A búza a gabonatermés 73%-át adta 2017-ben. A kukorica betakarított területe hosszú idő után egymillió hektár alá csökkent, 988 ezer hektárt tett ki. Összesen 6,8 millió tonna termést takarítottak be, amely a 2016. évi rekordterméstől 22, az előző öt év átlagától 5,9%-kal maradt el.

A jelentős ráfordítással megtermelt gabona minőségének megóvása, a tárolás alatti veszteségeinek minimalizálása igen fontos feladat, amit csak megfelelő műszaki színvonalú tároló berendezésekben és az adott célnak megfelelő tárolástechnológiával lehet biztosítani. A tárolási veszteségek elérhetik a 4%-ot is. Szemestermény-tárolásra a csarnoktárolók (vízszintes tárolók) és a silók (függőleges tárolók) a legelterjedtebbek.

Az átlagos terméseredményeket figyelembe véve mezőgazdaságunk mennyiségileg megfelelő tárolókapacitással rendelkezik, azonban a tárolók egy részének műszaki színvonala nem kielégítő. A lyukas, rossz állagú tetőkkel rendelkező tárolók alkalmatlanok a termény veszteségmentes tárolására. A nedvesedett, megpenészesedett áru nem használható takarmányozásra, feldolgozásra, kidobásra kerül. A tárolóknak tehát teljesen vízmentes épületeknek kell lenniük.

A csarnoktárolók általában magas beton vagy tégla oldalfalakkal rendelkeznek (akár 7–8 méter magas is lehet), ami fölött trapézlemez, vagy hullámpala tetőfedés van. A trapézlemez tető esetében a beázások a rossz lemezillesztésekből, a trapéz alakú tömítőszivacsok hiányából ill. a rögzítőcsavarok körül megnagyobbodó furatoktól adódhatnak.

A termény betárolását követően (de főleg a hűvös tavaszi és őszi időkben) jelentős lehet a lemez alsó felületén megjelenő pára lecsapódása, ami végigfolyik a bordákon és a szelemeneknél pedig lecsepeg – természetesen a terményre… Hullámpala tető esetében nem a páralecsapódás a jellemző, hanem inkább a hullámokon lévő hosszanti repedések, lyukak, a tetőgerincen lévő rossz hullámátfedések. Itt meg kell jegyezni, hogy 2005 óta az Európai Unió korlátozza az egészségre ártalmas anyagok felhasználását. A már meglévő azbeszt tartalmú hullámpala tetők használatát engedélyezték mindaddig, amíg el nem érik élettartamuk végét. Ha hozzá kell nyúlni egy ilyen tetőhöz, akkor csak a bontás jöhet szóba, újra felhasználni sem szabad.

A gabonatároló silók az esetek többségében fém oldalfalakkal és tetővel rendelkező hengeres építmények, ami vagy a föld felszínén kialakított beton alapra, vagy magas lábakon álló beton fogadóalapra van rögzítve. A víz bejutása itt is több problémából adódhat. A csapadék bejuthat a lyukas tetőn, a panelekből összecsavarozott oldalfalak irányából és bejuthat a beton alap és az oldalfal találkozásánál kialakult rések felöl is. Ezeken kívül a belső oldalon és tetőn jelentkező páralecsapódás is jelentős lehet.

Szórt poliuretán (PUR) szigeteléssel a beázási és páralecsapódási problémák tökéletesen, hosszú távon megszüntethetők, a ráfordított költség a tárolási veszteségek csökkentése révén visszanyerhető. E feladatokra a zárt cellafelépítésű szigetelőhab alkalmas, ami a mikrocelláinak köszönhetően a vízmolekulákat nem engedi át, hőszigetelési képessége is kiemelkedő. A szigetelőhab közvetlenül a problémás felületre kerül, tehát a tetőfedés teljes belső felületére, a silótartályok belső oldalfalaira, a tetejük külső, vagy belső felületére is felhordható. Lezárható vele a beton lábazat és a fém oldalfal találkozása. Minden olyan esetben, amikor a szigetelőhab kívülre kerül (pl. a silótartályok teteje vagy lábazatának lezárása), a PUR-hab felületét UV-védő bevonattal kell ellátni. Felmerülhet a kérdés, hogy ha a fém tartályok belső oldalára kerül a szigetelőhab, akkor a tartályban „közlekedő” termény nem fogja idővel lekoptatni a szigetelést? Nem, mivel a 2–3 cm vastagságban felszórt szigetelőhab felületére még egy kemény, kopásálló (szintén poliuretán) réteg kerül. A hullámpala tetőfedés repedései, a trapézlemez átfedési problémái megszűnnek a résmentesen felszórt szigetelést követően. A páralecsapódás azonnal megszűnik, mivel a belső oldalra felszórt szigetelőhab nem engedi át az épületen kívüli hideget.

A cikk szerzője: Mikolás Zoltán