A magyarországi helyzet megértéséhez szükséges ismerni az elmúlt időszakra nézve néhány számadatot.

A hazai méhállomány mérete 1991-ben 716.394 db méhcsalád volt, amely létszám 2016-ban 1.224.257 db méhcsaládra növekedett Magyarországon. A méhészetek száma vonatkozásában szintén növekedést tapasztalunk. Ez azt jelenti, hogy 1991-ben 19.923 méhészetet tartottak nyilván az országban, míg ez a szám 2016 őszén 23.928 db volt. Meg kell egyébként jegyezni, hogy a méhészetek számának emelkedése az említett időszakban nem volt töretlen, ugyanis 1993 és 2013 között a méhészettel foglalkozók száma alatta volt az 1991-ben megállapított adatnak. A fentebb említettek ismeretében bizonyára többen teszik fel maguknak azt a kérdést, hogy vajon mi a helyzet a sajtóban emlegetett méhpusztulásokkal? A válasz egyszerű. A téli veszteségek mérete sajnos tényleg eléri egyes években a betelelés előtti családszám 20%-át. Ilyet tapasztaltunk pl. 2007-ben, 2013-ban és sajnos 2017-ben is. Ezekben az évjáratokban az országosan felmért létszám a pusztulást követő években valóban visszaesést mutat, de ezeket a veszteségeket a méhészek igen áldozatos és szorgalmas munkával visszapótolják annak ellenére, hogy az előbb említett családpusztulások mellett a gyenge minőségben kitelelt családok rendbehozataláról is gondoskodni kell. Sajnos azzal is tisztában kell lenni, hogy az előbb említett veszteségek többnyire augusztus második felétől március első dekádjáig következnek be, főleg kórtani, technológiai és az időjárási tényezők együttesének köszönhetően.

Rátérve a méhmérgezések adataira igen komoly ellentmondást tapasztalunk. Ugyanis a bejelentett méhmérgezési esetek száma 1984–1990 között 148–558 db volt a NÉBIH ÁDI által közzétett adatok alapján, ugyanakkor a rendszerváltozást követően ezeknek az eseteknek a száma jelentősen visszaesett. Ezt támasztja alá az a tény, hogy 2004-ben csupán egy esetet jelentettek be a méhészek. Ugyanakkor látni kell, hogy a méhmérgezések száma a 2013–17. közötti időszakban sem nagyon haladta meg a 40-et, ami a NÉBIH adatai szerint egyben azt is jelenti, hogy a mérgezésekkel érintett méhészetek száma évjáratonként nem éri el a 100 db-ot… Ha ez az adat reprezentálná a valós helyzetet, akkor azt hiszem, nyugodtan hátradőlhetnénk és kimondhatnánk, hogy minden rendben van, a növényvédelem nem tehető felelőssé a kialakult veszteségekért.

Lássuk csak mi is a valóság tulajdonképpen? A '90-es évektől kezdődően bekövetkezett agrárpolitikai változásoknak köszönhetően jelentősen megemelkedett a földhasználók, ezen belül a növényvédelmi tevékenységet végzők száma. Ennek a változásnak köszönhetően tehát átmenetileg ugyan, de visszaesett a növényvédelmi mérnökök irányító szerepe. A gazda sok esetben a növényvédő szerek forgalmazóinál íratta meg a vásárláshoz szükséges receptet és azzal nem nagyon törődött senki, hogy a megvásárolt készítmény felhasználása valójában hogyan is történt. Ezt példázza az a Zala megyei eset is, amelynek során a méhészek kérésére eljáró hatóság számon kérte és megbüntette a virágzó repcében fényes nappal „deltametrin hatóanyagú permetszerrel” permetező traktorost, aki méltatlankodva azt felelte a növényvédelmi felügyelőnek, hogy nem is érti mi a baja a méhészeknek, mert ő már így permetezi a repcét vagy tíz éve…

