„Együttműködéssel, összefogással megosztható a kockázat, erősíthető a piaci alkupozíció…”
A hazai termelési struktúrát és beruházásokat évtizedek óta a támogatások határozzák meg. Mivel a nettó vállalkozói jövedelmek 70–80%-át főleg az uniós és kisebb részben a nemzeti támogatások teszik ki, a mezőgazdasági vállalkozások teljesítményét célszerű támogatások nélkül értékelni, mert a jelenlegi magas támogatásokkal hosszú távon nem számolhatunk. Felvetődik a kérdés, hogy egyáltalán indokolható-e, hogy a mezőgazdasági nettó jövedelem 80%-a nem értékteremtésből, hanem támogatásokból származik. 2015-ben a kifizetett agrártámogatás mintegy 800 milliárd forint volt (a bruttó hozzáadott érték 80%-a), ebből a közvetlen támogatás csaknem 400 milliárd forintot tett ki.
A közvetlen támogatás is a mezőgazdasági termelő jövedelembiztonságát szolgálja, mivel az szabad felhasználású forrás. Ennek ellenére a fejlesztési forrásokat általában az ennél kisebb összeget jelentő vidékfejlesztési beruházási támogatásokkal azonosítjuk, mert ezek határozzák meg a beruházásokat.
Magyarországon a degresszivitással sújtott gazdaságokban a közvetlen támogatás teljes mértékben elvonásra kerül 1200 ha terület felett, ráadásul a Vidékfejlesztési Program is ezeket a gazdaságokat bünteti, mert annak legfőbb kezdeményezettjei a kis- és közepes méretű gazdaságok. Magyarországon ma a 100–1000 ha-os gazdaságok középméretűnek számítanak, jóllehet a méretnagyság megnevezése a politikai ciklusoknak megfelelően változik. A középméretű növénytermesztő gazdaságok számára az elmúlt három évben számos lehetőség volt a gépesítés fejlesztésére a Vidékfejlesztési Programok keretében (gépparkba történő beruházás). A szántóföldi növénytermesztő gazdaságok használták ki leginkább a beruházási támogatási lehetőségeket.
Az önköltség csökkentését és a termésbiztonságot elősegíti a géppark fejlesztése (erő- és munkagép), a precíziós gazdálkodásra történő áttérés. A technikai felszereltség emelkedése azonban nem párosult a tőketermelékenység javulásával. Ezek a gazdaságok viszont csak akkor lehetnek versenyképesek, ha társulnak, összefognak, de az együttműködési hajlandóság továbbra is hiányzik. Hasonló gondot jelent a képzés és a szaktanácsadás területe, a gazdákat ugyanis elsősorban a források lehívásában, nem pedig a támogatások hatékony felhasználásában segítik.
Komoly veszély az összefogás, együttműködés hiánya, pedig a korszerű technológiák költséghatékony alkalmazása egyre nagyobb tudást és mérethatékonyságot igényel. Sajnos még mindig a hagyomány és nem a tudás határozza meg a munkavégzést a mezőgazdaságban.
Az EU 2020 stratégiája a versenyképesség, az innováció, a hatékonyság javításának követelményét fogalmazza meg, azaz a korszerű technika, technológia alkalmazásával a termésátlagok növelése a fajlagos költségek csökkenésével párosul. Ma a 100–1000 hektáros gazdaság hatékony működtetése komoly tőkeberuházást feltételez (több százmillió és több milliárd Ft közötti összeget), ezért elengedhetetlen a kiszámítható, tervezhető földhasználat, de az új földforgalmi törvény nem erről szól, hanem földvásárlásra kényszeríti a középméretű gazdaságokat, ha erre egyáltalán lehetőségük volt/van. Mindez leköti a technikai, technológiai megújulásra, innovációra fordítható tőkét (a földvásárlás holt tőke, habár befektetésként kincsképző szerepe is lehet).
Az összes középméretű gazdaság mintegy 70%-a szántóföldi növénytermesztő, mindez az uniós támogatáspolitikának, részben az állattenyésztési ágazatok alacsony hazai versenyképességének következménye. A növénytermesztésre technológiai és időjárási okok miatt az indokoltnál nagyobb hozamingadozás jellemző. Az időjárás változásához is lehet alkalmazkodni a megfelelő fajtaválasztással, a vetésszerkezet módosításával és a helyes technológia megválasztásával. A közepes méretű hazai növénytermesztő gazdaságok sikerességének záloga az együttműködés, az innováció, a változó piaci viszonyokhoz és klímaváltozáshoz történő alkalmazkodóképesség és a tervezhető agrárszabályozási környezet. Együttműködéssel, összefogással megosztható a kockázat, erősíthető a piaci alkupozíció az alapanyagok beszerzésénél, az árualap értékesítésénél.
