4 milliárd forintra nőtt a biztosítási díjtámogatás forrása

Agro Napló
Új forrásból, de változatlan tartalommal működik idén is a biztosítási díjtámogatás rendszere. A Vidékfejlesztési Programból évente 4 milliárd forintos kerettel működtetett támogatás tovább fokozhatja a termelők biztosításkötési hajlandóságát.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) 2012. január 1-től vezette be a kétpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszert. A rendszer egyik pillérét a kibővített kockázati körrel jellemezhető kárenyhítési rendszer képezi, míg a második pillére a biztosítási díjtámogatás, melynek keretében a mezőgazdasági termelő a biztosítónak megfizetett díj 65%-át kaphatja vissza támogatásként.

A díjtámogatásnak köszönhetően a biztosítási konstrukciókban is bővült a kockázati kör, és így a biztosítók által korábban nem vállalt veszélynemekre is köthettek biztosítást a mezőgazdasági termelők. Így lehetővé vált a tavaszi fagy, a mezőgazdasági árvíz, a felhőszakadás és az aszály miatt bekövetkezett károk ellen is biztosítást kötni, 2016-tól pedig a díjtámogatott biztosítások kockázati köre is kiegészül az őszi fagykárral.

Állapotjelentés a 2015. évi biztosítási folyamatokról

A 2012 óta működő mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás 2014. december 31-ig az EMGA szabályok alapján társfinanszírozott programként működött, majd a 2015. átmeneti évet követően a Közös Agrárpolitika reformjának eredményeként a 2014–2020-ig terjedő időszakban a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás már a Vidékfejlesztési Programból (EMVA) finanszírozható.

A mezőgazdasági biztosítási díjtámogatási program a magyar Vidékfejlesztési Program (VP) terhére a 2015. évben még nem indult el, ezért az agrártárca – átmeneti jelleggel a VP-ból való finanszírozási feltételek megteremtéséig – a díjtámogatási programot a 702/2014/EU bizottsági rendelet szerinti mezőgazdasági csoportmentesítés alapján, teljes mértékben központi költségvetési finanszírozással hirdette meg. 

2015-ben a legfontosabb eljárási változás a korábbi EMGA-s szabályokhoz képest az volt, hogy a díjtámogatás iránti igényt nem az egységes kérelmen kellett jelezni, hanem a termelőnek a biztosítási ajánlat megtételét követő 5 napon belül támogatási kérelmet kellett benyújtania az MVH-hoz. A támogatási kérelem benyújtására 2015. május 31-éig volt lehetőség. A támogatási kérelem az MVH által közleményben rendszeresített nyomtatvány szerinti kérelemből, valamint a biztosítási ajánlat egy másolati példányából állt.

A 2015. évre vonatkozóan módosult a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra jogosultak köre is. 2014 novemberétől kizárólag a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő termelők igényelhettek mezőgazdasági biztosítási díjtámogatást. A támogatási programra az FM 3 milliárd Ft központi költségvetési forrást különített el a 2015. évi mezőgazdasági biztosítások támogatási fedezeteként. Egyéb tartalmi elemekben a biztosítási díjtámogatás a megszokott konstrukcióban működött: 

  • Az „A” termék kockázatvállalása a jégesőkár, aszálykár, mezőgazdasági árvízkár, téli fagykár, tavaszi fagykár, felhőszakadáskár, viharkár, és tűzkár térítésére terjed ki, a biztosítható növények pedig a legnagyobb vetésterületen termesztett búza, kukorica, valamint az őszi káposztarepce, triticale, rozs, árpa, napraforgó, szőlő, alma és körte. A termék csomagbiztosításként működik, tehát valamennyi veszélynem együttes igénybe vételével köthető meg a biztosítás. 
  • A „B” termék keretében biztosítható kockázatok a jégesőkár, téli fagykár, viharkár és tűzkár, mely kockázatok külön-külön is választhatók. E termékkel lefedett növények az „A” csomagban nem szereplő ültetvények, illetve a fontosabb zöldségnövények.
  • A „C” termék kockázati köre megegyezik az „A” termékével, azzal a különbséggel, hogy a termelő választhatja meg az igénybe vett kockázatokat a csomag elemei közül.

Azon növényekre köthető „C” típusú biztosítás, amelyekre vonatkozóan a mezőgazdasági termelő nem rendelkezik „A” vagy „B” típusú biztosítási szerződéssel.  

A támogatási kérelem bevezetése a termelők számára többlet adminisztrációt jelentett és az új eljárás alkalmazása hibalehetőségeket rejtett magában, azonban a MABISZ-szal és az MVH-val történt együttműködés eredményeként sikerült a változtatásokat zökkenőmentesen alkalmazni.

A 2015. évi biztosításkötési időszakban többen a díjtámogatott biztosítások iránti kereslet visszaesését, a díjtámogatott biztosítások értékesítésének megtorpanását prognosztizálták.

Az áthúzódó belvízkárok hátráltatták a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzését és mivel több eljárásrendi módosításra is sor került,  mérséklődött a mezőgazdasági biztosítások időben történő megkötése. A terményárak mérséklődése is negatívan hatott a díjtámogatott biztosítási állománydíj csökkenésére. A díjtámogatott biztosítások 2015. május eleji állománydíja így lényegesen alacsonyabb volt az egy évvel korábbi időszak adatához képest, ezért az FM a díjtámogatott biztosítások kötésének május 30-i határidejét egy hónappal meghosszabbította, amelynek eredményeként a biztosítások iránti díjtámogatási kérelmek benyújtási határideje 2015. június 30-ára módosult.

