A talaj tápanyagtőkéjének, tápanyagszolgáltató képességének csökkenése szerves és ásványi trágyák kijuttatásával viszonylag egyszerűen megoldható. A talaj szerkezeti állapotának megőrzése, esetleges romlásának megakadályozása, illetve javítása viszont már sokkal összetettebb feladat.
Talajműveléssel közvetlenül avatkozunk be a talaj szerkezeti állapotába, ezen keresztül hatást gyakorlunk a talaj víz és levegő gazdálkodására, a talajéletre, a tápanyagok feltáródására. Hatása különböző talajtípusokon és éghajlati viszonyok mellett különböző mértékben meghatározó a termésszintek kialakulásában. A Keszthelyen Ramann-féle barna erdőtalajon 1972 óta folyó talajmûvelési tartamkísérletben búza-kukorica bikultúrában több év átlagában a kukorica megbízhatóan reagált a különböző talajmûvelési kezelésekre. Tápanyagellátás nélkül a minimális talajműveléshez (közvetlenül vetés előtti sekély tárcsázás) viszonyítva az őszi sekély alapművelés (tárcsa) mintegy 15%-os, a hagyományos őszi szántásos alapművelés pedig mintegy 30%-os termésnövekedést eredményezett. A tápanyagellátás minden talajművelési kezelésben jelentősen növelte a szemtermést (az előző sorrendben: 88%, 78%, illetve 67%-al) közel felére csökkentve ezáltal a talajművelési változatok okozta különbségeket. Optimális tápanyagellátás mellett az őszi tárcsás alapművelés hozzávetőlegesen 0,5 t-val, a hagyományos szántásos művelés pedig egy tonnányival növelte a kukorica szemtermését. A talajművelés hatását azonban az évjárat, az időjárási anomáliák jelentősen befolyásolják. A tavalyi esztendőben például amikor a 2001 október 1-től 2002 március 31-ig (6 hónap) lehulló csapadék mennyisége csupán 217 mm volt (az 50 évi átlag: 285 mm), majd a száraznak számító téli félév után áprilisban 116,5 mm eső esett (50 évi átlag: 55 mm), a sekély tárcsás és szántásos művelésben hasonló terméseredményeket kaptunk. Trágyázás nélkül a szántásos művelés szerepelt kissé jobban (szántás: 3,75 t/ha, tárcsás: 3,51 t/ha), optimális tápanyagellátás mellett pedig a tárcsás művelésben mértünk némileg magasabb szemterméseket (szántás: 7,68 t/ha, tárcsás: 7,78 t/ha). A korábbi évek tapasztalatához hasonlóan a tavalyi esztendőben is a minimális művelés bizonyult a legkevesebb szemtermést biztosító eljárásnak (trágyázatlan: 2,7 t/ha, trágyázott: 7,35 t/ha) a kukorica alá alkalmazott talajművelési rendszerek közül.
Őszi búza esetében a kukoricához hasonlóan trágyázás nélkül sok év átlagában a sekély (tárcsás), illetve a mély (szántásos) művelési rendszerek mintegy 15%-os, illetve 25%-os terméstöbbletet eredményeztek a minimális művelés hatásához viszonyítva. Műtrágyázás hatására azonban a sekély és a mély művelésben részesített parcellákon egyaránt hozzávetőlegesen 7%-nyi (0,3 t/ha) szemtermés többlet volt mérhető a minimális művelés hatásához viszonyítva. Optimális tápanyagellátás mellett a mélyművelés nem növelte tovább jelentősen az őszi búza szemtermését. A tavalyi esztendőben a minimális, a sekély és a mély talajművelési rendszerekben műtrágyázás nélkül ebben a sorrendben 1,72 t/ha, 2,07 t/ha, valamint 2,17 t/ha, műtrágya használattal pedig 5,3 t/ha, 5,55 t/ha és 5,8 t/ha átlagos őszi búza szemterméseket mértünk, ami ismételten rámutat arra, hogy az egyes talajművelési rendszerek hatékonysága az egyes évjáratokban a különböző időjárási körülmények miatt eltérő lehet.
Keszthely környéki nagyüzemi tapasztalatok azt tükrözik, hogy a talajkímélő direktvetéses rendszerek laza szerkezetű homokos erdőtalajon eredményesen alkalmazhatók mind a búza, mind pedig a kukorica termesztése során. Sokéves tapasztalatok birtokában tendenciákat tehát megállapíthatunk és adott termőhelyekre vonatkozó ajánlásokat lehet tenni, azonban a talajművelésben sablonokat alkalmazni és követni a fenti okok miatt nem szabad. Míg egyes termőhelyeken a hagyományos talajművelés alkalmazása eredményesebb, addig más termőhelyeken a csökkentett, minimális és művelés nélküli rendszereknek van nagyobb létjogosultsága és ezért a termelési potenciál hosszú távú fenntarthatóságának érdekében ezekre a rendszerekre célszerű alapozni a termelést. Meg kell azonban jegyezni, hogy bár a piacon ma már a különböző gépkombinációk, direktvetőgépek és új innovatív megoldások közül választhatunk igényeinknek megfelelően, a régi hagyományos talajművelő eszközöktől nem célszerű végérvényesen megválni. Ha ismerjük talajaink előéletét, pillanatnyi állapotát és tisztában vagyunk jövőbeli céljainkkal és lehetőségeinkkel, akkor az adott termőhelyi viszonyok figyelembe vételével alakíthatjuk ki egyéni talajművelési rendszereinket. Egyaránt alkalmazhatunk hagyományos, vagy újszerű eszközöket és eljárásokat, ha nem a talaj pillanatnyi állapota a döntő szempont a talajművelés eszközének és időpontjának megválasztásában, akkor mindegyik módszerrel súlyos károkat okozhatunk.
