A rendelkezésre álló szakirodalmi források szerint a precíziós állattenyésztésben (PLF) számos tényezővel kell számolni, amelyek befolyásolhatják a gyakorlatban történő sikeres adaptálást. Ide tartozik – többek között – a nagy genetikai képességű állatok és növények használata, a takarmány alapanyagok táplálóanyag tartalmának ismerete, a gazdasági haszonállatok szükségleti értékeinek folyamatos pontosítása, a rendelkezésre álló nem kevés számú takarmány-adalékanyag célzott használata, az emésztésre potenciálisan toxikus és/vagy negatív hatással rendelkező (ún. antinutritív) anyagok csökkentése és a takarmány-gyártástechnológia helyes megválasztása.
A PLF során – a precíziós növénytermesztéshez hasonlóan – a legfontosabb cél a termelés hatékonyságának növelése, ami gazdaságosabb termék-előállítást tesz lehetővé úgy, hogy közben a környezetet ért terhelés is csökken. A nagy termőképességű növények, mint takarmány alapanyagok illetve a nagy genetikai képességű állatfajok használata egyben azt is jelenti, hogy kisebb termőterületet terhel az állati termék-előállítás, ami jelentősen mérsékli az agrárium ökológiai lábnyomát.
A gazdasági haszonállatok energia- és táplálóanyag-szükségletének folyamatos pontosítása kiemelt feladat a precíziós takarmányozás során. Különösen fontos a szükségleti értékek nyomon követése a monogasztrikus állatfajok (sertés, baromfi) esetében az intenzív szelekció és a nagymértékű genetikai előrehaladás miatt. A gyakorlatban dolgozó szakemberek előtt jól ismert, hogy egyes korszerű sertés- és brojlerhibrideknél eltérő lehet az állatok táplálóanyag-szükséglete a nemzetközi és hazai ajánlásokban megfogalmazott értékekhez képest. Amennyiben a nagy teljesítményű genotípusokat a hagyományos teljesítményű keresztezett állományok szükségletéhez igazított takarmánnyal etetjük, akkor a fehérje-beépülés elmarad a maximálistól, a zsírbeépülés viszont nagyobb lesz, mint ami elvárható lenne az adott egyedtől. Ez az állatok növekedési ütemét és a húsminőséget egyaránt negatívan befolyásolja.
A precíziós takarmányozást megvalósító sertéstelepeken pl. az állatok élősúlyát folyamatosan, akár naponta mérik, így a növekedés üteme jól nyomon követhető. E mellett a hátszalonna vastagságot egy teljesítménymodell által becsült értékkel is összevetik. A megfelelően kalibrált teljesítménymodell képes arra, hogy megadja az adott genotípus pontos szükségleti értékeit a hizlalás bármely időpontjában. Amennyiben a modell által becsült értéktől meghatározott mértékben eltér a mért súly, akkor a szoftver jelzi ezt. Egyedi, „intelligens etető berendezés” használata esetén arra is lehetőség van, hogy a kisebb súlyú vagy csak a kisebb adagot fogyasztó állat esetében a takarmány táplálóanyag-koncentrációját növeljék.
Az előző cikkeinkben több alkalommal is hangsúlyoztuk, hogy a takarmány alapanyag komponensek és a késztakarmányok táplálóanyag-tartalmának pontos ismerete elengedhetetlenül fontos a precíziós takarmányozás gyakorlati megvalósítása során. A táplálóanyag-tartalom pontos ismerete mellett a „gyors” információszerzés biztosítja a megfelelő reagálást, éppen ezért olyan vizsgálati módszereket kell választani, amelyek ezt lehetővé teszik. Ilyen a már korábban is említett NIRS, ami megfelelő kalibrációs adathalmaz esetén pontos becslést ad a takarmány fizikai és kémiai jellemzőire.
A takarmányiparban és az állattartó telepeken számos olyan takarmány-adalékanyagot használnak, melyekkel az etetett takarmányok táplálóértékét, eltarthatóságát, etethetőségét, további technológiai folyamatokra való alkalmasságát stb. kívánják javítani. A táplálóértéket javító adalékanyagok esetében tudni kell, hogy ezek a kiegészítők pontosan hogyan és milyen mértékben járulnak hozzá a takarmány nutritív értékéhez. A jelenleg rendelkezésre álló modellek elsősorban az emészthető táplálóanyagok értékesülését követik a szervezetben, vagyis a táblázatos értékek (pl. NRC, Magyar Takarmánykódex stb.) alapján számított emészthető összetételű keverék teljesítményre gyakorolt hatását prognosztizálják.
A modellek fejlesztésének új iránya, hogy azok az emésztési folyamatokat is képesek legyenek pontosan becsülni. Ez azt jelenti, hogy nem statikus adatokat használunk a takarmány táplálóanyagainak emészthetősége tekintetében, hanem azt a takarmány összetétele (pl. energia- és fehérjehordozók, takarmányadalékok), táplálóanyag-tartalma, fizikai tulajdonságai, illetve az állatok kora, hasznosítási iránya alapján „dinamikus bemeneti adatként” kezeljük (lásd. pl. http://www.feed-a-gene.eu). Ezzel a teljesítménymodellek becslési pontosságát jelentősen javítani lehet.