A következő három évben a gazdaságok kétharmadánál várható technikai, technológiai fejlesztés, ugyanakkor a gazdaságok kisebb része tervezi az öntözésfejlesztést és a megújuló energiaforrások (beleértve a termálvizet is) használatát.
A szántóföldi növénytermesztésben számos termelési tényezőt – időjárás, csapadék mennyisége és eloszlása, termelői ár, input anyag költsége stb. – a termelő nem, vagy alig tud befolyásolni. Ezért az input anyagok hatékony felhasználásában megkerülhetetlen a GPS-re alapozott munkagép- és gépvezérlés, valamint az adatgyűjtés és -feldolgozás, és az adatállományok részletes elemzése. Ehhez a legkorszerűbb technológiára van szükség. A GPS alapon működő sorvezetők, tápanyag- és terméshozam térképek segítségével optimalizálható a ráfordítás a terméshozam növelése mellett.
A technika működtetése tudást, ismeretet igényel. A szétaprózódott táblák hatékony művelése még nagyon jól szervezett munkavégzéssel is nehezen megoldható. A gépberuházásoknál a gépüzemeltetés költségeinek optimalizálásával javul a versenyképesség. A drága gépek szakszerű üzemeltetéséhez kiemelkedő jelentősége lett a szakértelemnek, holott a képzett és gyakorlati ismeretekkel rendelkező munkaerő hiánya szembeötlő. A szemlélet tágítható önképzéssel, az összefogás elhatározás kérdése, de a szakismeret csak képzéssel, szaktanácsadással érhető el.
A sikeres gazdálkodás feltétele a képzés, a fejlesztés, az innováció, az alkalmazkodóképesség és a munkavállalók motiválása. „Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra” (Charles Darwin).
Az állattenyésztés és a kertészet teljesítménye jóval gyengébb a szántóföldi növénytermesztésnél, ahol a támogatások ellenére sem javult a helyzet, mivel azokat főleg nem a versenyképes, hanem legfeljebb életképes gazdaságok élvezik (például a sertéságazati stratégia a többlettámogatások ellenére sem hozott változást a sertéságazatban).
A közeljövőben a támogatások fokozatos leépítésével eljön a piacorientált, racionális döntések által vezérelt mezőgazdaság korszaka. Ennek következményeként a nem hatékony, nem méretgazdaságos, a támogatások által ösztönzött termelési szerkezetet szem előtt tartó vállalkozásoknál tömegesen jelentkezik majd a likviditási, később jövedelmezőségi probléma. Ez nem a gazdák, hanem a támogatási rendszer hibája. A gazdaságoknak meg kell tanulni a korábbinál precízebben gazdálkodni, nemcsak a termőföldön, hanem fejben is.
„Nincs más út, mint a modernizáció”
Az agrárgazdaság fejlesztései az elmúlt 3 évben sajnos megtorpantak. Még 2014-ben a beruházási színvonal a nemzetgazdaságival együtt bővült, addig 2015-ben – miközben még a nemzetgazdaságban 7,1% növekedés volt megfigyelhető, addig – a mezőgazdasági beruházási színvonal több mint 13%-kal csökkent. 2016-ra ehhez képest újabb, további 8%-os visszaesés figyelhető meg. Ami ennél is fájóbb, az elmúlt 2 évben drasztikusan csökkentek a mezőgazdasági gépberuházások is.