Az ezt követő hetek értékesítési eredményei igazolták a változtatás szükségességét, hiszen a biztosítók 2015. június 4-éig 3,76 Mrd Ft állománydíjú díjtámogatott biztosítást kötöttek, június 30-val bezárólag pedig a biztosítások állománydíja 5,75 Mrd Ft-ra nőtt, alig egy hónap alatt.    

A díjtámogatott biztosítások népszerűségét egyértelműen bizonyítja, hogy 2012-től évről évre nőtt a díjtámogatott biztosítást kötő termelők száma, az igénybe vett módozatok száma és a biztosítások állománydíja egyaránt.

Mivel 8605 termelő vette igénybe a díjtámogatott biztosításokat és így a termelői igény meghaladta a díjtámogatott biztosítások forrását, a 2014. évhez hasonlóan 2015-ben is visszaosztás vált szükségessé, amelynek eredményeként az „A” típusú biztosítást kötő termelők a biztosítási díj 65%-át, a „B” terméket kötők a díj 52%-át, míg a „C” terméket kötő termelők a befizetett biztosítási díj 30%-át kaphatják vissza. Az MVH tájékoztatása szerint a biztosítási díjtámogatás forrásából ez ideig 2,990 Mrd forint került kifizetésre.

Főbb változások és sajátosságok 2016-ban

A VP 17.1. intézkedéseként a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatási rendszert az Európai Bizottság 2015 nyarán hagyta jóvá a tervezett 23,72 milliárd Ft-os kalkulált forrással. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a visszaosztás mértéke a „B” és a „C” termék esetében egyaránt a befizetett biztosítási díj 40%-áig történik (ez korábban a „C” esetében 30% volt). Az „A” termék visszaosztása a korábbiakhoz képest változatlanul 55%.

Bővült a díjtámogatott biztosítások kockázati köre, mivel mindhárom termék tartalmazza az őszi fagy kockázatot is.  

A jóváhagyott VP-t követően az FM megkezdte az egyeztetéseket a Miniszterelnökséggel a most már pályázatos rendszerként működő mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás pályázati felhívásának elkészítése (kiírása) érdekében. A Miniszterelnökség által kiadott tájékoztató 2015. december 17-én jelent meg honlapjukon, amely többek között tartalmazta, hogy a biztosítók legkésőbb 2016. január 31-ig kérhetik a díjtámogatott biztosítási különös feltételek jóváhagyását a Miniszterelnökségen működő Irányító Hatóságtól (IH), és az előzetes jóváhagyásról az IH legkésőbb 2016. március 31-ig közleményt ad ki. Meghatározásra került továbbá a tájékoztatóban a 2016. évre díjtámogatásra rendelkezésre álló forrás összege. Ennek mértéke – az FM javaslata alapján – 3,5 milliárd forint. A díjtámogatás éves forrásösszegének növelése és a „C” termék minimális támogatási intenzitásának 40%-ra történő emelése alapvetően a mezőgazdasági termelők érdekét és a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatási rendszer iránti érdeklődés és bizalom további fenntartását szolgálja.

Lényeges információ továbbá, hogy a 2016-tól a Vidékfejlesztési Program keretében igénybe vehető mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás részletes feltételeiről szóló pályázati felhívás 2016. február 9-én jelent meg, amelyben már a díjtámogatott biztosítások éves támogatási összegének 4 milliárd forintos keretéről adtak hírt. A tervek szerint e megnövelt forrás 2016–2020-ig terjedő időszakban évente áll majd rendelkezésre a biztosítási díjtámogatásra.

A biztosítási díjtámogatás forrásának több évre történő meghatározása a mezőgazdasági termelők számára egyrészt kiszámíthatóságot jelent, másrészt pedig a forrásösszeg megnövelése valószínűsíti, hogy nem lesz szükség az egyes támogatott termékcsoportok között a visszaosztásra.

 Fentiek mellett szükséges még megjegyezni, hogy a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás működésének alapját megteremtő, a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló 2011. évi CLXVIII. törvény módosítása is folyamatban van, annak érdekében, hogy a VP alatt működő program új kormányzati feladatelosztásban történő végrehajtásának egyes eljárási kérdései tisztázásra kerüljenek.

Igénylés 2016-ban

A biztosítási díjtámogatás 2016. évi igénylésével kapcsolatban az alábbiakat kell rögzíteni. A támogatást, a korábbi években megismert módon minden évben lehet igényelni a díjtámogatásról szóló Felhívásban meghatározott feltételek alapján. Az igénylést az Egységes Kérelem (EK) felületen kell majd jeleznie a termelőnek, hasonlóan a 2012–2014-ig terjedő időszak gyakorlatához. Az EK-n beadott támogatási kérelem egyúttal kifizetési igénylésre is vonatkozik. A támogatási kérelmek benyújtására a tárgyévi egységes kérelemről szóló rendeletben meghatározott, az Egységes kérelem benyújtására nyitva álló időszakban lesz lehetőség.

A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatásról Támogatói Okiratot állít ki, amely tartalmazza majd a támogatás összegét valamint a támogatás intenzitását.  

Gazdag Gyula, Vásáry Miklós

A cikk szerzője: Gazdag Gyula

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?