Napjainkban Tolna megye mezőgazdaságának a térség hagyományai, a termelés színvonala, a kimagasló termésátlagok, az élvonalbeli borkultúra kiemelkedő pozíciót biztosítanak a hazai agráriumon belül. A tradíciókat jól jelzik az olyan több generáción átnyúló termelési kultúrák, mint a szekszárdi bor, a bonyhádi vöröstarka szarvasmarha, vagy a bogyiszlói paprika. Az itt található gemenci és gyulaji erdő vadászparadicsoma méltán nemzetközi hírű. A megye mezőgazdaságának a mindennapokban betöltött szerepét jól mutatja, hogy az ágazat 2012-ben az összes GDP-nek 9,7%-át adta, ami az országos aránynak több mint duplája. Tolna az ország mezőgazdasága által megtermelt bruttó hozzáadott értékhez 3,9%-kal járult hozzá.

Egymást jól kiegészítő tájkörzetek

A Dunántúl délkeleti részén található Tolna megye természetes határvonalait a Duna, a Mecsek, a Somogyi-dombvidék és a Mezőföld jelöli ki. A széles termelési lehetőségeknek nagyban kedveznek a kiváló földrajzi adottságok. A domborzat és talajtípusok változatossága mellett a szántóföld átlagos aranykorona-értéke Békés után itt a legmagasabb az országban (27,2). A megye éghajlatára egyrészt az átmeneti jelleg, másrészt a domborzati hatásokból következő változatosság jellemző, a Szekszárdtól keletre eső területeken például már az Alföldön előforduló szélsőségesebb viszonyok érvényesülnek. A megyének különösen értékes éghajlati adottsága, hogy – a Mecsek északi nyúlványait leszámítva – napfényben gazdag, a Dél-Mezőföldön és a Sárközben a napsütéses órák száma az országos átlaghoz képest is magas.

A megyén belüli különbségeket érvényre juttató mezőgazdasági tájkörzetek határait alapvetően a domborzati viszonyok és talajadottságok határozzák meg. A Mecsek, a Somogyi-dombvidék nyúlványai, valamint a Sió és a Kapos folyó a megyét négy egymástól elkülönülő területre tagolja:

Kiterjedt szántóterületek, pangó földpiac

A kedvező adottságok a földhasználatban is megnyilvánulnak. 2014-ben a megye 342 ezer hektáros földterületének 71%-án folytattak mezőgazdasági tevékenységet, a szántó aránya 63% volt, ami jóval meghaladta az országosan regisztrált 47%-ot. A gyep, a gyümölcsös részesedése (5,2, illetve 0,5%) alatta maradt az országosnak, míg a szőlőé (1,5%) meghaladta azt, az erdőé (19,4%) pedig hasonló volt ahhoz (1. ábra).

Szervezeti formát tekintve a gazdasági szervezetek által használt mezőgazdasági terület aránya 2000–2013 között 51,3-ről 48,6%-ra mérséklődött, miközben átlagterületük 541 hektárról lecsökkent 353-ra. Az egyéni gazdaságok súlybeli növekedésével együtt átlagterületük is emelkedett, 3,4-ről 6,4 hektárra.

A földforgalomra vonatkozó 2013. évi adatok1 alapján, bár Tolnában erősen pangott a piac2, a termőföldek ára a megyék közül Hajdú-Bihar után itt volt a második legmagasabb: egy hektár szántóföld 989 600 forintért kelt el, 30%-kal drágábban, mint az országos átlag. A nagyüzemek meghatározó voltával függ össze, hogy a gazdálkodás során a drága földárakat nemigen lehet olcsó bérletekkel kiváltani, 2013-ban a szántó bérleti díja (55 500 Ft/hektár/év) 37%-kal meghaladta az országos átlagot. (Ezzel szemben a hasonló termelési feltételekkel rendelkező Békés megyében a szántó mintegy ötödével drágábban kelt el az országosnál, míg annak bérletéért csak 11%-kal kellett többet fizetni.)