Az adatokból jól látszik, hogy a visszaesés tartós. Ennek több oka van. Részben objektív: a 2007–2013-as Vidékfejlesztési Programok kifutottak, a 2013–2020-as új program pedig még mind a mai napig nem indult el. A jelenlegi pénzügyi ciklusban tervezett, Vidékfejlesztési Program által támogatott beruházási pályázatok ugyan már közel egy éve kiírásra kerültek, de elbírálásukra mind a mai napig nem került sor. Félő, hogy ezek a fejlesztések még 2017-ben sem kezdődhetnek meg. A visszaesés másik oka a magyarországi jogalkotásban keresendő. A középméretű növénytermesztő gazdaságok zömét adó jogi személyiségű társaságok földhasználata a földforgalmi törvény következtében bizonytalanná, kiszámíthatatlanná vált. Nem csupán arról van szó, hogy e gazdaságok továbbra sem szerezhetnek földtulajdont – sőt, bizonyos esetekben még meglévő tulajdonuk is elvész –, hanem sokkal inkább arról, hogy a földbérleti rendszer jogi szabályozásának átalakítása következtében helyzetük abszolút bizonytalanná vált. Elég itt csak utalni az előbérleti rangsor megváltoztatására, az osztatlan földtulajdonok helyzetére stb.
A beruházások visszaesésére a legrosszabb időben került sor.
A legrosszabb időben, hiszen a mai közgazdasági környezetben a pénzügyi feltételei különösen a középméretű, növénytermesztő gazdaságoknak lehetőséget adna a fejlesztésre, modernizációra. A kamatkörnyezet kedvező, a bankok – különösen a növénytermesztő gazdaságokat – kifejezetten kívánatos ügyfélnek tekintik, a közvetlen támogatásoknak köszönhetően pedig saját forrással is rendelkeznek az érintettek. Ezt a megállapítást támasztja alá, hogy miközben a mezőgazdasági hitelállomány stagnál, addig a likvid források, megtakarítások az ágazatban növekvő tendenciát mutatnak. (2015-ben mintegy 300 milliárd forint volt a bankbetétek és értékpapírok állománya.)
A legrosszabbkor, hiszen e közben a magyar mezőgazdaság hatékonysága, versenyképessége továbbra is a kívánatos szint alatt van. Addig, amíg a 70-es, 80-as években – nemcsak kelet-európai összehasonlításban, hanem – világszínvonalon termésátlagaink, hatékonyságunk versenyképesnek minősült, addig mára kelet-európai versenytársaink sorra előznek meg bennünket.
A legrosszabbkor, hiszen a mezőgazdasági termelés, különösen a szántóföldi növénytermesztés „ipari forradalmát” éljük napjainkban, a precíziós termelés, az informatikai fejlődés elterjedése új, modern technikát, technológiát, innovációt teremtett a növénytermesztésben. Most kellene e technikák- és technológiákba befektetni ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság hosszú távú növekedési pályára állhasson.
Az elkövetkezendő időszakban fontos kihívás a növénytermesztő gazdaságoknál a termelés biztonságának javítása, a vízgazdálkodás, és ami ezzel szorosan összefügg, a hatékony öntözés. Úgy tűnik azonban, hogy a közeljövőben e területen sem lesz látványos előrelépés. Ahhoz, hogy e területen komoly előrelépést tehessünk, több kérdést kellene újragondolnunk. Nyilvánvalóan ide tartozik a hosszú távú földhasználat biztonságának kérdése, de ezen túl is számos problémára kellene XXI. századi választ találni. Ennek kertében újra kellene gondolni az öntözővízhez való jutást, annak jogi szabályozását, költségeit, bürokráciáját. Nem igazán segíti az öntözést a Vidékfejlesztési Program sem. Nem csupán arról van szó, hogy a pályázatok mind a mai napig nincsenek elbírálva, hanem arról is, hogy a meghirdetett öntözés-fejlesztési program több szempontból is diszkriminatív. Legnagyobb problémája, hogy csak az pályázhat, aki korábban vízjogi engedéllyel rendelkezett.
Végezetül szólni kell arról az egyre súlyosbodó problémáról, ami a humánerőforrás fejlesztését jelenti. A modernizációnak, különösen a legújabb technikák beszerzésének egyre komolyabb gátja a megfelelően képzett munkaerő hiánya. Ha ezen sürgősen nem változtatunk, az további lemaradásunkkal fog együtt járni.
Az elkövetkezendő időszakban nincs más útja a középméretű növénytermesztő gazdaságoknak, mint a modernizáció. Aki ezt most nem lépi meg, az végképp lemarad. Ennek nem a tőkehiány, nem is a modern technikák-technológiák hiánya az akadálya, sokkal inkább a kiszámíthatatlan jogi környezet, különösen a földhasználati bizonytalanságok, a termelők együttműködésének hiánya, jogi személyiségű társas vállalkozások ellehetetlenítésére való agrárpolitikai törekvés. Fel kéne ismerni, hogy a modern technika, technológia, informatika megkövetelik az agrártermelők együttműködését, ezt pedig csak kölcsönös bizalmon, a különböző formában gazdálkodók egyenrangúként történő elismerése, az együttműködésre való képessége, és készsége esetén lehetséges.
