A facélia a kisebb területen termesztett, de egyáltalán nem kis jelentőségű faj, a szántóföldi növényeink között sokoldalú hasznosságáért kapott helyet. Vetőmagja fontos exportcikkünk Nyugat-Európa felé, zölden takarmányként és zöldtakarmányként tartjuk értékesnek, virágzó állománya pedig a méhészek „álomnövénye”, de dísznövényként sem utolsó.
A facélia Európában a XIX. században jelent meg a szántóföldeken, nálunk még fiatalabb kultúrnövénynek számít, először az 1920-as években találunk róla irodalmi utalásokat.
A Hdyrophyllaceae családba tartozó faj dallamos latin neve Phacelia tanacetifolia, amelyből nyelvünkben facéliaként honosult, de találkozhatunk a méhvirág, hernyóvirág elnevezésekkel is.
A facélia Észak-Amerika délnyugati (Kalifornia) mérsékelten meleg tájain őshonos, környezeti igényeit magával hozta Európába is. Egyéves, nappal közömbös, mérsékelten meleg és csapadékigényes növény. Csírázásához 5°C feletti, növekedéséhez 18–25°C közötti hőmérsékletet igényel, a virágzáshoz, magkötéshez hosszan tartó meleg (28–32°C), napsütéses időszakot kíván. A fiatal növény -8°C körüli anomáliát is kibír, de -12°C-nál hidegebb lehűlés elpusztítja. A facélia talaj iránti igénye mérsékelt. Jól díszlik azokon a genetikai talajféleségeken, amelyek semleges, vagy enyhén lúgos kémhatásúak, nem mészhiányosak, vízháztartásuk rendben van, közepes kötöttségűek (mezőségi-, barna, erdőtalajok, meszes öntés talajok kiválóak). Összességében elmondható, hogy hazánk számos tájegységén termeszthető a facélia és célszerű is a területbővítés, mert mindegyik hasznosítási lehetőségnek helye lenne a gazdálkodásunkban.
A fajtakérdés tulajdonképpen csak a magtermesztésnél hangsúlyos. A termeltető a Nemzeti Fajtalistán szereplő 3 fajta valamelyikére ad magas szaporulati fokú vetőmagot és előírja a más maggal vetett facélia táblától való minimum 200 méteres izolációs távolságot.
Rövid tenyészideje alatt nagy tömegű, közepes minőségű zöldtakarmányt ad (1., 2. táblázat), ami szénának és erjesztve is tartósítható. Biomasszája kiváló zöldtrágya, amire talajaink gyorsan fogyó szervesanyag-készlete és a sajátos vetésszerkezetünk miatt nagy szükségünk lenne. Az öntözés remélt térhódítása kedvezhet a facélia másodnövényként való nagyobb mértékű hasznosításának.
Az 50–90 cm-resre növő facélia nemcsak szokatlanul szőrös, az egész növényre jellemző változatos antociános elszíneződésével hívja fel magára a figyelmet, hanem a generatív fázisban az égszínkék virágzatával szinte vonzza a tekintetet, no meg a méheket. Az enyhén illatos virágok 25–28% nektárt tartalmaznak, hektáronként 4–6 közepes erősségű méhcsalád akár 5-6 hétig is gyűjthet, táplálkozhat a facéliatáblán, 600–800 kg mézet adva a méhésznek. Ma egyre nagyobb jelentősége van az ún. „mézelő futószalagnak”, amiből a facélia szakaszos vetéssel május–szeptember között nem hiányozhat.
A facélia tápanyagigénye mérsékelt (3. táblázat), zöldtrágyaként hasznosítva többnyire csak a N-pótlásról kell gondoskodni.
Mivel a termesztési céltól függően március–szeptember között bármikor vethető, könnyen beilleszthető a vetésszerkezetbe, mert a keléstől már 6-7 hét elteltével virágzik az állomány.
Magtermesztésnél, amint azt a 4. táblázat is mutatja csak a fővetés jöhet szóba, leg- gyakrabban két kalászos közé illesztve.
Talajművelése sem bonyolult. Fővetésben őszi alapművelést igényel és az esetleges eke- és tárcsatalp „betegség” megszüntetését, a PK műtrágyát is ezzel a művelettel dolgozzuk be a felső 22–25 cm-es rétegbe. Másodvetésre az elővetemény tarlójából gyors, sekélyműveléssel 1-2 menetben készítünk vetőágyat. A vetésre előkészített talaj legyen ülepedett, aprómorzsás, mert a facéliamag nagyon apró (kép), sekély vetést (4. táblázat), de feltétlen talajtakarást igényel. A túl mélyre kerülő magok, mivel hosszan megőrzik csírázóképességüket, több évig gyomosíthatnak.
A facélia lassú kezdeti fejlődésű faj, nehezen hagyja el a talajt, ezért az egyenletes kelés biztosítása, különösen magtermesztésnél fontos, no meg azért is, mert hivatalosan engedélyezett herbicid a védekezésre nem áll rendelkezésre, csak eseti engedély kérhető. Mivel az egész tenyészidőben szóba jöhet a facélia vetése, ezért a gazdálkodónak egyrészt jól kell ismernie a T1-4 és a G1-3, továbbá H1-3 területén gyomosítók palettáját, másrészt már az előveteményben gyérítenie kell azokat. A növényvédelmi tennivalók között kisebb gondot okozhatnak a kártevők (többnyire csak a polifág talajlakók) és a kórokozók (Sclerotinia sclerotiorum, Botrytis cinerea), de ellenük egyszerűbb a védekezés.
A betakarítás ideje a hasznosítástól függ. Takarmánynak a kezdeti virágzásban kapjuk a területről lehozható legtöbb emészthető tápanyagot. A betakarítási technológia a tartósítási módtól (széna, szenázs, szilázs) függ. Zöldtrágyának java virágzásban adja a legnagyobb tömeget, de ezt késői másodvetésben, különösen őszi utónövény esetében nem várhatjuk meg. Az 50 cm-nél magasabb állományt leszántás előtt zúzni, vagy aprítani kell. A magtermő állomány betakarításának klasszikus módja a magas tarlóra rendvágás és száradás után kombájnolás az aprómagcséplés szabályai szerint (haladási sebesség, aprómag rosta). Újabban terjed a deszikkálás utáni egymenetes betakarítás is. A hagyományos módszernél nagyobb az időjárási kockázat, az egymenetes után többször van a magok csírázásával gond. Mindkét betakarítási változatnál nagy gyakorlati szaktudást igényel a vágás, vagy a kémiai szárítás, mert a facélia alulról a csúcs felé haladva egyenlőtlenül érik, amit még az oldalágak száma még csak növel. A kombájntiszta anyagot azonnal elő kell tisztítani és csak ezt követően lehet vékony rétegben szárítgatni, amíg csak kb. 12%-nyi vizet tartalmaz.
Dr. Késmárki István
prof. emeritus
Irodalom
Lajtamag: Facélia vetőmag termesztési technológia. Mosonmagyaróvár, E-mail: info@lajtamag.hu
Mille G. (szerk.): Gyakorlati gazdalexikon, Syl- vester Nyomda I. Kötet, Budapest, 1925
Schmidt R. (in Antal J. szerk. 2005): Növénytermesztéstan 2. Mezőgazda Kiadó, Budapest
NymE MÉK, Mosonmagyaróvár, Növénytermesztési intézet képe (Fotós: Báder Zoltán)
A cikk szerzője: Dr. Késmárki István
