„Felkészülni erre úgy lehet, hogy a támogatások helyett a versenyképesség kerül előtérbe…”
Ma a tagállamok többsége 2020 után is a közvetlen támogatások fenntartása mellett áll ki. Lengyelország és a balti tagállamok az egy hektárra jutó közvetlen támogatások tagállamok közötti teljes kiegyenlítését kérik. A jelenlegi piaci válsághelyzetet (főleg tejpiac) figyelembe véve a biztonsági háló megerősítése, a termelői alkuerő javítása és az innováció továbbra is kiemelt hangsúlyt fog kapni. Ugyanakkor a KAP valódi egyszerűsítése a központi kérdés. Magyarországgal együtt néhány tagállam a termeléshez kötött támogatások fenntartása mellett száll síkra, de nem sok reménnyel. Németország (az Egyesült Királyság korábbi javaslatait megismételve) a közvetlen támogatások versenytorzító hatására hivatkozva azok átmeneti időszak alatt történő kivezetését szorgalmazza.
Gyakran hangoztatott érv, hogy a támogatások közös finanszírozása esélyegyenlőséget teremt, mivel a tagállamok igen eltérő nagyságrendű nemzeti kifizetéseket alkalmaznának, amelyek a belső piac működését torzítva tisztességtelen versenyhez vezetnének. Ennek ellenére a KAP sem szüntette meg a tagállamok között a támogatások differenciálását. Az EU támogatási rendszerében a területalapú kifizetések, valamint az állatprémiumok és tejtermelési támogatások meghatározása az adott évben tartott állatok számához, a tejkvótához, illetve a prémiumra jogosult szántóföldi növények területnagyságához kötődött. A referenciahozam alapján történt támogatás megállapítását azzal indokolták, hogy az intervenciós ár csökkenése nagyobb jövedelemveszteséget okozott a nagyobb fajlagos terméshozammal rendelkező gazdaságoknak. Mindez a komparatív előnyök érvényesülését hátráltatja, ami természetesen versenytorzító hatást fejt(ett) ki a tagországok között. Az EU-ban a magas agrártámogatás beleágyazódott a földárba és szinte megfizethetetlen földárak (és földbérlet) és növekvő termelésköltségek kialakulásához vezetett. Mivel a támogatások a földhöz kötődnek, a támogatásokban megjelenő különbségek elsősorban a földérték (földbérlet) különbségeiben manifesztálódnak, így a szerkezetváltás lassításával hátráltatják a versenyképesség javítását.
Az időközben a termeléstől leválasztott támogatás nem feltétlenül jelenti azt, hogy az EU-ban a gazdálkodóknak világpiaci árakon kell előállítani a mezőgazdasági termékeket, ugyanis számos agrárterméknél az EU még jelenleg is magas vámvédelemmel rendelkezik. A magas vámvédelmet élvező termékek esetében az EU egységes piacán a világpiaci árnál jóval magasabb egyensúlyi ár is kialakul(hat). A termeléstől elválasztott közvetlen támogatások legitimitása erősen megkérdőjelezhető, ugyanis a történelmi jogosultságok ágazatok és területek szerint differenciált támogatási szinteket jelentenek. Ebből következik, hogy nem indokolt változatlan formában fenntartani a közvetlen támogatásokat, így a támogatások csökkentése vagy fokozatos kivezetése várható 2020 után. A támogatások fokozatos kivezetése mellett szól, hogy az EU-ban a legnagyobb támogatást élvező ágazatok (gabona, szarvasmarha) nemzetközi versenyképessége folyamatosan romlott, ugyanakkor a kevésbé szabályozott baromfi- és sertéságazat nemzetközi versenyképességének alakulása sokkal jobb képet mutat. Összességében az EU élelmiszergazdasági export-import egyenlege évek óta pozitív, vagyis az EU nettó exportőr, így már nem lehet a nettó importőri pozícióra hivatkozva megindokolni a támogatásokat. Ha nem változik a közvetlen támogatás, akkor továbbra is helytálló Ralf Gustav Dahrendorf, korábbi európai biztos (1970–1974) kijelentése a KAP-ról: „kicsit többet jelent annál, hogy csupán eszköz a mezőgazdasági miniszterek kezében, hogy saját gazdálkodóik számára megkapják Brüsszelben és az EU nevében mindazt, amit a nemzeti kormányoktól nem kapnak meg”.
Hogyan is alakul a magyar mezőgazdaság kibocsátása és támogatása? 2015-ben a mezőgazdaság kibocsátása folyó alapáron (értékesítési ár, mennyiség és az elérhető támogatások eredménye) 2 457 milliárd forint volt, ebből a bruttó hozzáadott érték 987 milliárd forintot, a nettó vállalkozói jövedelem pedig 728 milliárd forintot tett ki. Ezzel szemben a kifizetett agrártámogatás 800 milliárd forint volt, ebből a közvetlen támogatás mintegy 400 milliárd forint. A bruttó hozzáadott érték 80%-át tette ki az összes támogatás, a közvetlen támogatások pedig 40%-át. A viszonyított arányok még rosszabb képet mutatnak, mert az összes támogatás meghaladta a nettó vállalkozói jövedelmet, a közvetlen támogatások annak közel 60%-ára rúgtak. Nem véletlen, hogy a magyar agrárpolitika elsősorban a támogatásokról szól, nem a versenyképesség alakulásáról. Ez vajon milyen hatást gyakorol az innovációra, hatékonyságra és versenyképességre?
Magyarország közvetlen támogatása a tagállamok átlaga körül mozog, de magasabb az új tagországok átlagához képest. A közvetlen támogatások megszüntetésével néhány (alacsonyabb közvetlen támogatási szinttel rendelkező) új tagország exportnyomása várható. Felkészülni erre úgy lehet, hogy a támogatások helyett a versenyképesség kerül előtérbe, habár az EU-csatlakozás óta erre nem fektettünk hangsúlyt, mert a politikusok és termelők a támogatásokkal feküdtek le és azzal is keltek fel. A versenyképesség javítása komolyabb feladat, mint a támogatások kiharcolása, ugyanis a tradicionális mennyiségi megközelítés helyett a piacra termelés és a jövedelemcentrikusság lesz meghatározó. Az emberi munka szerepe is átalakul, mert a fizikai erő helyett mindinkább a termelést szervező és vezető tényező, azaz a munkaerő minőségi oldala kerül előtérbe. A piaci kereslet határozza meg a termelői döntéseket, így a gazdaságok szintjén a termelés specializációjával számolhatunk, regionális szinten a termelés diverzifikációjával párosulva.
