Bevezetés
Magyarországon a sertéstakarmányok alapvetően kukorica-kalászos gabona-szója alapúak. Az elsődleges fehérjeforrásként szolgáló extrahált szójadara közel 90%-a importból származik. Ezen szójadara tételek kedvező fehérjetartalommal rendelkeznek (44–48%), azonban a pontos emészthetőségük nem minden esetben ismert, továbbá mikotoxinnal szennyezettek lehetnek és több esetben nem GMO-mentesek. A maradék közel 10% viszonylag kis területről (~70 ezer ha) a Magyarországon közel 57 köztermesztésben lévő szójafajta termeléséből származik. Feltehetőleg ennek eredménye, hogy a hazai szójaalapanyagok heterogén beltartalmi mutatókkal jellemezhetők. A hazai állattartásban egyre nagyobb szerephez jutnak azok az ipari melléktermékek, amelyek viszonylag jó takarmányozási értékkel rendelkeznek. Ezek között vannak olyan olajipari melléktermékek, melyekre alternatív fehérjeforrásként is számítani lehet (pl. repcepogácsa, DDGS), bár felhasználhatóságuk korlátozott. Ismert, hogy a nem keményítő-szerű szénhidrát (NSP – Non Starch Polysaccharides) tartalmuk nagy, ami negatívan befolyásolja a táplálóanyagok emészthetőségét, a jelentős bekeverési arány pedig ronthatja az állatok teljesítményét is (TOSSENBERGER, 2010). Ennek oka az, hogy a sertés nem rendelkezik az emésztésfiziológiai szempontból kedvezőtlen hatással rendelkező NSP anyagok – mint pl. a béta-glükán és az arabinoxilánok – bontásához szükséges enzimekkel (GDALA és mtsai, 1997; MÉZES, 2007). Éppen ezért szükséges kiegészíteni a melléktermék alapú takarmánykeverékeket olyan NSP-bontó enzimekkel, amelyek amellett, hogy javítják a táplálóanyagok emészthetőségét, az illózsírsav-szintézis által többletenergiát eredményeznek, ezzel pedig pozitív hatásúak az állatok teljesítményére (HÖGBERG és LINDBERG, 2006). Nem szabad számításon kívül hagyni egyes melléktermékek potenciális antinutritív anyag tartalmát sem, amely az etethetőséget szintén korlátozhatja. Így pl. a repce antinutritív hatású összetevői (pl. glükozinolát) rontják a takarmány ízletességét, az emészthetőséget, a hasznosulást és nagyobb mennyiségben káros hatásúak lehetnek a létfontosságú szervek (pl. pajzsmirigy, vese, máj) állapotára is (HORVÁTH és mtsai, 2016).
A nagy rosttartalmú melléktermékek felhasználhatósága a növendék és hízósertések takarmányozásában
Számos kutatás középpontjába jelenleg a kukorica melléktermékek kerülnek, ami a fokozódó bioetanol gyártással magyarázható. Ezek olyan rostban gazdag takarmányozási alapanyagok, melyek fermentálható szénhidráttartalmuk miatt potenciális energia- és fehérjeforrások lehetnek, így befolyásolhatják az állatok termelését, takarmányfelvételét és szerepük lehet az egészséges bélflóra kialakításában (DE LANGE és mtsai, 2006, 2010; D'EATH és mtsai, 2009; DOPPENBERG és VAN DER AA, 2015).
A kukorica és a kukorica eredetű melléktermékek oldhatatlan rosttartalma (pl. cellulóz, arabinoxiláz) jól fermentálódik, növendéksertések esetében ez az érték közel 40% (BACH KNUDSEN, 1997). Azonban ezen melléktermékek esetében a keményítő és az olajtartalom módosulása a kémiai tulajdonságok változását eredményezi, amely a táplálóérték és az emészthetőség pontos becslését megnehezítheti (GUTIERREZ és mtsai, 2014).
Jelentős számú kutatás bizonyítja, hogy a különböző melléktermékek arányának növelése a növendék- és hízósertések receptúráiban hatással van az állatok teljesítményére és a fontosabb termelési mutatóira (pl. napi takarmányfelvétel, tömeggyarapodás, takarmányértékesítés; lásd. táblázat). WATE és mtsai (2014) kukorica melléktermékekkel végzett kutatásában az átlagos napi takarmányfelvételt vizsgálva növendéksertéseknél szignifikáns növekedést tapasztaltak 80, 160, 240 g/kg extrahált kukoricacsutka, és 320 g/kg kukoricacsutka etetésének hatására. 400 g/kg kukoricacsutka etetésekor azonban már csökkent a napi takarmányfelvétel, és az átlagos napi tömeggyarapodás is. Más növendéksertésekkel végzett kísérletekben (GUTIERREZ és mtsai, 2013) a takarmányértékesítés mutatójának kedvező alakulását tapasztalták kukoricakorpa oldható anyagokkal történő kiegészítése során (7,5–22,5 g/kg száraz anyag)
(táblázat).
A kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy az egyes melléktermékek eltérő dózisban történő alkalmazása között lényeges különbségek tapasztalhatók. Ebből adódóan aktuális kérdésként vetődik fel a heterogén melléktermékek körében a táplálóérték pontos meghatározása, illetve etetésük hatása a többi komponens emészthetőségére. GUTIERREZ és mtsai (2014) kanülözött sertésekkel végzett kísérletében 9 kukorica mellékterméket vizsgáltak (kukoricakorpa oldható anyagokkal, kukoricakorpa, hőkezelt kukorica DDGS, csökkentett olajtartalmú DDGS, hőkezeletlen DDGS, nagy fehérjetartalmú DDG, hántolt csíramentes kukorica, extrahált kukoricacsíra és kukoricaglutén). Céljuk az volt, hogy az általuk használt 9 kukorica melléktermék 30%-os arányban való szerepeltetésével a hagyományos szója-kukorica alapú takarmányban (70%) meg tudják becsülni az adott melléktermék energiaértékét és hatását a nyersrost és az aminosavak emészthetőségre. A vizsgált melléktermékeket 11 tényező alapján osztályozták, melyek közül kiemelt szerepet kapott a rostfrakciók (NDF – neutrális detergens rost, ADF – savdetergens rost, TDF – összes étrendi rost) jelenléte és azok hatása a vizsgált termelési és egyéb paraméterekre. Megállapították, hogy kukorica melléktermékek esetében a monoszacharid komponensek pontos meghatározása eredményesebb, mint önmagában az adott melléktermék nyersrost tartalma, illetve az egyes rostfrakciók (NDF, ADF, TDF) vizsgálata. Ezen megállapításukat azzal magyarázták, hogy a kukoricánál és a belőle készült melléktermékeknél a nem-keményítő poliszacharidok (NSP) közül a glükóz polimerek és a xilóz fordulnak elő a legnagyobb mennyiségben, melyek cellulóz és arabinoxilán formájában vannak jelen (BACH KNUDSEN, 2001). Mivel a kukorica sejtfalában a cellulóz található meg legnagyobb arányban, így a neutrális detergens rost (NDF) látszólagos emészthetőségét vizsgálva célszerű a cellulózfrakció pontos arányának és az emészthetőségre gyakorolt hatásának a meghatározása. Eredményeik szerint a különböző kukorica melléktermékek esetében arabinoxilán és a NSP-xilóz tartalomból lehet a legjobban megbecsülni az adott melléktermék emészthető és metabolizálható energiaértékét és hatását a nyersrost emészthetőségre.
A kukorica melléktermékek mellett egyéb potenciális takarmányozási alapanyagként jelennek meg a különböző olaj- és gabonaipari melléktermékek. Ezen melléktermékek beltartalmi tulajdonságainak pontos ismerete meghatározza eredményes felhasználásukat.
A szójahéj esetében fontos megjegyezni, hogy nemcsak oldhatatlan NSP anyagokban gazdag, hanem jelentős mennyiségű fermentálható oligoszacharidokat és oldható NSP-t is tartalmaz (ROOKE és mtsai, 1998). Ismert tény, hogy alapanyagonként az NSP fermentálhatósága széles határok között változhat: búzaszalma esetében 16,3%, búzakorpánál 43,5%, cukorrépa törkölynél 69,5% és szójahéjnál 79,1% (KARR-LILIENTHAL és mtsai, 2005).
A gabonamagvak és a belőlük készült melléktermékek a sertések számára fontos energiaforrások. Ez azzal magyarázható, hogy a gabonafélék legnagyobb arányban nem-keményítőszerű szénhidrátokat (arabinoxilán, béta-glükán, cellulóz) és lignint (BACH KNUDSEN, 2014) tartalmaznak, valamint rosttartalmukat még tovább növeli pektintartalmuk is (CHOCT, 1997). A nagy pektintartalomból eredően ezen melléktermékek, mint például a cukorrépa törköly vagy a szójahéj kedvező fermentációs képességgel jellemezhetők (KARR-LILIENTHAL és mtsai, 2005).
Összefoglalás
A melléktermékek térnyerése a jövőben tovább folytatódhat és eredményesen illeszthetők be a különböző sertéskorcsoportok takarmányozásába a lehetséges előnyök és potenciális hátrányok alapos figyelembe vételével. Számos melléktermék „óvatos” felhasználását eddig rosttartalmuk indokolta, azonban széles körű kutatás támasztja ma már alá, hogy a különböző takarmányok nyersrost tartalmát figyelembe vevő takarmánykeverékek kialakításánál meghatározó az alapanyagok pontos, frakcióra lebontott rosttartalmának ismerete és azok emészthetőségének meghatározása. Ezen ismeretek birtokában biztonságosan választhatunk értékes, rostban gazdag alapanyagokat a rendelkezésre álló melléktermékek köréből.
táblázat: Néhány melléktermék etetésének hatása a növendék- és hízósertés korcsoportok teljesítményére
Sudár Gergő1 – Nagy Katalin1 – Fébel Hedvig2– Tossenberger János1 – Tóth Tamás1
1Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar, Táplálkozástudományi és Termelésfejlesztési Intézet, 2NAIK Állattenyésztési Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet
A cikk szerzője: Fébel Hedvig
