Szabó Péterrel közösen próbáljuk felfedni a magyar méz szerepét a világban, méghozzá a számok segítségével. Ebben sokat segít, hogy eredetileg közgazdász diplomával indult az életbe. Született budapesti, csepeli felmenőkkel, szülei, testvére, közeli rokonai, sőt gyerekkori ismerősei sem kötődnek az agrárium egyik ágához sem. Talán dédapja az egyetlen kivétel, a családi krónika szerint ő gazdálkodott egykoron.
A hazai méhészek évente 22–25 ezer tonna mézet termelnek, a világtermelés alig 5 százalékát. De mi emlékezünk 2009-re, amikor kitiltották az uniós tagországokból a kínai mézet, s azokban az években igencsak keresett lett a magyar méz a nyugati háziasszonyok körében. Házigazdánk ez idő tájt környezetmérnöki tanulmányokkal bővítette gazdasági tudását, majd 3 év irodai munka után huszáros fordulatot vett az addigi pályafutása azzal, hogy önkéntesnek jelentkezett egy, az EU által támogatott és finanszírozott programra. Egy olaszországi falucska kolostorában, L'Aquila-tól 50 kilométer távolságra, a hozzá hasonló korú fiatalok önkéntes csoportjával együtt állattartással, kertészkedéssel és erdei utak felújításával foglalkoztak. A kolostornak volt egy kicsi méhészete, amelyet az első pillanatban megszeretett. Hazatérve a kilenc hónapos önkéntességből, az érte kapott 3500 euró pályázati forrás segítségével életre keltette a bio méhészetét. Egy velencei farmgyakorlaton kitanulta a méhészetet, megvette az induló 20 méhcsaládot, s a pénzből futotta az alapvető méhészeti eszközökre is.
A Velencei-tó melletti farmgyakorlaton összeismerkedett egy méhész mesterrel, aki nagy segítségére volt a kezdeti nehézségekben. A fejlődés stációi számos próbatétel elé állították. Első önálló telephelyén, Galgahévízen kiderült, a méz értékesítése nagyobb próbatétel, mint az időjárás viszontagságainak kitett méhészkedés. Mondja, ez máig nem sokat változott, mármint a hazai értékesítés. „A méhészeti egyesület nagyon komoly tevékenységet folytat, erősödött is a méz iránti kedveltség, de a magyar méz 95 százaléka külföldön talál vásárlóra. Egy német ember évente 7-8 kilogramm mézet fogyaszt, a görögök étkezési kultúrájába is mélyen beivódott, mi jó, ha 60 dekagrammot. A családom tagjai a vegyes mézet szeretik, vallom, a mézben benne van a mézelő növényvilág minden hozzáadott értéke. A magyar fogyasztó szóban nagyon erős és tudatos vásárló, ténylegesen azonban az olcsóbb cukorral édesíti a süteményeket. Magyarországon egyelőre a természetes anyagok fogyasztása csak szavakban erős.
A vevő szeretne jó minőséget, de olcsón, ám ilyen méz nincs. Foglalkoztam egy ideig üveges kiszereléssel, nem igazán volt sikeres. Idehaza a méz fogyasztása betegséghez, teához és a télhez kötött. Ha most lenne tíz üveg eladatlan mézem, képtelenség lenne az értékesítése, kitartana októberig.”
Élve közgazdász-marketing ismereteivel, 2009-ben méhészeti vállalkozást alapított, és Eco-Bee név alatt ott volt a világ egyik legnagyobb bio élelmiszer kiállításán és vásárán, hogy a hazai érdemek előtérbe helyezésével (Hortobágyi Pusztai mézverseny: aranyérmes méz, legszebb csomagolás díja) akár Európa piacaira kilépjen. Ezzel egyidejűleg bővítette a méhcsaládok számát, a Nógrád megyei Berkenyén 50 családot gondozott, átköltözve a bakonyi erdőkbe, már 100-at. A további bővítést a Fiatal Gazdálkodók Induló Támogatása pályázatból finanszírozta. A bakonyi időszaka alatt számos méhész barátra és szakmai sikerekre tett szert, mézei eljutottak Svájcba, Németországba, sőt, Hong-Kong-ba is szállított mézet, virágport, propoliszt.
„Visszagondolva, a méhészkedést egy romantikus vállalkozásként kezdtem annak jellemző buktáival, balfogásaival. Az Agrya szervezetében ismertem meg a feleségem, Kamillát, aki édesapja kertészetét viszi tovább. Kezdettől fogva tudta, hogy hobbim a méhészkedés, de csak mosolygott rajta. Apósom a kertészeti növények miatt mindig telepített néhány családot, vagy kért segítséget a környékbeli méhészektől. Kettőnk kapcsolatát persze erősítette a mezőgazdálkodás iránti vonzalom, érdeklődés is.