„A lényeg a magas hozamokon és az egy hektárra jutó termelési költségek minimalizálásán van, közös piaci fellépéssel kiegészülve”.
Magyarországon mintegy 5600 ezer egyéni/családi és további közel 4 ezer gazdasági társaság rendelkezik száznál nagyobb, de 1000 hektárnál kisebb birtokmérettel. Az állami földek privatizációja után az egyéni gazdaságok esetében a 100 és 200 ha közötti birtokok száma 3600-ra emelkedett, míg a 200-nál nagyobb birtokoké már meghaladja a kétezret. Ezek az egyéni gazdaságok az összes árutermelő mezőgazdasági háztartásoknak csak az 1,3%-át teszik ki, de gazdasági súlyuk az agrártermelésben meghatározó jelentőségű. Az elemzés tárgyául szolgáló birtokok (100–1000 ha között) becslésem szerint jelenleg közel két és félmillió hektárt művelnek, azaz az uniós földalapú támogatásban részesülő területek közel felét.
Az elmúlt évtizedben ezek a gazdaságok szinte mindegyike a gépesítésre, a gabonatárolók, szárítók építésére koncentrált, részben az uniós támogatási orientáció (géptámogatások) miatt, részben azért, mert a magyar gazda individualista, nem közösködik, nem szövetkezik, hanem mindenkitől független akar lenni, kerül, amibe kerül…
Az uniós csatlakozás óta Lajoskomáromban legalább 100 traktort, kombájnt és rakodógépet vásároltak meg a gazdák és épült közel 50 ezer tonna korszerű siló- és síktároló. A gépesítési- és tároló-építési hullámnak már vége van, nemcsak a támogatási programok leállítása miatt, hanem azért is, mert mind erőgépekből, mind tárolóterekből fölös kapacitás van a térségben, de úgy gondolom, hogy ez a helyzet országosan is jellemző.
Az életképes üzemi mérettel rendelkező egyéni gazdák figyelme ma a precíziós termeléshez szükséges háttér-infrastruktúra megteremtésére összpontosul, ami maximálisan helyeselhető irány, mivel a gabona- és az olajos-termelésben csak akkor maradhatunk versenyben a világpiacon, ha sikerül a fajlagos termelési költségeket jelentős mértékben csökkenteni. A precíziós termelés tapasztalataim szerint hektáronként 5–8%-os költségmegtakarítást (vetőmag, üzemanyag, kemikáliák) tud hozni, s amennyiben a termelők a mai kalászos gabonafajták helyett magas hozamú vetőmagok használatára térnek át, akkor jelentősen tudják csökkenteni a gabonák és az olajos magvak önköltségét is.
Napjainkban a kalászos gabonák esetében érződik komoly teljesítményjavulás, mivel a termelők egymás után térnek át a magas hozamú fajták, hibridek használatára, amelyek 20–30%-kal magasabb hozamokra képesek a néhány évvel ezelőtt használt hazai fajtákhoz viszonyítva. Ma búzából átlagos időjárási feltételek esetén 7–9 tonnás termésátlag érhető el, de árpából is könnyedén 8 tonna fölé lehet menni. A piacon elérhető olyan napraforgó és repce vetőmag, amely 4 tonna/ha körüli termésátlagot produkál megfelelő agrotechnológia alkalmazása esetén.
A lényeg tehát a magas hozamokon és az egy hektárra jutó termelési költségek minimalizálásán van. Ehhez a legkorszerűbb technológiák, gépek, hozamfokozók kellenek, de lényeges az is, hogy nagy tételben megbízhatóan azonos legyen a minőség az egyik évről a másikra.
