Saját döntésem volt, hogy a mezőgazdaságot választottam életcélként

Sürgető a generációváltás a mezőgazdaságban

Saját döntésem volt, hogy a mezőgazdaságot választottam életcélként és ebben az irányban indultam el tanulmányaim során – mondta Dusnoki Csaba fiatal dunapataji agrárszakember lapunknak, miután az Agro Napló a generációváltással kapcsolatos kérdéskörben kérte beszélgetésre.

Elöljáróban a 21 éves fiatalember elmondta: pillanatnyilag Gödöllőn a Szent István Egyetemen végzi felsőfokú szakmai tanulmányait, azt követően, hogy Kalocsán leérettségizett a Szent István Gimnáziumban. Jelezte: lényegében a mezőgazdasági munkába belenőtt, mivel a családhoz kötődő agrárvállalkozásban már gyermekkora óta tevékenykedik. Példaként hozta, hogy traktorral lényegében tizenéves kora óta már mindenhová el tud menni és mindent el tud végezni, ha arra szükség van. A vállalkozás, amelyet behatóan ismer, 1000 hektáron tevékenykedik, és több száz hektáron integrátori tevékenységet is folytat.

Agro Napló (A.N.): Az agrárium szeretetét valamilyen fajta inspirációnak köszönheti-e vagy saját maga döntött úgy, hogy ezen a területen szeretne dolgozni, mivel ezt gyermekkora óta ismeri?

Dusnoki Csaba (D.Cs.): Senki nem döntött helyettem, saját magam határoztam úgy, hogy a gimnázium elvégzése után a mezőgazdaságban próbálok szerencsét. És ezért már a felsőfokú tanulmányaimban is ez irányban indultam el. Mindez annak köszönhető, hogy már gimnazista éveim elején komolyabb és közeli kapcsolatba kerültem az agráriummal.

Először csak kijártam a földekre és a gépszínbe nézegetni a gépeket, nézegettem a termelési folyamatokat, és többéves tapasztalat után már nekem is rendszeresen volt véleményem a különböző folyamatokról és ezeket meg is osztottam édesapámmal, a kollégákkal, aminek aztán az lett az eredménye, hogy véleményemet kezdetben néha, majd folyamatosan egyre gyakrabban figyelembe is vették. Így az egyetem megkezdése előtti időszaktól már szinte minden munkafolyamat megszervezésében szerepel a véleményem, tervezési, szervezési, kivitelezési vagy akár ellenőrzési szinten is. Ebbe beletartozik a különböző munkák megszervezése, de az input anyagok beszerzése vagy a termény értékesítése és esetlegesen még a kisebb beruházások tervezése is. Továbbá tartom a kapcsolatot az üzletkötőkkel, szakmai partnerekkel, valamint részt veszek szakmai fórumokon is. Fontos, hogy minden egyes munkaműveletet szeretek és el is tudok végezni. Így, ha például a kombájnos kolléga lakodalomba hivatalos, én ülök azon a kombájnon. Nagyon ragaszkodom ahhoz, hogy én is részt vegyek a napi munkában, mert nem szeretnék ilyen fiatalon kiesni a fizikai megvalósítás részéből sem.

A.N.: A vállalkozás  milyen agrártevékenységet végez?

D.Cs.: Alapvetően szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik a kft., főként gabonát és olajos növényeket ter-
mesztünk, de van a cégnek egy közel 30 szarvasmarhából álló húsmarha állománya is. De a gazdálkodás gerincét a szántóföldi növénytermesztés adja, és ebben végzi integrátori munkáját is a vállalkozás.

A.N.: Milyen terület érdekli leginkább a mező-
gazdaságban?

