2024. december 19. csütörtök Viola

Mennyi az annyi? Közvetlen támogatások várható alakulása 2019-ben

Agro Napló
Az elmúlt években október 16-a összefonódott a közvetlen támogatások előlegfizetésével. Így van ez idén is. Sokan várják és sokak számára jelent érdemi segítséget. Ugyanakkor kérdés, hogy a közvetlen támogatások esetében milyen összegekkel lehet tervezni az idei évi igénylések vonatkozásában?

2019. október 11-én Dr. Nagy István agrárminiszter és Prof. Dr. Mészáros József, a Magyar Államkincstár (Kincstár) vezetője tájékoztatást adott az agrártámogatások idei évi kifizetésének megkezdéséről. Miniszter Úr elmondta, hogy a Közös Agrárpolitika keretében évente közel 400 milliárd forint uniós forrású közvetlen támogatásra válnak jogosulttá a termelők és ezt az összeget uniós és hazai társfinanszírozásban megvalósuló agrár- és vidékfejlesztési támogatások, nemzeti támogatások és uniós piaci támogatások egészítik ki, így nagyságrendileg a magyar agrárium évente 600–700 milliárd Ft támogatásban részesül. Ezen belül mind összegében és az érintett termelők számát illetően a közvetlen támogatások, ezen belül is a SAPS és a zöldítés kifizetése a legjelentősebb. Az előlegfizetés lehetőségét az uniós jogszabályok teszik lehetővé, és Magyarország az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kezdeményezte az Európai Bizottságnál, hogy az alapesetében elérhető 50%-ot meghaladóan, 70%-os megemelt összegű előlegfizetésére nyíljon lehetőség. Megjegyzendő, hogy a 70%-os tényleges kifizetési arány, a nem teljes egészében lezárt ellenőrzések vagy részben hibás kérelmek miatt, nem minden termelőnél valósulhat meg.

Az uniós szabályok szerint legkorábban tehát október 16-tól van mód ezt a folyamatot megkezdeni és egészen a részfizetések kezdetéig, azaz november végéig lehet folytatni. A támogatások mielőbbi kifizetésével mód nyílik arra, hogy a termelők érdemi pénzügyi segítséget kapjanak az őszi munkák elvégzéséhez és ezáltal a termelők pénzügyi likviditása is elősegíthető.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a kifizetések tekintetében továbbra is fő prioritás, hogy minél több termelő részesülhessen a közvetlen támogatásokat érintő előrehozott kifizetésben és minden olyan jogcímen elinduljon az utalás, ahol – a Magyar Államkincstár adminisztratív és helyszíni ellenőrzéseit követően – arra lehetőség van. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a kifizetések feltétele az uniós és hazai jogszabályoknak megfelelő ellenőrzési folyamat lezárása, így a pontatlan, illetve a valamilyen oknál fogva hibás kérelemmel rendelkező termelők esetében az utalást meg kell, hogy előzze a problémás tételek megnyugtató tisztázása.

Az egyes közvetlen támogatásokat érintő előlegfizetésen túl a jelentős számú termelőt érintő területalapú vidékfejlesztési támogatások és a közvetlen támogatásokat kiegészítő átmeneti nemzeti támogatások folyósítása is megkezdődött október közepén.

Ahhoz, hogy a kifizetésekre ténylegesen sor kerüljön meg kellett várni az Európai Központi Bank által közreadott, idén a 2019. szeptember 30-i hivatalos átváltási árfolyamot. Ez alapján 334,83 forinton kell elszámolni egy eurót, azaz a 2019. évi egységes kérelmekhez kapcsolódó hazai támogatási összeg meghatározása ennek az átváltási tényezőnek a megjelenésével vált lehetségessé.

A kifizetés megindulását lehetővé tevő jogszabály idejében megjelent a Magyar Közlöny 166. számában. Így az agrártámogatások 2019. évi mértékének megállapításáról, valamint az agrártámogatások 2018. évi mértékének megállapításáról szóló 31/2018. (X. 15.) AM rendelet módosításáról szóló 47/2019. (X. 14.) AM rendeletben meghirdetett fajlagos értékek és keretösszegek felhasználásával megindultak a Kincstár kifizetései.

