Közel hatmilliárd forintból épült sertéstelep Békéscsabán
Az új sertéstelepen éves szinten 25 ezer vágósertés értékesítésével számolnak – közölte a beruházó Hajdúsági Agráripari (HAGE) Zrt. az MTI-vel.
Az új sertéstelepen éves szinten 25 ezer vágósertés értékesítésével számolnak – közölte a beruházó Hajdúsági Agráripari (HAGE) Zrt. az MTI-vel.
Az Európai Unió 2050-re kitűzött klímasemlegességi célját a hazai vállalatok közül egyre többen ismerik, de elsősorban nehézségként, nem pedig lehetős...
Október 1-ig van lehetőség – a vízmegtartási, valamint az öntözési lehetőséget biztosító – támogatási kérelmek benyújtására „A mezőgazdasági vízgazdál...
Az EU-ba irányuló egyiptomi hagymaexport több mint kétszeresére nőtt a 2022/23-as gazdasági évben, és négyéves csúcsot ért el.
Bár a klímaváltozás, a növekvő termelési költségek kihívást jelentenek, a hatékonyabb technológiai megoldások, a marketing révén erősödhet az ágazat –...
A terméseredmények elmaradnak a várttól – hangzott el a Békés Vármegyei Betakarítási Koordinációs Bizottság keddi ülésén.
Augusztus közepe óta 12 lóban és egy elhullott gólyában igazolta a nyugat-nílusi láz vírusát a Nébih laboratóriuma.
A hazai akvakultúra fejlesztése magával hozza a helyi vendéglátás, valamint a gasztronómia fejlődését is, nagymértékben járul hozzá az ökoszisztémák f...
Iskolai tananyag, hogy a jégkorszak olyan időszak volt, hogy Közép-Európa fajainak zöme délre, a Balkánra és a Mediterráneumba húzódva élte csak túl,...
Kijev pert indított a kereskedelmi világszervezetnél (WTO).
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) most indult őszi pályaorientációs programsorozata keretében országszerte népszerűsíti az agrárszakképzést.
Az OTP Bank idén először hirdeti meg a Class Pályázatot. A szeptember elején indult, egy hónapon keresztül futó közösségi pályázatra általános és közé...
Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók és a helyi termelők föl...
Az Agrárminisztérium 1,6 milliárd forintos keretösszeggel támogatást biztosít a borászatok számára védett eredetű rozé- vagy vörösborok lepárlására a...
Tojás Világnapi szakmai konferenciát rendez október 13-án a Baromfi Termék Tanács és a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma veszettséget állapított meg egy kutyával verekedő rókánál Szabolcs-Szatmár Bereg vár...
2020-hoz képest 19 százalékkal, 196 ezerre csökkent – mondta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) osztályvezetője csütörtökön, a budapesti sajtótájék...
A kormány meghosszabbítja és kiterjeszti az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat – közölte az agrárminiszter a közösségi oldal...
Az Agrárminisztérium célzott felhasználás figyelembevételével határozta meg a piaci nehézségek kezelésére megítélt jelképes összegű 15,9 millió eurós...
A jövő hét folyamán az érintett 9600 gazdálkodó számára megérkezik a 2022. évi jogalapon kifizethető átmeneti nemzeti támogatás – közölte Feldman Zsol...
A sok nehézség ellenére nem produkáltak rossz évet a termelők Magyarországon tavaly.
Több búza és árpa termett hektáronként Tolnában, mint egy éve, igaz, a vetésterület csökkent.
A kedvező időjárási viszonyok miatt már megkezdődött a dohánytörés Magyarországon.
Megjelent a KAP Stratégiai Terv keretében „Az erdőpotenciált veszélyeztető biotikus és abiotikus károk megelőzése” című felhívás.
Felfelé módosította a francia őszibarack és nektarin termésbecsléseket az Agreste.