D.Cs.: Tulajdonképpen az agráriumnak minden területe érdekel, ugyanis ezen a területen minden egyes tevékenységi körnek megvan a maga szépsége, és szükséges hozzá egy olyan speciális tudás, amit csak ott lehet használni. Amit rendkívüli módon szeretek, az a növénytermesztés, mivel ott a munka minden egyes fázisa – hogy azt jól vagy rosszul végezte-e el az ember – látszik a növényen. A növény ugyanis megmutatja a jó és a rossz döntések eredményét egyaránt. Így egyértelművé válik, hogy egy adott beavatkozás eredményes volt-e vagy sem. A jó beavatkozás mindig látszik a növény állapotán, kondícióján. Ez pedig végső soron a terméseredményekben is tükröződik. Ez a szakterület hasonlít az orvosláshoz, csak ott annyiban könnyebb a doktornak, hogy a páciens általában meg tudja mondani, hogy mi a problémája, míg a növénynél az embernek magának kell rájönnie, hogy mit is kell csinálni ahhoz, hogy eredményes legyen a munkája. Mindez pedig folyamatos kihívást jelent, ami számomra mindig tartogat érdekességeket. Ez pedig nekem tetszik. Persze azzal együtt, hogy a modern gépészet adta lehetőségeket is használni lehet. Ez egyértelműen a precíziós gazdálkodást jelenti, és az informatikai hátteret, amely a kor színvonalára emeli a mezőgazdasági munkát. Ez ugyancsak vonzó számomra.

A.N.: A precíziós gazdálkodással és az agrár-digitalizáció vívmányainak alkalmazásával szorosan összefügg a fejlesztés és az innováció. Mindez mennyire van jelen az önök mindennapi tevékenységében?

D.Cs.: A precíziós gazdálkodás egyes elemeivel már nap mint nap lehet találkozni a cég tevékenységében. A gépeink ugyanis már precíziós rendszerekkel felszereltek, így én és a kollégáim is a napi gyakorlatban használjuk azokat. Például a traktorok esetében a robotkormányzást, az automata pilóta funkciót, a változtatható dózisú növényvédelmet vagy a munkagépek vezérlését és természetesen a különböző adatok gyűjtését is, amit a gazdálkodás további fázisaiban lehet eredményesen felhasználni. A precíziós gazdálkodás rendszerének alkalmazása és kidolgozottsága cégünk esetében mintegy 60–70 százalékosra tehető. Most még csak az összhozamból levonható értékelés van a kezünkben, ami a legközelebbi továbblépés lehetőségét adja. Ez lehetővé teszi az egyes zónák elkülönítését, aminek következő lépése már a hozamtérkép megalkotása lehet, és ez alapján már megtehető a tőszámalapú vetés, illetve a növényekre szabott tápanyag-utánpótlás biztosítása is lehetővé válik. Mindez pedig a termelés gazdaságosságát javítja majd rendkívüli módon. Egy adott táblán belül a vegyszerdózisok változtatása is igen jelentős előrelépés ebbe az irányba, mert figyelembe lehet venni a talajadottságokat, már akár egy táblán belül is. Emellett csökkenthető a taposási kár a művelés során, például igen jelentős megtakarítást eredményez a vetési nyomvonalon történő kultivátorozás, amely során a tőszám ily módon nem csökken. Kultivátorozás közben a gyökérzóna közelébe folyékony tápanyagot juttatunk, a levélfelületre pedig lombtrágyát vagy egyéb növényvédelmi szert juttatunk. Vagyis mechanikai gyomirtás, kémiai növényvédelem és növénykondicionálás egy menetben. De a talajmunkáknál is látszik már az eredmény, például a ráfedések csökkentésében. Mindez a munkafolyamatok teljesítményének növelésében hoz látható eredményeket.

A.N.: A hozamtérkép összeállításán kívül a precíziós gazdálkodás különböző folyamataiból nyert adatokat mire lehet még használni?