„…. nem érdemes az ördögöt a falra festeni! Jelenleg nincs szó a közvetlen támogatások megszűnéséről vagy akár drasztikus csökkentéséről.”
A válaszom egyértelműen igen. A magyar mezőgazdaság számára továbbra is meghatározó jelentőségű az erős és két pilléren, a közvetlen támogatásokon és piaci intézkedéseken (I. pillér), valamint a vidékfejlesztésen (II. pillér) nyugvó Közös Agrárpolitika (KAP). Vitathatatlan, hogy a jelenleg működő KAP-nak számos előnye van. A 2014–2020 közötti időszakban nagy rugalmasságot kaptak a tagállamok abban, hogy a nemzeti sajátosságokhoz igazodó KAP-modellt működtethessenek, amivel Magyarország is élt. Ezért hazai szempontból gyökeres változás, nagyarányú hangsúlyeltolódás kezdeményezése nem indokolt 2020 után sem. Ugyanakkor cél, hogy a KAP költségvetésben a jelenlegi részarányukat, 3,19%-ot a későbbiekben is megtartsuk. Ez azért fontos, mert a jelenlegi költségvetési időszakban is mintegy 3800 milliárd forint érkezik a teljes KAP révén 2020-ig az ágazatba. Határozott hazai szakpolitikai törekvés, hogy fennmaradjon és továbbra is erős legyen az I. pillér. Csak a 2015-ös évben uniós forrású közvetlen támogatások révén több mint 420 milliárd forint érkezett az ágazatba.
Fentiek mellett késznek kell mutatkoznunk arra is, hogy indokolt reformok, technikai korrekciók születhessenek. Sok olyan szempont merül fel – mint a környezeti és költségvetési fenntarthatóság, a nagyobb versenyképesség és a válsághelyzetekre alkalmazható eszközök hiánya –, amelyek valamilyen reagálást igényelnek a Közös Agrárpolitika reformja során. Jelenleg nagyon erős álláspontként jelenik meg Európában, hogy a zöldítés terén eddig elért eredményeket meg kell őrizni.
Fontosnak tartom jelezni, hogy nem érdemes az ördögöt a falra festeni! Jelenleg nincs szó a közvetlen támogatások megszűnéséről vagy akár drasztikus csökkentéséről. Óva intenék mindenkit, hogy elhamarkodott következtetéseket vonjon le az esetlegesen felröppenő hírekből, hiszen azok egy-egy érdekcsoport kiáltványai csupán. Közismert, hogy már a korábbi két agrárreform tárgyalásai során is nyíltan vállalta az északi és észak-nyugati tagállamok egy része, hogy szívesen elköszönne a Közös Agrárpolitika jövedelemtámogatási intézkedéseitől. Akkor is kisebbségben maradtak.
Tény ugyanakkor, hogy az elmúlt időszakban az Európai Uniót érő, nagyon is aktuális nehézségek (mint például a bevándorlás, a terrorfenyegetettség vagy a Brexit) számos meglévő – gazdasági növekedéssel, munkatermelékenységgel vagy elöregedő társadalmakkal kapcsolatos – probléma mellett új feladatokat jelentett és jelent. Ezek növelik azon területek körét, ahol az Európai Közösségnek közösségi választ kellene adnia. Mindezek ellenére egyáltalán nem járunk ott, hogy érdemben merüljön fel a KAP átalakítása, a támogatások forrására, szerkezetére vagy az egyes jogosultsági feltételekre vonatkozó módosítás. A közös agrárpolitikát természetesen – a korábbi tervezési időszakban felmerült folyamatokhoz hasonlóan – napjainkban is érik támadások, kritikák az ágazat sajátosságait nem ismerők, a mezőgazdaság jelentőségét lebecsülők részéről. Ezt az 1980-as évek eleje óta megszokhatta az európai agrártársadalom: amióta megszűnt a háború utáni éhezés Európában, sokan kritikusabban szemlélik az agráriumra és környezetre fordított pénzeket.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy bárminemű átalakítást meg kell, hogy előzzön a következő hétéves uniós költségvetés kereteinek meghatározása. Jelenlegi ismereteink szerint csak két év múlva, 2018 júniusában várható az első hivatalos tervezet a következő, 2021-től induló uniós költségvetési keret főbb paramétereiről. Ezt követően pedig többéves tárgyalási folyamat kezdődik, amelynek a legvégén alakulnak ki a konkrét összegek. Itt fontos az európai agrárium minél összehangoltabb és szervezettebb fellépése az európai uniós döntéshozók felé. Mivel az uniós költségvetés alapjaiban határozza meg valamennyi szakpolitika működését, csak a főbb pénzügyi keretek, uniós prioritások és általános stratégiai irányok rögzítése után lehetséges érdemi szakpolitikai javaslatokkal foglalkozni. Ezért amíg nem látjuk a számokat, nem érdemes spekulálni a lehetséges változatokon.
„…szükség van uniós szinten a közvetlen támogatási rendszer fenntartására. Mint ahogy az is bizonyos, hogy több területen is elengedhetetlen a jelenlegi KAP módosítása.”
Várhatóan átalakul az Európai Unió 2020 utáni támogatási rendszere, és ennek minden bizonnyal része lesz a Közös Agrárpolitika módosulása is, ami jelentheti akár a rendszer kedvező egyszerűsítését is, de azt is, hogy kevesebb forrás jut a mezőgazdaságra, ill. vidékfejlesztésre.
