A francia elnök feltette a kérdést: tényleg védi az unió a gazdákat?
Emmanuel Macron szerint vita kell az új Közös Agrárpolitikáról.
Emmanuel Macron szerint vita kell az új Közös Agrárpolitikáról.
Novemberben lehet hivatalos javaslat az új KAP-ról.
Uniós szintű szabályozással szüntetnék meg a sérelmesnek tartott helyzetet.
A véglegesítéshez valamennyi tagállamnak el kell fogadnia.
A miniszter szerint Brüsszel nekünk adott igazat a "kettős mérce" vitában.
Támogatják a vizsgálatokat és a tesztmódszerek kidolgozását.
Nem érdemelnek kevesebb húst a magyarok.
Polgári kezdeményezés a növényvédő szerek ellen.
Két termékben is sok akrilamidot talált a Nébih.
Továbbra is úgy vélik, létezik a kettős mérce.
Pedig a botrányt okozó fipronil veszélyesebb, mint sokan gondolnák.
Folyik a vita a 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról.
Konzultációt indítanak az élelmiszerlánc működéséről.
Megjelent a kormány határozata.
Kiterjesztik a vizsgálatokat a hollandok.
Egymást vádolják a hollandok, a belgák és a németek.
Magyarország közel 6 millió euró támogatást kap a programokra.
Az Európai Bizottság kiadta állásfoglalását.
A termékek kalória- és proteintartalma mutatott különbözőséget.
Egyre több ország berzenkedik a KAP reformjától, ami Európa agráriumának alapköveit rakhatná újra.
Lengyelországban a november végi áresés következtében már olcsóbb a sárgarépa a tavalyinál, de még mindig messze az ötéves átlag szintje felett van.
A 2024-es évben több nehézség is sújtja a német gyümölcslekvár- és konzervgyártókat.
Hatalmas lehetőségek lennének abban, hogy Magyarország Európa egyetlen PRRS-mentes országa.
Komoly feltételrendszernek és folyamatos ellenőrzésnek kell megfelelni a McDonald's beszállítójaként, de tartós fejlődés és piaci jelentét a jutalom.
A takarmányozás feltételei jelentősen javultak, a jövőben azonban kérdéses, hogy fennmarad-e a kedvező trend.