D.Cs.: A munkafolyamatok elvégzése során kapott adatokat sok mindenre lehet használni, ha a termelő jó helyről indul el. Önmagában ugyanis egy hozamtérkép sem ér semmit, ha a teljes rendszer nincs kiépítve. A precíziós gazdálkodás alapvető feltétele, hogy precíziós rendszerekkel ellátott gépeket használjon egy-egy gazdaság. Mert csak így építhető ki egy hálózatos rendszer az agrár-digi­talizáció adta lehetőségeket kihasználva. A termelésben a megkapott adatokat például arra is lehet használni, hogy évekre visszamenőleg nyerjen ki a gazdálkodó olyan adatokat, amelyeket nem jegyzett fel, de esetleg szükségesek valami miatt, és azok a gépekben még megvannak. Így például lehet elemezni, hogy egy talajoltó baktériumnak, egy talaj-állapotlazító baktériumtrágyának vannak olyan gazdasági hozadékai, amik csak évek során derülnek ki az alkalmazó számára. Így például csökkenthető az adott területen alkalmazott gépi teljesítményigény. Kimutatható ugyanis, hogy egy több évig használt mikrobiológiai készítmény javítja a talaj állapotát, és így csökkenti az ellenállást, ami azt jelenti, hogy kisebb erővel, kevesebb üzemanyaggal végezheti el a gép ugyanazt a munkát, mint annak előtte.

A.N.: Mindennek fényében megéri-e a precíziós gazdálkodással foglalkozni? Ez ugyanis jelentős költségekkel jár.

D.Cs.: Én úgy gondolom, hogy megéri, de a megtérülési számítások mindig nagyon érdekes kérdéseket vetnek fel. De biztos, hogy megéri, ha nem is hozamtöbbletben, de a profit esetében mindenképpen. Ugyanis ott vagy a hatékonyságot kell növelni, hogy a profit több legyen vagy a költségeket kell csökkenteni. Erre a precíziós gazdálkodás pedig lehetőséget ad mind a két oldalon. Ezért ha hozamtöbblet nem is érhető el – mivel az egy-egy fajtánál genetikailag meghatározott mértékű –, de valamilyen költségminimalizálásra lehetőség van, mivel a korszerű technológia alkalmazásával mérsékelhetők a ráfordítások. Sok kicsi ugyanis sokra megy. Ezek pedig összegződve jelentős megtakarításokat hozhatnak. Ezért a precíziós gazdálkodást mindenkinek alkalmaznia kell a mezőgazdaságban, mert aki nem fejlődik, az egyértelműen lemarad.

A.N.: Említette, hogy a véleményét elmondja a kollégáinak és ezen belül a cég döntéshozóinak is. Mennyire hallgatnak egy fiatal szavára?

D.Cs.: Szerencsére mindig megértő fülekre talál és számos esetben irányadó is lehet a véleményem egy-egy kérdésben, akár egy termelésirányítási vezetőjé. Meg kell jegyeznem azt is, hogy mi, fiatalok gyakran gyorsan, de nem minden szempontot figyelembe véve döntünk, és ezért tapasztalataim szerint a saját véleményemet kombinálni kell a már régebb óta a szakmában lévő, évtizedes gyakorlattal rendelkező véleménnyel, mely konkrétan nálunk édesapám és unokatestvére véleménye. Ebből az ötvözetből hozható ki egy olyan középút, amiben megvan az újítás, valamint a tradíció, a gazdaságosságosságra való törekvés szempontrendszere is. Így szerintem mindig a közös és jól átgondolt ötletek azok, amik végül is célravezetők egy-egy döntés meghozatalakor. Örülök neki nagyon, hogy köztünk jól működik ez az összhang, nyitottak vagyunk egymás elképzelései felé. Ez a precíziós rendszerek működtetése esetében is igaz.

A.N.: A kollégái mennyire fogékonyak az újra, az innovációra?

