Míg szántóföldi növényeknél hektáronként 203–263 ezer forintos többletjövedelmet hozna az öntözés, addig a zöldségnövények esetében a pluszbevétel elérné az 5,4–5,5 millió forintot is. A csemegekukorica hektáronként 1,2 millió forintos többletbevétellel hálálja meg a ráfordítást, a szója viszont képtelen ledolgozni a beruházási költséget 10 év alatt, és hektáronként 140 ezer forintos mínuszt hoz. Ezzel szemben a paradicsom akár 36 millió forint extra jövedelmet is képes termelni az öntözés hatására. Természetesen ezen átlagszámok mögött jelentős szórás mutatkozik, elsősorban a természetföldrajzi adottságok és a termesztéstechnológia befolyásolja ezeket.

Milyen állapotban van az öntözés Magyarországon, és mi a helyzet Európában?

Dr. Kemény Gábor: Az öntözésfejlesztés Nyugat-Európában a 2. világháború után élte a virágkorát, ehhez képest Magyarország még néhány lépéssel hátrébb tart. Míg Nyugat-Európában a vízügyes kollégák szerint a szabad vízkészletek 80–90 százalékát használják öntözésre, nálunk ez az érték mindössze 10 százalék. Ahol pedig mind a főművi, mind az üzemi szintű fejlesztések végbementek, az a feladat, hogy minél hatékonyabb legyen és minél kevesebb vízből történjen az öntözés. Ezekben az országokban az ökológiai vízszükséglet tartalékainak megtartása a cél, ezért a szabályozó rendszer és a vízárképzés átalakítása, valamint a kutatások is abba az irányba tartanak, hogy hogyan lehetne csökkenteni a mezőgazdaság vízhasználatát. Mindezt a hatékonyság növelésével és a termelés szinten tartásával. Ezek az országok előttünk járnak az öntözésfejlesztésben, már túl vannak a beruházásfejlesztési támogatásokon. Ezért a Vidékfejlesztési Program öntözésfejlesztési támogatása komoly küzdelem árán született meg, mert nehezen értették meg a brüsszeli kollégák, hogy mi még más fázisban vagyunk, más feladatok állnak előttünk.

Vannak jó példák a szomszédos országokban is: Románia havasalföldi régiójában millió hektáros területen fejlesztik az öntözést uniós forrásból. Szerbia is aktív: a Duna és a Tisza közötti területek öntözőrendszereinek újraélesztése folyik a Vajdaságban. Mindez mindkét országnak nagy gazdasági kiugrást jelent. Magyarországnak is időben kell lépnie, mert a potenciális versenytársak komoly erőt fordítanak a fejlesztésre, hiszen ők is zöldséget és gyümölcsöt termesztenének az öntözéssel. Ráadásul termékeik ugyanazon a piacon jelennek meg, ahol mi is értékesítünk.

Milyen külföldi példákra érdemes még figyelni, ha öntözésről van szó?

KG: Míg hazánkban 2,4, az unióban 8 százalék az öntözött területek aránya. Itthon először a termésmentő, kármérséklő öntözés jut az emberek eszébe – pedig az öntözés az ültetvényes vagy zöldségkultúráknál nemcsak hozamokat emel, hanem javítja a minőséget és kiszámíthatóvá teszi a termelést. Dél-Európában szinte elképzelhetetlen nagy értékű kultúrákat öntözés nélkül érdemben termeszteni. Spanyolországban és Olaszországban is 30% feletti az öntözésre berendezett területek aránya. Bár Magyarországon szárazműveléssel is lehet eredményesen ter­meszteni, ám az öntözés okszerű gazdálkodással párosulva nagy területen nagyobb fajlagos jövedelmezőséget képes biztosítani. Számunkra jó példa lehet Franciaország és Hollandia, ahol a csapadékosabb klíma ellenére is jóval elterjedtebb az öntözés. Ez hozambiztonságot ad a gazdának, ami pedig a feldolgozóipar igényeinek megfelelő termelést tesz lehetővé. Nem az időjárás dönti el a hozam sorsát, így biztosan lesz annyi termés, amennyit a feldolgozó megrendelt.

Mennyi idő alatt térülhet meg a beruházás?

KG: A könyvben meghatározott keretfeltételek mellett, nettó jelenérték-számítások alapján értékeltük a beruházás megtérülését. Az ültetvény és a zöldség esetében ez lehet akár pár év, de bőven 10 éven belüli időre lehet számítani. A klasszikus szántóföldi kultúráknál 10–15 éven belül még a kevésbé intenzív részeken is visszajön a befektetés. Általánosan nagyjából 10 év a megtérülés ideje a számítások alapján.

Mit javasol az AKI, mik lehetnek az első lépések az öntözés fejlesztésére?