Toxikus és antinutritív anyagok csökkentésére a precíziós takarmányozás során is azért van szükség, mert ezek értelemszerűen az állat teljesítményét rontják. Legtöbbjük fogyasztása egészségkárosodással is jár, így élelmiszerbiztonsági kockázatot jelenthetnek az állati eredetű élelmiszer-előállítás során. A takarmány alapanyagokban és késztakarmányokban napjainkban leggyakrabban előforduló és a legtöbb problémát okozó toxikus anyagok a mikroszkopikus penészgombák által termelt mikotoxinok. Gyakorlati körülmények között penészgomba-fertőzés esetén legtöbbször multitoxikus hatással kell számolni. A mikotoxikózisok csökkentése érdekében a takarmányba toxinkötőket lehet keverni. A jelenleg forgalomban lévő toxinkötők azonban csak bizonyos toxinokat (pl. aflatoxin) képesek eredményesen megkötni, és így a felszívódását gátolni. Az alapanyagok és a keverék mikotoxin tartalmát érdemes folyamatosan ellenőrizni, melyre a gyors módszerek közül többféle technika megfelelő (folyadék citometria, ELISA, továbbá speciális fejjel és kalibrációs adathalmazzal a NIRS is).
A takarmányok antinutritív anyagai nagyon különböző kémiai vegyületek, csupán egy közös jellemzőjük van, hogy rontják a takarmány táplálóértékét. A táplálóérték csökkentését okozhatja a rosszabb emészthetőség vagy az, hogy a felszívódást követően a vegyület maga, vagy annak egy része megváltoztatja az anyagcserét, esetleg mérgező. A növényi magvak többsége tartalmaz valamilyen antinutritív anyagot, de sok esetben olyan kis mennyiségben, ami nem okoz problémát. A gabona és az olajos magvakban elsősorban a nem keményítőszerű szénhidrátok (NSP) és a fitinsav (fitin-P) előfordulása jellemző, ezek bontására speciális enzimeket lehet alkalmazni. Bizonyos olajos magvak, mint például a repce vagy a len, valamint a hüvelyes magvak azonban jelentős mennyiségű más típusú antinutritív anyagot is tartalmaznak. Ezek egy része hőre érzékeny, vagyis hőkezeléssel jelentősen csökkenthető a mennyiségük, másoknál viszont elsősorban a nemesítő munka vezethet eredményre.
A hőkezelés régóta ismert és alkalmazott módszer a takarmányok táplálóértékének javítására. Ennek oka, hogy az antinutritív faktorok egy jó része hőlabilis, tehát hőkezeléssel ezeknek a táplálóértéket rontó tényezőknek a jelenléte csökkenthető vagy akár meg is szüntethető. A hőkezelés ezen kívül a fehérjék mérsékelt denaturálódásával valamint a keményítő zselatinizációjával is együtt jár. Mindhárom esetben javul a táplálóanyagok emészthetősége.
Az ipari abrakkeverékek gyártása során a granulálás is számos előnnyel jár (kedvezőbb önkéntes takarmányfelvétel, nagyobb fajsúly stb.). Kísérleti adatok bizonyítják, hogy granulálás hatására a zsír és a takarmány bruttó energiájának (BE) emészthetősége is nő, így az állatok táplálóanyag-ellátása jelentősen javítható. Az említett technológiákkal (pl. száraz és nedves hőkezelés) az előállított ipari takarmánykeverékek javítják a táplálóanyagok hasznosulását. Ezen technológiák hatásának számszerűsítésére nagy szükség lenne a precíziós takarmányozás gyakorlati megvalósítása során is.
Összefoglalóan megállapítható, hogy a precíziós takarmányozás gyakorlatba ültetése jelenleg még kezdeti állapotban van, és számos kérdés tisztázásra vár. Az infokommunikációval kiegészített új technológia mindenesetre számos tudományterület érdeklődését felkeltette, és az elmúlt években több, ma már a gyakorlat számára is hasznosítható eredménnyel szolgált. Az eddigi eredmények azt sugallják, hogy pl. a sertéstartásban a rendelkezésre álló precíziós takarmányozási technológiák alkalmazásával – a naturális termelési és húsminőségi mutatók romlása nélkül – kisebb fehérjebevitellel, kedvezőbb takarmányozási költséggel és a környezet N- és P-terhelésének a csökkenésére lehet számítani a „hagyományos” takarmányozáshoz képest. További előny, hogy az infokommunikáció integrálásával olyan gyors reagálású jelzőrendszereket lehet az állatitermék-előállítás során alkalmazni, melyek minimálisra csökkentik az állategészségügyi problémák kockázatát, így a precíziós termelési rendszerekben jelentősen növelhető a takarmány- és az élelmiszerbiztonság
Dr. Halas Veronika és Dr. Tóth Tamás
Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar
Táplálkozástudományi és Termelésfejlesztési Intézet
1 A cikk alapjául Halas Veronika Precíziós állattartás és takarmányozás cikke szolgált, ami az Állattenyésztés és Takarmányozásban (2017/1. sz. 24–43. o.) jelent meg.
A cikk szerzője: Dr Halas Veronika