D.Cs.: Az akarat az újdonságok befogadására mindenkiben megvan. Ez főleg akkor érhető tetten, amikor rájönnek, hogy a precíziós gazdálkodásban alkalmazott technológiákkal könnyebb végrehajtani egy-egy munkaműveletet, mint korábban. Például, hogy egy traktorban a robotkormány az ő kényelmüket, komfortérzetüket, munkateljesítményüket javítja. Ebben az esetben 100 százalékos a nyitottság az új irányában.

A.N.: Ön egyetemre is jár, az egyetemen mennyire veszik figyelembe a tanárok, a diáktársak az ön gyakorlati tapasztalatát? Mindez ad-e többletet a tanulmányaihoz?

D.Cs.: Mindaz, hogy én sok gyakorlati tapasztalattal rendelkezem az agráriumban, rengeteg többletet ad a tanulmányaimban. Így véleményem szerint sokkal könnyebb egy mezőgazdasági szakot elvégezni, minta csak könyvekből kellene megtanulnom mindent. Mivel a gazdálkodás gyakorlati része lényegében már megvan a fejemben, és a kezemben is. Én ezzel szembementem az általános gyakorlattal, mivel én előbb kaptam a gyakorlati képzést, amit azután az elmélettel egészítek ki. Egyes növénybetegségeket régóta felismerek, el tudom dönteni, hogy milyen hatóanyaggal, milyen dózisban és mikor kell kezelni, vagyis inkább hogyan kell megelőzni, mivel sokkal fontosabb a prevenció mint maga a már kialakult probléma kezelése. Emellett egy-egy betegség elemeit az egyetemen szerzett ismereteim alapján már más agronómiai jelenségekhez is szorosan tudom kapcsolni. Vagyis a gyakorlat mögé tudom illeszteni az elméleti hátteret. A gyakorlattal nem rendelkező társaimnak fordítva kell csinálniuk: megismerik az elméletet és mögé kell tenniük majd a gyakorlatot. Azoknak, akik az elmélet mögé nem tudnak gyakorlati hátteret tenni, várhatóan a szakma sokkal nehezebben indul. A társaim nyitottsága felém ez irányban még sokszor passzívabb, de páran, akiket igazán a szakma érdekel, kikérik a véleményem, mivel ők tudják, hogy fontos a gyakorlat. Ez néha a vizsgán is megmutatkozik, mert ha a gyakorlati életből hozunk egy-egy példát, akkor akár egy jeggyel is jobb szerezhető.

A.N.: Ha én jól tudom, ön két társával együtt egy nemzetközi agrárvetélkedőt is megnyert, amit felsőoktatási intézményekben tanulók számára írtak ki.

D.Cs.: Ez így igaz. Az Agrovirtus elnevezésű megmérettetésen azért indultunk el, mert úgy gondoltuk, hogy ez hasznos számunkra. Nem gondoltuk volna, hogy végül is a szaktekintélyekből álló zsűri bennünket talál majd a legjobbnak. Nekünk ugyanis az volt a fontos, hogy amit mi a megmérettetésen bemutattunk, azokból az ismeretekből minden egyes elemet már nálunk vagy a két társam gazdaságában már működőképesen alkalmaztak. Azaz nem új dolgokat hoztunk a vakvilágból, az internetről vagy az újságokból, hanem olyan dolgokat, amelyek már beváltak a gyakorlatban és azokat alkalmazni is lehetett. Ezek a gyakorlatban jól vizsgázott újdonságok voltak. Így amikor a versenyt megnyertük, azt a visszacsatolást is megkaptuk, hogy jók a mi elképzeléseink, jók azok az irányok, amikben elindultunk, mivel a szakmai pecsétet azok a sokat látott szakértők tették rá a munkánkra, akik több évtizedes tapasztalattal bírnak az agráriumban. Szerintem az volt a fontos a siker elérésében, hogy mindhárman a gyakorlati életből jöttünk és nem csak az elméleti tankönyvekben láttuk a mezőgazdaság működését, hanem otthon.