A hobbi méhészetről 4-5 éve profi irányt vettem, a pályázattal vállaltam a 260 méhcsaládot és a bevételi terv teljesítését. Ez utóbbi tavaly borzasztó körülményben teljesült, mert mint emlékszünk, a virágzó akácot sárba verte az eső. De a korábbi évek is terhesek voltak, én is szembesültem azzal, hogy nehéz a méheknek legelőt találni, az újakat szívességi alapon fogadják be a környék gazdálkodói.
Pont egy esős időben kezdtük a szolnoki áttelepítést, így a család támogatása nélkül ez nem ment volna.”
Kérdezzük is, melyek a kritikus pontok? Az időjárás? A telepítések? Mézelő helyek találása?
„Külön-külön és együtt mindegyik. Teljesen igaza van, elvégeztem a tanfolyamot, elolvastam egy méternyi hosszú, élére állított szakkönyvet, mégis előfordul, hogy állok a kaptár előtt, s vakargatom tanácstalanul a fejemet egy-egy jelenségnél. Sokat tanultam méhész barátaimtól, kétévente járok a nemzetközi szakkiállításra. A szakmai közösségben ismer mindenki mindenkit, de a titkot csak néhány méhész osztja meg az újonnan érkezőkkel.”
Szóba kerül, Gödöllőn tervezik a hagyományokat is megtartó méhészeti kultúra feltámasztását, amely egy nagyon jó gondolat. A méh meglehetősen vegyes táplálkozást folytat, de a 100 éve még fellelhető, számára kedves növényvilág már kiveszett a monokultúrás mezőgazdálkodás miatt. A méhészek máig intő példaként emlegetik az észak-amerikai keresztezési kísérleteket, miszerint dél-afrikai méhekkel frissítették volna az állományokat. Egy nagyon vad, agresszív szaporulat alakult ki, máig fekete napként emlegetik, mert kicsúszott a keresztezés az ember kezéből. A magyar méhészet joggal büszke a krajnai méh fajra. A méhészek lobbiznak, hogy megőrizzük az állományt, ne keverjük. A legkomolyabb egészségügyi gondot az atka és a nosema fertőzés okozza. Irtani nem lehet, vele együtt kell élni, legfeljebb kordában lehet tartani. A védekezést a mézgyűjtési időszak végeztével lehet kezdeni. Például az úgynevezett herevillázással elejét lehet venni az atkák túlzott elszaporodásának, emellett vegyszeres kezelést is alkalmazhatnak.
„A méhek egymást fertőzik meg – mondja Szabó Péter. – Ezért haragszunk a gondozatlan méhcsaládokra. Az erősebb családok ugyanis kirabolják a gyengébbet, de ezzel az összes fertőzést is áthordják. A fertőzés terjedésének másik formája, hogy a rovarok óhatatlanul elszállnak, találkoznak más rovarokkal. Ennek ellensúlyozására a méhészek egymástól távolabb, legalább 5 km távolságra telepítenek, ezzel próbálják egészségesen tartani az állományokat. Nagy a kockázat a családok vándoroltatása esetén is. A vándoroltatást egyébként is meg kell gondolni, mert meglehetősen költséges a kaptárok telepítése, mozgatása.”
A kezdeti éveket leszámítva, a családi vállalkozás méhészeti ága egy rosszabb évben is hozzájárul a családi kassza bevételeihez. A méhek teljesítményét leginkább az időjárás korlátozza.
A rovarok nem szeretik az extrém helyzeteket, számukra a legrosszabb, ha az enyhe tél napok alatt nyárba fordul. Egy szép tavasz a méhészek szemében nem jelenti, hogy ne lehetne vihar, eső, akár egy fagy, de egy tartós tavasz előnyös minden szempontból.
Jót nevetünk azon, legjobb lenne Olaszországba vinni a rovarokat, az ottani vegyes, mediterrán mézlegelőkre. De ez utóbbit ne vegyük komolyan, mert a magyar méz egyedi íze a kárpát-medencei időjárásnak, az itteni vizek jó minőségének köszönhető. Szakmai berkekben jó mézelő tájnak tartják többek között a Nyírséget, vagy az északi akácosokat a nógrádi dombokon.
„Mi méhészek bízunk abban, hogy a méz és az egyéb méhészeti termékek lassan ismét visszanyerik alapvető szerepüket a táplálkozásban, és végre valódi édeset eszünk majd” – mondja búcsúzóul Szabó Péter. Mindehhez egy kis útravalót is ad. Minden méz hajlamos a kristályosodásra. A méhész nem cukrozza a mézét, és nem ad hozzá semmilyen adalékanyagot. A méz egy egyszerű cukrokban túltelített oldat, amelynek 20% alatti víztartalma folyamatosan oldja magába a mézben lévő cukrokat. A felesleg kiválik, kicsapódik, vagyis kristályosodik. Ellenben az a gyanús, amelyik folyik, arról ismerhető fel a hamis, a talmi.
