Ez nagyot fog szólni: 2030-ig duplázna a Master Good
Hat év alatt a teljes integrációt felépítené még egyszer a cégcsoport, csak baromfitelepből negyvenet húznak fel.
Hat év alatt a teljes integrációt felépítené még egyszer a cégcsoport, csak baromfitelepből negyvenet húznak fel.
Vélemény: a Master Good ügyvezető-tulajdonosa a Zöld Megállapodásról, Ukrajnáról és a Mercosur-megállapodásról.
Jó év lehet a 2024-es a magyar baromfiágazat számára, pedig komoly problémák is vannak a szektorban.
A tudomány és a technológia jelen állása szerint a csirke a legfenntarthatóbb hús.
Hamarosan csökkenhet a baromfihús ára Magyarországon, ez pedig a gabonaárakra is hatással lehet.
A magyar baromfitartók nem tanultak a korábbi madárinfluenza-kitörésekből.
Munkásszállásokat épít két telephelyén a Master Good Kft.
Bárány László, a Master Good tulajdonosa szerint nem lehet mindenkit megmenteni.
Már a GVH is jóváhagyta a tranzakciót.
Nyolcszáz embert vesz fel a kisvárdai Master Good.
Megjelent az „Állatjóléti támogatás a tejtermelő szavasmarha ágazatban” című (KAP-RD30-1-24) felhívás
Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap
Idén karácsonykor mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, ha diós vagy mákos bejglit sütne valaki otthon.
A támogatás iránti kérelmek benyújtására 2025. január 27-től 2025. március 13-ig tartó időszakban lesz lehetőség.
Az idei évben a hipermarketek és diszkontláncok között intenzív árverseny alakult ki, ami árcsökkentéseket eredményezett a tavalyi évhez képest.