A.N.: Ön szerint a fiatalokat hogyan lehet arra ösztönözni, hogy még többen válasszák a mezőgazdaságot élethivatásul, és ne legyen gond a generációváltás, a gazdaságok átadása a fiataloknak?

D.Cs.: Szerintem ez csak a gyakorlattal valósítható meg. Azaz az egyes mezőgazdasági elemeket – a precíziós mezőgazdaságtól a növényvédelmen át magáig a földművelésig – minden mozzanatot be kell mutatni a fiataloknak. Ez a mai mezőgazdaság ugyanis akkora kört és ismeretanyagot ölel fel, hogy ebben a közegben minden fiatal meg tudja találni, ha akarja, a saját érdeklődési körét, számítását. Gondolok én itt akár az informatikára, akár a növények vagy az állatok szeretetére vagy a környezet védelmére, esetleg a marketingre vagy akár a kereskedelemre is. Ez a paletta ugyanis nagyon széles, amit a fiatalok többsége nem is ismer, mert nem tudják, hogy az agrárium ilyen széles kínálattal rendelkezik, ezért a gyakorlatban kell megismertetni őket a lehetőségekkel. Ha ezt megismerik, megnő a mezőgazdaság iránti érdeklődés is.

„A mezőgazdasági kötődésem egy speciális történet, a lényege, hogy beleszülettem a gazdálkodásba. Soltvadkert környékén egy tanyán éltünk. Ám Bács-Kiskun megye ezen térségében nem szerveztek termelőszövetkezeteket, mivel a környéken nem voltak nagyüzemi módon jól megművelhető földek. Ezért szakszövetkezeteket szerveztek, ami annyit jelentett, hogy a földek ugyan állami tulajdonba kerültek, de azokat általában mindenkinek visszaadták használatra, és a termés 10 százalékának értékét be kellett fizetni a szövetkezet fenntartására. De mindenki saját maga gazdálkodhatott a volt birtokán. Ez a gazdálkodási forma nem sok helyen volt az országban, a legtöbben azt sem tudták, hogy létezik, azt meg főként nem, hogy hogyan is működik” – mondta az agráriummal való kapcsolatáról az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke.

Font Sándor hozzátette: „így már kisgyermek korom óta kötődöm a mezőgazdasághoz, mert szüleim is ilyen viszonyok között gazdálkodtak, mivel Soltvadkert környéke is olyan terület volt, ahol a 3-6-10 hektáros földterületeket nem lehetett termelőszövetkezeti vagy állami gazdasági művelésre tagosítani. Mindehhez még az is hozzájárult, hogy itt elsősorban a szőlő- és a gyümölcstermesztés volt a meghatározó, és nem a tömegtermelés. Ezért én tanyai környezetben nőttem fel, ahol volt tehén, birka, lábasjószág, például pulyka, liba és valamennyi szántó, de a meghatározó a szőlőtermesztés volt.

Szüleim ugyanakkor eldöntötték, hogy a három gyerek – ugyanis hárman voltunk testvérek – tanuljon addig, ameddig csak lehet. Az egyik nővérem kertészmérnök, a másik jogász, én pedig villamosmérnökként végeztem, mivel mindig jó voltam matematikából és fizikából. A szakmámban is sokáig dolgoztam a Medicornál, mint inkubátorfejlesztő mérnök, de voltam még számítógép-programozó ugyanitt és még sok minden. 

A mezőgazdasági munkát azonban soha nem hagytam abba, mivel amikor megházasodtam, édesapám rögtön felosztotta a gyerekei között a birtokot, és ahogyan elvégeztem az egyetemet, akkor rögtön elkezdtem ezen a földterületen saját magam gazdálkodni, nekiláttam a szőlőművelésnek. Ezután már vettem is hozzá újabb területeket. De bármit is csináltam főállásban, a mezőgazdasági munkát sohasem hagytam abba, másodállásban mindig is a szőlő- vagy a gyümölcstermesztéssel foglalkoztam.

