a mikropórusok téraránya nő, míg a makropórustér és a teljes pórustér csökken, ->tömörödés), a túl nedves talaj mûvelése, a szerves anyag csökkenése, valamint az erózió.
A leromlott talajszerkezet számos negatív következménnyel jár. Ezek a következők:
A nedvesség beszivárgása a talajba mérséklődik, (vízvezető képesség romlása), kialakul a felszínen a belvíz, a vízelfolyások fokozódnak, további erózióval számolhatunk, valamint a talajlevegőzöttség és a talaj vízmegtartó képessége nagymértékben romlik, kedvezőtlen életfeltétel alakul ki a talajlakó élőlények számára. Ez természetesen kihat a termésre, nem utolsó sorban annak minőségére.
Ha felismerjük -a talajszelvény morfológiai vizsgálata és leírása után- hogy a talaj szerkezete erősen leromlott, akkor a talajszerkezet javítását kell megcéloznunk. A talajmûveléssel közvetlenül avatkozunk be a talaj fizikai állapotába. Bár mûvelés során sajnos az aggregátumok egy részét összetörjük, a megoldás természetesen nem a mûvelés elhagyása. Fontos a helyes gyakorlat, a megfelelő mûvelet, és annak időpontjának kiválasztása. Találjuk meg a „legideálisabb” mûvelési eljárást és alkalmazzuk a megfelelő talajnedvességi tartományban. Túl száraz talajon rögösödéssel, porosodással, túl nedves talajnál kenéssel, gyúrással és tömörödéssel kell számolnunk.
De a talajt kíméletesen mûvelő eljárások során elkerülhetjük a talaj szerkezetének további nemkívánatos leromlását.
A talaj állandó forgatásával, túlzott szellőztetéssel felfokozzuk az aerob mikroorganizmusok mineralizációs tevékenységét és így csökkentjük a szerkezetképző humuszkészleteket is. Ha hosszú időn át stuktúra-javítás nélkül végzünk mûvelést, a talaj szerkezetét lassacskán tönkretesszük, így az elporosodik, eltömődik.
A lazítás rendkívül kíméletes, az esetlegesen kialakult eke-vagy tárcsatalp tömörödést képes megszüntetni, ezzel valamelyest aktiválva a tömör mûvelőtalp alatti talajréteg aerob mikroflóráját. Továbbá lehetővé teszi a termesztett növények mélyebbre hatolását, valamint javítja a talaj vízáteresztő képességét.
A jó szerkezetû talajok esetében a forgatás nélküli lazításhoz kultivátort érdemes alkalmazni, kíméletesen serkentve a talaj baktériumflóráját, és biztosítva a növényi maradványok részleges felszínen hagyását.
A talaj elemi részecskéinek aggregációját megfelelő vetésforgóval elősegíthetjük. A növénytakaró, a felszínen hagyott növényi maradványok, az esőcseppek aggregátum-romboló hatásától is véd. (Szántás esetében, mivel nem marad a felszínen növényi maradvány, a talaj csupasz anyagát tesszük ki ennek a nemkívánatos hatásnak.) Vetésforgóban a növényállomány erőteljes növekedése általában serkenti a talajmikróbák aktivitását is, a talaj biológiai tevékenysége pedig elősegíti a kedvező morzsafelépítést és humuszképződést, ásványosodást. A talajban élő állatok járataikkal növelik a talaj pórustérfogatát ami kedvezőbbé teszi a víz és levegőmozgást. A talaj biológiai tevékenységéhez aktívan hozzájáruló földigiliszta szerepét nem elég hangsúlyozni. Fontos funkciót tölt be a talajszerkezet kialakulásában, humuszképzésben, a talaj légzésében, vízelvezetésben. Azt láthatjuk, hogy minden mindennel összefügg. A már korábban említett kímélő talajmûveléssel, a földigiliszták számának megőrzésével vagy növelésével is hozzájárulunk a talaj szerkezetének kialakulásához.
A vetésforgóknak további szerepe is van a növénytakaró létrehozásán kívül. Az egyes termesztett növényekre jellemző a termesztésük során alkalmazott agrotechnika, ami jelentős hatást gyakorol a talaj agronómiai szerkezetére is. Pl. a búza termesztése során a morzsafrakció százalékos aránya jóval magasabb mint kukorica esetében, ahol a rögfrakció dominál.
Tehát a termesztett növények kiválasztásával, valamint tervszerû termesztésükkel befolyásolhatjuk a talaj fizikai állapotát.
Összefüggés van a tápanyagellátás és a talaj agronómiai szerkezete között is, minthogy az aggregátumok nemcsak méret szerinti eloszlását, de stabilitását is vizsgálni kell. A vízzel szembeni ellenállóság, a víz oldó és romboló hatását hivatott felmérni. A meghatározásra több módszer is alkalmas.
Mûtrágyázás hatására csökkenhet a talajmorzsák vízállósága, míg a magas szervesanyag tartalom és a talajmorzsa vízállóság között pozitív kapcsolat áll fenn. Ennek érdekében is javasolt a szerves illetve mésztrágyázás.
Ujj Apolka
Szent István Egyetem