Az érintett termelők döntő hányada e feltételeknek könnyedén meg tud felelni, mivel mind a szükséges gépi technológia, mind a megfelelően magas hozamot teljesíteni tudó vetőmag a gazdák rendelkezésére áll. A gazdák arra is rájöttek, hogy mindez nem elég, mert a sikeres piaci szerepléshez mennyiségre is szükség van. Azaz, lehet, hogy az én hozamaim a legmagasabbak a térségben és a terményeim minősége is kiváló, de néhány száz tonna értékesítésre felkínálható mennyiség kevés az üdvözüléshez. Azaz, e termelő körnek szüksége van közös piaci fellépésre, egy ilyen lehetőséget kínáló integrációban való részvételre, mert így érhető el olyan piaci ár, amely esélyt kínál mennyiségi felár realizálására, ami sokszor a jövedelmező termelés kulcsa. Nem a szervezeti forma (TÉSZ, szövetkezet) a lényeg, hanem a termelők win win alapú tudatos, és hosszabb távon is megbízhatóan működő együttműködése. Az ilyen esetekben 5–10% körüli extraprofit mindenki számára elérhető, amennyiben a közvetítők kikerülésével az árut direktben a felhasználóknak értékesítik. Szerintem az egyéni gazdák már felismerték az ilyen piaci együttműködésben rejlő, ténylegesen is realizálható előnyöket, ezért a termelői és értékesítési integrációkban való részvétel tudatos lépés részükről, függetlenül attól, hogy maga az együttműködés valamilyen jogi személyű szervezeti formában történik vagy sem.
Mivel térségünkben hatalmas termelési potenciállal rendelkező gabona- és olajos mag termelők vannak (Ukrajna, Oroszország), amelyek évente több millió tonnával képesek növelni a külpiacra szánt termelésüket, s mindezt nálunk alacsonyabb önköltség mellett is teljesíteni tudják, a jövőbeni életképesség záloga a hazai gabona- és olajosmag-termelés hatékonyságának jelentős javítása. A vizsgált termelői kör szerencsére tudatában van ezen kihívásoknak és elég felkészült arra, hogy felvegye a kesztyűt és alkalmazkodva a változó piaci feltételekhez, az erősödő versenyhez, s ezzel hosszú távon is az európai agrárgazdaság sikeres szereplője tud maradni.
„Meghatározó tényező a szakmai tudás, a gondolkodásmód fejlesztése”.
A középméretű gazdaságok közül az Agro Napló által most célkeresztbe állított növénytermesztő gazdaságok a kormány által preferált gazdaságcsoport meghatározó üzemei. Az összes középméretű gazdaság több mint kétharmada szántóföldi növénytermesztő, ami annyit jelent, hogy összes standard termelési értékük (STÉ) meghatározó hányadát a szántóföldi növénytermesztés ágazatai adják. Csak összehasonlításként, a húsmarha- és juhtartók aránya mintegy 10%, a tejtermelőké 7%, a sertéstartóké 1%, míg a zöldség- és gyümölcstermelőké 3%.
Az is könnyen belátható, hogy a középméretű növénytermesztő gazdaságokban a gabonatermesztés a meghatározó, amit jellemzően az olajos magvak – napraforgó, repce – termesztésével egészítenek ki.
Látni kell ugyanakkor, hogy ennek a termelési szerkezetnek alacsony az élőmunka igénye. Gabonaféléket és olajos növényeket – a kategória felső határaként megjelölt 1000 hektáron (is) – néhány fő munkájával meg lehet termelni, ráadásul ennek a pár embernek sem lesz egész évben teendője. Tehát amennyiben egy család műveli a középméretű birtokot, jellemzően nem lesz egész évben munkája, de a megélhetését biztosítja a gazdaság.
A vizsgált gazdaságkörre éppen úgy nem volt jellemző az intenzív beruházási tevékenység az elmúlt három évben, mint az agrárgazdaság egészére. A 2014. évi magas beruházási aktivitást követően 2015-ben és 2016-ban drasztikus visszaesés következett, ami döntő részben az uniós támogatások csökkenésével, a 2014–2020-as költségvetési időszak vidékfejlesztési támogatásainak kései indulásával magyarázható.
A mezőgazdasági beruházások dinamikájának mozgatórugója az agrártámogatás és annak mértéke, a támogatások és a beruházási teljesítmények között erős a pozitív korreláció. Abban az évben, amikor a hazai és az uniós költségvetés jelentősebb összegeket fordít a beruházások támogatására bővül, korszerűsödik az eszközállomány. Amikor azonban nincsenek pályázatok, a gazdálkodók igyekeztek addig halasztani fejlesztéseiket, míg azokra újra támogatás került meghirdetésre.