Amikor 1998-ban országgyűlési képviselő lettem, már akkor több hektáros földtulajdonom volt, amit magam műveltem. Ekkor az eredeti szakmám művelésével felhagytam, de a földműveléssel nem. Jelenleg is őstermelői státuszban végzem a mezőgazdasági munkát, azaz 8 hektáron gazdálkodom feleségemmel közösen. Így a mezőgazdasághoz gyermekkorom óta kötődöm.”

Ezt követően az agrárpolitikus arról is beszélt az Agro Naplónak, hogy sürgető a generációváltás a mezőgazdaságban, mivel egész Európában – így Magyarországon is – jól érzékelhető egy negatív jelenség, azaz, hogy a fiatalok egyre kisebb számban lépnek szüleik örökébe.

Font Sándor ugyanis annak kapcsán fejtette ki véleményét lapunknak az agrárium generációváltásának nehézségeiről, hogy ez a kérdés manapság központi témává lépett elő szinte minden, az ágazattal foglalkozó tanácskozáson és szakmai megbeszélésen. Az agrárium kérdéseivel évtizedek óta foglalkozó politikus kifejtette: egy elöregedési folyamatnak a részesei az agráriumban dolgozók az egész kontinensen, beleértve hazánkat is. A jelenség sok tényezőre vezethető vissza – mondta –, de Magyarországon még jobb a helyzet, mint Nyugat-Európa fejlettebb országaiban, mert az európai átlaghoz képest Magyarországon nem olyan meredeken eső trendet mutat ez a folyamat, mint sok helyen tőlünk nyugatabbra, ahol egyáltalán nem lépnek a fiatal emberek szüleik helyébe a mezőgazdasági termelésbe, vállalkozásba, pályára.

Alapvető kérdés, hogy egyáltalán ki kíván a továbbiakban gazdálkodni a mezőgazdaságban. És utána jön az a probléma, hogy ha gazdálkodni akar valaki, akkor miként jut hozzá a mezőgazdaságban a termelő eszközökhöz, például a legfontosabbhoz: a termőföldhöz valamint a föld megműveléséhez szükséges gépekhez, technológiai eszközökhöz. Ez többféle módon lehetséges, például örökléssel, de akár vásárlással is. Lehet-e például venni megfelelő, elérhető árú termőföldet, lehet-e gépekhez, berendezésekhez jutni alacsony kamatú hitelek segítségével vagy sem? A jogszabályok egyáltalán elősegítik-e a generációváltás folyamatát, a gazdaságátadást az agráriumban?

Itthon van egy kedvező tapasztalat, ami azt mutatja, hogy hazánkban az európai uniós átlaghoz képest sokkal többen jelentkeznek a fiatal gazda pályázatra, mint számos uniós országban. Ez egy örömteli dolog, mivel azt mutatja, hogy a most záruló uniós költségvetési ciklusban e területen megtett könnyítések meghozták gyümölcsüket. A korábbi feltételek alapján ugyanis csak az lehetett fiatal gazda, aki addig még nem dolgozott a mezőgazdaságban, azaz „szűz” volt. Így belépni az ágazatba, hogy valakinek nincs se tapasztalata, se pénze, az egy igen komoly kihívást jelent mindenki számára. Ezt éppen ezért csak igen kevesen vállalták. Ezt aztán fel kellett oldani, mivel látható volt, hogy azt kell támogatni, aki a családi környezete révén már tapasztalatokat szerzett ezen a területen, és esetleg meglátta a lehetőséget az agráriumban, hogy ezen a területen is lehet boldogulni. Ezt a változtatást láthatóan kedvezően fogadták a fiatalok, és így igen jelentős lett a fiatal gazda pályázatokon a jelentkezők száma.