Talajművelési tartamkísérletünkben az őszi búza parcellákon kelés után novemberben végzett penetrométeres vizsgálataink során a hagyományos szántásos művelés esetén a talaj felső 20-25 cm-es rétegében nem találtunk károsan tömörödött réteget. Az évenkénti szántás mélységében viszont a talajellenállás elérte a 2,7-2,9 MPa-os értéket, ettől a mélységtől kezdve a penetrációs ellenállás értéke végig magas maradt és a vizsgált talajszelvény (0-90 cm) alsó 30 cm-es rétegében elérte és esetenként meghaladta a 4,0 MPa- os értéket. A 60-90 cm-ig terjedő rétegben tapasztalt tömör réteg kialakulásáért valószínűsíthetően a munkagépek által okozott taposási kár a felelős. A minimális talajművelési mód (sekély tárcsázás közvetlenül vetés előtt) alkalmazása során már 10-15 cm-es mélységben találtunk tömörödött réteget, az itt rögzített értékek elérték a 3-3,5 MPa - os értéket. Ezen érték elérésre után némi csökkenés figyelhető meg, majd az 50 cm-es mélység elérése után ismét emelkedni kezd a talajellenállás értéke és a vizsgált mélység (0-90 cm) alsó 25-30 cm-ében újra kiemelkedően magas értéket vesz fel, eléri és meghaladja az 5 MPa - t. A sekély tárcsás (őszi sekély tárcsás alapmûvelés) mûvelés esetén a tömörödés 2 maximumos képet mutatott. Az első maximum a 15-30 cm-es rétegben volt található, ahol 3 MPa körül mozgott a penetrációs ellenállás értéke. A második maximum a vizsgált talajszelvény (0-90 cm) alsó 40 cm-es rétegében jelent meg, itt a mért érték eléri és meghaladja a 4 MPa-t.
A három talajművelési változat hatása között, a 0-40 cm talajrétegben volt kimutatható a különbség. A talaj penetrációs ellenállása a hagyományos őszi szántásos alapművelés után volt a legkisebb, míg a minimális művelés után volt a legnagyobb. A 40 cm-nél mélyebb talajrétegben az egyes talajművelési változatok hatása között nem volt igazolható különbség.
A talajbolygatás minimalizálását célzó talajvédő, talajkímélő művelési rendszerek alkalmazásának egyik fő célja a talaj szervesanyag-tartalmának szinten tartása, illetve bizonyos mértékű növelése, illetve a talajfelszín védelme. A talajkímélő és energiatakarékos művelési rendszerek alkalmazásával kapcsolatosan viszont fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ez nem a technológiai folyamatok mechanikus leegyszerűsítését jelenti. A tábla állapotára irányuló folyamatos gondos odafigyelés hiányában egy-egy művelet elhagyásával ugyanolyan károkat okozhatunk, mint a felesleges, rossz időpontban történt beavatkozással. Nem beszélve arról, hogy a csökkentett és művelés nélküli technológiák alkalmazása során fellépő nagyobb mértékű gyomosodás, a vízgazdálkodási, valamint a talajfelszín borítottságából adódó eltérő hőgazdálkodási sajátosságok a különböző agronómiai megoldások széles körű ismeretét igénylik. Az ilyen talajművelési rendszerek alkalmazása mellett a stabil vetésforgó, vetésváltó gazdálkodásnak fokozott jelentősége van a produktivitás és a termelés gazdaságosságának fenntartásában a hagyományos talajművelési rendszerekhez viszonyítva. Humid klimatikus viszonyok mellett ugyanis a gyomszabályozás, szemi-arid körülmények között pedig a vízkészlettel való gazdálkodás szempontjából kapnak fokozott jelentőséget a vetésváltó rendszerek. Mindezek mellett a minimális talajművelési és a művelés nélküli rendszerek alkalmazása során a gyökérzet talajszerkezetre gyakorolt közvetlen hatása a talaj felső rétegében is zavartalanul érvényesül. A vetésforgó és az okszerű vetésváltás ezért ebben az esetben mint a talajszerkezetre célzott javító hatást gyakorolni képes egyetlen eszköznek tekinthető. A főnövényként, vagy akár kettőstermesztésben termesztett sűrű, erőteljes növekedésű gyökérrendszert fejlesztő úgynevezett talajlazító növények beiktatása (repce, mustár, olajretek, csillagfürt, somkóró, facélia, stb.) különösen kedvező hatású.
Vetésforgó gazdálkodással egyrészt tágabb határok között szabályozhatjuk a talajba kerülő szerves anyagok mennyiségét és minőségét, ami szoros összefüggést mutat az aggregátumok képződésével és a már kialakult aggregátumok stabilitásával. Másrészt pedig kihasználhatjuk a különböző mélységű és térbeli elhelyezkedésű gyökérrendszert fejlesztő növények talajszerkezetre gyakorolt közvetlen hatását, ami művelés nélküli és minimális talajművelési rendszerekben különösen fontossá válik. A bolygatatlan talajrétegekben ugyanis a gyökerek elhalása után függőleges lefutású makropórusok maradnak vissza, melyek vízforgalomban betöltött szerepét nem kell hangsúlyozni.
A termesztett növények különböző gyökérzete, termesztésük eltérő agrotechnikája, talajművelési rendszere egymással kölcsönhatásban a művelt talajrétegben is jelentősen befolyásolja az agronómiai szerkezetet, a rög (>10 mm), a morzsa (0,25-10mm) és a por (
