A rebarbara évelő növény, azok közé a kevés zöldségféle közé tartozik, amelyeket nem kell évenként vetni vagy ültetni. Gyökérzete rendkívül fejlett, tömegesen fejleszt járulékos gyökereket, ennek is tulajdonítható, hogy száraz időjárás esetén is elegendő nedvességet és tápanyagot tud a talajból felvenni. A májusban hozza virágzatát, ennek megjelenése után a gazdasági értelemben vett termése, a húsos levélnyél rostossá, nehezen emészthetővé válik.
Fagytûrő növény, de a legnagyobb nyári meleget is elviseli. Fényigénye nem nagy, a kertben a félárnyékos helyen is jól fejlődik. Nem soroljuk a trágyaigényes növények közé.
Kedvező feltételek mellett 8-10 évig is terem. Szaporítása történhet palántáról és tőosztással. Palántaneveléshez a magot április végén fólia alá vetjük, és a kelés után két héttel 10x10 cm-re széttûzdeljük. A palántákat végleges helyükre vagy ősszel szeptemberben, vagy a következő év tavaszán ültetjük ki. Másik, kisüzemekben gyakrabban alkalmazott szaporítási mód a tőosztás, egy kifejlett tövet 4-6 életképes dugványra lehet szétszedni. Ezeket tavasszal vagy ősszel - szeptember folyamán - 20-30 cm-es gödrökbe ültetjük, majd a takarást követően alaposan beöntözzük. A tenyészterület igénye 1-1,5 x 1,5-2 méter. Levélnyelét a második-harmadik évtől márciustól-áprilistól lehet szedni.
Az új-zélandi spenót egyéves növény, felhasználása megegyezik a közönséges spenótéval. Már 0 oC körüli hőmérsékleten elfagy, szereti a nyári forróságot, (hőmérsékleti optimuma 25 oC), szemben a közönséges spenóttal, amely felmagzik a nagy melegben. Félárnyékban, szőlő, gyümölcsfák alatt is megterem. Talaj iránt nem igényes.
Főnövényként április végén vetik, de rövid tenyészidejénél fogva másodnövényként is termeszthető. Tenyészterület-igénye nagy, ezért 70-80 cm-es sortávolságra és 40-50 cm-es tőtávolságra vessük. Lehet fészekbe is vetni, ilyenkor egy helyre 3 szem mag kerüljön. A vetőmagszükséglet 50-60 g/100 m2. A fiatal hajtásvégeket fogyasztjuk, amelyek lecsípésével újabb hajtások képzésére serkentjük a növényt. Nyáron, ha öntözni is tudunk, hetente lehet szedni.
Régóta ismert és fogyasztott levélzöldség az endívia saláta. Tömött fejet nevel, szorosan záródó alappal. Szívrésze világos zöldtől sárgásig változhat. Íze és alakja a fejes salátáéhoz hasonlít, elkészítésével kapcsolatos szokások és receptek is megegyeznek a fejes salátáéval. Dekoratív alakjának és színének köszönhetően, gyakran használják hidegtálak és salátatálak díszítésére.
Hő, fény, víz és tápanyag igénye elsősorban a fejes salátáéhoz hasonlít. 16 oC -on fejlődik a legjobban, azonban a fagyot kevésbé képes elviselni, mint a fejes saláta. Kisebb fagy hatására (-1,-2 oC -on) levelei károsodnak, ezért legkésőbb október közepén be kell takarítani. Fényigénye nagy, a 12-13 óránál hosszabb nappalok, magszárképződést váltanak ki. Több vizet igényel, mint a fejes saláta, a tenyészidő folyamán 150-180 liter/m2 vizet is elpárologtat. A magas páratartalom, akár csak a talajban lévő pangó víz, az élettani és gombás betegségek elterjedését segíti elő. Talajban nem válogat, a homoktól az egészen kötött talajokig mindenütt megtermeszthető, de a szikesedésre hajlamos talajokat kerüljük, ezeken apró sötétzöld leveleket képez, és fejet is csak aprót fejleszt.
Szabadföldi termesztés esetén szálas vagy tápkockás palántáról szaporítjuk Kb. 1 000 szálas (tápkocka nélküli) palántanövény felneveléséhez 2 gramm mag és 2 m2 terület szükséges. Márciusi kiültetéshez a palántákat fólia alatt, későbbi kirakáshoz szabadföldi ágyakban neveljük meg. A szabadföldi ültetések március végétől folyamatosan, és megfelelő tavaszi, nyári és őszi fajtákkal egészen augusztus végéig, legfeljebb szeptember legelejéig lehetséges, ezt követően csak fólia alá palántázzunk. A tenyészterület igénye nagyobb mint a salátáé, 25x25 ill. 30x30 cm, ami függ a fajtától és az ültetés időpontjától. A palántanevelési idő 30-40 nap a tenyészidő a kiültetéstől számítva 6-8 hét. Akkor szedjük, amikor a fejek kemények és elérték a fajtára jellemző súlyt, a 30-45 dkg-ot.
A cikória az egyik legrégebben termesztett gyógy- és zöldségnövény, amelyet a görögök és a rómaiak is ismertek. Napjainkban, a Nyugat-Európában nagyon divatos növénynek az etiolált hajtásait fogyasztjuk
Igénytelen növény. A fagyot és a nagy meleget is jól bírja, hőoptimuma 15-16 oC körül van. Szárazságot jól tûri ezért nálunk öntözni nem szükséges. Talajban nem válogat, de a könnyebb szedése miatt érdemesebb lazább talajon termeszteni. Fejlett, erős gyökereivel nemcsak a talaj nedvességtartalmát, hanem a tápanyagait is képes jól hasznosítani, ezért egy közepes tápanyag-ellátottságú talajon nincs is szükség trágyázásra.
Termesztése két részből áll. Május végi, júniusi vetéssel először a gyökereket neveljük meg. 30 cm-es sortávolság mellett a kelés után 10 cm-es tőtávolságra rikítsuk ki a növényeket. Október táján, a nagyobb fagyok beállta előtt szedjük fel a gyökereket, és úgy lombtalanítsuk őket, hogy 2-3 cm-es levélcsonk megmaradjon, ezzel az érzékeny szívlevél megsértését elkerülhetjük.
A termesztés második része a gyökerek meghajtatása. A gyökereket - erre a legjobbak a kb. 20 cm hosszúak - nedves talajba, sûrûn egymásmellé szurkáljuk úgy, hogy csak a gyökérnyak maradjon a föld felett. Szobahőmérsékleten tartjuk. Ezt követően fekete fóliával letakarjuk, vagy magukat a tûzdelet gyökereket sötét helyiségben helyezzük el. Ellenkező esetben, ha fényt kapnak megzöldülnek, és ehetetlenül keserûek lesznek. Arra ügyeljünk, hogy a talaj ne száradjon ki, és a páratartalom se menjen 55-60 % alá. A 4-6 hét alatt kifejlődött, etiolált hajtásokat a gyökérnyaknál levágjuk, és ezeket készítjük el olajos, ecetes, cukros vízben salátának.