A KAP jövője tágabb összefüggésben sok mindentől függ, alapvetően befolyásolhatják az uniót érintő hatások, akár a migráció, a meghatározó tagállamokban várható választások, az USA-val tervezett szabadkereskedelmi megállapodás jövője vagy akár a Brexit. Agrártámogatási rendszer bizonyosan lesz 2020 után is, hiszen fontos tagállamoknak, például Németországnak és Franciaországnak is alapvető érdeke fűződik ehhez.
A mezőgazdaság egészen biztosan felértékelődik a következő években, évtizedekben, részben a klímaváltozás, részben pedig az emberiség népességének növekedése miatt. Meggyőződésem, hogy mind az európai, mind a magyarországi versenyképesség megőrzése és javítása érdekében szükség van uniós szinten a közvetlen támogatási rendszer fenntartására. Mint ahogy az is bizonyos – és ezt közelről, az MVH elnökeként is látom –, hogy több területen is elengedhetetlen a jelenlegi KAP módosítása. Ebben a magyarországi agrárkormányzat kezdeményező szerepet tölt be. Az első év tapasztalatai alapján Brüsszel is felismerte, hogy a KAP új rendszere némely helyen már-már teljesíthetetlen terhet ró a gazdákra a támogatások lehívásánál, és különösen az alapvetően pozitív szándékokat célzó zöldítésnél, valamint az ellenőrzések területén. Tehát a rendszeren változtatni kell. Nagyon sok olyan javaslatot fogalmazott meg a Földművelésügyi Minisztérium és az MVH szakemberei is, amelyek akár a zöldítésnél, akár más jogcímeknél egyszerűsítéssel segítenék a gazdákat a kérelem beadásánál. A módosítások várhatóan még ebben a ciklusban, remélhetőleg 2017-től megtörténnek.
A KAP következő ciklusa, tehát a 2020 utáni jövőjének vizsgálata kapcsán alapvetően fontos azt a kérdést feltenni: melyek azok a célok, amelyek elérésére a KAP-ot létrehozták?
A KAP célrendszerének meghatározása alapvetően a Közösség, később az Unió alapszerződésében történik meg. A KAP 2020 utáni jövőjével kapcsolatban a legbiztosabb és legkonkrétabb támpontul a Közös Agrárpolitika stratégiai céljainak egyik legfrissebb hivatalos dokumentuma, ezenfelül a Bizottság közleménye (The CAP towards 2020: Meeting the food, natural resources and territorial challenges of the future) szolgál. A dokumentum hivatalos kommunikáció, azaz a meghatározó uniós szervek hosszú távú álláspontját rögzíti, illetve széles körű konzultáció eredménye, azaz számos nézőpontot foglal össze.
A dokumentumban szereplő legfontosabb KAP-célok között szerepelnek gazdaságiak (versenyképesség fokozása, piacstabilizáció és kockázatkezelés, termelési potenciál növelése, szerkezetváltás elősegítése), környezeti célok (fenntartható fejlődés és termelés támogatása, növény- és állategészségügy) valamint szociális célok (a regionális kohézió megerősítése, helyi piacok ösztönzése, közegészségügyi és élelmiszerbiztonsági célok, a szociális kohézió erősítése).
A fenti felsorolás bizonyítja, hogy a KAP az élet számos területén hivatott pozitív hatást elérni. A közvetlen támogatások rendszere a KAP központi intézkedésének, eszközének mondható, így esetleges megszűnésük vagy a támogatások csökkenése esetén alternatív eszközöket kell találni.
Ismert, hogy a jelenlegi, 2020-ig tartó ciklusban minden eddiginél több hazai és uniós forrás áramlik a hazai mezőgazdaságba. A 2020 utáni időszakra való felkészüléshez, a hazai gazdálkodók talpon maradásához, sikeres működéséhez elengedhetetlen ezeknek a forrásoknak a hatékony felhasználása, hiszen Magyarországon hosszú távon is versenyképes mezőgazdasági szerkezet kialakítására kell törekedni. Ennek érdekében a magyar kormány és az ágazat szereplői mindent megtesznek. Meghatározó fontosságú természetesen az is, hogy a hazai intézményrendszer az agrártámogatások 2020 utáni lehívására is a lehető legalaposabban felkészüljön.
„A támogatások mértékének változására minden gazdálkodónak tudatosan fel kell készülni.”
A KAP közvetlen támogatásokat 2020 után is szükséges fenntartani. Annak a mértéke és a kifizetés feltételei lehetnek a következő időszak vitatémái. A WTO tárgyalások, a Szabadkereskedelmi Egyezmény kimenetele, valamint az EU költségvetésében a mezőgazdaságra szánt pénz nagysága fogja meghatározni a támogatások mértékét. A támogatás mértéke döntően befolyásolja a mezőgazdasági termelés versenyképességét a világ piacain. A támogatások mértékének változására minden gazdálkodónak tudatosan fel kell készülni. A felülvizsgálat 2017-ben fog bekövetkezni, amely alapján a következő időszak feladatait a termelőknek újra lehet és kell gondolni. A jelenlegi felvásárlási árak mellett szinte lehetetlen a nyereséges gazdálkodás. A KAP-támogatások megszüntetésével a fogyasztói élelmiszerárak óriási emelkedése várható. A fogyasztók felé az alapvető élelmiszerárak jelenlegi alacsony szintjét a mezőgazdasági termelők támogatásával lehet biztosítani a legegyszerűbben.
„..a közvetlen támogatások esetleges megszüntetésének, vagy nagyarányú csökkentésének legnagyobb vesztese az állattenyésztés lenne.”
A kérdésre a válaszom egyértelműen igen.
A mérlegadatok tanulsága szerint a hazai mezőgazdasági termelők döntő többsége közvetlen támogatások nélkül veszteségessé válna. (A kapott közvetlen támogatások meghaladják a mérleg szerinti eredményt.) A helyzet a mérleget nem készítő kistermelők esetén is ugyanez, támogatás nélkül még a minimálbérnek megfelelő jövedelmet sem lennének képesek realizálni.