Ugyanakkor, ha néhány évvel távolabbra tekintünk vissza megállapíthatjuk, hogy a mezőgazdaságban működő vállalkozások tárgyi eszközei 2010-et követő 4-5 évben jelentősen bővültek, 40%-kal emelkedett az egy hektár mezőgazdasági területre jutó tárgyi eszközök folyó áron számított értéke. Ebben a növekedésben a középméretű növénytermesztő gazdaságok voltak a dinamikusabbak, a tárgyi eszközeik növekedése jelentősen meghaladta a nagyobb méretű gazdaságokét. Mindez jól jelzi a támogatási preferenciákat és az ebből is adódó beruházási lehetőségeket.
Bizonyítható az is, hogy a közepes méretű gazdaságok termelése eszközigényesebb, mint a nagyobb vállalkozásoké, és ez még akkor is így van, ha az egyéni gazdaságokban több olyan gép és berendezés is felhalmozódott, amelyek elöregedtek, használati értékük elmarad a korszerűbb gépekétől, berendezésekétől.
A termelési érték arányos jövedelmezőséget tekintve ez az üzemtípus kiemelkedően kedvező helyzetben volt az elmúlt években, annak ellenére, hogy a 2011-2012-es évekhez képest kissé mérséklődött e mutató értéke. Az, hogy a termelés értékének stabilan több mint 20%-a a jövedelem, azt jelenti, hogy a hektáronként realizálható eredmény (a támogatásokkal is kalkulálva) átlagban elérheti a 100 ezer forintot.
Az átlag mögött azonban jelentős a szóródás! Az önköltségek szóródásának fokozatos növekedése az alacsonyabb színvonalon termelő kisebb gazdaságok térnyerésével függ össze. A szántóföldi növényeknél például két-háromszoros különbségek vannak a minimum és maximum értékek között.
Mindebből következően a közepes méretű gazdaságok versenyképességének és jövedelmezőségének javítása érdekében meghatározó tényező a szakmai tudás, a gondolkodásmód fejlesztése. Minél magasabb színvonalú a stratégiai gondolkodás a vállalkozások vezetésében, annál több korszerű eszközt vesznek igénybe gazdálkodásuk színvonalának emelésére, annál jobban alkalmazkodnak a termesztéstechnológia követelményeihez. A magyar termelők a mai napig nem akarják beismerni, hogy versenytársaik jelentősen megelőzték őket a piaci versenyben. Az önvizsgálat helyett az országba „ömlő külföldi szeméttel”, és hasonló lózungokkal mentegetik magukat. Pedig sokkal jobban járnánk, ha a legfejlettebb agrárgazdasággal rendelkező országok praktikus tudását adaptálnák.
Magyarországon a szántóföldi növénytermesztési ágazatok lehetőségeit, versenyképességét egyre inkább a klimatikus változásokhoz való alkalmazkodás képessége fogja meghatározni. Ezért az agro-ökológiai adottságok fenntartható, optimális kihasználására van szükség, racionalizálni kell a fajta- és a hibridválasztást, és agrotechnikai fejlesztéseket kell végrehajtani. A jövő – sőt már a jelen is – a precíziós mezőgazdálkodás irányába mutat és a középméretű növénytermesztő gazdaságok sem kerülhetik meg ennek jövőbeli alkalmazását. Ugyanakkor látni kell, hogy ezen a területen a nagyobb méret előnyt jelent, a mérethatékonyság a precíziós termelésben is érvényesül.
A vizsgált üzemkategória egyik jelentős problémája a kockázati faktor, aminek kezelésére egyre nagyobb figyelmet kell fordítani.
A növénytermesztő gazdaságokban a bevételt stabilizáló állattenyésztés hiánya, illetve alacsony aránya növeli a gazdálkodói kockázatot. Mindezen felül a növénytermesztés hozamaira – technológiai és időjárási okok miatt – hazánkban jellemző az indokoltnál nagyobb ingadozás.
„A versenyt egy elaprózott, a XXI. századi tudást és technológiát elutasító, tradíciókon alapuló gazdaságstruktúra nem tudja felvenni.”
A növénytermesztő gazdaságok jövedelempozíciója, likviditása, tőkehelyzete az elmúlt években – nem utolsósorban a tevékenységhez kapcsolódó támogatásoknak és a kedvező áraknak köszönhetően – jelentősen javult, a gazdaságok erősödtek, és sok esetben tartalékokat halmoztak föl. Ez a tendencia és ennek vetületei tetten érhetők a beruházások szerkezetében, összetételében egyaránt.