Hazai tulajdon, csökkenő számú gazdaság, elöregedés

2012-ben a tolnai mezőgazdaságban 23 külföldi érdekeltségű vállalkozás tevékenykedett, az általuk beinvesztált tőke 868 millió forintot tett ki. A megyei mezőgazdaság külfölditőke-vonzó képessége alacsony, hiszen a fenti cégszám az országos 3,1%-át tette ki, amely arány a tőke vonatkozásában csupán 0,6%-ot jelentett.

A legutóbbi, 2013. évi gazdaságszerkezeti összeírás során a megyében regisztrált 335 gazdasági szervezet száma 2000-hez képest 22%-kal nőtt, a 18 092 egyéni gazdaságé 45%-kal visszaesett. A 2010. évi állapothoz viszonyítva a szervezeteknél a gazdaságszám mérséklődését, az egyéni gazdaságoknál pedig azoknak a korábbinál viszonylag kisebb mértékű csökkenését tapasztalhatjuk. Országosan e folyamatok még erőteljesebben jelentkeztek, mint megyei szinten.

A gazdasági szervezetek közül a Dalmand Zrt. (vetőmagtermelés), a Szekszárdi Rt. (borászat) és a Gyulaj Zrt. (erdészet) a megye legjelentősebb nagyüzemei közé tartoznak. A szervezetek gazdálkodásában kedvező tendenciaként értékelhető, hogy az elmúlt években mérséklődött annak korábbi extenzív jellege és jobban előtérbe kerültek a munkaigényes ágak. Az elmúlt években bővült a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma. A 2013. évi gazdaságszerkezeti összeírás adatai szerint a gazdasági szervezetekben regisztrált 3382 fő állandó alkalmazott a 2010. évi teljes körű összeírás adataihoz képest 5,1%-os bővülést jelent. Ennél sokkal – több mint másfélszeresével – jobban nőtt az időszaki alkalmazottak száma, 1645 főt jelentettek a gazdaságok. (Országosan ezen idő alatt mind az állandó, mind az időszaki alkalmazottak számának növekedése jóval kisebb mértékű volt.)

Az egyéni gazdaságokban 2013-ban 36 623 fő családi munkaerőt, 449 állandó és 3321 fő időszaki alkalmazottat tartottak nyilván. 2010-hez képest a családi munkaerő száma az országosnál kevésbé, 4,9%-kal csökkent, az állandó alkalmazottaké a hazai átlagnál erőteljesebben, 71%-kal, az időszakiaké pedig hasonló ütemben, 52%-kal bővült.

A gazdálkodók körében tovább folytatódott az elöregedés, másfelől javult a szakmai képzettségük. 2010–2013 között a 65 évesek és annál idősebbek aránya 30-ról 33%-ra nőtt, a 25–44 év közöttieké 19-ről 18%-ra mérséklődött. A 25 évnél fiatalabb korcsoport hányada bár 2010-hez képest nem változott, de így is mindössze 0,7%-ot tett ki. (Országosan ennél valamivel kedvezőbb volt a gazdálkodók korcsoport szerinti összetétele.) Az elmúlt években valamelyest nőtt a gazdálkodásban részt vevők mezőgazdasági végzettsége. Bár a megyei gazdálkodók háromnegyedénél a legmagasabb mezőgazdasági „képzettség” még 2013-ban is kimerült a szakmai tapasztalatban és a három évvel korábbihoz képest a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 3,4-ről 3,0%-ra mérséklődött, azonban az alapfokúak hányada 5,0-ről 6,8%-ra, a középfokúaké pedig 8,3-ról 10,2%-ra emelkedett.
A gazdálkodók szakmai képzettség szerinti összetétele az országos adatok tükrében kedvezőnek mondható, hiszen a hazai átlaghoz képest 2013-ban is alacsonyabb volt a csupán gyakorlattal rendelkezők aránya, miközben a közép- és felsőfokú végzettségűeké azt meghaladta.