KG: Erre vonatkozóan az Öntözésfejlesztési Stratégia kapcsán végzett felmérés során begyűjtött adatok jelentik a legfrissebb és legteljesebb alapot. A felmérés a felszíni vizekre alapozott jelenlegi öntözőrendszerek hatásterületét – mintegy 1,2 millió hektár – érinti. Ebből 750 ezer hektár az, amin olyan növényt termesztenek, amit érdemes lenne öntözni. Öntözésre érdemes és gazdaságosan öntözhető növényből pedig összesen szintén közel 1,1 millió hektár van az országban. A két adat metszete adja ki azt a részt, ami a felszíni öntözőrendszerek esetében 360 ezer hektárra tehető. Ekkora terület az, ami öntözésre alkalmas és olyan növényt termesztenek rajta, amit érdemes öntözni. Ebből 68–70 ezer hektár áll jelenleg öntözés alatt.

Azt, hogy a 68 ezerből 360 ezer legyen, több dolog akadályozza: a jogszabályok, a földtörvény, a bérelt területek körüli bizonytalanságok és az elaprózott birtokstruktúra. Ez utóbbi miatt nehéz vízjogi engedélyt szerezni, mert ahhoz az összes érintett földtulajdonos hozzájárulása szükséges. Ráadásul a bérleti szerződések sem elég hosszúak, ezért a gazdák nem költenek olyan területre, amin 5 év múlva lehet, hogy már más gazdálkodik. A helyzet megoldásához központi támogatással és jogszabály-módosításokkal érdemes hozzákezdeni.

Dr. Molnár András: Ebben segítene, ha az élelmiszeripar fejlődése is szívó hatást fejtene ki.

KG: A másik irány, hogy az 1,1 millió hektárnyi növényállományt, amit érdemes öntözni, ellássuk öntözőrendszerrel. Ahhoz, hogy ezek kiépüljenek, segíthet a Kvassay Jenő-terv tározóépítési programja. A harmadik irány azoknak a területeknek a fejlesztése, ahol 1,2 millió hektáron megvan az infrastruktúra, de valamiért nem gazdaságos a beruházás. Ennek viszont gyakori oka, hogy a talajok nincsenek megfelelő állapotban. Például a berendezett, de másodlagos szikesedéssel veszélyeztetett, vagy nem jó állapotban lévő talajú területeket a melioráció segítségével kell alkalmassá tenni.

A tanulmányból kiderül, hogy a szőlő kivételes eset, mert ott nem számottevő az öntözés jelentősége. Miért van ez?

KG: Azért, mert nálunk inkább a borszőlő termesztése hangsúlyos, ami jellemzően nem a hozamokról, hanem a fürtök válogatásáról, a hozamkorlátozásról szól – ehhez pedig jellemzően elegendő csapadék hullik. A témához kapcsolódik, hogy a magyar borágazat nagy lépéseket tett a minőségi termelés felé, a csemegeszőlőnél viszont öntözés nélkül nem lehet termelni. A hazai éghajlat változása is kedvez a csemegeszőlőnek, aminek következtében az import kiváltható lenne, de csakis öntözéssel, viszont ennek itthon még nincs hagyománya.

Miért nem veszik a gazdák igénybe az öntözésfejlesztési támogatásokat? Jöttek erről visszajelzések az AKI-hoz?

KG: Ennek elég sok oka van. Az alapprobléma az, hogy a vízgazdálkodás egy egységes rendszer alapján működik. A vízkezelés egységes szemléletet igényel, a vízügy állami monopólium. Térben egységes, időben pedig hosszú távra elnyúlik. Például a csatornák, illetve a védőgátak építésénél 100 években gondolkodnak, a termelők szemlélete viszont egészen más. Egyik oka a fent már említett tagolt birtokstruktúra, a másik, hogy a gazda sokszor nem is tulajdonosa a területnek, ezért nem találkoznak egymással az érdekek. Ezért érdemes lenne egy újfajta bérleti rendszerben gondolkodni, amivel a gazdák is hosszabb távra tervezhetnének a nekik bérbe adott területtel.

MA: Az öntözés drága, magas a beruházási és az üzemeltetési költsége, nagy hozzáértést igényel. A gazdák felkészültsége is magasabb szintet és tudást követel meg az öntözéses gazdálkodásnál. Egy esetleges hiba, tévesztés duplán fájhat: egyrészt sokba kerül, másrészt még kárt is okoz. Ráadásul a rendszer sajátossága, hogy vannak olyan lekötött kapacitások, amelyek nincsenek kihasználva. A jogszabályi struktúra még az 1990 előtti nagybirtokszerkezethez igazodik, ami gondokat okoz a mai kistermelői rendszerben.

KG: Sokszor a fizikai és a humán tőke sincs meg hozzá. Az öntözéses gazdálkodásnál a teljes agronómiát át kell alakítani – más vetőmag, más műtrágya, más növényvédő szer, más talajművelés szükséges.

Hol és kitől kaphat segítséget a gazda, ha szeretne belevágni az öntözés fejlesztésébe?