A közvetlen támogatások megszüntetése, vagy nagymértékű csökkentése nemcsak a mezőgazdasági termelők jövedelmi helyzetét rontaná, hanem kihatna a földbérleti díjakra, ezáltal mintegy másfél millió ember földbérletből származó bevételére is. Nyilvánvaló, hogy közvetlen támogatások nélkül – a termelői árak jelenlegi szintje mellett – a mostani bérleti díjak nem tarthatóak fent, ezek csökkentése elkerülhetetlen lenne, és kérdésessé válna, hogy a legrosszabb minőségű földek művelésére akadna-e egyáltalán jelentkező. Hosszabb távon a támogatások megszűnése negatív hatással lenne a földárakra is. A földbérleti díjak csökkenése előbb-utóbb meg kell, hogy jelenjen a földárakban is, a kevésbé jó minőségű földek esetleges termelésből való kivonása, bérleti keresletének csökkenése, megszűnése azonnali hatállyal felborítaná a jelenlegi földpiacot.
Véleményem szerint a közvetlen támogatások esetleges megszűntetésének, vagy nagyarányú csökkentésének legnagyobb vesztese az állattenyésztés lenne. Eleve azzal kell számolnunk, hogy 2020 után az Átmeneti Nemzeti Támogatások fokozatos kivezetése következtében a szarvasmarha ágazat támogatottsága csökken, és ha a közvetlen támogatások is kétségessé válnak, akkor megszűnne a növénytermesztésen keresztül az állattenyésztés finanszírozása. Ez a nagy tőkeigényes állattenyésztési ágazatok jelentős leépülését vonná maga után.
A Közös Agrárpolitika már 2014–2020 közötti időszakra is felpuhult. Azáltal, hogy az egyes tagállamokban különböző rendszerek működnek egymás mellett párhuzamosan, illetve, hogy számos kérdés (közvetlen támogatások felső határa, termeléshez kötött támogatások, kistermelői átalány feltételei stb.) nemzeti hatáskörbe került, ma már kijelenthetjük, hogy valójában nem közös agrárpolitikáról, hanem pusztán közös finanszírozású agrárpolitikáról beszélhetünk. Ezzel együtt meggyőződésem, hogy teljes mértékben a KAP közvetlen támogatásai 2020-tól nem szűnnek meg. Azt, hogy mi lesz, jelenleg csak találgatni lehet, én úgy gondolom, hogy miközben az alaptámogatás csökkentése vagy akár fokozatos kivezetése, megszűntetése sem zárható ki, fel fognak értékelődni a közvetlen támogatások egyéb elemei. A zöldítés jogcímén nyújtott támogatások akár növekedhetnek is, mint ahogy valószínűleg a termeléshez kötött támogatások is – akár úgy, hogy nemzeti ko-finanszírozással egészülnek ki – fennmaradhatnak, illetve bővülhetnek. Nagy valószínűséggel megmarad a kistermelői átalány, valamint a fiatal gazdák ösztönző rendszere is.
Az, hogy a KAP 2020 után változzon, elkerülhetetlen. A jövőben egyre inkább a hatékony, verseny- és innovációra képes agrárvállalkozások maradnak fent. Ehhez fejlesztésre, modernizációra, a korszerű innovatív technikák és technológiák alkalmazására van szükség. Ebből a szempontból sajnos Magyarország 2014–2020-as Vidékfejlesztési Programját elhibázottnak tartom. Eleve, az előző időszakhoz képest, érdemben kevesebb forrás áll rendelkezésre beruházásra, modernizációra és – nemzeti döntés értelmében – sok jogcím esetén a beruházási támogatásokra rendelkezésre álló keret legfeljebb 20%-a adható az 1250 ezer euró STÉ-ét meghaladó (az innovációra, hatékonyságnövelésre leginkább képes) agrártermelőknek, ami tulajdonképpen a versenyképességre való felkészülés ellen szóló lépés. E döntés sürgős felülvizsgálatot igényel.
A hatékonysági kényszer a jelenlegi agrárpolitika és birtokstruktúra újragondolását is elengedhetetlenné teszi. Miközben ezt Európa számos országa már felismerte és megindult egy koncentráció és centralizáció az ágazatban, addig Magyarországon a földforgalmi törvény, a támogatási szabályok decentralizáció irányába tolják el a magyar birtokszerkezetet. Amennyiben drasztikus támogatáscsökkentésre kerülne sor, ez sok, elsősorban kisebb termelő csődjéhez, felszámolásához vezethet. Éppen ezért kellene a magyar agrárpolitikának a versenyképes birtokszerkezet kialakítását ösztönözni. Ez a jelenlegi földforgalmi törvény felülvizsgálata nélkül nem lehetséges.
„Ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyek a fejlesztések, korszerűsítések, az innováció területén az elkövetkező néhány évben rendelkezésre állnak.”
A kérdés így szól: „Ön szerint szükséges-e fenntartani a KAP közvetlen támogatásokat 2020 után? A válasz nem is olyan egyszerűen adható meg. Nézzük a tényeket, az indokokat és a következményeket.
A Közös Agrárpolitika (KAP) kezdetektől fogva azt a célt szolgálta, hogy a tagországok magas belső agrárárai fenntarthatók legyenek, hogy támogassa az unió protekcionista agrárrendszerét. A KAP eszközrendszerében az első hasadékok akkor keletkeztek, amikor a közösség a nyolcvanas évek elején a többlet élelmiszertermelés állapotába lépett és az eszközrendszer alapját jelentő támogatási rendszer kezdett drágává válni a brüsszeli költségvetés számára. Korszakos KAP-reform volt 1992-ben a McSherry reform, amely lényege a termelőeszközökhöz (föld, egyes állatfajok) kötődő támogatás, amely – elvileg – nem ösztönzött a gazdasági racionalitáson túli többlettermelésre. Ez a rendszer jelenti a mai közvetlen támogatások alapját.
A második léket akkor kapta a KAP eszközrendszere, amikor a WTO (GATT) -tárgyalások eredményeként a világkereskedelem liberalizálása került előtérbe, amely tiltotta a piactorzító szabályozó elemeket (termeléshez kötődő támogatások, vámok stb.). A korábbi KAP-filozófia a WTO-tárgyalások során kapott gyógyíthatatlan sebet, mert alapelemei piactorzítóak voltak.