Azt sem szabad elhallgatni, hogy a mostani idősebb generációnak van egy zsigerből adódó ellenérzése a szövetkezetekkel kapcsolatban – mondta az agrárpolitikus. Említhető itt a termelői értékesítő szervezettől (tész) a terménybeszerzésen keresztül a közös géphasználatra alapított közösségekig, szövetkezetekig bármi, mert a korábbi szövetkezetektől, amelyekbe kényszerből kellett belépni, minden idősebb generációba tartozó mezőgazdasággal foglalkozónak borsózik a háta. Beléjük égett ugyanis, hogy a termelő szövetkezet (tsz) az nem jó, azt soha többet. Ezért volt az tapasztalható, hogy korábban olyan eszközöket, gépeket is megvásároltak a gazdálkodók, amelyeket csak egy nagyon rövid időszakig használtak egy évben, például nagy teljesítményű kombájnokat, amiket a kezében levő termőföldterület nem is indokolt. Talán gazdaságosabb lett volna, ha 5–10 hasonló birtoknagyságú gazda összefog és közösen megvesz 1-2 vagy 3 kombájnt és azokat közösen használják. Ezeknek a gépeknek ugyanis évente 2 hónap a működési idejük, és azután csak nézni lehet őket a gépszínekben. A fiataloknak ugyanakkor ma már – ez a tapasztalat – a szövetkezetekkel, a szövetkezéssel kapcsolatban már nincsenek hasonló fenntartásaik, mint amilyenek szüleiknek, nagyszüleiknek voltak ezzel a gazdálkodási formával kapcsolatban. Ők már lényegesen észszerűbben gondolkodnak, és ezt a fiatal gazda pályázatok vissza is igazolták. Mivel akik szövetkezési formában adtak be pályázatokat, azok a kiírás alapján jelentős előnyökre tehettek szert. Így ezekre többen is jelentkeztek. Mindez pedig szintén örömteli – vélekedett Font Sándor.

Igaz ugyan, hogy életkoránál fogva egy generáció abbahagyja a munkát a mezőgazdaságban, de hogy ki jön utána, az egy sokrétű, bonyolult kérdés, és pedig azért az, mert lehet ezt gazdaságátadásnak vagy akár öröklésnek is nevezni, de ez mind egy külön-külön jogi fogalmat takar. Ha ezt a folyamatot kezdi el bárki vizsgálni, akkor rögtön szembe találja magát az öröklés fogalmával, ami egy szigorú jogi szabályok által korlátok közé szorított folyamat. Az öröklést ugyanis nem feltétlenül egy mezőgazdasági birtoktestre találták ki. Ezt a folyamatot a polgári törvénykönyv szabályozza (PTK) igen részletes módon. Az öröklés kérdésköre még jelenleg is annyira bonyolult, hogy vannak olyan ügyvédek, akik egész életükben csak ezzel az egy ügytípussal foglalkoznak és megélnek belőle, ugyanis annyira speciális kérdéskörről van szó. Egy-egy speciális családi helyzet megoldásához ugyanis nagyon jelentős szaktudás szükséges.

A magyar öröklési szabályok jelenleg nem kedvezőek a birtokátadási illetve a birtok egyben tartási lehetőségekhez. Például az történik, ha a családfő meghal és van két gyereke, akkor a magyar jogszabályok szerint azonnal a birtok felét örökli a feleség, a másik felét pedig arányosan a két gyerek. Ez a birtoktest azonnal háromfelé osztódik az érvényes jogszabályok alapján. Ezt a birtoktestet ezután igen nehéz egyben tartani és a családtagok között nehéz megegyezni, hogy miként is működjön tovább. Ezért egy igen jelentős apparátus most azon dolgozik, hogy a magyar öröklési szabályokat szem előtt tartva miként lehetne a mezőgazdasággal kapcsolatos öröklési folyamatot kivételessé tenni és egyszerűsíteni. Ebben az a megoldás látszik megfelelőnek, hogy a mezőgazdasági tulajdonról még élete során a birtok tulajdonosa végrendeletben foglaljon állást, mivel így egyértelműen lehet rendezni a későbbi tulajdoni viszonyokat. Ezt viszont valamilyen módon ösztönözni kellene. Így aztán a birtoktestek egyben maradnának, és az a személy is beléphetne a gazdálkodók sorába, aki majd később megműveli és tulajdonosa lesz a termőföldnek. Ezt a folyamatot vélhetően pénzügyi ösztönzőkkel lehet esetleg gyorsítani, azaz például életjáradékot kaphat az idős gazdálkodó, a fiatal gazda pedig olyan pénzügyi segítséget, amellyel egyen tudja tartani a birtoktestet és ki tudja elégíteni a többi örökös anyagi  igényét.