Persze ez a helyzet némiképp előnyére változott a közelmúltban, ugyanis ma már kötelezően kell alkalmazni növényvédelmi szakirányítót minden gazdaságban. Ennek ellenére azt kell, hogy mondjam, a méhészektől kapott jelzések értelmében világosan látszik, hogy a bekövetkezett mérgezések száma jelentősen meghaladja azt az adatot, amiről a hatóság valójában tud. Ez egyben azt is jelenti, hogy a növényter­mesztési ágazat sok esetben azon az áron jut többletbevételhez, hogy közben kárt okoz annak, akinek így vagy úgy, de éppen ezt az eredményt köszönheti, mondjuk a beporzáson keresztül. Persze tisztában kell lenni azzal is, hogy nem mindenki gondolkodik ilyen felelőtlenül. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) által gyűjtött adatok alapján világosan látszik, hogy vannak olyan földrajzi körzetek, ahol rendszeresen ismétlődnek a mérgezési esetek (lsd. térkép). Ezekben a körzetekben egyébként a hatóság, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, szakemberei közösen végeznek területbejárásokat és mintákat vesznek a frissen permetezett növényekből. A laboratóriumba szállított minták analitikai adatai alapján a hatóság további ellenőrzéseket végez, minek eredményeként a technológiai fegyelemsértéseket elvégzőket esetenként megbírságolják.

Méhészeti szempontból veszélyesnek ítélt kultúrák között ki kell emelni a gyümölcsösöket, amelyek nemcsak a virágzás idején, hanem azt követően is lehetnek méhmérgezés forrásai. Ennek oka az, hogy esetenként a tulajdonos az alkalmazott növényvédő szerek megválasztásánál nem veszi figyelembe a méhekre vonzó aljnövényzet, vagy éppen a permetezendő kár­tevők által termelt mézharmat jelenlétét. A gyümölcsösök méhészeti szempontból történő kedvezőtlen megítélését az mutatja talán legjobban, hogy éppen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legrosszabb a növényvédelmi fegyelem. Ezt példázza az is, hogy az elmúlt évben is ebben a megyében történt a legtöbb méhmérgezési eset. Szintén sok mérgezés történik a repcékben, bár a helyzet kissé javult az elmúlt években. Problémás növénynek számítanak a gabonák is, ugyanis a termelők egy része nincsen tekintettel arra, hogy pl. a virágzó akácosok közé ékelődött gabonákon a rovarok elleni védelmet már csak bizonyos korlátok betartása mellett lehet elvégezni.

A gabonákat követően komoly gondok forrása lehet a mustár, ugyanis ez a növény fogadja a repcékben kinevelődött kártevőket.

Hasonlóan problémás növény a napraforgó, a levéltetvek és a poloskák támadásának idején. Itt érdemes figyelni arra, hogy a tetvek által kiválasztott mézharmat miatt már a fertőzés leküzdésére alkalmazandó szer befolyásolhatja a méhcsalád életét.

Ugyancsak komoly problémák forrása lehet a kukorica, ezen belül is a csemegekukorica, amelyről mindenképpen el kell mondani, hogy a virágzás idején elvégzett permetezések alkalmával komoly veszélyt jelent a méhészetek számára. A kukorica ugyanis vonzó virágpor forrása a méheknek. Ne feledjük, hogy az OMME 2017-ben publikált mérési eredményei között bizonyította azt a tényt, hogy a kukorica virágporában előfordulhatnak a csávázószerként alkalmazott neonikotinoidok szermaradékai, ami egyértelműen alátámasztja azt, hogy ágazatunk igen komoly kétkedéssel tekint az elkövetkezendő szezonra…

A méhészeti szempontból kockázatos kultúrák között mindenképpen meg kell említeni a kabakosokat (dinnye, tök), ugyanis ezek vetésterülete ugyan nem jelentős, de éppen ezt a tényt használja ki több gazdálkodó, aki abban reménykedik, hogy permetezőgépével el tud bújni a röpkörzet homályában. Sajnos le kell hűtsem a kedélyeket, ugyanis volt már arra precedens, hogy az ilyen reményekkel élő gazdálkodóra is sikerült rábizonyítanunk az elkövetett szabálytalanságot.