Mindezekkel a folyamatokkal párhozamosan az uniós költségvetésnek is egyre komolyabb kihívást jelentett a KAP finanszírozása és ezért, valamint az általában nettó befizető északi országok nyomására relatív súlyának mérséklésére törekedett. A korábbi 50% körüli finanszírozási arány napjainkra mintegy 10 százalékponttal csökkent, de az uniós bővítések mellett így is fenntarthatatlanná vált.
A 2014–2020-as költségvetési ciklus szinte alattomban módosított a KAP filozófiáján. A közös finanszírozás keretei közt olyan széles spektrumban adott döntési lehetőséget a tagállamokban, hogy ezzel szinte megszüntette a „közös” jelleget, talán azzal a céllal (?), hogy 2020-tól kezdődően a közös finanszírozást is visszaszorítsa, nagyobb teret adva a nemzeti agrárpolitikáknak és a nemzeti finanszírozásnak.
Tehát már a folyamatok sem ígérnek sok jót azok számára, akik a támogatási rendszer status quo-jában reménykednek. Azóta pedig a „nemzetközi helyzet csak fokozódott”. Az elmúlt időszakban két olyan tényező is jelentkezett, amely növeli a bizonytalanságot, és hátrányosan hat a KAP finanszírozására:
- a brexit az Egyesült Királyság közös kasszába történő befizetését (nettó 7,1 milliárd euró) gyakorlatilag a nullára csökkentené, ez a kieső forrás a KAP költségeinek közel négyötöde;
- a tömeges migráció kezelésének finanszírozása is olyan brüsszeli forrásokat igényel, amelyek nem szerepelnek a 2014–2020-as költségvetésben. (Már uniós hivatalnoki körökben, de hazai közgazdász tollából is megfogalmazódott, hogy a migráció kezelésének költségeit a mezőgazdasági támogatások megcsapolásával kellene megteremteni).
Mindezek ellenére nem tartom valószínűnek, hogy a KAP közvetlen támogatásai 2020 után megszűnnének. Ugyanakkor abban biztos vagyok, hogy a jelenlegi szinten nem tartható fenn a támogatási rendszer. A hazai termelőknek fel kell készülniük arra, hogy csökkenő támogatások mellett is talpon tudjanak maradni. Ennek pedig csak egy módja van: a hatékonyság javítása, a versenyképesség erősítése. Mit tegyenek ennek érdekében? Ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyek a fejlesztések, korszerűsítések, az innováció területén az elkövetkező néhány évben rendelkezésre állnak. Az ágazatban az elmúlt években jelentős saját források képződtek (a gazdálkodók bankbetétei meghaladják az 500 milliárd forintot), alacsonyak a hitelkamatok és a bankokban megvan a finanszírozási készség. A Vidékfejlesztési Programban – ha a korábbinál kisebb összegben, de – rendelkezésre állnak támogatási források. Élni kell ezekkel a lehetőségekkel.
Nézzünk egy konkrét példát, a tejágazatét. Magyarországon a nyerstej országos termelői átlagára 2016 júniusában 65,98 forint volt kilogrammonként. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a tej ágazati és főágazati általános költséggel növelt önköltsége a meghatározó gazdaságokban jellemzően 95–100 forint közt alakul, látható, hogy az ágazat – támogatás nélkül – stabil veszteséget termelne. Pillanatnyilag ezt mérsékli az európai viszonylatban is kiemelkedő(!) tejágazati támogatás. A 2020-ig terjedő időszakban, ha a tejágazatra jutó támogatási jogcímek hatását összegezzük, az egy kilogramm tejre jutó támogatás – árfolyamtól függően – az időszak éveinek átlagában mintegy 18–20 forintot tesz ki. Hosszú távon gondot okozhat azonban, hogy ennek a magas támogatási szintnek a fenntartása a 2020 utáni időszakban – legalábbis – bizonytalan. Az ágazatnak az elkövetkező 3–5 évben kellene azokat a technikai, technológiai, szaktudásbeli fejlesztéseket végrehajtani, ami a versenyképességet javítja, különben 2020 után még a jelenleginél is reménytelenebb helyzetbe kerülhet.
Vannak közgazdászok – nem is kevesen –, akik azt a véleményt képviselik, nem kellenek a támogatások, mert elkényelmesítenek. Talán igazuk is lenne, ha globálisan mindenki így vélekedne és cselekedne. De talán még akkor sem! A támogatások olyan termelési költségeket is finanszíroznak, amelyek nem csupán a termék előállítását, hanem a környezetvédelmet, az állatjólétet szolgálják. A piacot – hátrányunkra – az is torzíthatja, ha mi Európában megfizetjük a fenntarthatóság árát, világpiaci versenytársaink viszont erre nem áldoznak.
…. egyeduralkodóvá is válhatnak a visszatérítendő támogatások.”
A következő pénzügyi-kifizetési ciklusban még nem számítunk a közvetlen támogatások megszüntetésére. Az sem kérdéses, hogy a közvetlen támogatásokra szükség van. Különösen igaz ez a még 10 év után is a régiekétől erős lemaradásban lévő „új” tagállamok mezőgazdaságaira. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne kellene kritikával illetni a rendszert, módszert, s ne férne rá a továbbfejlesztés. Jól tükrözik a tagállamok ezzel kapcsolatos véleményét azok a reakciók, amelyeket az első félév holland elnökségének végén egy KAP-reformmal kapcsolatos vitaanyag kapcsán fogalmazódtak meg. Csaknem egyöntetűen utasították el a KAP leépítését, de még az élelmiszerpolitikával való kibővítését és az ártámogatások felé való átalakítását is. A tagországok állást foglaltak a közvetlen kifizetések fenntartása és a jelenlegi szintű költségvetési keret mellett is. Mindemellett számos régen hangoztatott igényt ismét megfogalmaztak, úgy mint a termelők alkuerejének erősítése, az adminisztráció csökkentése, az egyszerűsítés. Ebből jól látszik, mennyire merev, lassú, bürokratikus a rendszer, és hogy mennyire fontos annak fenntartása a tagállamok számára. Bár a 2020 utáni KAP-ra vonatkozó bizottsági javaslatra még bő egy évet várni kell, az már most előrevetíthető, hogy minden változtatási kezdeményezés erős vitákat fog generálni, és nem zárható ki, hogy ezek elhúzódása miatt ismét átmeneti évvel kezdődik a ciklus. Arra számítunk például, hogy a zöldek irányából újabb drasztikus változtatási javaslatok fognak érkezni. Olyan merész kezdeményezésekkel fognak élni, amelyekből jelentősen engedve is tovább erősödne a KAP éghajlat és környezet fenntarthatóságot támogató jellege. Hosszú időtávban szemlélve, az egyszerűsítés jegyében egyre bonyolultabbá váló KAP egyre kisebb hatékonysággal szolgálja alapvető céljait. Az EU-ban előállított élelmiszerek nemzetközi versenyképessége lassan, de tartósan romlik. A KAP emiatt is egyre erősebb kritikák kereszttüzében van, amiknek nem fog tudni már sokáig ellenállni.
