A hazánkban ismeretes és használatos talajelőkészítési technológiákban az alapművelés szántásos és szántás (forgatás) nélküli eljárásai egyaránt megtalálhatók. A forgatás nélküli alapművelés főbb előnyei:

• kisebb energiafelhasználás;
• alacsonyabb költségráfordítás;
• egyenletesebb, a további elmunkálás szempontjából kedvezőbb talajfelszín;
• növényi maradványt tartalmazó víz- és szélerózióval szemben ellenálló talajfelszín;
• kedvezőbb rög- és morzsaméret és -eloszlás.

Természetesen az előnyök mellett kevésbé kedvező hatások is jelentkeznek, amelyek közül a leglényegesebbek a következők:

• kevésbé hatékony gyomirtás (főleg az évelő féléknél);
• kevésbé hatékony műtrágya bekeverés;
• a hagyományos magágykészítő gépek számára előnytelen növényi maradványokat tartalmazó felszíni talajréteg;
• a lazító szerszámok működéséből adódó alacsonyabb művelési talajnedvesség határ;
• nagy tömegű szármaradványok esetén előforduló eltömődésveszély.

A fenntartható (mezőgazdasági) fejlődés követelményeit a hagyományos szántásos talajművelési eljárásokkal nem vagy csak igen magas költségráfordítással lehet megvalósítani. Ezért a hagyományos szántásos alapművelés helyett Észak-Amerikában és Nyugat-Európában különféle forgatás nélküli rendszereket (1. táblázat) dolgoztak ki. Ezek a rendszerek az eke helyett valamilyen más alapművelő gépet használnak (középmély lazító, nehéz kultivátor, nehéz tárcsás borona, talajmaró) és a következő hatásokon keresztül érvényesülnek: a tarlómaradványokból mulcsréteget hoznak létre, növelik a szél- és víz-
erózióval szembeni ellenálló képességet és növelik a felszín vízvisszatartó képességét.

A növényi maradványok talajfelszínen hagyása a legegyszerűbb és legolcsóbb módja az erózió elleni védelemnek. A talajvédő művelés mai amerikai definíciója szerint a vetést követő időszakban a felszín minimum 30%-át növényi maradvány takarónak kell borítania (2. táblázat). Az USA-ban a termelők állami támogatást csak akkor kapnak, ha ezt az arányt elérik, vagy meghaladják, ezért a borítás mértékének meghatározása igen fontos tényező lett. A talajelőkészítés-vetés műveletszámának ismeretében, a 3. táblázat adatainak felhasználásával a végső növényi maradvány borítás számolható.

A jól megválasztott talajművelési eljárás előnyösen befolyásolja a környezetet, mivel segít az erózió szabályozásában, növeli a talaj szervesanyag-tartalmát, javítja a talaj szerkezetét és növeli a talaj termékenységét. Ezzel szemben a hagyományos (szántásos) talajművelés az éghajlati változások egyik jelentős előidézője, mivel a talaj ekével történő rendszeres forgatása a szántóföldek szén-dioxid-emisszióját nagymértékben megnöveli.

A talajvédő mulcsművelés megvalósításához azonban a hagyományos munkagépek nem megfelelőek, helyettük gépkombinációk alkalmazása szükséges. Ezek a kombinációk a következő eszközökből áll(hat)nak: tárcsás csoroszlya sor, tárcsás borona sor(ok), nehéz kultivátor, középmély lazító. A konkrét összeállítás függ a talaj típusától és állapotától; a tarlómaradvány fajtájától, mennyiségétől és állapotától valamint művelési időszaktól (nyár, ősz).

Az energiaköltségek, az eróziós- és talajvíz-szennyezési veszély, valamint az üzemeltetési költségek növekedése mind hozzájárult ahhoz, hogy Európában és hazánkban is a forgatás nélküli, kombinált eszközökre
alapozott eljárások kerültek előtérbe, úgymint a nehéz tárcsás boronákra, nehéz kultivátorokra és középmély lazítókra alapozott művelési rendszerek, valamint a kombinált művelés és vetés különböző megoldásai.