A veszélyes kultúrák és szituációk felsorolásának végén meg kell említenem egy igen érdekes esetet, amely a Homokhátságon történt egy aszályos esztendőben. A károsult méhészet közelében minden növény kiszáradt augusztus végére, csupán az altalajöntözéssel ellátott paprikaparcellák jelentették az egyetlen üde foltot a határban. Ezeket a növényeket a termést károsító hernyók leküzdése érdekében permetezni kellett. Az eredmény méhmérgezés lett, melynek oka az volt, hogy a méhek annak ellenére gyűjtöttek nedvességet a fiasítás számára, hogy a méhész egyébként megfelelő módszerrel gondoskodott az állomány itatásáról.

Befejezésképpen szeretnék beszámolni egy igen érdekes méhmérgezési esetről, amely Bács-Kiskun megyében egy másodvetésű csemegekukoricát termelő nagygazdaság területén történt 2013 szeptemberének elején. Az említett cég fényes nappal permetezte meg a virágzó növényállományt lambda-cihalotrin és indoxokarb hatóanyagú készítményekkel. A mérgezést követően a hatósági szakemberek kiszálltak a területre, mintát vettek a növényállományból, de a méhhullák begyűjtése csak nagy nehézségek árán sikerült, ugyanis a piretroid mérgezésekre jellemző módon alig voltak megtalálhatók a kaptárak előtt. Az ügyben eljáró méhegészségügyi felelős jegyzőkönyvben rögzítette a kaptáron belül tapasztalt rendellenességeket, nevezetesen azt, hogy felborult a fiasítás, a frissen behordott méz és a takarónép egészséges aránya. Furcsa módon a mérgezéssel összefüggésbe hozható tünetek nem csökkentek az idő múlásával, így megismételtük a mintavételeket. A begyűjtött minták analízisét követően a hatóság nem tudta egzakt módon felállítani az ok-okozat összefüggését, ugyanakkor ki sem zárta azt. A szabálytalan permetezésért a növényvédelmi szakirányítót és a céget is megbüntették. Ezt követően mindenkit meglepett, hogy az üzem az okozott kárt peren kívüli egyezség formájában semmiképpen nem akarta kifizetni. Tették ezt annak ellenére, hogy a minták analízise során kiderült, hogy a növényekben mért rovarölő hatóanyagok mennyisége nem csökkent, hanem az idő előrehaladtával növekedett. Erre a jelenségre a gazdálkodó nagyüzem nem adott magyarázatot, ugyanis a permetezés esetleges megismétlésének nyoma sem a raktárkönyvi nyilvántartásokban, sem pedig a permetezési naplóban nem volt fellelhető. Az ügyből ezt követően egy három évig tartó bírósági eljárás kerekedett, amelynek során az alperes cég nem tudta kimenteni magát, így első és másodfokon is vesztett. Örömmel vettük tudomásul, hogy a megállapított kártérítést azóta már ki is fizették. Ez az ügy ékes példája annak, hogy a növényvédelmi szakemberek között keringő hiedelem, miszerint úgy kell permetezni, hogy a méhek lehetőleg ne érjenek haza nem állja meg a helyét, ugyanis kellő odafigyeléssel és szakértelemmel az ilyen esetek is felgöngyölíthetők, méghozzá sikerrel…

Befejezésül még két dolgot tartok fontosnak elmondani. Az egyik az, hogy ha valaki úgy érzi, hogy a méhmérgezési ügyekben szerzett tapasztalataimmal esetleg segíteni tudok egy veszélyesnek ígérkező helyzet megoldásában, akkor szívesen állok rendelkezésre. Elérhetőségi adataim az Országos Magyar Méhészeti Egyesület honlapján (www.omme.hu) megtalálhatók. A második, amit a károsultak és a károkozók közti párbeszéd megkönnyítése érdekében szeretnék javasolni, az pedig a következő: amennyiben a károsult rendelkezik mindazokkal a dokumentumokkal, ami a sajnálatos káreseményt egzakt módon dokumentálják (ok-okozat meglétét igazoló ökotoxikológiai szakvélemény, kárfelmérés stb.), ne azon törje a fejét a gazdálkodó, hogy miként tudja a károsult méhészt lerázni, hanem inkább a fizetés mértékében és ütemezésében szülessen hamar egyezség.

A cikk szerzője: Tóth Péter