A közvetlen támogatás hatása többrétű. Ezért esetleges megszüntetésének hatásait sem szabad pusztán kieső bevételként megközelíteni. Elkényelmesítő, termésszerkezet-bebetonozó hatása például nem vonható kétségbe, mint ahogy az sem, hogy az árak mélyrepülése idején nemcsak összegében, hanem kiszámíthatóságában is nélkülözhetetlen mentsvára a termelési kedvnek.
Várakozásaink szerint a következő ciklusban sem úszható meg az agrárbüdzsé csökkentése, és a pillérek közötti arányok változása. Ennek mértéke hosszas alkuk folyamán fog kialakulni. Az első pillér felől a második felé arányeltolódásra is számítunk. Ez utóbbiban pedig akár egyeduralkodóvá is válhatnak a visszatérítendő támogatások.
Nem véletlen, hogy az első mondatokban gyakran használjuk a „még” szócskát. Arra számítunk ugyanis, hogy a KAP következő ciklusában már kódolva lesz az erőteljes leépítés, amire a következő, vagyis 2028-ban kezdődő időszakban számítunk. Ezt egy nagyon fontos haladékként kell felfogni minden támogatási alanynak. Lehetőségnek arra, hogy felépítsék gazdálkodásuk fenntartható fejlődési pályán való működését, akár támogatások nélkül is. Ehhez ki kell alakítaniuk saját jövőképüket, megtalálni azokat a stratégiai partnereket, akikre támaszkodhatnak annak megvalósítása során. El kell szakadni attól, hogy a támogatási lehetőségek határozzák meg fejlesztéseink irányát. Legyen az valóban a fejlesztést segítő, ösztönző forrás, jövedelem-kiegészítés, a likviditást erősítő bevétel.
A támogatási rendszer és a piac várható változásaira csak a tudatosság és szervezettség növelésével lehet hathatós választ adni. A támogatások háttérbe szorulása csak akkor nem lesz drasztikus hatással az agrárüzemekre, ha piaci, versenyképességi alapon épül fel tevékenységük. A pályázati források várható erősödő szerepe a fejlesztések támogatott finanszírozásában, különösképpen a visszatérítendő formáké, már komolyan előre vetíti annak lehetőségét, hogy a jelenlegi – és úgy tűnik tartósan – alacsony kamatkörnyezetben lévő hitelekkel hatékonyabban, gyorsabban valósíthatók meg a stratégiákban, a közösen kialakított jövőképben foglalt elképzelések.
„A támogatás hab a tortán, de nem helyettesítheti a stabilitást!”
A támogatás bármely formája gazdaságpolitikai eszköz, természetéből fakadóan politikafüggő, ami ciklusonként, időszakonként változik.
A Közös Agrárpolitika célja – mely sohasem az volt, hogy mindenki számára előnyöket biztosító protekcionista intézkedéseket hozzon létre – ciklusonként változott, és az Unió tagságának bővülésével az eltérő fejlettségi szinten lévő új belépőket különféle módon érintette, és eltérő módon hat rájuk ma is.
A KAP elsődleges célja a mennyiségi termelés ösztönzése volt, hiszen a II. világháború után Nyugat-Európa is éhezett. Aztán a mennyiségi célokat a minőség előtérbe állítása követte, majd e célt is elérve ma már a környezetünk védelme a prioritás – zöldítés, nitrát direktíva stb. – azzal a mögöttes gondolattal, hogy ha betartasz különféle elvárásokat, az ebből fakadó esetlegesen felmerülő gazdasági hátrányaid támogatás formájában kompenzálásra kerülnek.
De mi a helyzet Magyarországon? Hogy áll hazánk a fenti célok elérése tekintetében? Nos, sajnos egyelőre nekünk még a minőség és mennyiség szintjén volna szükségünk támogatásokra.
Amikor támogatásokról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a közvetlen kifizetések mértékét az egyes új belépő országok részére már az EU-belépési tárgyalások folyamatában meghatározzák. Ha összehasonlítjuk az EU 28-ra nézve ezek mértékét, láthatjuk, hogy jelentős különbségek vannak, sokak az átlaghoz képest akár 30%-kal magasabb összeghez jutnak, torzítva ezzel az EU-n belüli versenyesélyeket.
A támogatás egy dolog, természetesen jó, ha van. De ha kicsit mélyebbre nézünk, úgy gondolom, minden vállalkozásnak a saját jól felépített és átgondolt stratégiája mentén kellene dolgoznia, fejlesztenie. Olyan stratégia mentén, ami több tíz évre szól, nem pedig gazdaságpolitikai ciklusokra épít.
Szerencsés esetben a vállalkozás stratégiáját segítheti a támogatási rendszer. De a stratégiába nem illeszkedő irányokba elindulni csak azért, mert támogatás van rá, nem ajánlatos, még a saját erő mértékében sem!