A kutatók számításai és a gyakorlati tapasztalatok szerint – a mindenkori körülményektől függően – a forgatás nélküli talajművelési technológia a hagyományos, szántásos technológiához képest 10–20% élő és gépi munka, ill. hajtóanyag-fogyasztás megtakarítást, valamint 15–30% beruházási igény és üzemeltetési költség csökkenést eredményezhet.

A talajvédő és környezetkímélő talajművelési rendszerek kialakítása feltételezi számos fejlett alrendszer meglétét. Ilyen például a helyspecifikus művelés, amely magában foglalja a növénytermesztést, a tarlómaradvány gazdálkodást, a tápanyag-gazdálkodást és az integrált növényvédelmet. A tarlómaradvány gazdálkodás amerikai rendszerében a mulcsművelés eljárásai és gépei az utóbbi időben fokozott jelentőséget kaptak.

A mulcstechnológia előnyei a következők szerint foglalhatók össze:

• Eszköztakarékos
• Energiatakarékos
• Művelettakarékos
• Talajvédő
• Nedvességmegőrző
• Környezetkímélő

A technológia megvalósításához szükséges műszaki bázis alapelemei a következők: mulcskultivátor, mulcslazító, mulcsvetőgép. A jól megválasztott eszközökkel kialakított mulcsréteg alkalmas a felszíni erózió csökkentésére, a beszivárgás növelésére, de ugyanakkor alkalmas – száraz periódusban – a párolgás csökkentésére, ill. a talaj általi CO2-kibocsátás csökkentésére.

A mulcsművelésre alkalmas kombinált eszközöknek a következő műveleteket kell megvalósítani:

• szalma/száraprítás,
• talajlazítás és porhanyítás,
• mulcsképzés (keverés),
• felszínelmunkálás és -lezárás.

Az egyes műveletek végzésére alkalmas eszközöket a 4. táblázat tartalmazza.

A fejlesztés során először a tárcsás borona-nehéz kultivátor kombinációk jöttek létre. Ezt követően, a művelés racionalizálás eredményeként kialakultak a tárcsás borona-középmélylazító kombinációk. A kétféle talajművelő eszköz összekapcsolása szerencsésen egyesíti azok egyedi előnyeit. A lazító elemek megszüntetik a tárcsás művelés határán kialakuló záróréteget, ugyanakkor lehetővé teszik a művelési sebesség növelését is, mivel erős behúzó hatásukkal megakadályozzák a tárcsalevelek „kimászását” a talajból. A tárcsalevelek és a lazítószerszámok megfelelő elrendezésével jól érvényesíthető a tárcsalevelek előnyös keverő hatása.

A talajvédő és környezetkímélő, forgatás nélküli talajművelési technológiák alapgépének tekinthető mulcskultivátorok/lazítók konstrukciós követelményrendszere tehát az alábbiak szerint foglalható össze:

• a forgatás nélküli alapművelésre kidolgozott gépek a következő eszközök kombinációján alapulnak: tárcsás csoroszlya, tárcsás borona, nehéz kultivátor v. középmély lazító, henger v. hengerborona;
• a vetésváltás, ill. az alkalmazott talajelőkészítési technológia függvényében a mulcskultivátor/lazító kombinációk építésének két fő vonulata figyelhető meg. A csupán őszi alapművelésre használandó típusoknál a lazító elemek a tárcsasor között, vagy azok mögött helyezkednek el és a gépen nincs lezáró eszközsor. A nyári és őszi alapművelésre egyaránt alkalmas változatoknál a lazítóegység mindig a tárcsasorok között helyezkedik el és a hátsó tárcsasor mögött elmunkáló elemsor kerül beépítésre.

Prof. Dr. Jóri J. István

A cikk szerzője: Prof. Dr. Jóri. J. István