KG: Amelyik gazda akar öntözni, megtalálja azokat a vízépítő mérnököket, akik összeállítják a tervet arra, hogy mit és hogyan lehetséges öntözni, és a vízjogi eljárást is menedzselik. De itt még azért bőven van feladat és kihasználatlan lehetőség. A Vidékfejlesztési Program is ezt a lehetőséget kínálta fel. Az, hogy még nincs túligényelve az öntözési pályázat, az abból adódik, hogy több olyan feltétel van benne, amit a gazdák egyelőre nem tudnak teljesíteni. Ilyen például a korábban említett birtokszerkezettel kapcsolatosan az osztatlan közös tulajdon kérdése is. A beruházás, a termelés és az értékesítés is sokkal gazdaságosabb, ha a termelők több kis parcellát egyben kezelnek valamilyen szövetkezés keretében. Ez is egy megoldás lehet a birtokszerkezet miatti kihívásokra.

MA: Ami még érdekes lehet, hogy mennyire életképes üzleti szempontból a beruházás. Ugyanis a fejlesztés jellemzően részben vagy egészben termelési szerkezetváltással is együtt jár. Például vetőmag-előállítás esetén sok minden másként működik, mint a hagyományos termelésnél, ezért alaposan körbe kell járni a fejlesztési ötletet, és érdemes akár több szakember véleményét, segítségét is kikérni.

KG: Viszont érdemes megfontolni a lehetőséget, mert felvásárlói és feldolgozói oldalról nagy nyitottság tapasztalható. Többször előfordul, hogy a hűtőház keresi meg a termelőt, hogy szüksége van beszállítókra.

Mennyire alkalmasak az öntözésre a hazai felszíni és a felszín alatti vizek? Van-e olyan kockázat, amit érdemes figyelembe venni a rendszerek kialakításánál?

MA: A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv igyekszik szabályozni ezeket, figyelembe véve a mennyiségi és minőségi állapotokat. A Víz Keretirányelvnek megfelelve mindig felül kell vizsgálni az adatokat, a cél pedig a jó ökológiai állapot megtartása. Persze vannak kockázatok, és még kiaknázatlan kapacitások is.

KG: A Víz Keretirányelvnek megfelelve a következő Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervhez kapcsolódó feladat biztosítani a jó minőségi és mennyiségi állapotot. Viszont vannak olyan régiók, ahol inkább a felszín alatti vizekkel van gond, ahová nem lehet felszíni vizet juttatni. Ezek tipikusan olyan helyek, ahol nemcsak a mezőgazdaság igényli a vizet, hanem a kommunális fogyasztás is. Ez jellemző a talajvíz, illetve a rétegvíz használatára a homokhátságokon, mint a Duna–Tisza köze és a Nyírség. Itt a felszín alatti vizek intenzív használatban vannak, ezért nem mindig elég a mezőgazdaságnak a rendelkezésre álló kapacitás. Sokszor túlhasználat van. Ugyan a szabályozás szerint ilyenkor is lehet vizet venni mezőgazdasági öntözésre, de ebben az esetben nem lehet a Vidékfejlesztési Programból támogatni a beruházást. A drága beruházás egyébként is csak az intenzív kultúráknál térül meg, ha pedig ehhez a 40–50 százalékos támogatás nem áll rendelkezésre, nem éri meg a megvalósítás. Nem tudja kigazdálkodni a termelő. Gyakran azért használnak felszín alatti vizeket, mert egyszerűbb saját területen kutat fúratni, mint csatornát vágatni a pár száz méterre elérhető felszíni vízből. Azt ugyanis senki nem szereti, ha csatornát vezetnek át a földjén.

Mi várható a jövőben, mi lesz 30–50 év múlva Magyarországon az öntözéssel, vagy nélküle?

MA: A várakozások alapján egyre inkább fel kell készülni a szélsőséges klimatikus helyzetekre, amelyek közül talán az aszály tekinthető a legkritikusabbnak. A mezőgazdaság vízigénye (amely nem csak öntözést jelent) egyértelműen nőni fog a jövőben.
Az aszály előfordulási gyakorisága és kiterjedése növekszik és egyre drámaibb hatású lesz. Azonban az öntözés a hozamcsökkenés megakadályozásán, azaz a hozambiztonságon túl például a kukorica esetében akár hozamnövelést is biztosíthat, amely a nemzetközi versenyképesség szempontjából kritikus lehet. A legtöbb szakember egyetért abban, hogy a megfelelő talajműveléssel és az okszerűbb gazdálkodással lehetne még javítani a szárazművelt területek vízháztartásán a vízpótlás előtti szakaszban, de a jövőben sok helyen már nem lehet annyira jól végezni a talajmunkákat, hogy ne kelljen öntözni.

KG: A talajnedvesség-őrző talajművelés, a forgatás nélküli művelés segíthet, de egy idő után már az sem elég. Akkor pedig már mindenkinek csak a vízpótlás marad.

A cikk szerzője: Csurja Zsolt