Nem szabad szem elől veszíteni, hogy globális piac van – a határokon belül is –, mindenki a lehető legolcsóbban szeretne venni, és lehető legdrágábban eladni, származási helytől, illetve célországtól függetlenül.
A fő kérdés tehát mindig a belső költségszint, vagyis a hatékonyság! Ezt kell a vállalkozásoknak mindenáron szem előtt tartani, saját piacaik minőségi igényeinek és fizetőképességének figyelembe vétele mellett.
Vállalkozásunkat nemcsak magunknak, hanem vélhetően a következő generációknak is építjük, nem tehetjük ezt erős függőségi viszonyban. Az életképesség egyértelmű jele a támogatás nélküli eredményesség!
A támogatás hab a tortán, de nem helyettesítheti a stabilitást!
„Nem jó szemüveg az, amely mindent a támogatások rendszerén keresztül lát”
Ma már gyakran megkérdőjeleződik az agrárszektor támogatásokból fakadó kiváltsága. Az is tény, hogy az ágazat kimutatott jövedelmének kétharmada támogatásokból származik és mintha valahogy elvesztettük volna a fonalat a hatékonysági és piaci kérdésekben.
Ha visszanézünk, látni fogjuk, hogy a közös piac létrejöttekor nagyon más viszonyok voltak. Az alacsony jövedelmet és életszínvonalat, sajátos piaci kudarcokat mutató agrárium akkoriban nem túl vonzó jövőképet mutatott. Sokan, alacsony hatékonysággal, életvitelszerűen foglalkoztak mezőgazdasággal. Néhány okos diplomata már akkor látta a veszélyeket. Igazából senki sem akarta, hogy a gazda felhagyjon termelő tevékenységével és a városba menjen segédmunkásnak vagy betanított munkásnak. Mert jó eséllyel ez várt rá, még akkor is, ha a háborút követő újjáépítés és konjunktúra rendesen felszívta még a képzetlen munkaerőt is. Aztán élelmiszerhiányt és robbanó árakat sem akarat senki. Szerencsére mindenki belátta, hogy az agrárium válságát valahol mégiscsak a társadalom fizeti meg. Hasonló okok és folyamatok nyomán létrejött a KAP. Ha azonban a piaci folyamatokba időről időre belenyúlunk, annak mindig van nem kívánt következménye is. Később persze a KAP is fejlődött, de lássuk be ma már egy, az unió költségvetésének 40%-át elérő programnak más kérdésekre is választ kell tudni adnia.
Legyünk őszinték, sokkolni fogja az ágazat egy részét a támogatások drasztikus elvonása. Nem jó szemüveg az, amely mindent a támogatások rendszerén keresztül lát, márpedig az ágazat szereplőinek egy része így gondolkodik. Ilyenkor a „miértet” rendszerint felváltja a „mire”. Pedig nem a pénzre, a tevékenységre kell pályázni, mert hosszú távon ez a szemlélet szolgálja nemcsak az egész ágazat, hanem a termelő saját érdekét is. A támogatások nélkül zéró üzemi eredményt elérő, nem hatékony, nem méretgazdaságos, kizárólag a támogatásokat szem előtt tartó vállalkozások tömegesen kerülhetnek először likviditási, majd jövedelmezőségi problémába.
Szerintem a támogatások csökkenésére már korábban el kellett kezdeni felkészülni. A támogatások megszűnése vagy drasztikus csökkenése felértékeli az elmúlt 10–15 év történéseit. Felértékeli azt az üzemet, amely visszaforgatta az eredményt, áldozott a fejlesztésekre és a – szerintem nagyon fontos – szaktudás megszerzésére. Ma már egy iparosodott, szervezett ágazatról beszélünk, ahol csak részben elég a sikerhez az agrárszakmai tudás. Jog, pénzügy, technológia, marketing, innováció, kockázatkezelés, piacszerzés, piacismeret, előrejelzések – ezekhez is érteni kell. A gazda nem szórhatja csupán a háta mögé a vetőmagot várva az aratást és ma még ismeretlen vevőt. Jobban el kell gondolkodni a mit-miért-mivel-hogyan-kinek kérdéskör tisztázásán. Ha csak a szántóföldi növénytermesztést nézzük a kiszámítható normatív támogatási rendszerrel, bőséges inputokkal, eszközpark-fejlesztési kiírásokkal, terményárakkal, marginokkal viszonylag messze el lehetett jutni. Az állattenyésztés ennél jóval bonyolultabb történet, de vannak iparági nyertesek ott is.
Szóljunk arról is, hogy nagy a befektetői potenciál is az ágazatban. Viszont a tőke megtérülését csak egy jól szervezett üzemtől lehet várni. Mára az ágazat beruházásigényes, technológiaigényes, ezáltal pedig rendkívül tőkeigényes ágazattá vált, amely a népesség 4%-át sem foglalkoztatja. Így vagy úgy, de szigorú piaci viszonyok között versenyképes csak az a vállalkozás lehet, amely alacsony fajlagos költséggel nagy mennyiség mellett kiváló minőséget tud termelni. Összességében a támogatási rendszer átalakulásától olyan jövőt várok, ahol a gazdaság struktúrája, piaci célok, beruházások és költségtervezések racionálisabbak. Úgy érzem, most jöhet el a tudásalapú mezőgazdaság kora.
„Az alacsony gabonaárak miatt lassan ott tartunk, hogy olyan 10 éve nem használt eszközöket kellene „leporolni”, mint az intervenció.”
A 2020. utáni Közös Agrárpolitikáról (KAP) történő uniós szintű egyeztetés hivatalosan is kezdetét vette a 2016. év első félévi holland EU-elnökség alatt. Elkészült az első vitaanyag és egy hosszú, részletes, több éven át tartó folyamatra kell számítani, számtalan vitával.
Nem kérdés, hogy Magyarország számára nagyon fontos a Közös Agrárpolitika vívmányainak továbbvitele, az erős, kétpilléres KAP fenntartása. Az, hogy ez milyen formában fog történni és a támogatási rendszer hogyan fog átalakulni, azt még senki nem tudja pontosan megmondani. Találgatások akadnak szép számmal, de valószínűsíthető forgatókönyveket lehet csak megfogalmazni. Túl sok külső körülmény és előre nem látható folyamat is meg fogja határozni a 2020 utáni agrárpolitika mozgásterét (pl. a migránsválság, a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Partnerség, a Brexit).