Ezt azonban el kell fogadtatni mind az idősebb, mind pedig a fiatalabb generáció tagjaival. Mindezen kérdések megoldásán az agrártárcánál egy népes szakértői csapat dolgozik, hogy megtalálják a megfelelő jogi megoldásokat. A korábbi gazdaságátadási pályázatok ugyanis nem voltak sikeresek, mert ezekre nagyon kevesen, még tízen sem jelentkeztek az egész országból. A gyakorló gazdák ugyanis azt mondták, hogy ez semmitmondó, nem éri meg és igen bonyolult, így hamvában holt az egész kezdeményezés – jegyezte meg Font Sándor. Hozzáfűzte: a gazdaságátadás szabályozása azonban lényegesen könnyebb, mivel azt jogtechnikailag és pénzügyileg könnyebb megoldani, mint az öröklést. Ezt a folyamatot lényegesen könnyebb ösztönözni, mint az öröklésre megfelelő jogi formulát találni.

Ehhez a folyamathoz tartozik még az osztatlan közös tulajdon megszüntetése is, aminek rendezése Nagy István agrárminiszter szívügye – mondta az agrárpolitikus. Jelezte: ez egy igen jelentős törvénycsomag, amit már mintegy másfél éve készítenek elő, és várhatóan ez év tavaszán megkezdődhet róla az egyeztetés. Ott is az az egyik alapvető probléma, hogy megszüntetik ezt az eljárást – 26 törvényt kell hozzá módosítani –, de egy földtulajdonnal rendelkező családnál egy haláleset öröklést generál, és így azonnal keletkezik két-három olyan tulajdonos, akinek a tulajdonát a bíróság osztatlan közös tulajdonban fogja nevesíteni. Az egyik oldalon mindenki szeretné megszüntetni az osztatlan közös tulajdont, a másik oldalon pedig a PTK folyamatosan generál újabb osztatlan közös tulajdonokat. Ez alól csak az kivétel, ha egyetlen személy az örökös. Ez pedig egy sor újabb nehezen megoldható jogi problémát vet fel.

A Mezőgazdasági Bizottság elnöke utalt arra is, hogy a nagyobbik kormánypárt mezőgazdasági és környezetvédelmi kabinetje már várhatóan február közepén foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, de az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának – amelyben már az ellenzéki képviselők is ott ülnek – lehetősége van információt kérni a szaktárcától, hogy egy adott ügy, például a gazdaságátadás vagy az öröklés, illetve az osztatlan közös tulajdon megszüntetésének kérdéskörében milyen megoldási javaslatok, elképzelések vannak éppen az asztalon, hol tart a jelenlegi folyamat. Ezzel kapcsolatban bármelyik országgyűlési képviselő tehet javaslatot vagy indítványt az ügy megoldása érdekében. Tudni kell azonban, hogy ebben a kérdésben nem a Mezőgazdasági Bizottság „fújja a passzátszelet”, nem ez a testület a gazdája a törvényalkotásnak, mert igen bonyolult és összetett kérdésről van szó, amelyhez sokszor jogász­professzori tudás szükséges. A bizottság ugyanakkor ösztönözhet, megoldási javaslatokat tehet, ötleteket adhat egy-egy részkérdés megoldásához.