Fontos hangsúlyozni, hogy az elmúlt időszakban (leszámítva a kertészeti gépbeszerzésekhez kapcsolódó támogatásokból 'átcsatornázott' összegeket) nem érkeztek uniós fejlesztési források a szektorba, ezek a beruházások szerkezetét nem torzították.
A viszonylag stabil jövedelempozíció, a felhalmozódott megtakarítások és a rendelkezésre álló olcsó források bősége (NHP 1-3) jelentősen megkönnyítették a beruházásokat a szóban forgó gazdaságok körében (is). Ezen tényezők közül azonban az előbbiek lényegi hatást gyakoroltak a beruházások, fejlesztések szerkezetére, motivációira, körülményeire is. A meglévő, a támogatások miatt a termelés körülményeitől részben független jövedelempozíció nem hat kényszerítőleg a hatékonyság növelésére, javítására. Az invesztíciók során az üzemi innováció helyett sok esetben a meglévő technológia eszközrendszerének megújítása a fő cél.
A befektetések gerincét a szektor gépvásárlásai jelentik. A támogatások elmaradásától függetlenül továbbra is sok erő- és munkagép áll szolgálatba évről évre az említett gazdaságok körében. A gépek állapota, átlagéletkora folyamatosan javul, azonban ezzel párhuzamosan nőnek a felesleges, kihasználatlan kapacitások, és mindebből adódóan az improduktív tőkelekötés. Sok esetben az új gépek presztízsértéke, valamint a megszokott módszerek továbbvitele jelent elsődleges szempontot a gépvásárlásoknál, a hatékony és innovatív technológiai elemek tudatos beépítése háttérbe szorul. Az erőgépek és a munkagépek kompatibilitása nem teljes, a gépkapcsolat nem képes kihasználni az egyes elemeinek önálló képességeit. Az új gépek nyújtotta lehetőségek teljes kihasználásához szükséges szaktudás és információbázis az esetek jelentős részében szintén hiányos.
Komoly szegmenst jelentenek a tároló-tisztító-szárító gépberuházások is. Itt gyakran szintén túlkapacitások épülnek az üzemek méretéhez képest, a beruházások közvetlen megtérülése nagyon hosszú időt vesz igénybe. Ezen esetekben a fő szempont a komplexitás megteremtése, az értékesítési kényszer kiküszöbölése volt, a megtérülés ezzel szemben másodlagossá vált.
Részint ezek is alátámasztják, hogy a magyar, de hasonlóképp az uniós növénytermesztés sem mozdult el érdemben a hatékonyság irányába az elmúlt 10 évben. Miközben a genetikai alapok rohamosan fejlődnek, a gépek képességei egyre fokozódnak, az agrárinformatika által kínált eszközök és lehetőségek tárháza évről évre szélesebb, a hazai növénytermesztési technológia túlnyomórészt továbbra is tradíciókon, megszokásokon alapul. A tudatos, egzakt információkon, elérhető agrárinformatikai megoldásokon alapuló technológia terjedése nagyon lassú.
Rohamosan közeledik az az időszak, amikor az európai uniós növénytermesztő szektornak az orosz érdekszféra számunkra sok esetben felfoghatatlanul nagy léptékekre alapozott, vagy épp az amerikai kontinens rendkívül hatékony növénytermesztésével kell versenyezni. Ezt a versenyt egy elaprózott, a XXI. századi tudást és technológiát elutasító, tradíciókon alapuló gazdaságstruktúra nem tudja felvenni.
A helyspecifikus, talaj-, növény- és populációanalízisre, valamint többéves tápanyag-dinamikai adatsorokra alapozott termesztéstechnológia hatalmas tartalékokat hordoz az inputhatékonyság és a növények genetikai képességeinek nagyobb mértékű kihasználása mentén. Ezek stabil alapot biztosítanak a komplex fejlesztések kedvező feltételek mellett történő banki finanszírozásához is. A jövőbeli fejlesztéseknek egyértelműen ezen tartalékok kihasználásának irányába kell mozdítaniuk a gazdaságokat. Ehhez azonban nemcsak 'vasakba', hanem tudásba és technológiába is be kell ruházni – nagyságrendileg megegyező értékben.
A régen emlegetett paradigmaváltás már nem kopog, dörömböl az ajtónkon, épp itt az ideje beengedni.
-an összeállítás-
A cikk szerzője: Agro Napló