Nekünk első körben nem a támogatások csökkentéséről, hanem a KAP által elért eredményekről, a stabil, kiszámítható keretekről és ezek fenntartásának szükségességéről kellene beszélnünk. Az élelmiszergazdaságban szinte folyamatosan jelentkező hullámok, válságok (ld. tejpiac, sertés) ellenére, vagy éppen ezek miatt Brüsszelben folyamatosan a KAP piacorientáltabbá tételéről beszélnek, miközben pl. az alacsony gabonaárak miatt lassan ott tartunk, hogy olyan 10 éve nem használt eszközöket kellene „leporolni”, mint az intervenció (a gabonafélék garantált minimum áras felvásárlása).
Ahogy az elmúlt, úgy a következő évek is igazolni fogják, hogy a Közös Agrárpolitika eszközeire és forrásaira nemcsak a gazdáknak, hanem az európai fogyasztóknak is szüksége van. A tárgyalások, viták során ragaszkodnunk kell a jelenlegi támogatási szint fenntartásához, de ehhez szükség lesz a közös kasszába nettó befizető tagállamok partnerségére is.
Személy szerint realista-optimista vagyok a KAP jövőjét illetően: nem számítok drasztikus csökkenésre sem a közvetlen támogatások, sem a vidékfejlesztés területén. A változásokat meghatározó kulcsszavak ezek lesznek: egyszerűsítés, piacorientáltság, élhető vidék, élelmiszerbiztonság, ökológiai és gazdasági fenntarthatóság, innováció.
Addig is, amíg a részletes megvitatása a 2020 utáni új Közös Agrárpolitikának el nem kezdődik, van még egy fontos feladat: a jelenlegi KAP (2015–2020) időközi felülvizsgálata és egyszerűsítése. Ez utóbbiban sokan bíznak, mert ennél bonyolultabb már aligha lehet a rendszer. Gondoljunk csak arra, hogy egy zöldítés másodvetés esetében a gazdálkodónak kétszer kell traktorra ülnie: egyszer, amikor elveti és egyszer amikor beforgatja, de négyszer(!) kell számítógép elé ülnie, hogy ezeket bejelentse.
„Egyre erőteljesebben körvonalazódik az új irányvonal, miszerint a támogatásokban részesülő termelőknek a támogatások ellentételezéseként bizonyos kötelezettségeket kell vállalni a közösségi érdekek mentén.”
A KAP közvetlen támogatások létjogosultságáról és megítéléséről évek óta folynak viták az Európai Unióban. A termelők természetesen örömmel veszik, hogy a gazdálkodás kockázatait támogatások csökkentik. Különösen „jólesnek” a közvetlen támogatások, mivel ezekért tulajdonképpen csak termelni kell. Természetesen itt sorolhatnánk az ellenérveket, hogy ez nem igaz, hiszen a kölcsönös megfeleltetés és egyéb jogszabályi kötelmekből adódó előírásokat be kell tartani, azoknak megfelelően kell gazdálkodni. De valljuk be őszintén: a közvetlen támogatások még mindig a legegyszerűbben hozzáférhető források és szinte magától értetődően kezeljük, hogy hozzájuthatnak a termelők. Ez egy érdekes folyamat következtében alakult így.
Magyarország EU-csatlakozását követően az új tagállamok közvetlen támogatásait csak fokozatosan engedték fel az uniós szintre. Sokan támadták ezt a szisztémát, amelynek indoklásaként viszont elhangzott, hogy a nagy összegű területalapú támogatásokat rosszul fogják lereagálni a termelők. Ebben azonban volt is némi igazság. Láthattuk, hogy a csatlakozás után rekordmennyiségű pick-up került a mezőgazdaságba és gyorsan szépültek a porták. A támogatási pénzek egy része az első időszakban nem gazdálkodási célokra került felhasználásra, hanem a termelők családi körülményeit javította. Sajnos a közvetlen támogatások okozta tudatformálódás itt nem állt meg és sokan mostanra már a gazdaságok cash-flow-jának magától értetődő szerves részeként tekintik a kiutalt támogatásokat! Természetesen itt is, mint mindenben vannak kivételek. Voltak és vannak olyan gazdálkodók, akik tudatosan a gazdaság megerősítésére, fejlesztésére, versenyelőnyük fokozására fordították és fordítják a közvetlen támogatásokat. És nekik van igazuk, mivel egyre nő az esélye az EU-USA szabadkereskedelmi egyezmény létrejöttének. Egy ilyen közegben pedig a direkt támogatások rendszere hosszú távon nem lesz védhető, fenntartható. Ha ez a rendszer megszűnik, a közvetlen támogatások hiányát nyilván meg fogják érezni a termelők. A közvetlen támogatások megszüntetése viszont nem fogja azt jelenteni, hogy egyáltalán nem lesz forrás a mezőgazdaság támogatására. Egyre erőteljesebben körvonalazódik az új irányvonal, miszerint a támogatásokban részesülő termelőknek a támogatások ellentételezéseként bizonyos kötelezettségeket kell vállalni a közösségi érdekek mentén. A közelmúltban új szempontok kerültek a támogatási kommunikációk fókuszpontjaiba, fontos fogalmakká váltak és egyre hangsúlyosabbá is fognak válni az olyanok, mint a fenntartható mezőgazdaság, a tájkép megőrzése, a biodiverzitás kérdése stb. A zöldítés és az új AKG program egyre szigorodó feltételei már eléggé egyértelműen a társadalmi felelősségvállalás irányába terelik a gazdálkodókat. Véleményem szerint tehát lesz pénz 2020 után is, de a jelenleginél sokkal árnyaltabb rendszerekre lesz szükség, amelyek sikeres működtetéséhez a gazdálkodók gondolkodásmódjának megváltozására is nagy szükség lesz.
– an összeállítás –
A cikk szerzője: Agro Napló