Monokultúrás tendenciák, kiemelkedő terméseredmények, élvonalbeli borászat

A gazdálkodás eredményeit tekintve a gazdaságok profilját a szántóföldi növénytermesztés határozza meg. A vetésterület több mint háromnegyedét 2013-ban három növény, a kukorica, a búza és a napraforgó foglalta el. Ezek közül a kukoricának a szántóföldön belüli aránya (48%) jóval meghaladta az országost, a búzáé (22%) valamivel alatta maradt, a napraforgóé ahhoz hasonló volt. A monokultúrás irányba való elmozdulás oka egyrészt kétségtelenül a piaci viszonyokban és a lassú alkalmazkodásban keresendő, másrészt a megye adottságai ennek a termelési szerkezetnek igen kedveznek. Tolna a fontosabb szántóföldi növények termésátlagai vonatkozásában mindig is az elsők között szerepelt a megyei rangsorban. 2013-ban a termésátlag a repcénél 26, búzánál 23, napraforgónál 22, kukoricánál 8,3%-kal volt az országosnál magasabb (2. ábra).

Jóval kedvezőtlenebb az állattenyésztés helyzete annak ellenére, hogy szokás Tolnát ezen ágazatban is az ország egyik fellegvárának tekinteni. A térség azonban az állattartók és az állatállomány elmúlt évtizedekben végbement jelentős csökkenése folytán egyre kevésbé tud megfelelni ennek a képnek. 2010–2013 között a szarvasmarhatartók száma a megyei gazdasági szervezetek körében nem változott, az egyéni gazdaságoknál 6,8%-os növekedés következett be. A sertéstenyésztőknél azonban jelentősen megcsappant a tartási kedv, 2010-hez képest a tartók száma a szervezeteknél 17, az egyéni gazdaságoknál 28%-kal visszaesett. 2013-ban a megyei szarvasmarha-állománynak több mint hattizede koncentrálódott a gazdasági szervezetekben, ami valamelyest alacsonyabb, mint országosan.
A sertésállományban ez a részesedés 79%-ot jelentett, ami jóval meghaladta az országost. A megyei szervezetekben 2010–2013 között a szarvasmarhák száma 7,9%-kal csökkent, a sertéseké pedig valamelyest nőtt. (Az ország szervezeteiben ugyanezen idő alatt éppen a szarvasmarha-létszám bővült 3%-kal, míg a sertésállomány 5,2%-kal mérséklődött.) Az egyéni gazdaságokban ugyanakkor a szarvasmarhák számának közel egyharmados növekedése mellett a sertésszám ötödével zsugorodott (Országosan ugyanebben a körben a szarvasmarhák száma 13%-kal nőtt, míg a sertéseké ugyanilyen mértékben csökkent.) (3. ábra).

A többi ágazatot tekintve a zöldség-gyümölcstermesztés Tolnában soha nem volt jelentős, ehhez hiányoznak a feldolgozóipari kapacitások is, viszont az itt található kiterjedt erdőterületekre – a Duna-wwDráva Nemzeti Parkhoz tartozó Gemenc, illetve Gyulaj – alapozott erdő- és vadgazdálkodás, vadászturizmus fontos védjegye az itteni agráriumnak.

A megyei mezőgazdasággal kapcsolatban a kívülállók számára talán legismertebb ágazat a szőlő- és bortermelés. Az ország 22 borvidéke közül kettő, a szekszárdi és a tolnai található a megyében. Ezek közül a megyeszékhely körül kialakult, 15 településre kiterjedő szekszárdi a régebbi, hírnevét a világban főleg vörösborai (Kadarka, Kékfrankos, Merlot, Cabernet Sauvignon) alapozták meg. A szakmai színvonalat, elismertséget jól mutatja, hogy 1991 óta négy alkalommal, legutóbb 2014-ben nyerte szekszárdi borász az „év bortermelője” címet. A 2010. júniusi teljes körű felmérés adatai szerint a szekszárdi borvidék területe meghaladta az 1900 hektárt, amely használat szempontjából 56-44%-ban oszlott meg az egyéni gazdaságok és a szervezetek között. A másik – a viszonylag fiatalabb és a megyében szétszórtabban (Paks, Tamási, Bonyhád környékén) elhelyezkedő tolnai – borvidékhez 44 település tartozik, itt a szekszárditól eltérően a fehérborok (Chardonnay, Tramini, Sauvignon Blanc) részaránya is jelentős. A tolnai borvidék 1682 hektáros területének több mint háromnegyedét egyéni gazdaságok művelik.

Fritz János

KSH Pécsi főosztály

A cikk szerzője: Fritz János