A legfontosabb jogcím esetében elmondható, hogy 2019. évi területalapú támogatás (SAPS + zöldítés) együttes összege hektáronként várhatóan 75 ezer forint lesz. Az előlegfizetés keretében a minden feltételnek megfelelő gazdálkodók SAPS jogcímen 33 ezer forint, míg a zöldítési támogatás keretében további közel 19 ezer forint – azaz mintegy 50 ezer forint – hektáronkénti kifizetésben részesülhetnek még az idei évben.

Előzetes becslések alapján a többi jogcím vonatkozásában az alábbi összegekkel lehet számolni:

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy – a korábbi évek gyakorlatának megfelelően – az előlegfizetés során az elhúzódó és alapos ellenőrzés következtében több termeléshez kötött jogcím esetében várhatóan csak az előlegfizetés befejezését követően, december 1. után – a részfizetés időszakában – lehet az utalásra számítani. 

Az uniós forrású jogcímek esetében az előlegfizetés tervezett összege mintegy 159 milliárd forint és további 41 milliárd forint részfizetésére kerülhet sor. Mindez azt jelenti, hogy 2019-ben a közvetlen támogatások esetében összesen 6%-kal több, mintegy 200 milliárd támogatás kifizetésére nyílik lehetőség a tavalyi év azonos időszakához képest.

A Kincstár felkészülését, valamint a termelők gondos kérelembeadását mi sem bizonyítja jobban, hogy már az első héten lehetőség nyílt arra, hogy összesen 70 ezer termelő 24,5 milliárd forint összegű SAPS előleget kapjon, továbbá 80 ezer gazdálkodó 19,4 milliárd forint értékben részesüljön zöldítési előlegben.

Az előlegfizetés másik fontos lábát a Vidékfejlesztési Program keretében működő ökogazdálkodási és agrár-környezetgazdálkodási támogatások jelentik.

Itt közel 30 milliárd forint összegben számíthatnak a termelők utalásra. Ezen túlmenően még összesen 12,3 milliárd forint értékben várhatóak még az idén kifizetések az egységes kérelmekhez kapcsolódó további kilenc vidékfejlesztési intézkedésnél.

Az uniós forrásból finanszírozott jogcímek mellett számos termelő számára nagy jelentőséggel bírnak az átmeneti nemzeti támogatások (ÁNT),  amelyek közül a termeléstől elválasztott tej, a hízott bika, valamint a szarvasmarha extenzifikációs jogcímek kifizetése is megkezdődött október 16-ával.

Mivel ezekben a jogcímekben történelmi bázisjogosultság alapján valósul meg a fizetés, szinte teljeskörűen még az idén megtörténik az egész keret kiutalása a jogosultak részére. A 2019. évi kifizetéssel érintett ÁNT jogcímeket érintő keretösszeg és fajlagos támogatások az alábbiak szerint alakulnak:

Megjegyzendő, hogy az október közepén kezdődő fizetési időszak első napjaiban a tej átmeneti nemzeti támogatás teljes összegét 9,7 milliárd forint értékben mintegy 3,9 ezer termelő kapta meg, ami a jogszabály alapján meghatározott keret több mint 97%-a. Ezzel együtt az első héten összesen 165 ezer, az egyes jogcímekre vonatkozó kérelem alapján tudott a Kincstár összesen 70 milliárd forintot kifizetni.

Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a kifizetések lezárására és a határozatok elkészítésére a Kincstárnak
2020. június 30-ig van lehetőség, így a végfizetések utalására és a határozatok kézhez vételére eddig kerülhet sor.

Dr. Vásáry Miklós

A cikk szerzője: Dr. Vásáry Miklós

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Megindult az előlegfizetés!

Megindult az előlegfizetés!

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően október 16-ától nyílt mód az idén kérelmezett uniós támogatások kifizetésének a megkezdésére. Az előzetes szá...

Vészhelyzeti intézkedések

Vészhelyzeti intézkedések

A tavaszi munkák során minden termelőnek a szokásosnál is váratlanabb problémákkal kell szembenéznie. A hazai epidemiológiai helyzet következtében kih...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?